Vannak sorozatok, amik beszippantanak és nem engednek, és vannak olyanok, amelyek inkább hullámzó élményt adnak, mégis nehéz teljesen elengedni őket. Számomra a Dominions trilógia ilyen volt.
Ebben a zárókötetben ismét lenyűgözött a világ gazdagsága: az árnyak, az istennők, a mágia és a rejtett erők mind hozzátettek ahhoz a különleges atmoszférához, amit az írónő felépített. Mégis sokszor azt éreztem, hogy a történet elveszik a saját ismétlődéseiben. A szereplők újra és újra ugyanazokat a hibákat követték el, ugyanazokon az érzelmi körökön futottak végig.
Meren karaktere még mindig a történet legerősebb pontja volt számomra, de mellette több szereplő fejlődése megrekedt. A romantikus szál pedig bár fontos része volt a könyvnek, időnként túlságosan elnyújtottnak érződött.
Mindezek ellenére a lezárás mégis megadta azt az érzést, hogy a történet a helyére került. Nem volt tökéletes, de volt benne veszteség, áldozat és remény — és talán ez az, ami miatt végül mégis szerethető maradt számomra.

Nagyon szerettem, hogy a történet mennyire különleges hangulatot teremtett már az első oldalaktól kezdve. Olyan volt az egész könyv, mintha egy álomszerű, melankolikus világba csöppentem volna tele virágmezőkkel, családi titkokkal és megmagyarázhatatlan dolgokkal. A mágikus realizmus teljesen természetesen simult bele a történetbe, és egy idő után már én sem kérdőjeleztem meg a lehetetlent. Sokkal inkább sodródtam együtt June-nal, aki próbálta megérteni mi történik vele és hogyan kapcsolódik össze a múlt, a jelen és a saját sorsa.
Ez a könyv egyszerre volt szomorkás, reményteli, romantikus és különösen emberi. Olyan történet, ami nem csak a szerelemről szól, hanem arról is, hogy van-e lehetőségünk megtörni azokat a köröket amik generációk óta ismétlik önmagukat
Ha szereted a mágikus realizmust ami egy csodás kisvárosi környezetben játszódik illatozó virágmezőkkel és amit át sző a szerelem és a női sorsok akkor mindenképpen elkell olvasnod ezt a csodás történetet.
,,Ez pont olyan jó befejezés, mint bármi más. Nem én voltam az első Farrow, de én leszek az utolsó.,,

Régóta szemeztem a Beasts of Prey-jel, és mivel már az egész sorozat megjelent, úgy éreztem, most jött el az ideje. A világ alapja nagyon izgalmas: egy mágiával átitatott dzsungel, különleges lények, és egy Éjszakai Állatkert, ahol Koffi rabszolgaként dolgozik.
Sajnos a történet nekem nehezen indult. Több szálon és idősíkon fut, de ezek közül csak egy tudott igazán lekötni. A karakterek sem működtek számomra – sokkal fiatalabbnak tűntek a viselkedésük alapján, és nehéz volt hozzájuk kapcsolódni. Koffi még hordozott magában potenciált, de Ekon karaktere számomra teljesen jellegtelen maradt. A romantikus szál pedig kiszámítható és kidolgozatlan volt.
A világ viszont a dzsungel, a lények és az afrikai mitológiai elemek nagyon hangulatosak. Kár, hogy ezekből is keveset kaptunk.
Szeretem a több nézőpontos történeteket, de azt a megoldást egyáltalán nem mikor az egyik povban történtek megismétlődnek a másikban is és úgy érnek össze a szálak ezzel lassítva a történet haladását.
A történet vége felé végre felpörögnek az események, és akadnak érdekesebb fordulatok is, de addigra már elvesztette nálam a lendületét. Összességében egy nagyon jó alapötletet látok benne, ami sajnos nem lett teljesen kihasználva.

Devney Perry Eden család sorozata után kíváncsi voltam, mit tud nyújtani ez a történet, és az alaphelyzet gyorsan be is húzott. A középpontban Odessa áll, Quentis hercegnője, aki egész életében a háttérben maradt, és bár ő a legidősebb, nem őt szánták a „Pacsirta” szerepére, hanem a húgát. Egy váratlan fordulat miatt azonban mégis ő kerül ebbe a helyzetbe, amikor Turah hercege őt választja feleségül, ezzel együtt pedig rá hárul a mágikus szerződés megpecsételése is. Odessa egy teljesen idegen királyságba kerül, ahol semmit sem ismer, és mindenféle felkészülés nélkül kell helytállnia egy új szerepben.
Az új világ tele van különös szabályokkal, hagyományokkal és titkokkal, miközben a krux támadások állandó fenyegetést jelentenek. Odessa próbál eligazodni ebben az ismeretlen közegben, és egyre több kérdés merül fel benne, azonban a válaszok sokáig nem érkeznek meg, ami jelentősen lelassítja a történet középső részét. Ennek ellenére a világépítés kifejezetten erős: a különböző falvak szokásai, az emberek kinézete és az apró részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy élő, változatos világ táruljon elénk.
Odessa karaktere kezdetben visszahúzódó és bizonytalan, gyakran inkább sodródik az eseményekkel, ami időnként frusztráló lehet, ugyanakkor érthető is a helyzete miatt. A történet előrehaladtával azonban fokozatos fejlődésen megy keresztül, egyre inkább próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket, és végül elkezd kiállni saját magáért is. A férfi főszereplő titokzatos és nehezen kiismerhető figura, akinek a múltja és motivációi csak lassan rajzolódnak ki, miközben a kapcsolatuk Odesszával fokozatosan mélyül. A történetbe egy harmadik szereplő is bekapcsolódik, ami tovább bonyolítja az érzelmi szálakat.
A regény végére végre új lendületet kap a cselekmény, és több fordulat is érkezik, amelyek elkezdik összekapcsolni a korábban felvetett kérdéseket. Bár a történet tempója nem egyenletes, és a középső rész túlzottan elnyújtott, az alapötlet, a világ és a karakterek fejlődése miatt mégis ígéretes kezdése egy sorozatnak, amelynek a folytatása sokkal erősebb is lehet.

Az élet-halál játék folytatódik, és Ross újra egy olyan világba kerül,ahol minden döntésnek súlya van – ezúttal azonban a tét még személyesebb: a családja biztonsága.
A történet egyik legnagyobb erőssége továbbra is az a bizonyos Ocean’s Eleven hangulat, ami tele van taktikázással, feladatokkal és csapatdinamikával. A második kötet ezt még inkább előtérbe helyezi: itt már nem a szervezet felépítése vagy működése a lényeg, hanem a konkrét küldetések és azok megoldása.
A karakterek terén viszont már kevésbé voltam elégedett. Devroe számomra továbbra sem működik: túl erőszakos a közeledése, és az egész dinamika inkább kellemetlen, mint izgalmas. Nem érződött természetesnek, inkább erőltetettnek.
A szülők közötti ellentét is előtérbe kerül ahogy ő is bevonódnak a történetbe és inkább, már róluk szólt a dolog és egy olyan problémáról amit lényegében a gyerekek oldanak meg, mert a két felnőtt nem bír kérdezni, beszélni csak túlgondolni.
A vége is kicsit elkapkodottnak tűnik, hírtelennek és addig az élet halál harc feszültsége is elillant, mert csak fenyegetés formájában érzékelhető.
Összességében egy izgalmas, pörgős folytatás, ami hangulatban hozza az első részt, de karakterekben és lezárásban elmarad tőle.

Az örömlány egy történelmi regény, amely a kurtizánok életét mutatja be egy kegyetlenül őszinte, részletes szemszögből.
Icsi mindössze 15 évesen kerül egy neves bordélyházba, ami akár szerencsének is tekinthető – hiszen ennél sokkal rosszabb helyek is léteztek, ahol a lányokat teljesen kizsigerelték. A rendszer kegyetlenségét jól mutatja, hogy az írástudatlanságukat kihasználva folyamatosan növekvő adósságba taszították őket. Icsi igyekszik helytállni, tanul, fejlődik, és próbálja ledolgozni a tartozását, hogy minél előbb kiszabaduljon – azonban édesapja újabb adósságot vesz fel a nevében, így a szabadság egyre távolibbnak tűnik.
Vajon van kiút ebből az ördögi körforgásból?
„A prostituáltak átlagosan huszonhét évesen mehettek nyugdíjba.”
A történet középpontjában Icsi áll, de rajta keresztül sok más lány sorsába is betekintést nyerünk, valamint Tetsuko karakterén keresztül egy másfajta nézőpontot is kapunk. A regény rendkívül részletesen mutatja be a kurtizánok életére való felkészítést, a szigorú szabályrendszert, valamint a hierarchiát az oiranok és az alacsonyabb rangú prostituáltak között.
Különösen megrázó volt látni, hogy ezek a lányok sokszor nem saját döntésükből kerültek ebbe az életbe, hanem a családjuk adta el őket, gyakran titokban. A könyv végigvezeti az olvasót a teljes folyamaton: a kezdetektől a mindennapi munkán át egészen a bordélyház működéséig, beleértve a tisztálkodást, öltözködést és a vendégek megszerzésének módját is.
A regény inkább dokumentarista jellegű, így nem a karakterek fejlődésén van a hangsúly, hanem a korszak női sorsainak bemutatásán. Emiatt nem egy könnyed vagy gyors olvasmány, viszont rendkívül informatív és elgondolkodtató.
Számomra kifejezetten nyomasztó, mégis érdekes olvasás volt – nem az a történet, amit „élvez” az ember, hanem amit fontos megismerni.
A japán irodalom és a történelmi témák iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom, de aki romantikus vagy könnyed történetre vágyik, annak valószínűleg nem ez lesz a megfelelő választás.
Egy fájdalmasan őszinte betekintés egy világba, ahol a szabadság sokszor csak elérhetetlen álom volt.

Az emlékek könyvesboltja egy finoman megírt történet a kihagyott pillanatokról és a jelen megéléséről.
Jiwon hét évvel édesanyja elvesztése után sem találta meg a békét. Álmatlanság és pánikrohamok kísérik a mindennapjait, az írás – ami korábban az élete volt – pedig teljesen elnémult benne. Íróként dolgozik, mégsem tud egyetlen sort sem leírni. A gyász nem látványos az életében, nincs drámai kitörés – csak egy folyamatos, halk jelenlét, amely lassan felemészti.

Egy nap azonban rábukkan egy különös könyvesboltra. Egy helyre, ahol az emlékek kézzelfoghatóvá válnak. A polcokon nem csupán könyvek sorakoznak, hanem életünk apró darabjai: történetek, rajzok, tárgyak – minden, amit valaha megőriztünk magunkban.
Az üzlet lehetőséget ad arra, hogy Jiwon újraélje múltja egy-egy pillanatát. De minden második esély áldozatokkal jár.
A könyvesbolt, ahol az emlékek kézzelfoghatóvá válnak, egyszerre varázslatos és nyugtalanító. Lehetőséget ad visszanézni.
Újraélni.
Másként dönteni.
De közben végig ott lebeg a kérdés: valóban ettől gyógyulunk meg?
A regény finoman érinti az öngyilkosság és a halál témáját.
Vagy az anya-lánya kapcsolatot.
A bűntudat, ami a túlélőkben marad, szinte nehezebb, mint maga a veszteség.
Mert nem lehet visszamenni.
Nem lehet kimondani azt, amit akkor nem mertünk.
Olvasás közben egyre inkább azt éreztem, hogy nem a múlt az, ami igazán fáj.
Hanem a kihagyott pillanatok.
A félbeszakadt mondatok.
A meg nem élt ölelések.
Azoknak ajánlom akik:
… már megtapasztalta a gyászt, és tudja, hogy az nem mindig hangos, hanem inkább csendes és kitartó.
… cipelt már magában kimondatlan mondatokat.
... elhiszik, hogy a gyógyulás néha ott kezdődik, amikor már nem akarjuk újraírni a múltat.

Connor történetét nagy várakozással kezdtem, különösen az első rész után. Karaktere tipikus dark romance férfi főszereplő: domináns, birtokló, érzelmileg zárt, mégis védelmező. Bár a háttértörténetéből kapunk részleteket, számomra nem állt teljesen össze a személyisége.
Connor kimeríti a totális bírtoklás fogalmát a kis cetlijeivel és a szabályaival, nem kérdezi meg te mit akarsz dönt, parancsol, elvesz és büntet, de közben gondoskodik a másikról még ha nálam verte is a plafont még ha hozza az elvárt dark romance MMC-t és ezt nem is tudom felróni neki.
Everly eleinte egy kis ne bánts virág amit megértek, mert az apja uralkodik rajta, abuzálja és lelki terror alatt tartja egy igazi zsarnok aki attól se riad vissza, hogy eladja a tulajdon vérét vagy éppen megtagadja azt.
A nyomozás haladgat, hullák jönnek-mennek, de az igazi izgalmat inkább a következő páros felvezetése adta.

Rhya tündér és egész életében menekülnie kellett a fajtájára vadászó emberek elől, mígnem egy nap fogságba kerül és elhurcolják, hogy kivégezzék. De sokkal több van benne, mint azt ő maga valaha is gondolta, mert egy különleges jeggyel a mellkasán született. Amire a katonaság rettengett tábornoka is felfigyel így megmenti a lányt a haláltól és magával viszi Caelderaba.
Az út elég kalandosra sikerül ahol megismerjük a világot, népeket és lényeket. Kapunk némi információ morzsát is ami fokozatosan van adagolva, és habár érezhető honnan inspirálódott az írónőnek. Nem volt annyira zavaró, de sokszor a sok részletes leírás és Rhya ismétlődő gondolat menetei a közepétől belassítják a történetet és úgy éreztem nem haladunk semerre sem.
A főszereplők érdekesnek indultak, de sajnos Rhya inkább csak az epekedés mocsarába süllyedt míg Pen elég keveset szerepelt így nem volt hiteles a kettejük között kialakult szerelmi kapcsolat amit egy harmadik fél bevonása még jobban megbonyolított, de azt jobban megalapozottnak éreztem.
A végére kaptunk egy kisebb akciót ami sok mindent megváltoztat majd és érdemes lesz folytatni a sorozatot és remélem a céltalan tipródás is kevesebb lesz.

Ki ne szeretné szőrős, puha doromboló négylábúak között tölteni a karácsonyt?

Ez a történtet teljesen beleillik a karácsonyi Hallmark filmek kínálatába és bár nem igazán rajongok ezekért, de egy kellemes kis történet volt. Mondjuk a cicák sokat dobtak a történeten és is szívesen odakucorodtam volna melléjük a kandalló elé.

Emmie életében nehézségek merültek fel így nagynénjéhez költözik és munkát vállal az általa üzemeltetett Mokka Makkában, de minden vágya, hogy művészként elismert legyen, de egy visszautasítás után nem igazán hiszi, hogy sikeres lesz még nem találkozik Jareddal aki frissen kezd szállítóként a kávézóban. Jared Poppy cicája elvesztését gyászolja aki évekig volt hű társa.
De egy hirtelen támadt hóvihar miatt mind a ketten a kávézóban ragadtak Jared exével együtt.

Egy karácsonyi történethez képest talán túl sok a gyász és feldolgozásának folyamata ami helyet kap a történetbe ami egy picit nyomasztóvá is teheti a történetet sokak számára.
Nagyon nem is a karácsony a téma, csak az időszak ami jellemzi.
A szereplők kedvelhetőek Emmi kedves lány és jó volt látni, hogy nála működik a női empátia és nem akarnak egymás torkának esni Jared exével. Jared figyelmes és érzékeny srác úgyhogy nem is vártam mást a befejezéstől. Mondjuk amennyi minden történt velük, szinte elképzelhetetlenen volt.

Összességében egy kedves, meghitt hangulatú történet, amely ugyan nem hozza a tipikus, csillogó karácsonyi cukormázat, mégis szívet melengető pillanatokkal ajándékoz meg.

Vannak könyvek amik nem kiabálnak, csak szépen lassan bontakoznak ki és szólnak barátságról, veszteségről és a második esélyekről.
Joan magányosan éldegélő idős hölgy akinek néha haza látogató fia , öregecske kutyája és frissen megözvegyült szomszédja nyújt társaságot mikor úgy dönt új albérlőt keres aki talán egy kis életet visz csendes kis életébe.
Jess fiatal, pezsgő személyiség aki életének egy nehezebb szakaszában találja magát. Párkapcsolata romokban, munka helye kétséges és lakást is kellene találnia.
Kettejük kapcsolatát követjük nyomon ahogy a két teljesen más korosztály, életvitel és személyiség lép egymás életébe és a kezdeti távolság köztük valami egészen mássá alakul és szépen apránként változtatják meg egymást.
Érdekes volt figyelni, hogy a két generáció hogyan viszonyul egymáshoz és az offline/ online témához ami köré építette igazából az eseményeket az írónő.
Jess az online detox által megtanulja megismerni önmagát, lassítani és segít kitalálni mit is akar igazán az élettől, míg Joan számára új világok nyílnak meg és egy rég elvesztett szerelem megtalálását ígéri, ha képes túllendülni az ódzkodásától a technika iránt.
Nincsenek nagy fordulatok és drámák, és eléggé kiszámítható volt a romantikus szál is, mert ez a könyv inkább szól a második esélyekről, gyász feldolgozásról és önmaguk megtalálásáról.
A romantikus szál ennek fényében talán nem is kap akkora hangsúlyt , és egy picit elhamarkodott is mégis jól volt felépítve ezzel a régi módi levelezéssel
A Fiókba zárt szerelem számomra nem a romantikáról szólt, hanem arról, hogy két nagyon különböző ember hogyan tudja megváltoztatni egymást, ha hagyják. Szép, csendes történet gyászról, újrakezdésről és önmagunk megtalálásáról — és pont így kerek egész.

Erdőszéli Wren a fagyos Erdőszélben él ikertestvérével. A dermesztő télben nem csak az életben maradás a tét hanem, hogy elkerüljék a rettenetes Isten Északi Szél érkezését aki új feleséget keres magának.
Wren testvére, Elora is a kiválasztottak között van, de a lány igyekszik mindent megtenni, hogy a fagyos Isten ne az ő szeretett, szelíd és ártatlan testvérét vigye magával, még attól se riad vissza, hogy hazugsággal átvegye a helyét és önként az Északi Széllel tartson. De vajon meddig lesz képesaz Északi Szél fogságában élni?
Wren elég makacs személyiség és sokszor inkább cselekszik, mint gondolkodna.Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy egy nagyszájú határozott nővel van dolgom aki néha már sokat is gondol magáról vagy egy szende kislány akit bármivel zavarba lehet hozni. Személyes harca az alkohollal meg még jobban megbonyolította a dolgokat, mert hát a nehéz hányattatott élet és rossz családi kapcsolat nem volt elég, bár elég hitelesen volt kezelve a küzdelme az alkohollal.
Boreas, az Északi Szél istene a maga fagyos, visszafogott, néha rideg módján igyekszik tenni a dolgát és egyensúlyban tartani a világát. Nem a tipikus “gonosz, megmentőre szoruló” férfiszereplő, hanem inkább egy terhelt, visszahúzódó, de stabil pont, aki lassan enged közel bárkit – különösen Wrent. A romantikus szál szépen, fokozatosan épül fel, és valóban működik: érzelmileg átélhető, hullámzó, de hiteles.
A világépítés több helyen emlékeztet más népszerű sorozatokra, főképp az ACOTAR-ra, és sajnos nem mindig nyújt elegendő mélységet ahhoz, hogy teljesen önállóként álljon meg. A háttérkonfliktus, a testvérek közötti dinamika és az Árny fogalma érdekes, de kevés időt kaptak ahhoz, hogy valóban súlya legyen. A történet fókusza egyértelműen a romantikán van.
Az erotikus részek a történet ritmusát gyakran megtörik, és bár a feszültségépítés része lenne, sok “majdnem” jelenet ismétlődése miatt néha inkább kivesz a hangulatból, mint hozzátesz. Viszont a karakterek személyes traumái, hibái és küzdelmei emberibbé teszik őket – különösen Wren alkoholhoz való viszonya került érzékenyen megjelenítésre.
Bár sorozat, mivel ez lezárt történet külön is olvashatók az egyes kötetek, de úgy érzem egyes eseményei a könyvnek a későbbiekben kap majd megoldást.

Ez a könyv egy különleges, de nyomasztó világba vezet, ahol a mágia a csillagjegyekhez és az elemekhez kötődik 🌌. A Vega ikrek története nem a klasszikus varázslatos utat járja be – sokkal inkább a túlélésről, a hatalmi harcokról és a lelki megpróbáltatásokról szól.
👭 Tory és Darcy mit sem sejtve kerülnek egy varázsiskolába, ahol nem a barátság, hanem a megaláztatás uralkodik. A tanárok és diákok egyaránt kiveszik a részüket a zaklatásból, és az iskola inkább emlékeztet egy kegyetlen túlélőtáborra, mint biztonságos közegre.
⚠️ A történet tele van triggerelő témákkal: szexuális zaklatás, lelki és testi terror, öngyilkosságba hajszolás. Ezek nyersen jelennek meg, így érzékeny olvasóknak nem ajánlom.
És mégis… olvastatja magát. Cringe? Néha igen. De a világépítés érdekes, a mágiarendszer kreatív, és a karakterek sorsa annyira bizonytalan, hogy nem lehet nem tovább olvasni. A lányok naivak, sokszor passzívak, de a történet folyamatosan fenntartja a kíváncsiságot: vajon képesek lesznek fejlődni? Megtalálják önmagukat ebben a sötét világban?
💫 A könyv nem hibátlan, de provokatív és elgondolkodtató.
Ez a könyv nem való mindenkinek. Ha szereted a sötétebb fantasy‑t, ahol a varázslat mellett a lelki és testi megpróbáltatások dominálnak, akkor érdekes élmény lehet.

Abigail Owen sorozatának második része, Az ellopott trón ott folytatja, ahol az előző abbamaradt — Meren ismét az ellenség árnyékában próbál túlélni, miközben Raven és Cain a megmentésén fáradozik.
A történet mozgalmas, a világ tovább bővül, és új elemekkel gazdagodik (mágiák, átkok, régi királynők és talizmánok formájában).
Mindez azonban sokszor háttérbe szorul a karakterek érzelmi drámája mellett.
A szerelmi háromszög ezúttal nemcsak fölöslegesnek, hanem időnként fárasztónak is érződött — a kommunikáció hiánya miatt a konfliktusok mesterkéltek voltak.
Raven karaktere alig kapott teret, Cain túl sok, Meren pedig mintha megrekedt volna az előző rész végén.
Ennek ellenére a könyv vége határozottan erősre sikerült, és épp elég kíváncsiságot hagyott bennem ahhoz, hogy a zárókötetet is kézbe vegyem.
YA fantasy-rajongóknak ajánlom, akik nem riadnak vissza egy kis romantikus káosztól és a mágikus világépítéstől.

,,Kétszáz éven keresztül figyelte ugyanazt a csillagképet, mintha csak az az egyetlen létezett volna az égbolton."
A világ ígéretes és érdekes, vámpírok, tündérek, istenek jelenléte, de közben meg kevésnek éreztem ezeket az információ morzsákat. De volt itt küzdelem az életben maradásért, árulások és szövetségek alakultak és egy különleges tornán is részt veszünk aminek a nyereménye 100 év biztonság és a halhatatlanság.
Nem mondom teljesen egyedinek, mert vannak hasonló történetek, de voltak benne jó és érdekes kivitelezések, jó megoldások, de azért logikátlanság is.
Az utolsó kb x 200 oldal az nagyon bepörgött és nagyjából mindenki felfedte a lapjait legalábbis látszólag, mert hát még nem tudjuk mit is fog tartogatni a következő rész, mert érdekel, hogy a csillagok szerelme mekkora pusztításra képes.
Ha szereted a:
-vámpíros, tündéres, istenes világok kedvelőinek
-mindenkinek, aki valaha hitt abban, hogy a csillagok is emlékeznek
-titokzatos, morálisan szürke karaktereket
Akkor ez a te könyved.

Elara és a Csillagok Királya története tele van jóslatokkal, meneküléssel, hatalomért folytatott harccal – és persze egy adag (vagy inkább üstnyi) sorsszerű szerelemmel.
A világ nagyon ötletes, a csillagok rendszere lenyűgöző, de néha úgy éreztem, a történet kissé megpihen a saját fénye alatt.
Elara kicsit lassan nőtt a szívemhez,Enzo viszont elvitte a show-t: szarkasztikus, pimasz, de sebezhető – tipikus napfényfiú, akit jó volt olvasni.
Nem hibátlan, de különleges. A vége pedig: hoppá-pillanatokat garantált.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a mitológiával átszőtt fantasykat, ahol a csillagok is beleszólnak a sorsba, és a szerelem nem mindig könnyű, de mindig sorsszerű.

Középső könyv szindróma amit ha elfeleznek elég lett volna egy duológiának ez a sorozat.
Lou megmenekült anyja karmai közül, de bujdosni kényszerül a díszes kis kompániájával hiszen mindenki rájuk vadászik. Ahhoz , hogy legyőzzék Morganat szövetséget kell kötniük az ellenséggel, mert hát az ellenségem ellensége a barátom elvet követve kénytelenek két táborra szakadni, hogy időben célba érjenek, de az éj leple alatt nem csak a sötétben megbújó árnyakkal kell megküzdeniük, de a saját magukban is egyre jobban teret nyert árnyékoknak. Az egyességek érdekében Lounak felelőtlen ígéreteket kell tenni a jövőre nézve. Amit nem biztos, hogy mindannyian megérnek.
Rettentő lassan rázódtam vissza, sok idő is telt el a két rész között, meg ahogy egyre jobban haladtam rá kellett jönnöm itt már a szereplők sem azok akiket az előző részben megkedveltem.
Volt néhány izgalmasabb és szomorú rész benne, de ez jobbára ismét csak a végén, de addig viszont el kell addig vergődni az önsajnálat, hiszti és dac tengerén. Bár azt is sikerült egy elég gyenge tervvel elrontani aztán még utána meg volt mindenki lepődve, hogy nem sikerült.
De a veszteség mindenkit megvisel és talán ez kellett ahhoz, hogy visszatérjenek magukhoz….már akinek hisz a végén kiderült néhányuk szándéka ami érdekessé tette a történetet úgyhogy ezért jöhet a folytatás.

Az Ékkő egy másfajta utazás, mint a Fable volt. Kevesebb a hullámverés és a kalózos pörgés, de több a belső vihar.
Fabel immár nem az a lány, aki sodródik a tengerrel – ő az, aki megpróbálja meghatározni az irányt, még ha ez fájdalmas döntésekkel is jár. A regény középpontjában az önállósodás, a lojalitás és a bizalom áll.
A tenger itt egyszerre szabadság és börtön, a hajó pedig a világ kicsinyített mása: tele árulással, reménnyel és makacssággal.
Bár a történet lassabban bontakozik ki, Fabel ereje és fejlődése miatt így is magával ragadó. Egy nő, aki nem vár megmentésre – ő az, aki megment másokat, még ha közben elveszíti önmagát egy pillanatra.

Nagyon találó cím egy érdekes történetnek amely valós eseményeken alapul így még jobban hat az olvasó érzelmeire.
Nem egy részleteibe belemenő krimi sorozat egyes részeit olvashatjuk, bár néhol elég részletesen írja le az író a helyszíneket és a látottakat. Ez a kötet inkább a lelkedre fog hatni.
Kim Van extrém takarító aki csapatával együtt olyan helyszíneket takarítanak amik nem mindennapi, - öngyilkosságok, gyilkosságok, extrém gyűjtögetők - eseményeknek adnak helyet. Bevallom a tvben fellelhető ilyen típusú műsorokat is elborzadva nézem néha.
A könyv szépen vezet végig eme szakma árnyoldalain ami valljuk be nem való mindenkinek. Csak a legelhivatottabbak képesek ezt folyamatosan elvégezni.
Sokan bele roppannak, elfáradnak a rengeteg borzalom láttán amit napi szinten látnak és tapasztalnak. Nem könnyű napi szinten az elmúlással szembesülni és annak is nem a legszebb formájával főleg, hogy ő látja magát az embert is aki az adott helyzet mögött megismerhető.
A könyv első felében az író( aki maga is extrém takarító) mesél néhány rendkívüli megbízásáról ahol a helyszínek mesélnek a megboldogult lakóról.
Minden egyes megbízás fájdalmasan emlékezteti a szomorú valóságra, hogy a mai világ egy elmagányosodott társadalom ahol az emberek élhetnek bármilyen körülmények közt, szegények, gazdagok, fiatalok, idősek akik látszatra akár boldogok is lehettek valahol mélyen magányosak voltak.
Az érzékletes írásmód által megtapasztalhatjuk milyen benyomások érik az embert egy hermetikusan lezárt szobában ahol három hónapja meghalt valaki, elpusztult állat tetemekkel teli szobában vagy éppen milyen az üvegbe gyűjtött vizeletek amonniájával átitatott levegő.
A második részben a koreai élet, magáról a szakmáról és a társadalom halálhoz való hozzáállását fejtegeti. A saját maga által tapasztal elmagányosodásról vagy, hogy ez a munka mennyire is lett része az életének, hogy nem tud már elmenni úgy egy étterembe, hogy ne érezze ki a zsírós levegőben egy elpusztult állat tetemét az áll mennyezet felett vagy mennyire meg tud könnyebbülni egy hajnali kutya ugatástól ami pár napja csendes szomszédtól érkezik.
Felkavaró élettörténetek amik a körülmények ellenére megnyugtató lezárást kapnak azáltal, hogy az elmúlás után van ki foglalkozik az utánuk fenn maradt dolgokkal legyen szó emlékekről, káoszról.
A legnagyobb pozitívuma a könyvnek, hogy az író nem ítélkezik hanem együtt érez, átérez és próbálja megérteni az okot mi vezethet az adott állapothoz.
A könyv szerkezete segít abban, hogy adjunk magunknak időt a dolgok megértésére, az okok boncolgatására és levonjuk a saját kis konklúziónkat, mint ahogy ő teszi egy nehéz nap után az otthonában. Az írásmód pedig ahogy a távol keleti- szerzőktől megszoktam tárgyilagos, de mégis érzelmes főleg ahogy a helyszínek leírását kezeli.

A második rész sok új elemmel bővítette a világot, de összességében nem győzött meg.
Izara legendája és a politikai játszmák érdekesek voltak, a primusok világa kifejezetten tetszett,de a karakterek közötti kapcsolat lapos maradt. Túl sok volt a félreértés és a „nem beszélünk róla” típusú konfliktus.
Bel sem akar kimaradi így benyújtja igényét a megígért vacsorákért. Őt nem lehet nem kedvelni amennyire azt mutatja, hogy ő szarik bele a dologokba, de mégis lehet rá számítani. Emelte a színvonalat azért a stílusával és a villogó ördög szarvaival.
Ari talán itt már jobban megmutatja ki is ő valójában a makacsságával és kitartásával ahogy tud küzdeni.
Lucianról ellenben azt se tudtam eldönteni, hogy most több ezer éves vagy csak egy nagyra nőtt gyerek.
A vége egy újabb konfliktust is hozott a meglévők mellé, de nem érzem elég erősnek ezt a szálat.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a részletes világépítést, a sok karaktert és a bonyolult kapcsolati hálót.