„A valóság sokszor még a képzeletünknél is furcsább” – Interjú Jessica Felloweszal, a Mitfordi rejtélyek szerzőjével

Az 1974-ben született Jessica Fellowes újságíróként kezdte karrierjét, majd a nagybátyja, Julian Fellowes által alkotott Downton Abbey tévésorozathoz írt a sorozat világát feltáró és kiegészítő könyveket. Önálló irodalmi pályafutása a valós eseményeket feldolgozó Mitfordi rejtélyek krimisorozattal indult, amely azonnal nemzetközi könyvsikerré vált – első két része, a Gyilkosság a vonaton és a Gyilkosság a bálon a magyar olvasók szívét is hamar ellopta. Az írónő a festői szépségű Oxfordshire-ban él családjával és két elképesztő méretű kutyájukkal.

A Moobius Magazinja most a történelem és a fikció kapcsolatáról, a bűnügyi történetek megírásáról és kedvenc könyveiről kérdezte az írónőt.

Azt hiszem, az írás iránti szeretetem az olvasás iránti szeretetemből fakad. Gyerekkoromban hatalmas könyvmoly voltam – sehol máshol nem éreztem olyan jól magam, mint a kandalló mellett a díványon egy halom könyv társaságában. De érdekes módon – talán az írók iránt érzett hatalmas tiszteletem miatt – eszembe sem jutott, hogy én magam is írhatnék. Azt gondoltam, ügyvéd leszek, vagy talán pszichoterapeuta, majd végül filozófiát végeztem az egyetemen. A húszas éveim közepén volt akkora szerencsém, hogy állást ajánlottak egy újságnál. Tulajdonképpen kávéfőzésből és fénymásolásból álltak a napjaim, de hamar felfigyeltem a lehetőségekre. A regényírásig 2016-ban jutottam el, miután befejeztem a Downton Abbey-könyveket. Mindenképpen ki szerettem volna magam próbálni a fikcióban is, de nem igazán tudtam, hogyan vágjak bele. Majd a Little Brown (amerikai könyvkiadó – a szerk.) felajánlotta, hogy írjam meg a Mitfordi rejtélyek-sorozatot. A kiadóvezető, Ed Wood megálmodta a koncepciót, és írót keresett hozzá – én pedig természetesen éltem a lehetőséggel!

Igen, Julian meghatározó szereplője az életemnek. Ő édesapám öccse, és még egészen fiatal volt, amikor megszülettem – ráadásul 16 éves koromig agglegény maradt. Mindig is nagyon jól kijöttünk, és többször elvitt a barátaival szervezett nyaralásokra is, ahol aztán órákon át beszélgettünk. Imádtam hallgatni a családunkról szóló történeteit, amelyek közül nem egy a Downton Abbey-ben kötött ki. Valószínűleg ő kelthette fel az érdeklődésemet a két háború közötti korszak iránt, és miatta kezdhettem a kor nagy szerzőitől olvasni (F. Scott Fitzgerald, Evelyn Waugh, Dorothy Parker, Graham Greene, W. Somerset Maugham). Ha egyszer megszeretsz egy irodalmi korszakot, nagyon élvezetes tud lenni a történelemkönyvekkel való összehasonlítása is – így rájöttem, hogy kifejezetten élvezem az írás mögött húzódó kutatómunkát!

Azt hiszem – ahogy azt korábban is említettem –, először a saját családom történetein keresztül ismertem meg ezt az időszakot, majd a korabeli nagyregények által. Mindez segített megérteni a korszak hangulatát és látásmódját, és felkeltette az érdeklődésemet az akkori gondok és közízlés iránt is. Amikor először nekiláttam a Downton Abbey kiegészítő könyveknek, eldöntöttem, hogy annyi első kézből származó beszámolót olvasok el a korszakból, amennyit csak lehetséges. (Persze elsősorban arról írtam, hogyan készült a sorozat, de szerettem volna bemutatni a karaktereket és a cselekményt inspiráló valós embereket és történéseket is.) Felfedeztem néhány csodálatos, rég elfeledett könyvet szolgálólányoktól és hercegnéktől, és azt hiszem, ez a többévnyi kutakodás lehetővé tette számomra, hogy igazán elmélyedjek a korszakban. Így hát, amikor a Mitfordi rejtélyek megírására került sor, már minden apró részlet a birtokomban volt – én pedig nagyon élveztem, hogy ezeket az egyes szereplők életre keltésére használhatom.

Igaz, nem én választottam őket a sorozat központi szereplőinek, hiszen az ötlet a kiadótól származott, de az elejétől fogva briliáns koncepciónak tartottam. Minden nővér annyira más – és ez azt jelenti, hogy a sorozat minden egyes része más-más oldaláról tudja bemutatni a korszakot, legyen szó társadalomtörténeti vagy politikai vonatkozásról. Rengeteget olvastam róluk, hogy megbizonyosodjak a részletek hitelességéről, ugyanakkor nem az életrajzuk megírására törekedtem. A regények alapötlete az volt, hogy a történelem sorai közé lássunk: hogy elgondolkodjunk, vajon hogyan reagáltak volna különböző kitalált helyzetekre, és mi tette őket olyan rendkívülivé?

Talán Nancyvel lett volna a legszórakoztatóbb legurítani pár Martinit, és Deborah lehetett a legkedvesebb közülük. De be kell látnunk, hogy egy csapatnyi bonyolult, problémás nőről beszélünk, akik időnként bizony antipatikusak – ezért is kell Lousia és Guy a sorozatba –, ugyanakkor végtelenül lenyűgözőek voltak.

A könyvek túlnyomó része fikció, hiszen a beszélgetéseket és a cselekményeket én találtam ki. De szeretem felhasználni a történelmi tényeket, amennyire csak lehet – hiszen, mint tudjuk, a valóság sokszor még a képzeletünknél is furcsább! 

A sorozat első része, a Gyilkosság a vonaton szorosan kapcsolódik egy valós, máig megoldatlan gyilkossági ügyhöz. A második, Gyilkosság a bálon című rész egyes jeleneteit pedig egy létező női tolvajbanda inspirálta. És így tovább! A történet vázát a sorozat minden részében megtörtént bűncselekmények és egykori bűnözők adják – azért, mert úgy gondolom, ha valami valóban megtörtént, úgy még izgalmasabb olvasni róla. De a szörnyű bűntettek kitalálása is remek móka… ez (szerencsére) annyira távol áll a saját életemtől. Különösen élveztem a félrevezető nyomokat megírni, de be kell vallanom, egy bűncselekmény kidolgozásához az agyam egészen más részét használom, mint a karakterek, idő és helyszínek megálmodásához. A logika általában nem az erősségem, ezért a bűnügyekben szorosan együttműködtem a szerkesztőmmel, és nagyon sokat tanultam tőle.

Köszönöm! Szerintem a legfontosabb üzenet, amit mindig hangsúlyozni is próbálok: hogy bár a múltbeli emberek élete más volt, mint a miénk – hiszen a technológia és a társadalmi elvárások olyannyira mások voltak –, mégis sokkal hasonlóbbak voltak hozzánk, mint gondolnánk. Érzelmileg zűrösek és bonyolultak voltak, nem feltétlenül akarták azt az életet élni, amelyet a szabályok és elvárások kialakítottak számukra, és mindannyian igyekeztek a maximumot kihozni magukból – csak mindezt fűzőben.

Még négy könyv érkezik – remélem, hamarosan! Mindegyik más-más nővérről, más-más élethelyzetről szól, ahogy haladunk előre az időben az 1930-as éveken át egészen a második világháború kezdetéig. Sötét idők voltak ezek, ugyanakkor reményt és változást is hoztak, a modern életünk alapjait – úgyhogy remélem, ezek is érdekes olvasmányok lesznek. 

Igen, még mindig imádok olvasni, ráadásul egészen vadul, mindenféle műfaji kötöttség nélkül. Mostanában nagyon élveztem Tessa Hadley Free Love című regényét, ami az 1960-as években játszódik, a Sárgát Rebecca F. Kuangtól – ez egy nagyon vicces mű a könyvkiadás világáról –, és David Mitchell Unrulyját, a brit királyok fesztelen történetét.