A szlovák bevándorlók családjából származó, Detroitban született Ana Johns komoly harcművészeti múlttal rendelkezik, emellett pedig újságírást tanult. Közel húsz éven át tevékenykedett kreatív igazgatóként és cégtulajdonosként, mielőtt kipróbálta magát az irodalomban. Első, Nő fehér kimonóban című regényében a II. világháború utáni Japánba repíti az olvasót, ahol a tradíció és a szeretet csap össze. A szerző most a Moobius olvasóinak mesél az immár több mint tizenkilenc nyelven megjelent debütáló regényéről.
Hét évig voltam egy reklámügynökség kreatív igazgatója, majd egy digitális portréstúdió tulajdonosa lettem. Mindig is szerettem írni, már kiskorom óta, de sosem próbálkoztam egy teljes regény megírásával egészen addig, amíg egy sorsfordító esemény lehetőséget adott, hogy egy kis szünetet tartsak, és végigvigyem a történetet a könyvvé válás folyamatán.
Bár a Nő fehér kimonóban a képzelet műve, történelmi események és valós történetek hatására állítottam össze, köztük a saját, pontosabban az édesapám visszaemlékezésének hatására. Megihletett a története, amit egy gyönyörű japán lányról mesélt, akibe beleszeretett miközben haditengerészként szolgált a távol-keleti országban. A lány családja meghívta őt egy tradicionális japán teára, ám hiába tanulta meg a ceremónia etikettjét, és töltött órákat a nyelvtudása fejlesztésével, amerikai tengerészként alkalmatlan udvarlónak találták, és elküldték.
Gyermekként teljesen lenyűgözött az édesapám története, felnőttként pedig egyre nőtt az kíváncsiságom a történet keletkezésének körülményei és édesapám korai évei iránt. Mi történhetett valójában? Édesapám sajnos elhunyt 1988-ban, ezért nem tudtam megkérdezni róla, és mivel nem ismertem a nő teljes nevét, őt sem találhattam meg. Ehelyett elkezdtem összekötni a rendelkezésemre álló információmorzsákat levezető okfejtés és az internet segítségével – ez a feladat végül egy hatéves kutatómunkába torkollott. Elhatároztam, hogy az eseményeket szeretném történelmileg annyira hitelesen megírni, amennyire csak lehet, ezért rengeteget kutakodtam a múltban, elsősorban az édesapám élettörténete mentén – a hajóról, amin szolgált, a katonai dokumentumai között stb.
És sokszor a jövőbe is tekintettem, feltéve magamnak a kérdést: Mi lett volna, ha…? Mi lett volna, ha a szülők beleegyezése nélkül összeházasodnak? És mi lett volna, ha a lány teherbe esik?
Hogy ezeket a kérdéseket megválaszolhassam, áttanulmányoztam az 1950-es évek nemzetközi házassági és születési anyakönyvi eljárásról szóló törvényeit az Amerikai Egyesült Államokra, Japánra és a katonaságra vonatkozóan. Ezek a források, valamint rengeteg, a szabályozásokat övező bürokráciáról szóló cikk segítette a két szálon futó történetvezetés kialakulását, mondhatni, ezek adták a könyv vázát. De a történet szíve-lelke azokból az emberi kapcsolatokból ered, amiket különböző japán Facebook-csoportokon és katonai fórumokon keresztül kötöttem, ezek adták a könyv autentikusságát.
Rengeteg japán nővel és az őket feleségül vevő háborús veteránnal találkoztam, akik új nézőpontot adtak a korábban, a kutatómunkámon keresztül megismert jogi nehézségekhez és katonai ferdítésekhez. És online megismerkedhettem a túlélő örökbeadott gyermekekkel is, akik a szerelmük gyümölcseiként születtek. Egy dolog tanulmányozni egy bizonyos történelmi időszakot, de teljesen más élmény beszélgetni azokkal, akik átélték azt.
Imádom a történelmi regényeket, amik valós események és létező személyek alapján íródtak, és különösen szeretek a saját családom történetében kutakodni inspirációért. Szóval, bár elképzelhető, hogy az elkövetkező könyveim inkább a pszichológia vagy a rejtélyek világa felé hajlanak majd, mindenképpen szeretnék ezen a műfajon belül maradni.