Hogyan születnek az ÁVH-regények?

Bizonyára van a könyvírásnak módszertana. Ha szétnézünk a világhálón, akkor a kezdők írók számára mindig elérhető valamilyen kurzus, van néhány, a témával foglalkozó könyv, és persze szerzők, akik a saját oldalukon hirdetik a regényírás titkait. Legalábbis, amit ők gondolnak erről. Amikor eldöntöttem, hogy regényt szeretnék írni, én is sokat böngésztem a „szakirodalmat”, de végül egyetlen dolgot fogadtam meg belőle: legyen egy világos koncepciód arról, hogy mit akarsz elmesélni.

Tudom, ez nem éppen a bölcsek köve, de annyiban mégiscsak segített, hogy addig el se kezdjek írni, amíg ki nem találtam a regény minden részletét. Az ugyanis világos volt, hogy a legtöbben azért akadnak el, mert elfogy a mondanivalójuk, vagy nem tudják, hogyan jutnak majd el az első oldaltól az utolsóig. Számomra ez volt a legnagyobb segítség. Persze előfordult, hogy menet közben kellett felülírni az alaposan kitalált ötleteket, de mindvégig világos volt, hogyan lesz kerek a történet. Ezt próbálom most elmesélni a Szibériai csapda példáján.

Ahogy a Csengőfrász esetében, most is szükség volt egy valós történetre, ami kevéssé ismert, de kellően érdekes ahhoz, hogy fiktív szereplőkkel és cselekménnyel egészítsem ki. Hosszadalmas netes böngészés során akadtam rá Csonka György ezredesre. Anélkül, hogy részleteket árulnék el, az életrajzában volt néhány olyan elem, ami megegyezett azzal az ötlettel, ami a regény alapgondolatául szolgált. Miután meggyőződtem róla, hogy a valós és a fiktív történet jól vegyíthető egymással, elkezdődhetett a hosszú hónapokon át tartó tervezés.

Az első lépés ilyenkor mindig a levéltári adatok összegyűjtése. A munka általában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) kezdődik, ahol nemcsak Csonka Györgyről kerestem adatokat, de egy kicsit bele kellett ásni magam a Katonapolitikai Osztály működésébe, valamint a piliscsabai laktanya irataiba is, ami a regény központi helyszíne. Az ÁBTL ugyanakkor nem ad minden kérdésre választ. Olyan részletekre is szükségem volt, mint például a korabeli katonai gépkocsik, fegyverek típusai, a laktanya működése és felépítése, és számtalan egyéb apróság.

Bár az interneten szinte bármit meg lehet találni, de azért nem mindent. Épp ezért újabb szakértőket kellett keresnem. Így jutottam el hivatásos és amatőr hadtörténészekhez, akik aztán további könyveket és cikkeket adtak, hogy amiről írok, az valóban hiteles legyen. Persze az első alkalommal némelyikük talán futóbolondnak nézett, amiért olyanokra voltam kíváncsi, hogyan, és milyen módon juthatott tömény szeszhez egy laktanya parancsnoka, vagy milyen fegyvernemek szolgáltak az adott ezredben.

Régimódi ember vagyok, és az összes adatot egy vonalas spirálfüzetbe írom. A hadtörténeti adatok mellé külön jegyzeteket írtam az ÁVH-val kapcsolatban. Szerencsére az első regényhez gyűjtött anyagból már csak ki kellett keresni mindazt, ami a Szibériai csapdához fontos volt.

Ezután minden esetben terepbejárás következik, mert megpróbálom az összes regénybéli helyszínt felkeresni. Bejártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusát, majd a könyvtárban további helytörténeti adatokat kerestem.

Az adatgyűjtés több hónapig is eltarthat, hiszen az írás nem a munkám, hanem a hobbim, ezért csak a szabadidőmben tudok vele foglalkozni. Épp ezért az első ötlet megszületésétől majd’ fél év is eltelik, és még egy sort sem írtam le a szövegből.

Ha minden szükséges információt összegyűjtöttem a háttérről, akkor kezdek csak neki a szereplők felvázolásának, majd a fejezetek rövid leírásának. Némelyikhez csak pár sort írok, máshol majd egy fél oldalt, amit persze később szövegkiemelővel áthúzok, egyes gondolatokat átnyilazok, így a végén egy kicsit kaotikusan néz ki a füzet, de a lényeg, hogy én átlássam a sorokat.

Csak ezután kezdek neki az írásnak, amire nagyjából este kilenc és éjfél között van időm. Ugyanakkor német precizitással dolgozom. Ha tehetem, minden este írok, néha csak egy oldalt, mert nem akarok kiesni sem a ritmusból, sem a történetből, de mivel a jegyzetek jó sorvezetőként szolgálnak, ezért ha egyszer nekikezdek, már jól lehet haladni. Persze ilyenkor jönnek a problémák.

Mindig akad valami, amire nem gondoltam a tervezés során. Például elképzeltem egy szimulált harcot, amit egy hadgyakorlat során hajt végre a laktanyában állomásozó ezred. Mindannyian láttunk már ilyet a filmekben, de a valóság egészen más. Újabb telefon, hosszas egyeztetés, majd a fejezet teljes újratervezése. És persze a kézirat olvasóinak a véleménye is fontos, ami tovább alakíthatja írás közben a cselekményt.

Az elkészült szöveget először a feleségem olvassa el, aki általában megmondja, ha valami nem tetszik neki. Ezután a fejezeteket elküldöm néhány hozzáértő barátnak és ismerősnek, akik előzetesen véleményezik, így tulajdonképpen fejezetről fejezetre követik végig a regény születését. Az elkészült szöveget ezután az ÁBTL történészei is átolvassák, hogy ne maradjon benne szakmai hiba.

Az első ötlet megszületésétől tehát majdnem egy év, mire megszületik a végső kézirat, ami aztán a kiadóban kap végső formát. De egy év után hátra lehet dőlni. Ilyenkor már csak azt várom, hogy az olvasók elégedetten tegyék majd le a Szibériai csapdát. És most talán egy kicsit azt is el tudtam mesélni, mennyi munka van egy ÁVH-regény mögött.