Nincs engedélyezve a javascript.
19225522_317022815414458_3302470712254555130_n-1.jpg
Alexandra Kiadó
2020. augusztus 1.
Velejéig francia történet egy új élet esélyéről

Velejéig francia történet egy új élet esélyéről

Előrendelhető újdonság

Nina George neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönségnek. Első nemzetközi sikerkönyve, a Levendulaszoba világszerte óriási népszerűségre tett szert, és a hazai olvasók szívét is elrabolta érzelmekkel teli, elgondolkodtató mondanivalójával, és az utánozhatatlan francia életérzés megjelenítésével. Nem is meglepő, hogy a szerző ilyen kivételes a hangulatteremtésben, hiszen jól ismeri a francia tájakat, ideje nagy részét maga is Bretagne-ban tölti. Most pedig Nina George újabb felemelő történettel ajándékozza meg az olvasókat: a Kis francia bisztró már előrendelhető!

A különleges romantikus történet egy olyan élethelyzetből indul, ahonnan nehéz elképzelni a boldog befejezést: a 60 éves Marianne úgy dönt, véget vet kiüresedett életének, és egy párizsi utazás során a Szajnába veti magát. Férje elnyomja, 40 évnyi házasságuk során nem tanúsít Marianne felé sem tiszteletet, sem pedig szeretetet. A nő úgy érzi, már semmi sem érdekli igazán, és csak a halálában találhatja meg a boldogságot. A sors azonban másképpen akarja, és Marianne-t megmentik.

Innentől apró véletlenek egész sorozata vezet ahhoz, hogy Marianne egy kis bretagne-i halászfaluba utazik, és eredeti terve helyett – hogy eggyé válik a tengerrel – szép lassan felismeri az élet apró örömeit, és egy jóképű festővel való találkozás hatására megtalálja a bátorságot, hogy új életet kezdjen. A saját életét.

A Kis francia bisztró több szempontból is egyedülálló könyv. Ritka, hogy egy romantikus történetet egy 60 éves nő szemszögéből tapasztaljunk meg, és végigkísérjünk egy érett személyiséget a fejlődésen, a boldogságához vezető úton. A könyv inspirációt adhat bárkinek, aki elveszettnek érzi magát a világban, ékes bizonyítéka annak, hogy a megfelelő környezetben könnyebb meglátni a dolgok napos oldalát. Ráadásul Nina George olyan páratlan tehetséggel írja le a táj szépségeit és a francia ételek egyedülálló ízvilágát, hogy az olvasó szinte úgy érezheti, ő is a bretagne-i tengerpartról élvezi az eseményeket.

A Kis francia bisztró 30% kedvezménnyel előrendelhető a Moobius oldalán. Szeretettel ajánljuk a francia életérzés kedvelőinek, az útmutatásra szorulóknak, és mindenkinek, aki egy felüdítő, reményt adó történetre vágyik!

Kis francia bisztró
Magyarország legjobb karácsonyi könyvajánlata!

Kis francia bisztró

Nina George
Alexandra Kiadó (A), 2020.
Legyen már vége! - ez a legmélyebb vágya Mariannénak, a kiüresedett házasságban élő hatvanéves német nőnek, amikor meghozza élete első saját döntését, és egy párizsi utazáson a Pont Neuf-ről a Szajnába veti magát. A sors azonban másképp akarja: Mariannét megmentik. Kórházba kerül, ahol váratlanul nagy hatással van rá egy kis bretagne-i halászfalut ábrázoló kép.