Sokan kérdezik az ismerőseim közül, hogyan tudok ennyit olvasni. Ilyenkor mindig elmosolyodom, mert számomra az olvasás nem feladat vagy kihívás, hanem kikapcsolódás, menedék és kaland egyszerre. Mindig azt mondom: csak meg kell találni azokat a könyveket, amelyek már az első oldalaktól kezdve elvarázsolnak, beszippantanak egy másik világba, és nem hagyják, hogy kiszakadj belőle. Azokat a történeteket, amelyeknél úgy érzed, hogy miközben mohón lapozol, hogy megtudd, mi történik a következő fejezetben, közben mégsem akarod, hogy véget érjen.
Imani Erriu Égi testek című könyve pontosan ilyen élmény volt számomra. Sőt, talán még annál is több. Már az első oldalakon éreztem, hogy ez a könyv különleges lesz, és az élmény végig kitartott. Olvasás közben soha nem volt kiszámítható, minden egyes fejezet tartogatott valami meglepetést, valami új színt vagy csavart, ami miatt nehéz volt letenni. Rég találkoztam olyan fantasyvel, amely ennyire egyensúlyban tartotta az izgalmat, a meghitt pillanatokat, a humoros ragyogásokat és a karakterek mélységét.
A világépítés külön dicséretet érdemel. Részletgazdag, atmoszférikus és annyira élő, hogy olvasás közben szinte magam előtt láttam a helyszíneket, éreztem a világ saját lüktetését. Nem volt túlírt, de pont annyit adott, amennyitől azt éreztem: igen, ez egy gondosan és szeretettel felépített univerzum.
A karakterek egyszerűen imádnivalók. Nemcsak a főszereplők, akiknek a történetét természetes kíváncsisággal követtem végig, hanem a mellékszereplők is, mindegyiküknek saját hangja, saját szerepe és saját kis története volt. Olyan szereplők, akikről még napokkal később is eszembe jut egy-egy jelenet, mondat vagy gesztus. Nagyon ritka, hogy egy könyvben ennyire minden szereplőre odafigyeljen az író.
A párbeszédek gördülékenyek, szórakoztatók, sokszor kedvesen csipkelődők, máskor komolyak, és nagyon jól árnyalják a karakterek közötti kapcsolatokat. A történet pedig tele van fordulatokkal, izgalommal, de közben van benne lélek és érzés is. Egyszerre olvastam feszült kíváncsisággal és őszinte lelkesedéssel. Ritka az olyan könyv, amelyben megvan az a plusz, ami miatt az olvasó a hétköznapok rohanása közben is visszavágyik a lapjai közé.
Idén már rengeteg könyvet elolvastam, és bevallom, több olyan is akadt, amelyekre azt mondtam: „na ez biztosan benne lesz az év legjobbjai között”. De az Égi testek egyértelműen felülírt mindent. Biztos vagyok benne, hogy számomra ez lesz az év könyve.
És ha a sorozat következő részei is ezt a színvonalat hozzák, vagy akár csak megközelítik, akkor Imani Erriu neve nálam felkerül a figyelendő szerzők listájának élére. Egy olyan írónő, akinek a világaihoz bármikor visszatérek majd, mert tudom, hogy újra elvarázsolnak.

Igazi érzelmi hullámvasút volt.
Már a legelső fejezetben belecsöppentünk az események sűrűjébe, majd sokáig fent is maradt ez nagyon magas fordulatszám, de ez a hátulütője is lett a történetnek. A közepét teljesen laposnak éreztem sajnos.
A világ, amit megalkotott az írónő, roppant egyedi volt, igazán üdítő volt. Ezzel szemben azonban sok-sok ismert klisével volt teletűzdelve a cselekmény.
Pici részben Zodiákus Akadémia, még apróbb részben pedig emlékeztetett az ACOTAR-ra olvasás közben, amit nem bántam.
Enzo és Elara között a kémia nagyszerű a párbeszédek pedig zseniálisak. Ellenséges királyságok örökösei, mégis kénytelenek szövetségre lépni. Csak jó sülhet ki ebből, nem!?
Ó, dehogy nem.
A herceg a két lábon járó csábítás, messze földön hírhedt es neki kell a lányt kiképezni. Voltak izgalmas pillanatok, az biztos.
A lány az elejétől fogva szimpatikus, már- már túlzottan is tökéletes főhősnő volt.
Összességében nagyon élveztem ezt a történetet, de sajnos nagyon kevés magyarázatot kaptunk az eseményekre (remélem ez változni fog a későbbiekben) , valamint számomra sokat rontott az élményem a E/3 szemszög is.
Várom a folytatást!