Egy újabb időtlen romantikus, aminek a témája újra és újra csak felkavarni tud.
A cselekményben Heathcliff-et, az árva kisfiút befogadja az Earnshaw család, ám később a társadalmi különbségek miatt megalázásokban lesz része. Szerelme a ház urának lányak, Cathy lesz, akit később más vesz feleségül, így Heathcliff-ben folyamatosan csak gyűlik és gyűlik a bosszúvágy.
Emily Bronte regénye szenvedélyes, tele bűnnel és a lélek sötét oldalait vizsgálja. A két főszereplő szerelme helyenként teremt, máshol pusztít. Egy mélyebb kötődés az övéké, ami mindent felemészt maga körül. Ebben a történetben a szerelem se nem rózsaszín se nem mázos. De nem is ezt az oldalát akarja bemutatni, sokkal inkább azt a maró fájdalmat, ami rám, olvasóként is úgy hatott, hogy a szívem is belesajdult. A táj is mind a főszereplők lelkének szürkeségét írja le.
A könyv megmutatja, hogy mennyire meghatározta az akkori embereket a származásuk, a múlt. A belső démonok nem eresztenek.
Kellőképpen drámai. Csakis azoknak ajánlom, akik bírnak a temérdek fájdalomról és a veszteségről olvasni. Továbbá nem bánják, hogy a karakterek sem feltétlenül kedvelhetőek.
A maga melankóliájával, vontatottságával és nyelvezetével nem sorolható a kedvenceim közé, mégis tagadhatatlan, hogy mennyire csodás mű.

Kicsit döcögősen indult a kapcsolatom az Üvöltő szelekkel, de ez mindössze 15-20 oldalig tartott, utána nagyon nehéz volt letennem. Először is egy biztos: nem erre számítottam! Nagyon nem… Naivan arra gondoltam, ez egy szimpla 1800-as évekbeli szerelmi történet, csöpögős párbeszédekkel teletömve.
Na persze! Igen hamar lerombolódott a tévhitem, miszerint Heathcliff a sztori pozitív hősfigurája, és ez eleinte nagy csalódást okozott. Azonban ahogy fogytak az oldalak, úgy ismertem meg a többi szereplőt, akik hozzánőttek a szívemhez; Nellyt, Edgart és Haretont. A történet később egyre több meglepetést tartogatott: az a rengeteg családi viszálykodás, a halálok, a házasságok… Eseménydús könyvecske. De a legjobban Heathcliff viselkedése borzasztott el. Bárcsak többet tudnék róla azokból az időkből, mielőtt Earnshaw Szelesdombra hozta! Akkor talán érteném, honnan származott nála az a mérhetetlen durvaság és agresszivitás már gyerekkorából, s hogy hogyan lett a lelke olyan sötét és üres, hogy még a szerelem sem volt képes kitölteni…⁣⁣
Megsirattam a végét. De szerencsére ezek örömkönnyek voltak, mert valahogy mégis jól végződött minden, és tisztán látszott, ki a történet igazi hőse, aki tiszta szívvel tudott szeretni egy ördögöt, és aki végül változást hozott: Hareton Earnshaw. ♥ Az egyik legjobb klasszikus, amit olvastam, az tuti! Bátran ajánlom a 18 év felettieknek.