Kicsit döcögősen indult a kapcsolatom az Üvöltő szelekkel, de ez mindössze 15-20 oldalig tartott, utána nagyon nehéz volt letennem. Először is egy biztos: nem erre számítottam! Nagyon nem… Naivan arra gondoltam, ez egy szimpla 1800-as évekbeli szerelmi történet, csöpögős párbeszédekkel teletömve.
Na persze! Igen hamar lerombolódott a tévhitem, miszerint Heathcliff a sztori pozitív hősfigurája, és ez eleinte nagy csalódást okozott. Azonban ahogy fogytak az oldalak, úgy ismertem meg a többi szereplőt, akik hozzánőttek a szívemhez; Nellyt, Edgart és Haretont. A történet később egyre több meglepetést tartogatott: az a rengeteg családi viszálykodás, a halálok, a házasságok… Eseménydús könyvecske. De a legjobban Heathcliff viselkedése borzasztott el. Bárcsak többet tudnék róla azokból az időkből, mielőtt Earnshaw Szelesdombra hozta! Akkor talán érteném, honnan származott nála az a mérhetetlen durvaság és agresszivitás már gyerekkorából, s hogy hogyan lett a lelke olyan sötét és üres, hogy még a szerelem sem volt képes kitölteni…⁣⁣
Megsirattam a végét. De szerencsére ezek örömkönnyek voltak, mert valahogy mégis jól végződött minden, és tisztán látszott, ki a történet igazi hőse, aki tiszta szívvel tudott szeretni egy ördögöt, és aki végül változást hozott: Hareton Earnshaw. ♥ Az egyik legjobb klasszikus, amit olvastam, az tuti! Bátran ajánlom a 18 év felettieknek.

Sötét szenvedélyek, makacs indulatok és egy különös, vad szerelem története bontakozik ki Emily Brontë regényében.
Nem egy könnyed olvasmány, de felejthetetlen hangulatával és drámaiságával maradandó élményt nyújt.
Tökéletes őszi olvasmány:)