A Vészlény olvasása után nagyon izgatottan vettem kézbe a Sziréneket, mert az előzőt egyenesen imádtam!
Sajnos a Szirének már nem ért el éppen akkora wow hatást, de ettől függetlenül abszolút nem bánom, hogy elolvastam.
Az az igazság, hogy nagyon lassan indult be a történet és sokszor azt éreztem, hogy nem igazán tudom mi történik. Ami viszont kifejezetten tetszett, az az, hogy több nézőpontból íródott, mert így sokkal mélyebbre áshattunk. Azonban számomra Jess szempontja volt a legérdekesebb, és ezek a részek voltak azok, amikor leginkább faltam az oldalakat. A Mary szempontja lehet egy kicsit túl lett írva, és bár értem, hogy miért kellettek ezek a részek, néha kicsit lehetett volna kevesebb is.
Maga a történet egyébként három részből áll. Az első rész kicsit szenvedős volt, lassan is haladtam vele, aztán a második részben már azért kaptunk érdekesebb információ morzsákat, de úgy igazán a harmadik rész környékén kapott el a flow, onnantól már nem tudtam letenni és a csavarok végül meg is mentették a történetet.
Aminek leginkább örültem az az epilógus volt, mert abban végre olyan kérdésekre is választ kaptam, amelyek ha nyitottak maradnak, nagyon frusztráló lett volna.
Tetszett, ahogy az írónő ebbe a regénybe is beleszőtte a természetet, és kíváncsian várom mi van még a tarsolyában. A borító pedig ismét csodás lett, remekül néz ki a Vészlény mellett a könyvespolcomon.