Hmm… Igazából nem tudom, hogy hányadán állok is ezzel a könyvvel, mert tetszett is, meg nem is. Egyáltalán nem erre számítottam. Ha őszinte akarok lenni, akkor az elején halálra untam magam. Nagyon gondolkodtam azon, hogy abbahagyom, de végül kitartottam és megérte, mert amint a történet rendesen beindult már jobb volt a sztori.
Végül egy nagyon pörgős és cselekménnyel teli könyv kerekedett ki, ami egyébként egy történelmi kalandregény. Több komolyabb témát is feldolgoz, mint például a nők és a színesbőrűek helyzete, az epilepszia betegség vagy a homoszexualitás. Izgalmas volt, hogy a regény olvasása közben bejárhattam Európát.
A szereplőkről…
Monty nem az a személy, akire azt tudnám mondani, hogy egy csodálatos ember, aki mindig mindent jól tesz. Valljuk be… egy önző fiatalemberről van szó, aki mindig először a saját érdekeit nézi és észre sem veszi. Azért elmondható, hogy a személyisége sokat változik az eltelt idő és az elolvasott oldalak alatt, így végülis van jó személyiségvonása is. Hülyeségeket csinál, utána megpróbálja kijavítani őket… ami többé-kevésbé sikerül is. Megjegyzem azért, hogy durva egy családi háttere van, és ezért nagyon sajnáltam őt… egy ilyen apát elviselni… nem lehetett könnyű.
Percy-t én nagyon megszerettem. Ő tényleg egy nagyon jó ember, aki sajnos sok problémába ütközik a származása és a betegsége miatt. Jó volt olvasni a Monty-val való kapcsolatának alakulásáról… bár igazából az érzelmeik kapcsán egyikük sem látta a fától az erdőt, ami szerintem nagyon vicces volt.
Akit még kiemelnék az Felicity. Szerintem nagyon jó női karakter. Ha ő megszólalt, akkor nem bírtam ki nevetés nélkül. Mint például, amikor a srácok megkérdezték tőle, hogy hogyan bírja ennyire a vért. Ááá, hát nem is tudom miért… annyira lököttek a fiúk.
Összességében ez volt az első LMBTQ könyv, amit olvastam, de nem az utolsó. ❤ A következő részt is elolvasom, mert érdekel Felicity könyve, de egy biztos… nem lesz a kedvenc könyvsorozatom.