Mark Haddon neve sokak számára garancia a különleges, érzékeny történetekre – A delfin című regénye azonban meglehetősen megosztó olvasmány lehet.
A történet Shakespeare Periklész című művét veszi alapul, és mitologikus, szinte álomszerű rétegeken keresztül bontja ki az emberi sors, veszteség és túlélés témáit.
A kivitelezés azonban szándékosan töredezett, gyakran távolságtartó, ami nehézzé teszi a történet követését és a karakterekhez való kapcsolódást.
Bár egyes részei költőien megírtak, a regény összhatása inkább intellektuális, mint érzelmileg megérintő.
Ajánljuk azoknak, akik szeretik a posztmodern, rétegzett narratívát – a hagyományos történetmesélést keresők számára kevésbé lehet kielégítő.

"...az életben rengeteg döntést kell hozni, és ha az ember nem dönt, sohasem csinálhat semmit, mert minden ideje azzal telik el, hogy válogat a dolgok között, amiket megtehetne.”
💙💙💙
Egyesek szerint ifjúsági irodalom, mások szerint inkább felnőtt regény. Azt hiszem, mindkettő igaz, hiszen egy olyan autista fiú a főszereplője, aki rendkívül egyszerű módon maga meséli el életének részleteit, miközben megdöbbenünk életbölcsességein. Érzékenyít, elfogadtat, elgondolkodtat. Számunkra ismeretlen világot tár fel. Lehet filozofálni azon, hogy mennyire reális minden, amit elénk tár, de mindenképp segít megérteni azt a különleges, zárt, megközelíthetetlen világot, amiben az autisták élnek. Megdöbbenünk azokon az erőfeszítéseken, amit a családtagok tesznek meg egy kicsit másképp gondolkodó szerettükért, s hogy nem csupán egy autista gyermek rabja saját gondolkodásának, de ennek a "másságnak" rabságába zárva töltik minden pillanatukat a szülők is. Ami leginkább megdöbbentett, hogy mi "normális" emberek mennyire esztelennek tűnő módon viselkedünk... hogy mennyire kevesen próbálják elfogadni, hogy nem mindenki gondolkodik ugyanúgy... hogy az élet néhány embertársunknál mindig ugyanolyannak látszik, mégis rendkívül bonyolult. Elfogadható a kegyes hazugság? Kinek hol van az elfogadhatóság határa? Hányszor botránkoztunk meg egy-egy embertársunk furcsa viselkedésén? Mit gondoltunk? Ha tudtuk volna, hogy mivel küzd, másképp álltunk volna hozzá? Beleképzeltük egyszer is magunkat egy autista gyermeket nevelő szülő helyzetébe? Mi meddig bírnánk, hogy viselkednénk, hogy reagálnánk bizonyos helyzetekben? Azt hiszem, kissé szorít a torkom... Épp ezért kellene felnőtteknek olvasni (biztos nagyon sokan elszégyellnék magukat) és talán 13-14 éves kortól pedig azért adható már a kamaszok kezébe, hogy igazán empatikus felnőttekké válhassanak.
https://www.instagram.com/p/CTCjZHsqnSY/?img_index=2