A Gustav-szonáta egy egyszerűségében is szép történet. Az igazi erőssége szerintem a karakterekben van, egyikük sem tökéletes, megvannak a hibáik, esendők, de nagyon emberiek, és ettől lesznek olyan hitelesek. Nagyon szép az a mély szeretet, ami összekapcsolja őket, és ezt nem is feltétlenül csak a fiúk barátságára értem, ami a regény középpontja. Emellett pedig nagyon érdekes kérdéseket is felvet nem csak a művészetről, de a korszakból fakadóan a második világháborúval kapcsolatban is, amik akár manapság is aktuálisak lehetnek.
Az írónő lágy, mesterkéletlen stílusa tökéletesen illik a történethez, olvastatja magát, és tényleg olyan az egész, mint egy szép dallam. Engem mindenesetre elvarázsolt.

Úgy szeretem Lucy Maud Montgomery könyveit, olyan bűbájosak.
Egyszerűen imádom a leírásokat, annyira szépek, és szinte látom magam előtt a Prince Edward-szigetet, Ezüst Erdőt meg a cicákat.
Kicsivel lassabb folyású, mint az Anne-ek, bár engem nem zavart, jó volt végigandalogni Pattel a felnőtté válás rögös útján, még ha nem is kísérte annyi galiba, mint a kedvenc vörösömet. Elég sok hasonlóságot fedeztem fel Pat és Anne között, a történetnek is vannak közös vonásai. Pat szerethető, habár nem mindig értettem vele egyet. Jót derültem rajta, hogy milyen kis mániákusan ragaszkodott a megszokott dolgokhoz, főleg amikor kicsi volt, de szerintem sok gyerek van így ezzel. Talán kissé túlzottan is kötődik az otthonához, de ki ne imádna egy ilyen helyet? A családja is aranyos, főleg a kistesó. A legnagyobb kedvencem mégis Judy Plum. Szerintem nagyon szórakoztató volt, és a gyerekekkel együtt odavoltam a tündéres és boszorkányos meséiért.
Hilary nálam egy kicsivel megelőzte Gilbertet, talán mert többet tudunk a hátteréről, valamivel jobban megismerjük. Kicsit idegesített, hogy Anne-hez hasonlóan Pat is teljes erőbedobással tagadja a nyilvánvalót, de az írónőt ismerve a folytatásban úgyis összehozza őket.
Először kicsit meglepett, hogy ez már egy modernebb korban, a két világháború között játszódik, de gyorsan belerázódtam és tetszett ez a környezet. Aranyos volt, ahogy az idősebb rokonok drámáztak az olyan dolgokon, mint a pizsama.
Szóval nekem minden örömével és bánatával együtt nagyon tetszett, és Ezüst Erdő is teljesen elvarázsolt. Nincsenek benne nagy fordulatok és már most tudom, mi lesz a vége, de nem is ezért szeretem az írónőt, hanem az utánozhatatlan, idilli hangulatért.