Az az igazság, hogy én imádok dühös nőkről olvasni, és Helen Zahavi regényéhez hasonlóval még sosem találkoztam. Merthogy a főszereplőnk, Bella - kis túlzással - bármelyikünk lehetne… a sztori egy bizonyos pontján. Azt gondolom, hogy sajnos nagyon kevés olyan nő van, aki nem élt még át valamiféle zaklatást élete során, de mi van akkor, ha valamelyik nőnek elege lesz? Bellával itt és most így történt.
A főszereplőről egyébként nagyon keveset tudunk meg, hiszen bármilyen előélete lehetne, a történetben nem ez a lényeg. Hanem pontosan az, hogy Bella bárki lehetne. És hogy a normalitás talajáról elrugaszkodva hogy cselekszik Bella, amikor úgy dönt, hogy nem tűr tovább, és - saját szavaival élve - kezébe veszi a “szemét eltakarítását”.
Fegyvert vásárol és elkezd bosszút állni azokon az embereken, akik nőket bántalmaznak. Innentől pedig a regény stílusa kifejezetten nyerssé válik, szóval konkrétan mindent megtudunk arról, hogyan, milyen gusztustalan módokon közelednek hozzá a férfiak, majd végzi ki őket.
Egyetlen csillag levonást kap mindösszesen a történet, mert helyenként hiányosnak éreztem, bőven lehetett volna szerintem hosszabb azzal kiegészítve, hogy például mit tesz Bella a hátrahagyott tetemekkel. Ezen kívül viszont én nagyon szeretem az ilyen fura, igazi feminista könyveket, úgyhogy nagyon ajánlom azoknak, akik nyitottak rá!

A könyv, ami legyőzött.
A botránykönyvként elhíresült könyv elvileg a története durvasága miatt vált azzá. A történet szerint ugyanis Bellára, akin vagy átgázolnak vagy semmibe vesznek, egy napon felfigyel egy beteg vágyakkal rendelkező férfi. Ez a férfi pont annak látja Bellát, aminek Bella is gondolja saját magát: könnyen törhetőnek. Ám Bellában megszületik egy furcsa, eddig még soha nem ismert gondolat: ebből elég! Kést kap a kezébe és úgy dönt, egészed drasztikus módon adja tudtára mindenkinek, hogy elég.
A történeten azonban nem botránkoztam meg, mert igazán oda sem tudtam rá figyelni. Sajnos a megfogalmazás stílusa abszolút a kriptonitom lett, mert teljesen leszívta az energiámat. Ugyanis mindig mindent elismétel a szerző, amitől számomra szájbarágós lett. Mintha folyamatosan egyet léptem volna előre, majd hármat vissza. Ez azonban rövidesen olyan frusztráló lett, hogy végül letettem a könyvet.
Ez persze nem azt jelenti, hogy más ne tudna ezen a stíluson túllendülni és a történet valódi tartalmára és mondanivalójára figyelni. Még ha nekem negatív értelemben is, de a könyv tényleg egyedi élményt nyújtott. A szereplő gondolkodásmódja bár lehangoló, mégis ettől kaptam egy, a várthoz képest teljesen más karaktert. A megfogalmazás az ismétléseken túl tárgyilagos és rideg, amitől nem a megszokott közelségből éled át, amit olvasol, ám azt hiszem, egy ilyen történetnél egy pont hogy előnyére válik.
Nagyon kíváncsi vagyok olyan véleményére, aki erősebb, mint én és nem zavarja annyira a megfogalmazás, mert kíváncsi vagyok, hogy egy eredetileg 90-es években megjelent könyv valóban képes e még manapság is megbotránkoztatni az embereket.