„Menekültként úgy érzem, ha elhagytad azt a fészket, ami az otthonod vagy a szülőfölded, az életed hátralevő részében mindig menned kell tovább.”
Interjú
Behrouz Boochani iráni kurd író, újságíró, népművelő és filmes, aki mindemelett mesterfokozatot szerzett politikatudományból, politikai földrajzból és geopolitikából, valamint a PEN International tiszteletbeli tagja, és a Sydney-i Egyetem Délkelet-ázsiai Migrációs Központjának (SAPMiC) távoktató vendégtanára.
Boochani iráni kurd újságíróként és aktivistaként dolgozott, mikor 2013-ban egyik napról a másikra menekülni kényszerült egy letartóztatás elől. Menedékkérőként közelítette meg az ausztrál partokat, egy újonnan bevezetett bevándorlási törvény következtében azonban illegális bevándorlóként hat évig tartották fogva – mint később kiderült, illegálisan – a Pápua Új-Guineához tartozó Manus-szigeten, embertelen körülmények között. Ez idő alatt – becsempészett telefonján keresztül – börtönnaplót vezetett, amely később Nincs barátunk csak a hegyek címmel jelent meg. Írásával bepillantást enged számunkra abba a kétségbeesésbe, embertelenségbe, illetve bántalmazásba, amelyet az Ausztráliában menedéket kérők kellett hogy elszenvedjenek. A könyv egy fájdalmas valóságot bemutató, mély érzelmekkel vegyített tanúságtételt tükröz, ami azon túl, hogy a túlélés eszközeként és az ellenállás megnyilvánulásként szolgál, kíméletlenül szembesíti az olvasót a fogságban sínylődő menekültek keserű sorsával.
Az alábbiakban a Könyves Magazin oldalán megjelent, Behrouz Boochanival készített interjú részletei olvashatók, melyek érintik többek között az otthon koncepcióját, valamint a kurdok és a menekültek helyzetét. Az interjút Sándor Anna készítette.
„Menekültként úgy érzem, ha elhagytad azt a fészket, ami az otthonod vagy a szülőfölded, az életed hátralevő részében mindig menned kell tovább. Nincsenek komoly indokaid, de érzed, hogy menned kéne. […] Egyszerre olyan, mintha tartoznál valahová és mégsem. Mintha az utazásod örökké tartana” – mondta Boochani a Könyves Magazin interjújában azzal kapcsolatban, hogy menekültként miként alakult át számára az otthon koncepciója.
Nincs barátunk, csak a hegyek
Írások a börtönből
Európa Könyvkiadó
A Nincs barátunk, csak a hegyek nem egyszerű börtönnapló: tanúságtétel, a
túlélés eszköze, lírai beszámoló, az ellenállás megnyilvánulása. Rendkívüli erejű
írás, mely kíméletlenül szembesíti az olvasót a világ hontalanjai, a fogságban
sínylődő menekültek keserű sorsával.
„Kurdisztánból származom, Irán nyugati részéről, ahol a népünket ‒ összehasonlítva Kurdisztán más részeivel ‒ jobban sújtják az asszimilációs folyamatok. […] Már eddig is rengeteget vesztettünk. Egy diktatórikus rendszerről beszélünk, amiben nincs platformunk, hogy életben tartsuk, fejlesszük a kultúránkat. […] Kurdként megtanulod, hogy mindig, minden egyes nap küzdened kell. Az ellenállás mindenre hatással van, és Kurdisztánban évtizedek óta halmozzuk a tudást, hogyan kell ellenállni. Ez az identitásom részévé vált. […] Sokan vannak, akik elutasítják a migránsokat vagy a menekülteket, de ha véletlenül olyan helyzetbe kerülnek, hogy időt kell velük tölteniük, megváltoznak. Miért? Mert érzik a kapcsolódást, és összekötik az adatokat a történetekkel. Szóval szerintem a történetek megosztása nagyon fontos.”
Boochani becsempészett telefonján keresztül írta és közvetítette újságírók, illetve jogvédők felé könyvének részleteit a börtöntábor embertelen körülményeiről, illetve az ausztrál kormány határvédelmi törvényeiről, így rögzítve az emberi jogokat sértő gyakorlatokat. Története – a Nincs barátunk, csak a hegyek – számos ausztrál irodalmi díjat nyert el, valamint film is készült belőle.
