Rendhagyó módon a vörös helyett pezsgőszínű szőnyegen egy nagyon erős filmes mezőny alkotói ünnepelhettek együtt az idei Oscar-díj-átadón!
Ahogyan az elmúlt években, idén is a Los Angeles-i Dolby Színház adott otthont a ceremóniának, amely a tavalyi év botránya után ezúttal szerencsére teljesen békésen zajlott le. A felhozatal igen változatos volt, így számtalan nagyszerű film közül lehetett kedvencet választani. Az önéletrajzi ihletésűtől kezdve a családi kapcsolatokat, a gyermekek és a fiatalok boldogulását fókuszba helyező, a háborús témát boncolgató, látványos krimiig minden megtalálható volt a jelöltek között.
A 2023-as Oscar-díj-átadón a Nyugaton a helyzet változatlan című, Erich Maria Remarque első világháborús klasszikus regényéből készült német film nyerte el a legjobb nemzetközi film díját. Bátran kijelenthetjük: a könyvből készült, Edward Berger által rendezett filmadaptáció zseniálisra sikeredett, hiszen számos díjjal jutalmazta az alkotógárdát az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia.
A Netflixen megtekinthető Nyugaton a helyzet változatlan 9 Oscar-jelöléséből négyet is díjra váltott: megkapta a legjobb nemzetközi filmnek, a legjobb operatőrnek (James Friend), a legjobb látványtervért és díszletért (M. Goldbeck – Ernestine Hipper), valamint a legjobb eredeti filmzenének (Dasche Dauenhauer) járó Oscar-díjat is.
„Tagadhatatlan erő rejlik abban, hogy a korábban megjelent Erich Maria Remarque-regény – amelyet a nácik 1929-es megjelenése után nem sokkal be is tiltottak – most eredeti nyelven került a képernyőre.” (Los Angeles Times)
A díjeső nem volt váratlan, hiszen a már februárban megrendezett Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjkiosztóján hét díjat nyert el, köztük a legjobb filmnek járót. Ami még külön kiemelendő, hogy eddig még „nem angol nyelven” forgatott film ekkora elismerésben sosem részesült. A BAFTA-t az Oscar előszobájaként tartják számon, így borítékolható volt, hogy az amerikai díjátadón is hasonlóan zajos sikereket fog elérni.
Nyugaton a helyzet változatlan alkotói gárdája
BAFTA díjátadó / 2023.02.19 /
A téma megrendítő és igen aktuális. A film a könyvvel szemben eltérő szemszögből igyekszik érzékeltetni a háború borzalmait.
A rendező, Edward Berger elképzelése szerint a regényt csak egyfajta keretnek tekintette: a célja egy másik sors és egy másfajta háború bemutatása volt. Míg a könyv a háború elején történő bevonulással kezdődik, addig a film 1917 második felétől enged betekintést a háború borzalmaiba.
Mindent összegezve: hatásos, kegyetlen, nyers film a Nyugaton a helyzet változatlan, ami az első világháború poklát és a katonaélet nehézségét alapvetően közvetlenül, erős vizuális és hanghatásokkal kívánja érzékeltetni.
„A Nyugaton a helyzet változatlan nem mutat semmi olyat, amit eddig ne láttunk volna, de mégis nagyon szükséges és aktuális. Megmutatja az emberi gonoszság és butaság termékének a háborúnak olyan részeit is, amit talán kevesebbszer látunk. Amellett, hogy nagyon látványos, egyben vérfagyasztó és kegyetlen is. Egy izgalmas történet melankólikus és tragikus lezárással, fantasztikus színészi alakításokkal és zenével. Egy jelzés a világnak arra, hogy elég a háborúkból, az emberek élni akarnak!” – filmsor.hu /filmkritika/