„Nem törvényszerű olyannak maradnunk, amilyenek mindig is voltunk. A múltbéli énünk nem egy halálos ítélet.” – Interjú Jessica Pannel
Interjú
A texasi származású szabadúszó újságíró, Jessica Pan önéletrajzi ihletésű könyve alig egy éve jelent meg. Az írónő sokáig egyedül, introvertáltként élte mindennapjait, mintsem nagyobb társaságba ment volna, főleg nem idegenekkel. Ez az életszakasz egy idő után lelkileg megterhelővé vált számára, mivel nem jutott új és felejthetetlen élmények birtokába. Jessica Pant könyve keletkezéseinek körülményeiről, a közben szerzett élményeiről és jövőbeni terveiről kérdeztük.
1. A memoárod, a Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni azonnal sikert aratott Magyarországon. Azoknak, akik még nem olvasták: a könyv azt az egy évet követi nyomon, amikor te – egy félénk introvertált – megpróbáltad az extrovertáltak életét élni. Már a kísérleted előtt elkezdted írni a könyvet, vagy csak utána döntöttél úgy, hogy mindent leírsz?
Londonban kezdtem el a próbálkozásaim: idegenekkel beszélgettem, annyira szürreális volt, hogy úgy döntöttem, megírom a The Guardiannek. A végére úgy éreztem, hogy olyan sokat tanultam, és az emberek annyira megleptek, hogy úgy döntöttem, ezt le kell írnom. Mindig is ki akartam próbálni ilyesmi ijesztő dolgokat, majd rájöttem, hogy hasznos lehet másoknak is olvasni róla.
2. Mi inspirálta ezt a társadalmi kísérletet? A várakozásaidnak megfelelő eredmények születtek?
Szerintem ijesztő lehet, ha elérsz egy bizonyos kort, és úgy érzed, hogy örökké ugyanaz maradsz – hogy mindörökké ugyanazon bizonytalanságok, félelmek láncait kell viselned. Új barátokra vágytam, nem éreztem magam túl boldognak, ezért arra gondoltam: mi lenne, ha egy évig extrovertáltként élnék? Mi lenne, ha igent mondanék olyan dolgokra, amikre mindig is nemet mondtam? Olyan tevékenységekre, mint például improvizációs játékok, beszélgetés idegenekkel, vacsoraestek szervezése, egyedül utazás stb.
3. A könyved sikere a címében is keresendő. Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni. Sokunk számára ismerősen, jól rezonál – ez egy olyan mondat, amit mind az extrovertáltak, mind az introvertáltak szívesen mondanának ki időnként hangosan. Hogyan született meg ez a cím?
A kiadóm segített a cím kiválasztásában. Valami olyasmit akartunk, ami igazán megragadja azt az érzést, amikor egy kihívás előtt állsz, ezért össze kell gyűjtened a bátorságod, közben pedig tépelődsz, mintha az mondanád: Látjátok, itt vagyok, de nem feltétlenül akarok itt lenni.
4. Ha a kérdés kedvéért egyszerűsíteni kívánjuk, a fő különbség egy extrovertált és egy introvertált ember között, hogy előbbieket a társas érintkezések töltik fel, míg az introvertáltak az egyedüllétből nyernek energiát, és a túl sok társas interakció kimerítő lehet számukra. Mit lehet ez ellen tenni?
Az introvertáltak mélyebb kapcsolatokra vágynak, ezért az időjárással vagy a munkába járással kapcsolatos small talk nagyon kimerítő és unalmas számunkra. Ez ellen úgy küzdhetünk, ha komolyabb kérdéseket teszünk fel, és megpróbáljuk elterelni a beszélgetéseket az olyan unalmas témákról, mint az időjárás.
A legtöbb introvertált ember számára megterhelő lehet egy zsúfolt, idegenekkel teli hely, mondjuk, egy ötfős, meghitt vacsorapartival ellentétben.
A könyvben szereplő összes kihívást teljesítettem, bár meg kell hagyni, határozottan kimerültem tőlük. Szerintem fontos, hogy törekedjünk időnként az egyedüllétre – iktassunk be néhány napot vagy hetet, amikor nemet mondunk minden társas tevékenységre. Én fürdéssel, olvasással és főzéssel töltődöm fel.
5. A kimerültségen kívül mi volt a legnehezebb és/vagy legijesztőbb része az extrovertált életnek?
Sebezhetőnek lenni, főleg ismeretlen emberekkel szemben. De azt hiszem, éppen ezért volt olyan izgalmas az elmúlt év – az emberek sokkal kedvesebbek és megértőbbek voltak, mint ahogyan azt elképzeltem.
6. Ajánlod ezt kipróbálni más introvertáltaknak is, vagy úgy tekintesz a könyvedre, mint egy segítő kézre, hogy másoknak ne kelljen az egészet egyedül megcsinálniuk?
Természetesen nem javasolnám, hogy mindent csinálj utánam a könyvben, de talán válassz ki néhány dolgot, ami igazán érdekel, vagy amiről úgy gondolod, hogy ki akarod próbálni, mert hosszú távon megérheti neked. Egyébként az általam megkérdezett szakértők tanácsai is hihetetlenül hasznosak lehetnek, így ha nem akarsz új barátokra szert tenni, még akkor is alkalmazhatod a családoddal, a partnereddel vagy a legjobb barátaiddal a másokkal való kapcsolatteremtésről szóló tanácsok nagy részét.
7. Mi volt a legnagyobb lecke, amit abból tanultál, hogy ilyen hosszú időre kiléptél a komfortzónádból? Összességében pozitív vagy negatív élmény volt?
Messzemenőleg pozitív élmény volt. Reménnyel töltött el megtapasztalni, hogy képesek vagyunk legyőzni a félelmeinket. Nagyon lámpalázas típus vagyok; még prezentációk készítését sem vállaltam, vagy emeltem fel a kezem egy csoportban – eddig soha. Ennek ellenére 900 ember előtt beszéltem a Moth podcastjában, és stand-up comedyztem is. Sokkal többre viheted, mint azt hinnéd, ha kicsit nyitott szemmel jársz: megismerhetsz olyan embereket, akikben partnerekre lelhetsz közös céljaitok elérésében.
Igazán eredményes volt stand-up comedy estekre járni – hétről hétre találkoztunk, és a közös félelmünk miatt tudtunk kapcsolódni egymáshoz. Ez volt a legjobb ezekben a kísérletekben – az emberek, akikkel találkoztam, akik szintén meg akarták változtatni az életüket.
8. A könyved megjelenése óta több nyilvános előadást tartottál, podcastokban szerepeltél, és a The Guardian memoárokról szóló mesterkurzusát is te tartottad. Szerinted azért voltál képes mindezekre, mert megtanultad az extrovertáltak módszereit, vagy ez mindig is benned volt – és csak egy kis noszogatás kellett hozzá?
Nagyon hasznos, ha egy valaha félelmetesnek tartott tevékenységbe kezdesz, és aztán rájössz, hogy nem történik tragédia, még akkor sem, ha nem megy elsőre tökéletesen. Ez veszi el a félelem élét és szünteti meg a szorongást. Az egyetlen módja annak, hogy a nyilvános beszéd kevésbé legyen ijesztő, ha gyakran csinálod – hogy megszokottá váljon. És ugyanez a helyzet más szituációkban is – régebben megbénított a félelem az idegenekkel való beszélgetéstől. És manapság? Lépten-nyomon idegenekkel beszélgetek, és egyáltalán nem szorongok emiatt. Teljesen elmúlt! Nem törvényszerű olyannak maradnunk, amilyenek mindig is voltunk. A múltbéli énünk nem egy halálos ítélet. Ez az év és a könyv legnagyobb tanulsága.
9. Szerepel terveid között más könyvek, esetleg egy regény megírása, vagy maradsz az újságírásnál?
A Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni könyv folytatásán dolgozom! Substack hírlevelemben megosztok esszéket és friss híreket a könyvem fejleményeimről, amelyet a feliratkozók közvetlenül az e-mail-címükre kapnak. Az olvasók itt iratkozhatnak fel: https://substack.com/@jesspan
10. Szeretsz olvasni a szabadidődben? Ha igen, ajánlanál valamit?
Igen! Sőt, egy könyvesboltban kezdtem el dolgozni, amiről a hírlevelemben is közlök részleteket. A kedvenc könyveim a következők: Steve Toltztól az A Fraction of the Whole és Nora Ephrontól a Heartburn.
