Milly Johnson 1964-ben látta meg a napvilágot a gyönyörű brit tájakon. Már gyermekkorában megmutatkozott, hogy nála az írás és az olvasás nemcsak amolyan kötelező tevékenység, hanem az egyik legértékesebb momentuma mindennapjainak. Elmondása alapján a klasszikus angol irodalom legjobbjai, Jane Austen és Brontë voltak rá a legnagyobb hatással. Maximalizmusát jól tükrözi, hogy neki nem elég, ha gyakran szerepelnek a sikerlisták élén, és világszerte több mint egymillió példányban kelnek el a könyvei. Rendszeresen látni őt tévéműsorokban, de nem áll tőle messze az újságírás sem, sőt a rádióban való szerepléstől sem retten vissza. Ma már boldogan él Barnsley tájain két fiával és az elkényeztetett kisállataikkal együtt.
„Minden alkalommal, amikor felfedezel egy új Milly-könyvet, olyan, mintha találnál egy fazék aranyat.”
Két különböző múlttal rendelkező személy, akiknek egy este leforgása alatt teljesen megváltozott az élete. Elveszítették szerelmüket és az összes reményt a világ jóságával kapcsolatban. Az események feldolgozásának érdekében csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, ahol a frissen készült sütemény felett próbálják megélni és túlélni a gyászt. A gyászt, ami mindenkinek mást jelent, mégis mindenkinek megborítja lelki békéjét. Minél többet járnak a csoportterápiára, annál könnyebb a lelkük, míg végül a gyász átcsap boldogságba és egy újabb kibontakozó románcba.
Laurie, a Napi Harsona szorgos külsős ügyvédje és Pete, a hősies tűzoltó egy ikertestvérrel az oldalán. Két különböző ember, egy hasonló történet és megannyi elgondolkodtató esemény. Szörnyű traumával küzdenek, ennek ellenére megtartják pozitív világszemléletüket, és hatalmas szívük vezérli őket továbbra is. Az olvasónak egyszerre két perspektívát kell követnie, ám ez sem okoz nehézséget, mert Milly Johnson gondoskodott róla, hogy a könyv esti kikapcsolódó olvasmányként is megállja a helyét. Egyszer csak Pete rájön egy sokatmondó titokra. Megint minden bizonytalanná válik, kivéve a tényt, hogy a sors mindig okkal vezeti egymáshoz az összetartozó puzzle-darabokat. Nincs ez másképp Laurie és Pete esetében sem. Mindenféle érzelmet érezhetünk a könyv lapozása közben. Egyszer megdobogtatja szívünket, máskor könnyeket csal szemünkbe, de az sincs kizárva, hogy pár másodperc erejéig le kell tennünk a kezünkből, mert a nevetés úgy rázza testünket. Az írónő pontosan tudja, milyen szituáció milyen megfogalmazást kíván. Érzi a szavak súlyát, és mindig oda helyezi, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá. Úgy orientálja az olvasók érzelmeit, mint a sarki fény a sötét éjszaka kalandorait. Az egyik legjobb módja, hogy rádöbbenjünk, nem mindig tudjuk, min mennek keresztül embertársaink, és sokszor nehéz újra kinyitni szívünket mások számára, de lehetséges.
„Nos, csak törölgetem a könnyeimet, gyakorlatilag egy ülésben fejeztem be ezt a könyvet.”