Vannak azok a napok, amikor egyszerűen nem megy az olvasás. Amikor hiába nyitok ki egy fantasy könyvet, nem marad meg semmi, újra és újra ugyanazt a bekezdést olvasom. Amikor a dark romance sem köt le, mert túl sok, túl intenzív.
Na, pontosan ilyenkor nyúlok a „csöpögős” könyvekhez és A Strawberry Patch palacsintázó tökéletes választás volt erre az állapotra.
Őszintén szólva, én ezt a könyvet első körben a borítója miatt vettem meg. Az a tipikus „tudom, mire számítok” érzés volt bennem már a fülszöveg alapján is, és mivel imádom a kisvárosi románcokat, nem is nagyon kellett több indok.
És hogy mit kaptam? Pont azt, amit vártam egy könnyed, romantikus, hangulatos történetet, ami nem akar több lenni annál, ami.
A sztori egy bájos kisvárosba visz, ahol a Strawberry Patch palacsintázó nem csak egy hely, hanem a közösség szíve-lelke. Az a fajta hely, ahol mindenki megfordul, ahol mindig történik valami, és ahol persze senki titka nem marad sokáig titokban.
Ez a közeg az, ami szerintem igazán működteti a könyvet. A kisvárosi élet minden kliséjével együtt a pletykás mellékszereplőkkel, az összekacsintásokkal, a „mindenki tud mindent” hangulattal mégis annyira szerethető és otthonos.
A karakterek nem bonyolultak, de pont ez a jó bennük. Könnyű kapcsolódni hozzájuk, könnyű velük haladni. Nem kell túl sokat gondolkodni rajtuk, egyszerűen csak belecsúszol a történetbe, és hagyod, hogy vigyen magával.
A romantika pedig hozza azt, amit a műfaj ígér: egy kis feszültség, egy kis érzelmi hullámzás, néhány kiszámítható, mégis jóleső fordulat és az a bizonyos „csöpögős” hangulat, ami miatt pontosan tudod, miért is vetted kézbe ezt a könyvet.
Számomra ez a történet inkább érzés volt, mintsem egy nagyívű cselekmény. Az a fajta olvasmány, ami nem akar megterhelni, nem akar túl sok lenni, csak egyszerűen kikapcsol.
És néha pontosan erre van szükség.
A Strawberry Patch palacsintázó egy igazi komfortolvasmány: kedves, könnyed, romantikus, és tökéletes választás azoknak a napoknak, amikor csak egy kis nyugalomra és mosolyra vágyunk.