Emily Gunnis regényei izgalmasak, és sohasem sablonosak, bár sokszor választ hasonló témát, mégis sikerült azt egyedi módon megragadnia. A bába titka is egy több szálon futó, jól felépített nyomozós családregény nagyon emberi sorsokkal a középpontjában. A történet két kislány eltűnése és két család szomorú konfliktusokkal terhelt múltja köré épül. Az elején nehezen követtem a történetet, sokszor visszalapoztam, de aztán minden szépen a helyére került. Nagyon tetszett az, hogy apró részletekre, és sorra előkerülő rejtélyes tárgyakra épül fel a nyomozás, miközben van a háttérben egy csomó mély téma is. Az anyaság, a szeretet, az önfeláldozás, és az igazságtalanság kérdései mind megjelennek, miközben korokon és generációkon át halad előre a történet. Nekem az is izgalmas volt, hogy beláthattunk a bábaság kulisszái mögé, előkerültek az ezzel kapcsolatos tévhitek, társadalmi elismertség, és a maga nemében és idejében egy fontos munka is. A regény stílusa kifejezetten olvasmányos, még a narrációs és idősík váltásokkal együtt is könnyen olvasható, tisztán érthető történet.
A bába titka
Emily Gunnis
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Lenger Alexandra
április 18.
Ajánló
Egy angol kisváros mellett álló ház áll a történet középpontjában: a Morgate ház. Egy ház, ami az elárvult gyerekek otthona lesz. Egy ház, ahol a körülmények erősen megkérdőjelezhetőek. Egy ház, amelyről mindenki tud, és mégis elfordítja a fejét, nem foglalkozik a gyerekek rossz körülményeivel. 1975: Egy fiatal lány meghalt a ház mögötti szirtről lehuzanva. 1985: Egy fiatal lány eltűnik és sosem kerül elő. 2015: Találnak egy holttestet a város erdős területein. Vajon a három eset összekapcsolódik egymással? És ha igen, milyen szörnyű titkokat rejt a múlt a két lány sorsával kapcsolatban? Kiderülhet az igazság ennyire év távlatából? Lassan induló történet, melynek mélyen ott lappang a fájdalom. Egy történet, mely során tudod, hogy több generáció sorsát, történetét befolyásolják a múlt sebei, eseményei. Több idő síkon játszódik, egyszerre láthatjuk a több esemény szál kibontakozását, míg az utolsó oldalakon össze nem kapcsolódnak, és minden esemény, múltbeli fájdalom ki nem derül, mi történt igazából. Nekem a történet elején volt egy tippem, ki állhatott az események mögött, bár nem akartam elhinni, hogy tényleg ő volt. Végig reménykedtem, hogy tévedek, ahogy a könyvben szereplő hangulat is erről árulkodott, hogy a remény mindig ott van, nem szabad feladni. A könyv megmutatja, mennyire nehéz szembenézni a múlttal, mennyi fájdalmat rejthet, és hogy hosszú évekkel később is hatással lehet a következő generációk életére. És mennyi fájdalmat okozhat a jelenben, amikor fény derül az igazságra, a titkokra. Nem könnyű olvasmány, a mélyben lappangó fájdalom, a titkok súlya és a rejtőzködő remény mélyen hat ránk olvasás közben, érezzük, milyen hatással lehet az igazság.
Elhagyott lányok
Éldekorált
Emily Gunnis
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést