„Gyerekkoromban a könyvtár volt az a hely számomra, ahol más helyekre, életekbe, korokba kalandozhattam” – Anthony Doerr-rel, a Felhőkakukkvár szerzőjével a Könyves Magazin készített interjút

„A láthatatlan fényt 2014-ben fejeztem be, és miközben a következő regényötletemen gondolkoztam, beindult a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány, ahol az egyik jelölt kampánygyűlésein a tömeg az „Építsük fel a falat, építsük fel a falat” szlogent kántálta. Beleástam magam a falak történetébe, és magával ragadott Konstantinápoly, amelynek fala tizenegy évszázadon keresztül állt, túlélt huszonhárom ostromot, ellenállt az elefántok és ostromgépek erejének. Ráadásul a város falai között nemcsak aranyat és drágaköveket őriztek, hanem a kultúra kincseit is: könyveket, szinte az egész antik világ hagyatékát. Ebből lett a regény magja: hogyan hat ezekre a falakra a történelem felforgató ereje, amely a puskapor formájában érkezik meg a 15. században? Ekkor azonban még csak Anna és Omeir története volt meg – a lány a falak mögött, a fiú azokon kívül, épp, mint A láthatatlan fényben. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy a cselekedeteik által keltett pillangóhatást talán legjobban egy ősi könyv segítségével lehetne megmutatni, amely az ő kezeikből eljut a messzi jövőbe olyasvalakinek a kezébe, akivel sohasem találkozhatnak. Így került be a képbe Zeno és Seymour története révén a jelen, ami erős párhuzamot mutat a 15. századdal abból a szempontból, hogy azokban az évtizedekben is az egész világot felforgató technológiák sora jelent meg, gondoljunk csak a Konstantinápoly falait leromboló ágyúkra, illetve a könyvek forradalmát elhozó nyomtatásra, míg napjainkban az információs technológia és a klímaváltozás formálja újra világunkat” – mesélte az író, amikor a Felhőkakukkvár születéséről kérdezték.

„Szeretjük úgy vélni, hogy a könyvek túlélnek minket, de ez nem feltétlenül van így. Mindegyik forma mulandó – elpusztítják őket a természeti vagy az emberi erők. Ez egyszerre rémisztő és gyönyörű számomra. […] Szerettem volna megragadni, hogy számomra mit jelent az olvasás. […] Az olvasás több mint menekülés és szökés. Természetesen a saját életünk csapdájából való időleges menekülésről szól, de eközben emlékeztet is minket arra, hogy mindenki csapdában van. Több módot is kidolgoztunk az ebből a csapdából való menekülésre, és az egyik az irodalom.”

„A klímaváltozás kapcsán nagy félelmem, hogy ahogy egyre gyakoribbá válnak világszerte az ehhez köthető szörnyű események – itt, Idahóban már most füst üli meg az eget az erdőtüzektől, holott még július közepe sincs –, elkopik bennünk az empátia képessége az ezeket elszenvedőkkel szemben. Már most népvándorlás zajlik a klímaváltozás miatt, és egyre nehezebb együttéreznünk az ezt elszenvedőkkel, inkább elfordítjuk a tekintetünket. Nagyon félek attól, hogy a klímaválság az empátia válságát hozza magával. […] A Seymour (az egyik főszereplő – a szerk.) által érzett gyász az én gyászom is, és úgy vélem, hogy rengeteg fiatal érzi ugyanezt a szorongást és dühöt amiatt, hogy milyen világot hagynak rájuk. Bízom benne, hogy Seymour fejezetei olvasása közben a legtöbben átérzik ezt, és elgondolkodnak azon, hogy a fiatalok hogyan dolgozzák fel ezeket az érzéseket. Remélhetőleg Seymourral szemben nem lépnek az erőszak útjára, de fontos, hogy olyan döntéseket hozunk, amely révén valamivel jobb állapotban tudjuk továbbadni megörökölt édenünket” – mondta a szerző a Könyves Magazin interjújában.