Folymatos, sötétben leselkedő veszély, kalandok, megpróbáltatások, egy hajó, egy hasjóskapitány, és egy lány aki harcol az álmaiért, aki tartozni akár valahova, aki családra vágyik.
A történet főhőse, a tizenhét éves Fable, édesanyja halála után egy kegyetlen szigeten kénytelen felnőni, miután apja – egy hírhedt kereskedőkapitány – magára hagyja. A lány éles eszével, bátorságával és a tengerfenék kincseinek felkutatásában szerzett különleges tehetségével küzd meg a mindennapokért.
Imádom a világot amit az írónő megteremtett, néha olyan érzésem van mintha én is ott lennék a karaktereinkkel a Marigoldon.
Eleinte voltak fenntartásaim a Marigold legénységével kapcsolatosan de a végére nagyon megszerettem őket, egy nagyon szerethető csapatot alkotnak együtt.
A könyv végére West is nagyon belopta magát a szívemben, tudva miket tett és miért, és az hogy ennyire gondoskodó mindenkivel nekem nagyon szimpatikus volt.
Ajánlom azoknak akik szeretik a kalózos, kalandos, mégis szívetmelengető, kissé romantikus fantasykat!

Ha egy szóval kellene leírnom a könyvet, ez lenne az: zseniális.
Zafón stílusa egyszerűen magával ragadó – olyan szinten beszippantott, hogy alig várom, hogy újra olvassak tőle. 13 éves kortól bárkinek ajánlom: garantáltan nem fog csalódni. Volt itt, kérem szépen, minden: egy kis borzongás, rejtély, misztikum, macska… 🐈
Az első, ami teljesen elbűvölt, az a borító volt. Az Európa Kiadó könyveire alapvetően is jellemző egy kiemelkedő „borítókép-világ”, de amikor egy-egy kiadványukat kézbe veszem, mindig ámulok, és hamar nagy elvárásokkal kezdek bele az olvasásba. Ez most sem volt másként.
Zafónt mindenkinek ajánlom, aki szeretne kikapcsolódni és egy kicsit elszakadni a mindennapoktól – de vigyázat: letehetetlen és könnyen függőséget okoz! 😁

"Az első ember a Katmere-en.
Ezer éve az első kőszörny."
A megszokott Katmere Akadémia megint visszavár minket, na meg a diákokat.
Grace (a címre is utalva) vívódik. Az biztos, hogy mióta Alaszkába van rengeteg minden történt vele, de az, hogy két fiú között kelljen választania...elég rémisztő.
Ráadásul egyre több dologgal kell szembenéznie hiszen hamarosan háború lesz.
Hihetetlen mennyi minden történt ebben a több mint 900oldalas kötetben.
A szereplők nagyon sokat fejlődtek, bár kezdem unszimpatikusnak találni Grace karakterét.
Hudsont nagyon megkedveltem, ahogy már az elejétől kedve Jaxont is. (Nem, nem pártolok át, Team Jaxon). De Grace egyik Vega fiút sem érdemli meg, így kegyetlenül sajnálom is őket.
"Az első ember a Katmere-en.
Ezer éve az első kőszörny."
Voltak megható (igen, sírtam) és iszonyat eseménydús jelenetek. Végig izgultam az egész kötetet, és biztos vagyok benne, hogy az egész sorozattal így lesz.
"-A vámpírok nem ridegek. Attól, hogy nem mindig fejezik ki az érzéseiket szép szavakkal, még őszintén szeretnek. És nemcsak a szívükkel, hanem a lelkük minden részével... Gondolkodás nélkül képesek lennének feláldozni a lelküket a számukra fontos személyért. Megtiszteltetés, ha valakit egy ilyen önzetlen teremtmény szeret."

A Manon virágai óta tudtam, hogy Mélissa Da Costa írásai különlegesek számomra – az a regény közelebb állt hozzám, de Az ég minden kékje is emlékezetes utazás volt. Ez a történet lassabban bontakozik ki, mint egy nyári hajnal a hegyekben: vannak pillanatok, amikor elidőzünk a csendben, és vannak fejezetek, amelyek sodró lendülettel visznek tovább. A befejezés gyönyörűen szomorú, mégis reményt hagy maga után. A karakterek a végére igazi társakká válnak, és becsukva a könyvet úgy éreztem, mintha én is velük jártam volna be ezt a hosszú, érzelmekkel teli utat. Ha szereted a lélektani mélységet és a finom részletekben gazdag prózát, ez a könyv neked szól.

A Hullámsír nem egy „szimpla” skandináv thriller.
Aslak Nore regénye egyszerre történelmi freskó és családi dráma, ahol a hajókatasztrófa nem csupán látványos kezdőpont, hanem a szereplők egész életét meghatározó fordulópont.
A szerző hitelesen mutatja meg, hogyan nehezedik a hallgatás terhe az utódokra.
Bár a cselekmény nem rohan, a lassú feszültségépítés a végére hatalmas érzelmi erővel robban.
Ajánlom azoknak, akik nemcsak izgalmat, de mélységet is keresnek az olvasmányaikban.

Hosszú ideje szemeztem már ezzel a kötettel, de valamiért mindig elmaradt az olvasása, talán még nem volt itt az ideje. Most viszont kapva kaptam a lehetőségem, belevágtam, és milyen jól tettem!
A kalózos tematika mindig is csiklandozta a fantáziámat, de eddig meglepően kevés ilyen típusú regény került a látóterembe. Talán épp ezért kezdtem el a Fable-t különösen izgatottan… kíváncsi voltam, mit tud nyújtani egy ifjúsági, kalózos, fantasy elemekkel tűzdelt történet.
És az első benyomás kifejezetten pozitív. Ez a kötet különleges, élvezetes, gyorsan pörgethető sorozatkezdés, ami rengeteg kérdést vet fel, és csak finoman enged betekintést a világába. Látszik, hogy sok szál csak most indul el, és bőven lesz még mit kibontani a folytatásban, én pedig kíváncsian várom, hogy ezek a szálak merre haladnak tovább.
Ami kiemelkedően tetszett, az az, ahogyan a szerző leírja a környezetet és megteremti a hangulatot. Szinte éreztem a sós tengeri levegőt, hallottam a fedélzet nyikorogását, és láttam magam előtt a sziklás partokat. Ebben a szerző tényleg zseniális.
Pont emiatt zavart egy kicsit jobban, hogy a romantikus szál nem volt igazán megalapozva. Túl gyorsan, túl intenzíven csapott le, és nekem nem volt elég időm ráhangolódni az érzelmi vonalra. Sajnos nem tudtam vele teljesen azonosulni, pedig egyébként szívesen tettem volna, hiszem alig vártam, hogy egy kis romantikus fűszert is kapjunk.
Kellemes meglepetés volt viszont, nincsenek benne erotikus jelenetek (tudom, hogy ifjúsági kötet) legalábbis konkrét leírás szintjén nem. Ez most kifejezetten üdítően hatott, és úgy érzem, semmit nem vett el a történet erejéből.
A fantasy szál is pont annyira van jelen, amennyire kell. Egyértelműen fantasy a világ, mégis távol áll a tipikus „ezeregy lény és szupererő” stílustól. Fable-nek van egy különleges képessége, de eddig nem ez volt a történet fókuszában és ez számomra nagyon is működött.
A világépítés érdekes, a hierarchiák és szabályrendszerek különösek, de ebből még keveset kaptunk. Remélem, a következő rész mélyebbre ás ebben is, mert ez a háttér rengeteg lehetőséget tartogat.
És a jó hír, hogy a folytatás már elérhető, szóval nem is kell sokáig várni… hamarosan újra alámerülök Fable világába.

Ez a sorozat nagyon hamar belopta magáta szívembe. Imádom a paranormális világot, ami bár nagyon veszélyes de egyben nagyon csodálatos is! A karakterek nagyon szerethetőek, folyamatos feszültség szövi át a történetet. A Katmere Akadémiára nem lehet felkészülni mert sosem tudhatod mire ébredsz másnap reggel.
Bár eléggé komplex világban játszódik a történet, telis-tele van különleges varázslatos lényekkel és varázslattal, mégis annyira könnyed stílusa van, hogy nem is érződik különösebben a hosszúsága, nagyon gyorsan lehet haladni vele, így aki eddig emiatt halasztgatta annak mindenképp azt ajánlanám, hogy ne tartson tőle megéri adni neki egy esélyt!
Összegében mindenkinek tudom ajánlani hogy belekezdjen ebbe a sorozatba! Aki pedig olvasta már az első részt, annak csak azt tudom mondani mindenképp folytassa a sorozatot mert a java csak most jön!

Fülszöveg alapján egy könnyedebb munkahelyi románcot vártam, helyette azonban elég nagy meglepetések értek.-
Az első az volt, hogy két idősíkon játszódik. A jelenben, ahol Vendela történetét ismerhetjük meg, valamint 1950-es években, ahol a nő nagyszülei történetét.
A második pedig, hogy milyen fontos és nehéz témákat is feldolgoz az írónő.
Pici enemies to lovers szál is volt benne, de számomra nagyon erőltetetnek hatott. Emiatt a szereplőket sem éreztem magamhoz közel.
A helyszín nagyon tetszett. A nyári Stockholm hangulata elég csábítónak tűnt, ahhoz, hogy én is ellátogassak egyszer…
Maga a forgatás, reggeli műsor leírása érdekes volt. Egy-egy kulissza titok, egy-egy mozzanat nagyon izgalmas volt.
Hatalmas mondanivalója volt a kötetnek elég sok téren, de nem éreztem teljesen kidolgozottnak egyiket sem, inkább futólag érintett mindent.

A történet középpontjában egy Naomi nevű lány áll, aki szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. A probléma ezzel csak az, hogy Naomi vak, így a rendőrség nemigazán ad a szavára. A gyilkos egyértelműen követi őt, ráijeszt, még a vakvezető kutyáját is leszúrja, de őt sosem bántja. A rendőrség nem érti miért nem bánja a nőt, sőt végül pont emiatt válik gyanússá. Nem a tipikus akciódús thriller, de a feszültséget a végéig fenntartja, és mikor azt hinnénk megoldodótt minden, az író a képünkbe dob egy olyan csavart hogy csak pislogni lehet. Lisa, a nyomozás vezetője számomra a legidegesítőbb karakter volt, nem is érdekelte igazán ki is volt a tettes, csak az számított hogy találjon egy bűnbakot, akire ráhúzhatja az egész ügyet, hogy minél gyorsabban lezárhassa.
Amikor Naomit megvádolják, nagyon jól át lehet érezni milyen is lehet azoknak akik ilyen helyzetben vannak, holott semmit nem tudnak felmutatni bizonyítékként..az embereknek ez mindegy, azonnal kezdődik a mutogatás és a mocskolódás...sajna szerintem ennek nagyon is van valóságalapja.
A thrillerek kedvelői nem fognak csalódni ebben a könyvben, pörgős, izgalmas és ami ebben a műfajban a legfontosabb senkiben sem érdemes megbízni.

Nem voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, még a fülszöveget sem olvastam el előzetesen. Így még nagyobb meglepetés volt, hogy mennyire élveztem ezt a történetet.
Adott egy különös körülmények között elkövetett gyilkosság. Az áldozatról kiderül, hogy a híres és rejtélyes krimi író, a néhai Sullay Konrád lánya. Az ügyben Farkas Róbert ügyész és Szűcs Gábor rendőr főhadnagy nyomoznak. Hamar kiderül, hogy a csillogó felszín alatt a Sullay család súlyos titkokat őriz, hogy az életük szolgált alapul Konrád bestsellereihez, és hogy az író még a halála után is képes megkeseríteni a családja életét egy fondorlatos végrendelettel.
Nagyon izgalmas volt az alapötlet, a híres krimi íróról és a titkairól. A kivitelezés is tetszett, főleg a hangulatteremtés, de tele volt izgalmas fordulatokkal is. Örülök, hogy ez egy sorozat nyitó kötete, alig várom a folytatást.

Jane Austen kb. 1795-ben írta az Elinor és Marianne első vázlatát (később Értelem és érzelem), ekkor körülbelül 19 éves volt. A történet Elinor tartózkodó viselkedése és Marianne érzelmessége közötti ellentét körül forog. Egyes értelmezések szerint a két nővér Austenen és szeretett nővérén, Cassandrán alapulhat: Cassandrát a visszafogott és jól ítélkező nővérrel, magát pedig az érzelmes, szenvedélyes Marianne-nal hozza párhuzamba. Austennek szándékában állt tisztázni Elinor értelmét és önuralmát, és egyszerű szinten a regény a teljes romanticizmusnak és érzékenységnek paródiájaként olvasható, amely divatos volt az 1790-es évek körül. Mégis Austen nagyon összetetten sokrétűen kezeli a két nővér szerepét. Az Értelem és érzelem volt az írónő első publikált kötete, 1811-ben adták ki.
A történet tulajdonképpen Mr. Dashwood két lánya, Elinor és Marianne köré fonódik. Amikor az apjuk meghal, a családi birtok Johnra, idősebb féltestvérükre száll, és a Dashwood nővérek fiatal húgukkal Margarettel és édesanyjukkal együtt vagyontalanokká válnak. A család Bartonba költözik egy kedves rokon jóvoltából, ahol új életet kezdhetnek. Az, hogy mennyire megváltozik majd az életükben persze még csak nem is sejtik. Nagyon élvezik a vidéki életet és őszinte barátságot sikerült kialakítaniuk. Elinor és Marianne is rendkívül csinos fiatal lány, a cirka 450 oldal alatt mindketten megismerik a szerelem csodálatos és fájdalmas oldalát is. Bár a két fiatal rendkívül közel áll egymáshoz, jellemük nem is különbözhetne jobban. Elinor a józan gondolkodás mintapéldánya, aki soha nem engedi, hogy az érzelmei uralkodjanak felette. Olykor olybá tűnhet, hogy kőből van a szíve és képtelen arra, hogy átélje és megélje az érzelmeit, de ahogy családja, mi is rájövünk arra, hogy a szoborszerű jellem alatt milyen heves érzelmek és viharok dúlnak. Egyszerűen csak nem az a típus, aki magára vonja a figyelmet örömével és bánatával. Ezzel szemben Marianne az a típus, aki szenvedéllyel éli az életét. Ha boldog, akkor az egész világ tud az ő boldogságáról és csodája a fiatal lány életörömét és jókedvét, ha pedig szomorú, akkor azt is minden teketória nélkül a világ tudtára adja. Nagyon heves természet, leginkább az érzelmei irányítják. Olyan, mintha azt mondanák, hogy ő a szív, míg Elinor az agy, vagy stílusosan ő az érzelem, nővére pedig az értelem. Azt azonban fontos kiemelni, mindketten, de főleg Marianne óriási változáson megy keresztül, nagy fejlődés figyelhető meg nála, és a végén már teljes szívvel drukkolunk annak, hogy megtalálja a boldogságot férje oldalán. Ahhoz azonban, hogy Elinor és Marianne végre boldog legyen, több nehézséget is ki kell állniuk, egyáltalán nem magától értetődő, hogy végül rájuk talál a szerelem. Le kell győzniük a társadalmi és saját előítéleteiket ahhoz, hogy végre révbe érjenek.
A kötet további fontos karakterei minden kétséget kizáró módon Brandon ezredes, Edward és Willoughby. Ők vannak talán a legnagyobb hatással a lányok életére valamilyen módon. Hármuk közül Brandon ezredes került leginkább közel a szívemhez. Nagyon megkedveltem a tiszta szívű és becsületes urat.
Nagyon érdekes, hiszen tulajdonképpen szinte semmi egetrengető, vagy óriási dolog nem történik a cselekményben, mégsem unatkoztam egy másodpercig sem. Teljesen elvarázsolt a 19. század eme szelete; az úriemberek látogatása, romantikus séták a parkban, vacsoraestek, szerelmek, csalódások, fellángolások és gyötrelmek. Szerelmesnek lenni soha nem könnyű, egy olyan világban pedig, ahol a nő egyetlen lehetősége a felemelkedésre a házasság, még nehezebbek a kilátások. Ma már senki nem lepődik meg azon, ha egy lány továbbtanul, vagy vezetői beosztásban dolgozik, de a 19. században még nem volt túlságosan sok lehetősége a nőknek. A társadalmi felemelkedés szinte egyetlen lehetősége a házasság volt, másmilyen keretek között nem kerülhettek magasabb társadalmi státuszba a nők. Még a rendkívül vagyonos nőknek is szinte kötelessége volt megházasodnia, hiszen mit érhet egy fehérnép férfiember nélkül. Ilyen kilátásokkal persze nem lepődünk meg azon, hogy a regény egyik központi kérdése, hogy vajon mi a fontos az életben? Egy szeretetteljes és tisztességes szereteten alapuló kapcsolat férj és feleség között, vagy a megtűrésen alapuló érdekházasság a kényelem és a jómód ígéretével? Milyen a tökéletes társ? A csinos külső mellett mennyire fontos a józan gondolkodás, kellemes modor és az intelligencia?
A társasági élet amúgy nagyon érdekesen megjelenik a regényben. Jane Austen tökéletesen bemutatja a kor tipikus (vagy legalábbis tipikusnak vélt) embertípusait. Rengeteg féle férfikarakterrel ismerkedhetünk meg, megjelenik benne a nagyravágyó, ám lusta úrifiú, aki képtelen önmagán kívül másra is gondolni, a mélabús és merengő idősebb gentleman, aki tökéletes illedelmeséggel, csak távolról csodálja fiatal szerelmét, a gyenge jellemű, irányítható férfi, és persze ne felejtsük el azt a típust se, aki mindenkinél többre tartja önmagát. A női karakterek közül a legélesebb ellentét a szerető szív és a pénz kérdésében mutatható ki. Vannak, akik nem vágynak másra, csupán egy őszinte és szeretetteljes házasságra, mások csupán a pénzre és a jómódra utaznak.
Bevallom, néha kicsit elvesztettem a fonalat és nem mindig tudtam követni a hölgyek parttalan fecsegését és bár szórakoztató volt olvasni a különböző kombinálásokról és pletykákról, néha azért idegesített a dolog. Volt, hogy faltam a lapokat, olykor azonban annyira érdektelen és semmitmondó volt számomra a történet, hogy nagyon kellett figyelnem arra, hogy ne ugorjak át sorokat.
Ha pedig szóba került a társasági élet, nem felejtkezhetünk meg a pletyka erejéről sem. A kommunikáció hatalom, ugyanúgy, mint a tudás. Aki tud, több lesz az átlagnál, hiszen a birtokolt információval számtalan hatást gyakorolhat másokra. Egyáltalán nem mindegy, hogy maga az informátor mennyire tudatos és érett személyiség, és persze az sem, hogy mekkora az információ súlya, vagyis adott környezetbe engedve milyen további hatásokat érhet el. A tudatlanság is lehet ludas persze: megesik, hogy valaki tudtán kívül pletykál, mert kikívánkozik belőle a történet, és talán még rosszindulat sincs a mondandójában, mégis árt vele. Sok esetben a beszélő saját maga is elhiszi, hogy együttérzésből beszél az adott személy háta mögött, de a hatás ilyenkor sem marad el. Olvasás közben számtalanszor lehetünk tanúi a pletyka minden fajtájának. Hol rosszindulat, hol pedig naivitás vezényelte, de minden esetben károsan hatott a szereplők életére.
A történet ugyan a párkeresésről szól, ám fontos kiemelni, hogy maga a könyv legalább annyit foglalkozik az érzelmek megfelelő helyén kezelésével is. Mi a jobb, ha az ember csendben szenved, vagy ha kikiabálja a fájdalmát az egész világban? Hogyan lehet helyesen megélni és átélni a csalódást?
Milyen értékek vannak a szenvedésben, ha léteznek egyáltalán? És vajon mennyire szükséges ez a teljes gyógyuláshoz?
Nagyon imádtam ezt a csodálatos kiadást, biztos vagyok benne, hogy kiemelt helye lesz a kötetnek a polcomon. Természetesen nem minden a csinos borító, ezt én is tudom, de talán ezeknek köszönhetően a fiatalabb korosztály is szívesen lapozgatja majd ezeket a regényeket. Mindenesetre türelmetlenül várom Jane Austen többi művét is, remélem azok is helyet kapnak majd ebben a nagyszerű sorozatban.