Óriási meglepetés volt nekem ez a könyv! Bár ez a kötet és a Belial második része is az Izara sorozathoz tartozik, mégis lehet őket külön olvasni. És e kötet garantálta nekem, hogy elolvassam az egész sorozatot.
A könyv tempója gyors. Feszültségekkel és mély érzelmekkel átszőtt történet. Végig fenntartja az érdeklődést. Már kb. a 20. oldalnál úgy beszippantott, hogy a könyv végéig fel sem néztem belőle.
A történetünk Rómában játszódik, Kr. u. 64-ben. Már ez is ad egyfajta különlegességet a könyvnek. Na de aki igazán megdobja az egészet, azok a szereplők.
Gyönyörűen megírt ellenségekből szerelmesek regény. És bár gyors az egymásra találásuk, ez mégsem zavaró. Csodás mélységekbe megy bele az írónő.
Váltott szemszögből élvezhetjük ezt a romantasyt.
Adott nekünk Cassia, aki bátor, talpraesett, lelkiismeretes és elég nagyszájú ahhoz, hogy nagyon sokat lehessen rajta nevetni.
És van nekünk Bel, aki első blikkre gonosz, szívtelen démon. De ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban szerethető karakterré válik.
A vége pedig összetörte a szívemet.

Ritkán fordul elő, hogy egy könyv már az első fejezetek után teljesen magába szippant, de a Zodiákus Akadémia – Az ébredés pontosan ilyen volt számomra. Azt hittem, egy átlagos akadémiai fantasy lesz némi romantikával és varázslattal, de ennél sokkal többet kaptam. Ez a történet tele van intrikával, kegyetlenséggel, fájdalommal, humorral és olyan karakterekkel, akiket egyszerre akar az ember megölelni és megfojtani.
Ami a legjobban megfogott, az a világ hangulata. Solaria nem az a tipikus mesebeli mágikus birodalom, ahol minden csillog és mindenki kedves. Ez egy könyörtelen világ, ahol az erő számít, ahol a gyengéket eltapossák, és ahol Torynak és Darcynak az első pillanattól kezdve meg kell küzdeniük a helyükért. Imádtam, hogy a szerzők nem finomkodtak. Nem akarták könnyűvé tenni a főszereplők életét, és ettől minden sikerük sokkal értékesebbnek érződött.
A Négy Örököst egyszerűen lehetetlen közömbösen kezelni. Az első találkozásuktól kezdve annyira ellenszenvesek voltak, hogy minden egyes megalázásnál egyre jobban dühös lettem rájuk. Darius különösen… Hányszor mondtam olvasás közben, hogy “ennél már nem lehet rosszabb”, aztán mindig sikerült még egy lapáttal rátennie. Mégis, pont ez az érdekes benne. Ahogy apránként megismerjük a motivációit, rájövünk, hogy nem egyszerűen gonosz, hanem egy olyan karakter, akit a kötelesség, a családja és a saját démonai formáltak olyanná, amilyen. Ettől még nem menthető fel minden alól, de ettől válik igazán összetetté.
Tory lett a kedvencem. Annyira makacs, szókimondó és ösztönös, hogy egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Még akkor is visszaszól, amikor pontosan tudja, hogy ezzel csak még nagyobb bajba sodorja magát. Nem hajlandó meghajolni senki előtt, és ez elképesztően inspiráló volt. Darcy ezzel szemben sokkal megfontoltabb, kedvesebb, de benne is ott lapul az erő, amit fokozatosan fedez fel magában. A testvéri kapcsolatuk az egész könyv egyik legerősebb eleme. Nem tökéletesek, néha összevesznek, de mindig egymás mellett állnak, és ezt nagyon szerettem.
A romantikus szálak még csak bontogatják a szárnyaikat, de már most érezni azt az elképesztő kémiát, amitől az ember folyamatosan találgat. A szerzők pontosan tudják, hogyan kell felépíteni a feszültséget. Egyetlen pillantás, egy félbeszakított beszélgetés vagy egy váratlan érintés többet mond, mint száz oldalnyi romantika. Ez az a fajta slow burn, ami miatt az olvasó folyamatosan csak még egy fejezetet akar elolvasni.
És akkor ott vannak azok a jelenetek, amikor a lányokat újra és újra megalázzák. Nem tagadom, néha már fájt olvasni. Volt olyan pont, amikor legszívesebben becsuktam volna a könyvet, mert annyira igazságtalannak éreztem mindent. De éppen ez az érzelmi hullámvasút teszi ennyire erőssé a történetet. A szerzők elérik, hogy minden apró győzelemnek őszintén örüljünk, mert tudjuk, mennyi szenvedés vezetett odáig.
A könyv vége pedig egyszerűen kegyetlen. Mire azt hinnéd, hogy végre fellélegezhetsz, kapsz egy olyan lezárást, ami után azonnal a következő részért nyúlnál. Rengeteg kérdés marad nyitva, a karakterek fejlődése még csak most kezdődik, és pontosan érezni, hogy az igazi történet valójában még előttünk áll.
Számomra a Zodiákus Akadémia – Az ébredés nem azért lett kedvenc, mert hibátlan lenne, hanem mert elképesztően intenzív élményt adott. Dühös voltam, nevettem, izgultam, szurkoltam, és néha teljesen kétségbeestem a szereplők miatt. Kevés könyv tud ennyi érzelmet kiváltani belőlem. Aki szereti a sötétebb fantasyket, az akadémiai környezetet, a lassan kibontakozó romantikát, az ellenségekből valami több dinamikát és az összetett, morálisan szürke karaktereket, annak szerintem ez a sorozat kötelező olvasmány.

Ha te szeretted az Alchemised sötét hangulatát, a Rabmadarat imádni fogod.
Nem titkolom, hogy nagyon félek a magyar szerzőktől, mert eddig kivétel nélkül megégettem velük magamat (a legtöbbjük egyenesen DNF lett), Ann Nette könyvét viszont rettenetesen el szerettem volna olvasni, ezért vettem egy nagy levegőt és belevágtam ebbe a nagy kalandba.
Romantasy, ami nem sorozat - ugyanakkor mégis összetett és jól felépített a sztori; én nem találtam felesleges oldalakat, üresjáratokat sem benne. Sötét hangulatú (nagyon is), de mégis tele van reménnyel. Sárkányos, ami - ismerjük el - manapság unalomig koptatott, de ez a könyv mégis egyedi. Van karakterfejlődés ami a főhőseinket - Shelline-t és Danaant - illeti (nagyon fontos eleme a történetnek a bátorság megtalálása), és amit én imádtam, az az, hogy egyszerű volt megszeretni a főszereplőket, mert ahogy zajlanak az események a jelenben, a karakterek gondolatai által bepillantást kapunk a múltjukba is. Nem, nincsenek visszatekintős fejezetek, hanem gyönyörűen bele vannak szőve a múlt jelenetei a szereplőink elmélkedéseibe. Ez nekem felüdülés volt.
A könyv során három szemszögből követhetjük a történteket: Shelline, Danaan, és a főgonosz, Dacar kapnak saját fejezeteket - ez utóbbi számomra szintén eléggé egyedi húzás az írónőtől, főleg, hogy Dacar is egy összetett és érdekes eredettörténetet kapott.
Nagyon szerettem ezt a könyvet és egyrészt borzasztóan hálás vagyok és köszönöm Ann Nette-nek, hogy visszaadta a hitemet, ami a magyar szerzőket illeti, másrészt bízom benne, hogy az írónő fog még romantasy-t írni...
Ha igen, én biztosan azt is el fogom olvasni.

Az írópáros nem csak a fantasy terén, hanem a maffiarománcokban is zseniálisak. Engem legalábbis abszolút megnyertek maguknak ismét.
A Meseszép rémálom egy izgalmas, fordulatos regény, humorral és szenvedéllyel fűszerezve.
Egyszerűen imádtam az elejétől a végéig.
Sloan és Rocco családja évek óta ellenséges viszonyban vannak egymással. A gyűlölet megalapozott és mélyre hatoló, a cél pedig a bosszú.
Sloan ebben a szituációban pedig eszköz, amit Rocco és a családja bevethet a Calabresi családfő legyőzésére.
A lány rabul ejtése azonban nem várt kockázatokat hoz. Imádtam, ahogy a két főszereplő közti ellenséges, feszültséggel teli viszony átalakul, ahogy lebomlanak a magukban felépített falak. Teljes mértékben átadták az írók az összes érzést, amit a szereplők éreztek a történet során. Különösen imádtam, hogy a komoly történések és traumák ellenére a humor is jelen volt mindvégig. Ezáltal nem csak lebilincselő volt a könyv, hanem szórakoztató is.
Nagyon tetszett, az egyetlen hiba, amit fel tudok hozni, hogy túl hamar véget ért és még nincs itt a folytatás. 🖤

A történet ígéretesnek indult: az első oldalaktól kezdve jól kapcsolódtak egymáshoz a szálak, a cselekmény lendületes volt. Az írónő stílusa kifejezetten tetszett, mégis akadt néhány dolog, amivel kevésbé tudtam azonosulni.
Mivel egy sok fordulatot tartogató történetről van szó, ahol bőven akad indíték a gyilkosságokra, mind a jelenben, mind a múltban, így a nyomozók igen kreatívan felderíthettél volna az ügyet néhány eredménytelen szál után. Ők azonban minden tekintetben a jelenre koncentráltak, a múlt feltárása, amely gyakorlatilag ott hevert előttük, háttérbe szorult. Egyedül egy veterán nyomozó érezte, hogy több lehet a dologban.
A befejezés azonban tartogatott erős meglepetéseket, a végén még egy újabb fordulat is várja az olvasót.
Kifejezetten élveztem a skandináv életérzés, a táj és az életmód bemutatását. Emellett nagyon tetszett az is, hogy részletes betekintést kaptunk egy nyomozás menetébe: végigkövethettük, hogyan rakják össze a nyomozók az információmorzsákat, miként osztják fel a feladatokat, és hogyan ütköznek egymással az eltérő elméletek és személyiségek.
Számomra azonban a könyv legkülönlegesebb része az volt, hogy felhívta a figyelmet az M/S Estonia kompkatasztrófa történetére.
Természetesen folytatom a sorozatot, mert úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy a következő részek még erősebbek legyenek.

Úgy érzem, ennek a könyvnek a legfontosabb célja, hogy kapcsolatot teremtsen a szereplők és az olvasó között. Nem tökéletes emberek nem tökéletes életét és fejlődését mutatja be. Manapság sokszor olyan főszereplőkhöz szokunk, akik gondosan felépítettek, könnyen szerethetőek. A Visszatérésben ezzel szemben valódi emberek élik mindennapjaikat, minden hibájukkal együtt. Éppen ezért lehet néhány olvasó számára szokatlan vagy akár kihívást jelentő olvasmány.
A szereplőik fiatalok, kevés élettapasztalattal rendelkeznek, ugyanakkor már most rengeteg fájdalmat és csalódást cipelnek magukkal. Mégis mindannyian ugyanarra vágynak: továbblépni, változni és megtalálni a helyüket a világban.
Ambre egy idősebb férfi szeretője, ám egy végzetes hiba után az Alpokba kerül, hogy új életet kezdjen. Egy szállodában vállal munkát a téli szezon idejére, amelynek megvan a maga különleges hangulata. Hamar ráébred, hogy azok az emberek, akikkel nap mint nap együtt dolgozik, szintén valami elől menekülnek.
A történet középpontjában Ambre fejlődése áll. Nagy hangsúlyt kapnak a családi kötelékek, a gyerekkori és fiatalkori traumák feldolgozatlansága, valamint az a fájdalom, amelyet a családtól vagy a régi barátoktól való eltávolodás okozhat.
Elgondolkodtatott, megérintett, és emlékeztetett arra, hogy a változás nem egyik napról a másikra történik, hanem apró lépésekből áll, de előtte meg kell találni a célt.

A Riordan bosszúja egy dark romance regény, ahol keveredik a banda háború, a családon belüli problémákkal, miközben egy rejtélyes gyilkos szedi áldozatait. Egy történet, mely sok tekintetben meglep, miközben belopja magát a szívedbe 😍
Riordan és Cassie története más, mint a Body Count sorozat első két része. Itt a dominánsabb, RedFlagekkel érkező fél a női főszereplő, bár Riordan sem marad el tőle, ha a másik megzabolázásáról van szó. Nagyon tetszett kettőjük kapcsolatának dinamikája – ahogy mindketten megerősítést, bizalmat vártak a másik féltől, miközben ott volt bennük a félelem, hogy nem hiszik el a másik szereti őket, és mellettük marad. Nagyon tetszett, ahogy mindketten hozzászoktak az érzéseikhez, a szeretethez.
A Body Count sorozat egy dark romance könyvekből álló trilógia, melyben a szerelem ott és akkor bukkan fel és lobban szárba, amikor a szereplők nem számítanak rá. Egy szórakoztató, figyelmet lekötő sorozat, ahol ha beszippantanak a részek, gyorsan tudsz velük haladni. Nekem mindhárom rész nagyon tetszett, és tudván, hogy az írónőnek ehhez a sorozathoz kapcsolódnak a további könyvei, nagyon remélem, hogy olvashatjuk magyarul is 😍😍

Van az a sorozat, aminek az első része után az ember azt mondja: csak még egy fejezetet... Aztán hajnali kettőkor azon kapja magát, hogy már a második kötet felénél jár. Na, számomra a Zodiákus Akadémia pontosan ilyen.
A második rész még jobban elmélyíti Szolária világát. Miközben az ikrek tovább próbálnak alkalmazkodni a tündérek kegyetlen világához, egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük. A kiképzés folytatódik, erejük napról napra fejlődik, de az Égi Örökösök továbbra sem hajlandók békén hagyni őket. A folyamatos megaláztatások és játszmák azonban már nem ugyanazokat a lányokat érik, akiket az első rész elején megismertünk.
Az ikrekben is óriási változás megy végbe. Már nem azok a rémült lányok, akik mindent csendben eltűrnek. Egyre bátrabbak, elszántabbak, és végül eljutnak arra a pontra, hogy nem meghátrálni akarnak, hanem visszavágni. És ezt bizony hatalmas élmény olvasni.
Ami különösen tetszett ebben a kötetben, hogy több váltott szemszögű fejezetet is kapunk. Végre bepillanthatunk az Égi Örökösök fejébe is, ami rengeteget árnyal a karaktereiken. Nem feltétlenül lesznek szerethetőbbek, de sokkal összetettebbé válnak, és az ember néha azon kapja magát, hogy próbálja megérteni a motivációikat.
Természetesen most sem maradunk intrikák, hatalmi harcok és fordulatok nélkül. Megjelennek a nimfák, tovább bonyolódik a politika, egyre több titokra derül fény, miközben a szerelem, a vonzalom és az ellenségekből kialakuló különös kapcsolatok is egyre nagyobb szerepet kapnak. Folyamatosan azt éreztem, hogy senkiben sem lehet teljesen megbízni, és bármelyik oldalon történhet valami váratlan.
Ez a kötet számomra még erősebb volt, mint az első. A világ egyre jobban kiteljesedik, a karakterek mélyebbek lesznek, a tét pedig folyamatosan emelkedik.

A Legyek ura tipikusan az a regény, amelynek a története önmagában is izgalmas, de az igazi ereje abban rejlik, amit az olvasóban elindít.Egy repülőgépszerencsétlenséget követően egy csapat kisfiú egy lakatlan szigeten reked. Felnőttek és szabályok nélkül eleinte úgy tűnik, végre teljes a szabadság. Ám hamar kiderül, hogy a rend fenntartása nem magától értetődő. Ahogy a civilizáció keretei lassan leomlanak, felszínre kerül az ember ösztönös, sötétebb oldala is.William Golding regénye egy rendkívül erős társadalomkritika, amely olyan kérdéseket boncolgat, mint a hatalom természete, a szabályok szükségessége, a félelem manipuláló ereje és az emberi természet. Olvasás közben többször eszembe jutott Thomas Hobbes filozófiája, miszerint törvények és társadalmi rend nélkül könnyen káoszba süllyedhetünk.Nem véletlenül vált kötelező olvasmánnyá. Bár első pillantásra egy túlélőtörténetnek tűnik, valójában egy mély filozófiai regény, amely még napokkal az utolsó oldal után is gondolkodásra késztet.
Számomra ez nemcsak egy klasszikus volt, hanem egy olyan könyv, amely újra és újra felteszi a kérdést: mi választja el az embert a vadállattól?

Az első Diane Chamberlain regényem rendkívül olvasmányos volt. Gördülékeny stílusának köszönhetően szinte észrevétlenül fogytak el az oldalak. A fejezetek végén pedig mindig akad valami, ami továbbhajtotta a történetet.
A cselekmény az 1940-es évek Amerikájában játszódik, de a második világháború csak háttérként szolgál egy sokkal személyesebb történethez. A regény egyik legfontosabb témája a rasszizmus, amelyet a szerző egy valós esemény ihlette történeten keresztül mutat be. Tess múltja és egy régi döntésének következményei végig meghatározzák az eseményeket, miközben lassan kibontakoznak a családi titkok is. Bár a történet több fordulata számomra előre sejthető volt, ez egyáltalán nem vont le az olvasásélményből, mert a feszültség végig megmaradt. Nagyon tetszett a regény környezete, a szerethető kisváros, a járványkórház mindennapjai Tess és Henry kapcsolata azonban nem volt jó, és nehéz volt drukkolnom nekik. Tesst kedveltem és sajnáltam is, Henryt valahol értettem, de nem igazán férkőzött a szívembe.A regény erőssége nem elsősorban a romantika volt, hanem az emberi sorsok, a társadalmi előítéletek és a múlt feldolgozásának bemutatása. Az Ellopott házasság egy fordulatos, érzelmekkel teli történelmi regény, amely fontos kérdéseket vet fel, miközben végig lebilincselő marad.

Ez a regény már puszta méretével is tiszteletet parancsol. Nálunk a könyvtárban egyszerűen csak „Brilkának” becézzük, mintha valóban önálló személyiség lenne, és bizonyos értelemben az is. Első pillantásra ijesztően vastagnak tűnik, de a szerző olyan gyönyörűen ír, hogy végül sikerült legyőznöm ezt a több mint ezer oldalas óriást.
Nem könnyű olvasmány. Nem gyorsan haladós, nem felemelő, és nem is az a könyv, amelyet egy hétvége alatt ledarál az ember. Sokszor fájdalmas, megrázó és érzelmileg megterhelő, mégis újra és újra arra késztetett, hogy folytassam.
A regény egy egész évszázad történetét meséli el nyolc nagy részre tagolva, több generáció sorsán keresztül. A családtörténet szorosan összefonódik Grúzia és a Szovjetunió történelmével, így a szereplők életét folyamatosan alakítják a történelem viharai. Grúzia számomra szinte teljesen ismeretlen világ volt, és talán éppen ezért vált ennyire izgalmassá ez az utazás. Ugyanakkor időnként meglepő párhuzamokat fedeztem fel a gyermekkorom Magyarországával is.
A könyv egyik legnagyobb erőssége a szereplők ábrázolása. Haratisvili alakjai összetettek, hibáznak, szeretnek, gyűlölnek, elárulnak és megbocsátanak. Nincsenek egyszerű válaszok vagy fekete-fehér karakterek, csak emberek, akik próbálnak boldogulni a rájuk nehezedő történelem súlya alatt. Ritkán találkozni olyan regénnyel, amely ennyi különböző érzelmet képes megmozgatni az olvasóban.
A nyolcadik élet – Brilkának nem könnyű olvasmány, de megéri a ráfordított időt. Monumentális családregény, történelmi tabló és mélyen emberi történet egyszerre.

Jenni L. Walsh jó érzékkel nyúl a történelmi témákhoz. Korábban már olvastam tőle, és most sem csalódtam a stílusában, gördülékenyen, olvasmányosan megírt történet.
Keveset olvastam még a kora-amerikai történelemről ezért nekem érdekes volt a vadnyugati környezetet, az aranyláz időszaka és az aranyásók világa. A történet alapját valós személy adja, Eleanor Dumont, aki Simone Jules néven született, és korának egyik különleges nőalakja volt. A szerző ügyesen ötvözi a történelmi tényeket a fikcióval, így egyszerre kapunk hiteles korrajzot és izgalmas regényt.
A regény elsősorban egy karakter fejlődéséről, identitáskereséséről szól. Simon Jules elindul élete útján és Madame Moustache-kén híressé válik. Egy valaha élt, létező személy, aki az aranyláz idején vált híressé. Aki erős, céltudatos nőként próbált meg boldogulni egy alapvetően férfiak uralta világban, és éppen ez a kitartás, valamint önállóság teszi emlékezetessé a figuráját. A történet nincs tökéletesen megírva sőt, de egy haladós, jól olvasható regény. Nekem nagyon tetszett a valóságossága, és az, hogy egy általam kevéssé ismert történelmi időszakot mutatott meg. Szerintem ez egy hangulatos és érdekes történelmi regény, ami betekintést nyújt a vadnyugat hőskorának különleges világába.

A csillagtudósok egy nagyon nagy meglepetés számomra, hiszen félve választottam ki ezt a regényt. Maga a téma és a borító nagyon felkeltette a figyelmemet, de féltem, hogy nem fogunk egymásra találni, mert nem a megszokott műfajaimba tartozik, viszont nagyon örülök, hogy esélyt adtam neki, mert egy igazán érdekes olvasmányt kaptam, amit emészteni kell, mert alapvetően nem könnyű témát dolgoz fel.
Számomra nagyon érdekes volt a témafelvetés, és az elején nagy hévvel indultam neki, de ahogy egyre nyomasztóbb lett a kötet hangulata úgy raktam félre napokra a regényt. Nehéz volt olvasni, és teljesen még most sem értem a végére, de hiszek abban, hogy vannak olyan történetek, amiknek időt kell hagyni, hogy beérjenek, és amiknek idő kell ahhoz, hogy folytatni tudjuk. Számomra A csillagtudósok teljes mértékben ilyen, és úgy gondolom, hogy ezzel semmi probléma nincsen.
Egy nagyon jól felépített könyvről van szó, érdekes témafelvetéssel, de inkább azoknak ajánlanám, akik otthonosan mozognak a történelmi regények műfajában. Hozzám hasonló könnyed irodalmat kedvelőknek nem lesz akkora élmény, mint hinnénk, de a rutinos olvasóknak egy igazi kincs, mivel nagyon különleges és érdekes az, amit Vetle Lid Larssen papírra vetett A ​csillagtudósok c. regényében.

A Nyugati Szél az írást, a világépítést, a karaktereket és a cselekményt tekintve, egy jól megírt könyv, remek megváltástörténettel és összetett karakterfejlődéssel. Az írásmód letisztult és szemléletes, miközben jól egyensúlyoz a karakterek érzelmei és a cselekmény között.
A könyv főszereplője Brielle, aki szerintem a történet elején meglehetősen unalmas karakter. Engedelmes, gyenge és kerüli a konfliktusokat. Az apátság többi lakója zaklatja és szóban bántalmazza, ő pedig minden ellenállás nélkül tűri ezt.
Egy nap talál egy titokzatos férfit, akit összevertek és magára hagytak meghalni. Megszegi az egyik fő szabályt, amikor elrejti a férfit a szobájába, hogy meggyógyítsa. Miután a férfi jobban lesz, hálából felajánlja, hogy elviszi őt Alantba - a tündérek birodalmába -, hogy választ kapjon a kérdéseire. Mivel Brielle mindennél jobban szeretne Akolitus lenni, és nem érti, miért nem választották még ki a felemelkedésre, követi őt.
Ez egy olyan történet, amely egy nőről szól, aki megkérdőjelezi a hitét, és egy romantikus kapcsolaton keresztül indul önmaga megtalálásának útjára.
A karakterfejlődési ív nagyon jól sikerült, Egy nőt látunk, aki megkérdőjelezi a helyét a világban, a hitét, a meggyőződéseit, mindazt, amit mondtak neki és amire tanították, és mindenekelőtt azt, amit beléneveltek. Felismeri, hogy valójában még nem tapasztalta meg a világot olyannak, amilyen. Amikor lehetőséget kap erre, felfedezi, hogy ki is ő valójában.
A végére a romantikus szál kiteljesedik, és értékeltem Zeph megváltástörténetét is. Az első könyvben ugyanis egyértelműen ő volt a gonosz. Ezért nagyszerű volt látni, hogy saját történetet kapott, és megismerni azokat a magyarázatokat, amelyek feltárták, milyen sokrétű motivációk mozgatják a tetteit.
Összességében, ha a vallási témák a könyvekben nem zavarnak, akkor valószínűleg nagyon fog tetszeni ez a könyv.

Bár sorozat részről van szó, mégis egyénileg is olvasható, ahogyan az King könyveinél van általában. Nekem a Mr. Mercedes nagy kedvencem, talán az a KEDVENC Kingem, ez a második rész szerintem nincs olyan jó. De érdekes, izgalmas és ha szereted az író könyveit akkor sokáig le fog kötni és nem bánod meg az olvasását. Ez nem horror, csak krimi, thriller. Egy elég furcsa észjárással rendelkező gyilkosunk van aki rákattan egy híres író könyveire. De sajnos nem tetszik neki a sorozat befejezése és ahogyan végzi benne a főszereplő. Mit csinál ilyenkor egy rajongó? Hát nem azt amit ő. Ugyanis emberünk betör a nyugdíjas író otthonába, kirabolja és megöli. Ellopja a kiadatlan jegyzeteit. Így kezdődik minden!
De hogy kerül az útjába egy középiskolás srác és miért telnek el úgy az évek, hogy emberünk még nem olvasta a naplókat? Olvasd el és derítsd ki te is! ;)

A választások előtti években elég sok politikai jellegű könyvet olvastam. A könyvtárba vettük meg Anne Applebaum nonfiction írását, és érdekelt annyira a címe alapján, hogy hazavittem. Korábban nem sok politikai témájú könyvet olvastam (nem is érdekelt, és bonyolultnak is tűntek ezek a dokumentumok), de most szerencsére több ehhez hasonló közérthető írás jelent meg. Ráadásul volt miért tájékozódni, és ahogy sok mást engem is elkezdett érdekelni a politika (persze nem mélységében, inkább csak a felszíni vizek mentén).
A demokrácia alkonya egy jól olvasható mű, ami egyszerre érthető és árnyalt. Több példán keresztül mutatja be, hogyan erodálódnak a demokratikus intézmények. Nekem érdekes volt látnom, hogy mi vezet az ideológiai változáshoz, hogy hogyan válnak elsőre tiszta eszmék rosszá, és hogyan változtatja meg a hatalom a düh és a sértődöttség az emberek véleményét. A történetnek volt magyar vonatkozása, de nem erőteljesen, ugyanakkor simán le lehetett fordítani az általunk jobban ismert állapotokra. Anne Applebaum könyvének fő haszna az, hogy gondolkodásra ösztönöz, és személyes történetein keresztül mutat be egy általánosan ismert jelenséget.
Többször azon kaptam magam, hogy a könyv eseményeit a jelen híreivel és a saját tapasztalataimmal vetem össze. Nem minden megállapításával kell egyetérteni ahhoz, hogy fontosnak érezzük, amit mond. Inkább figyelmeztetés ez, mint politikai pamflet: arra emlékeztet, hogy a demokrácia nem magától értetődő állapot.