Ez a múltba visszafelé haladás számomra egy egészen új és érdekes perspektívát nyitott meg ennél a kriminél kifejezetten jól hatott. A gyilkosságtól hamadunk visszafelé az időben, hogy megtudjuk miért is történt. Jen fia ugyanis egy igazi kocka, aki soha sem lenne képes gyilkolni. Mégis megtörténik. Leszúr valakit az éjszaka közepén és ezt Jen a saját szemével látja. Mit tehet egy anya, hogy megmentse a fiát a börtöntől? Mit tehet akkor, ha másnap mikor felébred nem holnap van, hanem tegnap? Újra éli a napokat folyamatosan, de a gyilkosságot mégsem tudja megakadályozni. Mi lehet a kiváltó ok? Miért történik ez és hogyan tud visszafelé haladni az időben? Mindent visszafelé élünk át és egy egészen más szögből látjuk az eseményeket és tudjuk meg a „miért”-eket.
Nekem nagyon tetszett ez az újfajta megközelítés, szerintem érdekes és izgalmas volt így olvasni a regényt. Ha szeretitek a krimiket szerintem adjatok neki egy esélyt! 😉

Ismét kaptunk az írónőtől egy aranyos, romantikus történetet tele szenvedélyel és egy kis gyászfeldolgozással. Nagyon fontos szerepet játszanak a regényben a család és a barátok. Összetartóak és próbálnak együtt megoldani minden nehéz helyzetet. Aranyosak a közös családi vacsorák. Néha a felnőttek képesek gyerekesen viselkedni egy-egy szituációban. Egy érett és felelősségteljes édesapa is.
Cole egy szuper apa, aki a lányáért él. Ő számára a biztos pont és szeretné őt boldognak látni. De nincs egy csepp magánélete sem és eléggé magányos. De vajon be meri e vállalni a megszokott, biztonságos kis élete után a randizással járó ismeretlen és ijesztő változásokat. Megéri e változtatni és belekezdeni valami újba, ha lehet később csalódni fog, vagy újabb veszteség éri majd?
Vajon a legjobb barátja húga, aki végig a szomszédból epekedett érte, kizökkentheti e ebből a magányos édesapa szerepből? Boldoggá tudja e tenni őt és a lányát? Megéri e beengedni egy új embert a szoros kis családi kötelékükbe?
Ha szereted a romantikus regényeket, akkor ebben sem fogsz csalódni. Az írónő elrepít egy havas kisvárosba, Bellamy Creekbe, ahol egyáltalán nem unalmas az élet. 😉

A párizsi táncosnő egy érzelmekre építő, történelmi-romantikus regény, amely a náci megszállás alatti Párizsban játszódik. Nálam teljesen vegyes az, hogy éppen szeretem-e a II. világháborús történeteket, mert elég komoly lelki erő kell a legtöbbjükhöz. Ehhez a történethez most épp akadt, bár talán nem is volt annyira megterhelő.
A történet középpontjában Helena Fotticelli áll, egy olasz származású táncosnő, aki a Folies Bergère világában próbál túlélni, miközben fokozatosan egy menekült zsidó család sorsának részévé válik. A szomszédjába él Annette és Marek a két kicsi gyermekükkel, és ők öten egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
A könyv egyik legerősebb oldala a hangulatteremtés. Darmon érzékletesen rajzolja meg a háborús Párizst, a mulatók csillogása mögött ott lappang a félelem, az üldöztetés és az erkölcsi bizonytalanság. Helena karaktere különösen jól működik, mert nem klasszikus hősnő, egyszerre álmodozó, sebezhető és fokozatosan bátor emberré váló szereplő. A regény egyik fő kérdése, hogy meddig hajlandó elmenni valaki mások megmentéséért.
Stílusában a könyv az olvasmányos történelmi regények hagyományát követi, gördülékeny szövegű, filmszerű jelenetekkel dolgozik, és erősen épít az érzelmi hatásokra. Nekem néhol túl melodramatikusnak tűnt, A regény ritmusa is váltakozó, néhány rész túl lassú szerintem.
Összességében ez egy érzelmes, sodró lendületű történelmi regény a szeretetről, önfeláldozásról és emberségről a háború legsötétebb éveiben.

Nagyon vártam a Haldokló csillagok folytatását, úgyhogy örültem amikor megjelent a Perzselő sötétség, bár egy kicsit elbizonytalanított a terjedelme. Ez a rész is monumentális, nagyon gazdag az érzelmi világa és abszolút kiterjedt a világépítése, de emellett most elég túlírtnak is éreztem a történetet, legalábbis a cselekmény nem feltétlenül indokolta az oldalszámot.
A történet egyszerre lép tovább, és lép vissza a múltba. Ebben a kötetben Nyte szűrőjén keresztül, minegy tükörcserepekként láthatjuk a történetüket Astraea-val, míg a jelenben új szereplők érkeznek új konfliktusokkal. A két szál természetesen összeér, bár nekem a teljes koncepció tetszett igazán, hanem az, hogy Nyte karaktere sokkal árnyaltabb lett. Sőt, kettejük közül, bár ő a negatív hős mégis sokkal közelebb került hozzám, mint a Hajadon. Mondjuk Astraea ebben a részben ezért hozott pár megkérdőjelezhető döntést.
Auster és az égi lények érkezése alaposan felbolygatják a szereplők közti konfliktusokat és kapcsolatrendszert, és tovább rétegezik a világépítést. A cselekmény viszont időnként túl ködössé válik. Néha azt éreztem, hogy az érzelmi viharok teljesen háttérbe szorítják a konkrét konfliktusokat és csatajeleneteket, emiatt a történet elveszíti a fókuszát. Nyte és Astraea is rengeteget szenvednek, ami egy ponton már kissé megkérdőjelezte számomra az isteni hatalmukat és felsőbbrendűségüket. Ahhoz képest, milyen elképesztő erejű lényekként vannak bemutatva, meglepően gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe.
Összességében nagyon szeretem ezt a trilógiát, de a második részt kritikusabban olvastam mint az elsőt.

Nagyon szeretem a látványos, edukatív köteteket. Az emberi test egyébként is maga a csoda és most 224 fantasztikus, illusztrációkkal gazdagított oldalon keresztül vár a felfedezésre, megismerésre és kreatívkodásra.
Ez a színezőkönyv egyesíti a tudást és a szórakozást, miközben észrevétlenül egyre több érdekességet tudunk meg az emberi testről, az anatómia világából.
A színezőkönyv igazán látványos, részletes illusztrációkkal van tele, minden oldal egy újabb csoda, egy szerv, egy testrész, ami felfedezésre vár. Az illusztrációk alatt található egy kiszínezésre, kitöltésre váró rajz, amit a fentebbi minták vagy saját terveink alapján megölthetünk élettel, színekkel.
A könyv szerkezete egyszerű, mégis nagyon logikusan felépített. A színezés közben könnyedén rögzülnek az izmok, szövetek, szervek elnevezései, kinézetük és ezáltal az ember teljes anatómiai felépítése. Később pedig könnyű visszalapozni és jó megnézegetni az általunk készített színekben gazdag illusztrációkat.
A könyv nagy erőssége, véleményem szerint az, hogy az éppen biológiát tanuló általános iskolásoktól kezdve az orvostanhallgatókon át egészen a laikusokig, tényleg bárki kikapcsolódva tanulhat vagy rögzítheti a korábban tanultakat, esetleg éppen csak kikapcsolódás képpen színezheti a látványos ábrákat.
Ez a kötet garantáltan kimozdít a hétköznapokból, a piacon egyedülálló és számomra nagyon sok olyan ismeretanyagot tartalmazott, amiről eddig még csak nem is hallottam vagy láttam az emberi testtel kapcsolatban.
Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, akár ajándéknak is, ha olyan kötetet ajándékoznál, ami kicsit sem átlagos.

Első könyvem Mező Szabolcstól, de egészen biztosan nem az utolsó.
Fordulatokkal teli, baljós hangulatú, titkokkal átszőtt krimi volt, ami végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Az író trükkösen kézen fog, bevezet a történet sűrűjébe… aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy teljesen elvesztetted a biztos kapaszkodókat, és csak kapkodod a fejed, hogy akkor most mi is történik valójában.
Farkas Róbert ügyész és Szűcs Gábor főhadnagy egy brutális gyilkossági ügy kellős közepébe csöppen, ahol az egyetlen nyom egy különös fakocka. Egyetlen apró tárgy, ami egyre mélyebbre vezeti őket egy rejtőzködő, mesterséges intelligenciával foglalkozó cég világába, és egy olyan technológiához, ami képes megjósolni a jövőt.
Nagyon szerettem a könyv hangulatát. Volt benne valami klasszikus krimis beütés, ami szerintem jól állt ennek a történetnek. Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mintha Sherlock Holmes világa találkozott volna a mesterséges intelligenciával, vállalati titkokkal megfűszerezve.
Ha belépsz a Pokol kapuján… hagyj fel minden reménnyel.

Első Szántó Dániel könyvem, aminek köszönhetően egyből +2 kötettel bővült a gyűjteményem.
Ezt a könyvet konkrétan egy nap alatt kiolvastam. Egy kicsit újra gyerek voltam, egy kicsit újra engedtem a fantáziának, egy kicsit elvesztem én is Ködhalomban, és egy kicsit az én szívembe is fúródott egy szilánk az Üveggyárból.
A történet egyszerre nyomasztó, titokzatos és különösen varázslatos. Ahogy haladunk előre a nyomozásban, egyre inkább összemosódik a határ valóság és képzelet között, és egy ponton már az ember maga sem tudja biztosan, miben higgyen. Pont ettől lett annyira beszippantós.
A gyerekek hatalmas tanítók, és ez a könyv is pontosan erre emlékeztet. A gyerekek igazságát soha ne vegyük félvállról. Amit ők igaznak éreznek, abban van valami nyers, tiszta és megkérdőjelezhetetlen. Lehet, hogy nem mindig logikus, de sokszor közelebb áll a valódi igazsághoz, mint hinnénk.
Nagyon megérintett az is, ahogyan visszahozta azt az érzést, milyen gyereknek lenni. Gyermekként az ember sokkal mélyebben él meg mindent: az örömöt, a félelmet, a kíváncsiságot, a veszteséget. A világ színesebb, a fantázia vadabb, és az igazság sokszor ott lapul egyetlen pillantásban vagy félmondatban. Felnőttként ez a varázs valahogy megkopik. Talán ezért is fájt és esett ennyire jól egyszerre visszatalálni hozzá egy könyvön keresztül.
Ködhalom nem csak egy hely volt számomra, hanem egy érzés. És biztos vagyok benne, hogy még sokáig velem marad.

Ez egy olyan könyv, ami nem csak friss megjelenésű, de Fruzsina első regénye is. Először természetesen a könyv borítója fogott meg. Szerintem nagyon szép lett, ami nagyon sokat elmond a történetről, viszont mégis keveset. Nekem a veszteség, fájdalom és a remény jutott róla eszembe.
A történet Magyarországon játszódik, Zircen. Igaz a könyv összességében egy romantikus történet, de pont azt szerettem benne, hogy nincs túlromantizálva, nincsenek klisékkel teletömve.
A történetben megismerhetjük Lénát, aki egy autóbalesetben elveszíti vőlegényét. Lénának nem csak a gyásszal kell megküzdenie, hanem saját magával is. Végigjárja a gyász összes folyamatát, haragszik magára, haragszik a világra, miközben egyre mélyebbre süllyed a depresszióban. Egy ponton viszont Léna úgy dönt, hogy ki kell szakadnia abból a környezetből, ahol az emlékei folyamatosan utolérik, így elköltözik Zircre, a nagymamája üresen álló házába. A történetnek ezt a részét különösen szerettem. Új környezet, de mégis valami régi, valami gyerekkori, új barátok és lassan begyógyuló régi sebek… És talán egy kibontakozó szerelem??
Hogy mit szerettem a történetben?
Humoros volt, romantikus, voltak benne csavarok (megdöbbentően), volt benne gyász, traum, családi kapcsolatok, félelmek. Ez egy olyan történet volt, ami bárkivel megeshet, megtörténhet és pont ettől volt szerethető. A karakterek is olyanok voltak, akiknek a belső értékek fontosak voltak, szerethetőek.
A könyv összesen 288 oldal, nincs túlírva, gyorsan olvastatja magát, szinte pörögnek a lapok. Két nap alatt olvastam el, mert nem bírtam letenni. Szívből ajánlom, ha szeretitek az olyan történetet, ami a gyógyulásról, feldolgozásról és újrakezdésről szól.

Egy nagyon lassan építkező, hangulatos olvasmány, amiben nemcsak a családi kapcsolatok kapnak szerepet, hanem a szellemvilág, a teázás kultusza, és ezeknek az ötvözete. A középpontban egy ikerpár áll, akik kiemelkednek a társaik közül, hiszen különlegesek, és valahol félelmetesek is, hogy ennyire elütnek a társaiktól. Nekem legfőképp az a párhuzam tetszett, amit Chris Vuklisevic állított fel Agónia és Felícia által.
A múlt és a jelen pillanatai váltakoznak olvasás közben, és mesélik el a lányok történetét. A tealógia, és a szellemek is nagy hatással vannak rájuk, hiszen végig körüllengi az életüket, és ha menekülni akarnának előlük sem tudnának. A cselekmény és ezáltal a történet is lassan, a maga sajátos, aprólékos tempójában bontakozik ki, és mutatja meg az erejét. A középpontban az ikerpár mellett a család, és a családi dráma kap nagyobb teret, ennek a kapocsnak járunk végig a nyomában, amíg a Tea a szellemeknek c. kötetet olvassuk.

Amikor először a kezembe vettem Fruzsi könyvét, volt bennem egy kis egészséges félsz. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar nevek és hazai helyszínek néha kockázatosak egy regényben, de ez a történet már az első fejezetekkel minden előítéletemet felülírta. Nemcsak egy könyvet kaptam, hanem egy mély, igazi lélektani utazást, amely a legfontosabb emberi kérdéseket feszegeti.A történet középpontjában a gyász, a traumák feldolgozása és a továbblépés fájdalmas, mégis felszabadító folyamata áll. Léna és Zsombor találkozása első látásra sorsszerű, ám a múltjuk sötét árnyai és eltérő céljaik folyamatosan próbára teszik őket. Ami viszont megkérdőjelezhetetlen, az a köztük lévő dinamika: a testi és lelki kémia szó szerint tombol minden közös jelenetüknél.
Léna egy igazi harcos. Olyan belső erő árad belőle, ami minden nehézségen átsegíti, és példát mutat abban, hogyan lehet túlélélni a legnehezebb időszakokat is.Zsombor karaktere pedig fájdalmasan őszinte. Ő az a férfi, aki még küzd a múlt láncaival, és akinek a legnagyobb csatát önmagával kell megvívnia: elhinni, hogy ő is megérdemli a boldogságot és a teljes életet. (És lássuk be, Zsombor az a típus, aki egyetlen pillantásával elcsavarja az olvasó fejét, egy-egy csókjától pedig szó szerint beleremeg a kezünkben a könyv!)
Az író zseniálisan egyensúlyoz a nehéz témák és a könnyedebb pillanatok között. A könyvet átszövi egyfajta fanyar humor és perzselő tűz, ami nem hagyja, hogy a történet ellaposodjon. Bár akadtak benne olyan részletek, amiket én talán rövidebbre fogtam volna, utólag rájöttem, hogy pont ezek az apróságok adták meg a regény mélységét és tették az egészet hátborzongatóan realisztikussá.
Ez a könyv nem csak egy szerelmi történet. Ez egy terápiás élmény volt számomra is. Együtt sírtam a szereplőkkel, velük együtt nevettem, és én is egy kicsit jobban lettem a végére. Fruzsi, kérlek, hozz még nekünk sok ilyen történetet, mert ezek a könyvek segítenek mindannyiunknak a gyógyulásban!

Ismét egy impulzus vásárlás, gyönyörű élfestéssel.
Mostanában én is gyakrabban engedek a magasztaló kritikáknak és beszerzek egy-egy kötetet.
Rebecca Yarros-ról korábban nem sokat tudtam, nem is olvastam még semmit az írónőtől, - talán, mert fantasy vonalon alkot erősebben, én meg abban még kicsit gyengébb vagyok- így teljesen meglepetésként ért, hogy mennyire érzelmes és hatásos írást kaptam ettől, a leginkább new adult kategóriába besorolható kisregénytől.
A Gyulladáspont a Legacy sorozat 0,5-0,7. része, milyen érdekes már ez a meghatározás is, mert semmit sem sejtet, de mégis tudni lehet, hogy egy olyan történetet olvasunk, ami valaminek a része, mégpedig a Perzselő lángnak.
Azt gondolnánk, hogy rövid történet, de valójában azért bő 304 oldal, tehát alkalmas egy elmélyült olvasáshoz, a karakterek megismeréséhez.
A történet Legacy-ba kalauzol minket, ahol a coloradói kisváros emlékezetében még élesen él egy korábbi tragikus tűzeset emléke. A tragikus események mögött pedig komoly érzelmi szálak is kibontakozóban vannak, sorsfordító kérdések, kapcsolatok, hivatás és vágyak fogalmazódnak meg. Ezt pedig mindet igazán szemléletesen írja le az írónő.
A főszereplők kapcsolata nagyon szenvedélyes, de mégis terhelt, nagyon tetszett a karakterek bemutatása, fejlődése és életútja.
Az írónő világfelépítése kiváló, szinte belevarázsolja az olvasót is a városba és a morális dilemmák, a veszteségek, a fejlődés és a karakterek egyaránt izgalmas részei voltak a történetnek.
Sokkal többről van itt szó, mint egy romantikus történet némi erotikával, sokkal inkább egy jól elindított fejlődésregény.
Azt gondolom, hogy ez a kötet és a Perzselő láng együtt szép ívet fognak venni és érdemes lesz beleszeretni ebbe a tűzzel perzselt történetbe.
Nálam jöhet is a Perzselő láng, szerintem ez lesz a következő olvasmányom és remélem legalább ilyen olvasási élményt fog adni.

Lucia és Ben egykor egy pár voltak. Egy pár, akik nagyon szerették egymást. Most, 3 évvel később, miután az útjaik elváltak, kerülik egymást, rá sem néznek a másikra. Ben számára volt valami fontosabb a szerelemnél, vagy csak nem volt más lehetősége? De mi van, ha a sors ad nekik egy második esélyt?
Lucia bűntudatot érez a szobatársa halála miatt, ami először furcsának tűnhet, hiszen még csak nem is voltak barátok. Azonban megtalálja Sara naplóját és a dolgok kezdenek gyanússá válni. Főleg hogy Sara a Fortuna nevű elit társaság tagja volt, amelynek mindent szabad. Csakhogy Lucia hogyan tudhatna meg bármit is, ha nincs oda bejárása, mert nem tag? Kiderül, hogy a lehetőség nagyon gyorsan adódik – mégpedig a volt barátja személyében, aki a Fortuna tagja. Miért ne használná ki, különösen, hogy Ben közeledni akar hozzá?
A második esély motívumát az írónő nagyon jól mutatja be és írja le. Az olvasás végére azt gondolom, hogy évekkel korábban Lucia és Ben valóban nem illettek egymáshoz. Ben társasági ember, szereti a kirándulásokat és a bulikat. Lucia ennek épp az ellenkezője: introvertált, aki legszívesebben egész nap egy könyv fölé hajolva tölti az idejét. Úgy tűnik, a lány részéről sosem volt kompromisszum, sosem akarta megismerni vagy kipróbálni azt, amit a párja szeretett. Most ez végre változik. Mindketten változnak, de leginkább Lucia fejlődése szembetűnő. Ez lett az egyik kedvencem a könyvben, ahogyan látjuk a jellemfejlődését.
Bár mindketten gazdag családból származnak, ez nem jelenti azt, hogy egyszerűek lennének, vagy hogy az életük gondtalan volt – épp ellenkezőleg. Különösen kíváncsi voltam arra, mit élt át Lucia gyerekkorában. Eleinte csak apró részletek derültek ki, ami egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet. A történet alakulása azt is megmutatja, miért hozta meg Ben a döntéseit, és el kell ismerni, hogy az indokai érthetők. Ahogy egyre jobban megismertem a szereplőket, egyre szimpatikusabbá váltak számomra.
Sara ügye csak a végén kerül igazán előtérbe. Az utolsó fejezetekben rengeteg minden történik: veszélyes helyzetek, új körülmények derülnek ki. A befejezés? Meglepett, és egy kis hiányérzetet hagyott bennem. Nem szép így befejezni! Hogyan várjon így az ember a folytatásra?
Na és te? Belépsz a Dark Elite világába?

Melissa Fu bemutatkozó regénye erős érzelemgazdag írás. A történet 1938-ban, a japán invázió idején veszi kezdetét, amikor Meilin és kisfia, Zsen-su menekülni kényszerülnek otthonukból.
Egyetlen kincsük egy kézzel festett antik tekercs amely mesék és legendák révén nyújt menedéket számukra a háború borzalmai elől. A regény ezt a menekülést követi végig évtizedeken és kontinenseken át, Tajvantól egészen Amerikáig, ahol a család új generációi már egy egészen más világban próbálnak válaszokat találni a múlt elhallgatott kérdéseire.
A regény egy lírai és érzelemgazdag írás. Melissa Fu úgy képes ábrázolni a történelem legpusztítóbb eseményeit, az éhínséget, a bombázásokat és a politikai üldöztetést, hogy közben megőrzi a történet emberi léptékét. A regény olvastatja magát, és bár a témája nehéz, a szerző prózája mégis könnyed és magával ragadó marad.
A karakterek közül Meilin alakja a legerősebb, ő egyértelműen az anyai szeretet mintaképe. Ugyanakkor a regény második fele, amely Zsen-su (már Henryként) amerikai életére és lánya, Lily identitáskeresésére fókuszál, érdekes kontrasztot állít fel.
A regény ritmusa nem egységes, a vége egy kicsit gyorsabb, de összeségében ez nem von le az olvasási élményből. Nagyon szép ez a könyv, de a borító hangulata ellenére nem egy könnyed romantikus olvasmány.

Minden egy a semmiből megjelenő piros ajtóval kezdődik, és minden azzal is ér véget. Ez az ajtó szó szerint addig kísérti June Farrow-t, amíg ki nem nyitja, és meg nem tudja, hogy mi van az ajtó túloldalán. Nem mondom azt, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, mert cseppet sem, de pont az a történet varázsa, hogy képes meglepni, meghökkenteni és bizonytalanságban tartani. A 2023 és az 1951 közötti párhuzam hatalmas, és csak June képes arra, hogy mindent feltérképezzen, és válaszokat adjon a kérdéseinkre.
June Farrow karaktere akárcsak a történet tele van ismeretlennel. Igaz, hogy sok mindent megtudunk róla, de sok minden talány marad. Nagyon érdekes, ahogy az írónő felépítette a karakterét, ahogy összemosta az idővonalakat, és megmutatta, hogy June egy olyan énje életébe cseppent, ahol minden ismeretlen számára, és akárcsak nekünk úgy neki is össze kell rakosgatnia a darabkákat, és rá kell jönnie a teljes képre, hogy értelmet nyerhessen a piros ajtó, és a vele járó felelősség és döntések fontossága.
A gyilkosság és June múltjának felfedezése kellőképp kiegészítik egymást, emellé Eamon és Annie igazi bónusz, ami eleinte sokként éri a lányt, mégsem riad meg a feladattól, és kész úgy meghozni a döntését, hogy nemcsak a jövőre fókuszál, hanem a múltat is figyelembe veszi, és mérlegel. Hatalmas felelősség szakad June nyakába, de úgy érzem, hogy jól helytállt, és meghozta azokat a döntéseket, amik feltétlen szükségesek voltak ahhoz, hogy normalizálja a piros ajtót, az idővonalakat és az érintettek életét.

Régóta szemeztem a Beasts of Prey-jel, és mivel már az egész sorozat megjelent, úgy éreztem, most jött el az ideje. A világ alapja nagyon izgalmas: egy mágiával átitatott dzsungel, különleges lények, és egy Éjszakai Állatkert, ahol Koffi rabszolgaként dolgozik.
Sajnos a történet nekem nehezen indult. Több szálon és idősíkon fut, de ezek közül csak egy tudott igazán lekötni. A karakterek sem működtek számomra – sokkal fiatalabbnak tűntek a viselkedésük alapján, és nehéz volt hozzájuk kapcsolódni. Koffi még hordozott magában potenciált, de Ekon karaktere számomra teljesen jellegtelen maradt. A romantikus szál pedig kiszámítható és kidolgozatlan volt.
A világ viszont a dzsungel, a lények és az afrikai mitológiai elemek nagyon hangulatosak. Kár, hogy ezekből is keveset kaptunk.
Szeretem a több nézőpontos történeteket, de azt a megoldást egyáltalán nem mikor az egyik povban történtek megismétlődnek a másikban is és úgy érnek össze a szálak ezzel lassítva a történet haladását.
A történet vége felé végre felpörögnek az események, és akadnak érdekesebb fordulatok is, de addigra már elvesztette nálam a lendületét. Összességében egy nagyon jó alapötletet látok benne, ami sajnos nem lett teljesen kihasználva.

Budai Viktort egy egész ország ismerte meg, amikor egy olyan bűnügyet oldott meg, amit már mindneki más feladott. Pont ezért szemelték ki őt egy kísérletre. Miből is állt ez a kísérlet? Horváth Mihály atya elvesztette a hitét, így ahhoz hogy vissza tudjon egy részletet is kapni belőle, kiötlött egy dolgot. A “dolog” pedig, hogy élve eltemet két ember. Egy ártatlant és egy bűnöst. Budai Viktorra - Magyarorszgá legjobb nyomozójára bízza - hogy kit talál meg élve. Ha a bűnöst akkor nincs Isten, ha az ártatlant akkor Mihály atya visszanyeri a hitét Istenben, mert létezik és a “jót” mentette meg. Én amióta hobbiból olvasok mindig is imádtam a krimiket. Valahogy jó belecsöppeni egy nyomozásba, hogy vajon mi is történt és mikor, és az apró elejtett dolgokból áll össze a végén a kép. Én az írótól már olvastam a Siófoki ragadozót ami elnyerte a tetszésem, így nem volt kérdés, hogy belevágok a következő könyvbe. Azért erre esett a választás, mert egyébként a könyv elérhető hangoskönyben is. Na de a könyv. Nagyon tetszett Budai Viktor karaktere, aki egy színes börű magyar zseniális nyomozó. Tetszettek nagyon azok a részek is mikor Viktor vezette rá a többieket egy egy információból egy újabb következtetésre. Nem megmondta, hogy ez van, hanem rávezette a társait, és így az olvasót is. Barbara nyilvánvalóan nem az én karakterem volt, ahogy Olivér sem. Hiányoltam egy kis bromance-t, vagyis inkább valakit Viktor mellé, ugyanakkor így is megállta a helyét a történet. Ami zavart viszont a fejezetek hiánya. Mivel hallgattam is és olvastam is, ennek hiányában nagyon nehéz volt váltani, de megoldottam. Ezek után ha egy igazi budapesti nyomozásba vágnátok bele, akkor ez jó kezdés lesz.

Adrienne Young: June Farrow két élete
Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️
Ha szereted a titokzatos, érzelmes történeteket egy kis mágiával fűszerezve, akkor June Farrow két élete igazi telitalálat lehet.
Adrienne Young regénye egy különleges hangulatú, lassan kibontakozó történet, amely egyszerre romantikus, misztikus és mélyen emberi. A középpontban June Farrow áll, akinek családját generációk óta egy sötét átok sújtja: a női tagok idővel elveszítik a józan eszüket. June azonban nem hajlandó belenyugodni ebbe a sorsba – inkább elzárkózik a szerelemtől és minden kötődéstől, hogy megtörje a kört.
A történet és a nyomozás akkor válik izgalmassá mikor az édesanyjával kapcsolatban rejtélyes nyomokra bukkan. Szép lassan egybemosódik az őrület, képzelet és valóság.Vajon tényleg megőrül vagy ez egészen más?
Az írónő gyönyörűen ír, különleges atmoszférát teremt. Ez nem egy pörgős akcióregény, inkább egy lassan kibontakozó, atmoszférikus történet, amelynek minden apró részlete jelentőséggel bír. Bátran ajánlom ❤️