„Mrs. McGinty meghalt... de vajon ki tette?”
Agatha Christie egyik kevésbé ismert, de rendkívül izgalmas történetében Poirot egy lezártnak hitt ügyet vesz elő – és hamarosan egy sokkal sötétebb titok nyomára bukkan.
A Mrs. McGinty meghalt egy klasszikus krimi, tele meglepetésekkel, karakterdrámával és egy kis humorral. Tökéletes választás, ha valami fordulatos, de mégis elegáns olvasmányra vágysz!

Miss Marple egyik legérzékenyebb és legösszetettebb nyomozása!
Egy tragédia, egy filmsztár, és egy falu, ahol mindenki rejteget valamit. Agatha Christie A kristálytükör meghasadt című regénye igazi csemege a klasszikus krimik kedvelőinek.
A szerző mesterien játszik az idővel, a feszültséggel és az emberi lélekkel – mindezt egy visszafogott, de annál hatásosabb stílusban.
Ha szereted az okos, elegáns krimit, ne hagyd ki ezt a kötetet sem!

A könyv húsz rövid novellát tartalmaz, amelyek mindegyike más-más módon idézi meg a félelmet: van benne természetfeletti és van benne hétköznapi sötét emberi történet is.
King ebben a kötetben megmutatja, miért tartják a modern horror mestereként számon: ütős történeteiben feszültséget teremt, karakterei pedig gyakran hétköznapi emberek, akik váratlan és végzetes helyzetekbe kerülnek. Találkozhatunk többek között gyilkos mosodai présgéppel, patkányoktól hemzsegő pincével, élőhalottakkal és olyan vállalati dolgozókkal, akiknek túlóra alatt nem csak a munkával kell megküzdeniük.
Személyes kedvencem Az utolsó létrafok.
Egy mélyen megrázó tragédia testvéri szeretetről, felelősségről és megbánásról.
De ha inkább borzongani szeretnél, akkor ajánlom, hogy kezd A kukorica gyermekei című történettel, garantáltan hátborzongató.
Ezzel a könyvvel belekóstolhatsz King világába.

Könnyen olvasható, de sok az üres járat és ismétlés benne számomra ami nem igazán tudott lekötni. Sajnos a szereplők is felejthetők.
Louise folyamatos önsajnáltatását, hogy őt megcsalták piába és bagóba folytotta ahelyett, mikor az első jelek felbukkantak kicsit kutakodott volna. A döntésével se tudtam maradéktalanul egyetérteni, de legalább értelmet nyert a cím.
A férj adócsalása és megcsalása egy felesleges szálnak gondolom, mert nem kapcsolódik sehogy a fő szálhoz.
Voltak benne jó részek amik olvastatta magát, de talán ha nem e/3-ban íródott volna jobban megérint.
Ha jóltudom ez az író debütáló regénye így szerintem kezdetnek nem rossz úgyhogy talán azoknak tudom ajánlani aki ismerkednének a műfajjal.

Két idősík, egy elfeledett múlt, és egy építész, aki örököl valamit, amit talán nem is akart – de muszáj szembenéznie vele. A Freiberg-villa öröksége nem csak egy ház története, hanem azé a kisfiúé is, akinek a nyoma elveszett 1943-ban, és akinek emléke végigkíséri a jelen eseményeit is.
Nem sokkol, hanem fokozatosan emészt. A szerző nem elrettent, hanem elgondolkodtat – és pont ettől működik ennyire.
Ajánlom mindenkinek, aki nemcsak olvasni szeretne egy történetet, hanem érezni is.

Egy thriller, ami egyszerre feszes, fájdalmas és lebilincselő – azoknak, akik nem félnek a lélek sötétebb zugaiba is bepillantani.
Mi történik akkor, amikor a múlt nem enged, a jelen pedig már túl szűk kettőnknek? Tess Stimson regénye egyszerre zaklatott és letaglózó, mégis letehetetlen.
Az enyém, vagy a tiéd sem egy felkavaró és megrendítő pszichológiai thriller, amely két nő – a volt és a jelenlegi feleség – szemszögén keresztül mesél a szerelemről, birtoklásról, féltékenységről… és egy végzetes éjszakáról, amikor a férfi, aki mindkettőjüké volt, meghal.
Ketten állnak felette. Két feleség. És csak egyikük lehet a gyilkos… vagy talán egyikük sem?
Ez a könyv nem csupán fordulatos és izgalmas, hanem érzelmileg is mélyen hat. Stimson mesterien bánik a feszültségkeltéssel, miközben megrendítő kérdéseket tesz fel: Meg lehet bocsátani a megbocsáthatatlant? És valóban mindig a feleség a tettes?

"Szeme egy csillámló gránit napsütötte sziklaszurdok mélyen folydogáló hegyi patak."
Coco Chanel a márka mögött megbújó embert kívánja bemutatni. Coco ikonikus figura, a divat nagyasszonya, aki merészen vállalta újító ötleteit. Megosztó stílusát, furcsa személyiségét, fájdalmas gyermekkorát, nagy szerelmeit, pezsgő közösségi életét mutatja be a regény. A szerző hatalmas kutatómunkát végzett, de szerintem nagyvonalúan hátralép Coco erkölcsileg megkérdőjelezheti tetteitől.
Szereti és sokszor fel is menti életrajzi regényének hősét.
Én örültem volna, ha a a szerző árnyalja a figurát, és annak is, ha jóval több kép van a könyvben.

Egy múlt, ami nem ereszt. Egy anya, akit sosem ismertél igazán.
Vannak könyvek, amik egyszerűen beszippantanak – nem azért, mert hatalmas fordulatok történnek minden oldalon, hanem mert lassan, finoman, mégis kérlelhetetlenül vezetnek végig egy történeten, ami végül teljesen a tiéddé válik.
Kate Morton Titkok őrzője pont ilyen könyv volt számomra.
A regény főhőse, Laurel, egy sikeres, felnőtt nő, aki visszatér gyerekkora helyszínére, hogy búcsút vegyen haldokló édesanyjától. De a búcsú nem megy olyan egyszerűen – ott lappang egy régi emlék, egy gyerekkori jelenet, amit soha nem értett igazán. És most, ennyi év után végre meg akarja tudni, mi történt.
És amit talál… az nemcsak a múltat írja át, hanem az egész életét.
„Nem csak az számít, amit mondunk – hanem az is, amit elhallgatunk.”
Ez a könyv nem a „nagy csavaros” thrillerek világa. Sokkal finomabb. Érzékenyebb. És éppen ettől üt annyira.
A történet több idősíkon fut: követhetjük Dorothy fiatalkorát a háborús Londonban, megismerjük szerelmeit, döntéseit – és azt, hogy milyen súlyos ára van annak, ha valaki jónak akar látszani, miközben belül már darabokra hullott.
• Morton írása lebilincselő, finoman részletezett, és ritka érzékenységgel ábrázolja a karaktereket.
• A regény váltakozó idősíkokban játszódik, mégis végig követhető és feszültséggel teli.
• Nemcsak egy rejtély kibogozásáról szól, hanem identitásról, családi kötődésekről, és arról, hogy néha az igazság a legnagyobb szeretet jele.
Kate Morton Titkok őrzője című könyve nemcsak izgalmas olvasmány, hanem egyfajta lelki utazás is – a múltba, az emberi lélek mélyére, és a kimondatlan igazságok világába.

Kovács Krisztián felnövéstörténetének olvasása közben sokszor jutott eszembe Ottlik Iskola a határon című regénye: a fiatalkorban köttetett barátságok életre szóló kapcsa és a történetmesélés stílusa miatt is.
Kamaszkori jellemformálódásról, szoros kötődésekről, cinkostársi viszonyokról, a gyerekből felnőtté érés meghatározó eseményeiről olvashatsz az Ablakok az ébrenlétben regényben.

A II. világháború brutális, eseménydús időszakában játszódó regény összekapcsolódik napjaink történéseivel, amelyek alapvető helyszíne azonos - a tekintélyt parancsoló dél-tiroli Freiberg-villa. 1943-ban lakói a gazdag és befolyásos német-olasz házaspár és kislányuk, Kiki, akik befogadják a háborúban elárvult testvérpárt, az ártatlan és kiszolgáltatott Emmát és Benjamint. A villában vendégeskedő befolyásos náci orvos felfigyelt a néma, de zseniálisan rajzoló kisfiúra, aki egy partyt követően eltűnik.
Napjainkban Kiki már idős dáma, aki megbízza az építész Bess-t a villa ódon épületének restaurálására. Zökkenőmentesnek nem mondható együttműködésüknek azonban Kiki váratlanul véget vet. Kis idő múlva az ügyvédje tájékoztatja Bess-t az idős asszony haláláról, aki végrendeletében mégis őt kére fel a Freiberg-villa hagyatékának gondozására. Ennek része egy tiszti gyűrű, amit egy bizonyos Emma és Benjamin Fliri részére kell eljuttatnia. 
Bess lázas nyomozásba kezd, és végül egy egykori Aktion T4 központban bukkan Benjamin nyomára, ahol a náci eugenikai műveletek és gyermekkísérletek zajlottak. 
Megrázó, megható történet a bűnökről, a bűnbocsánatról és az újrakezdésről.

📚✨ Ritkán történik meg velem, hogy egy könyv ennyire csendben, mégis teljesen a szívem közepébe talál. Marcel Theroux A phenjani varázsló számomra az egyik legkülönlegesebb olvasmányélmény volt az utóbbi időben.
A regény Észak-Koreában játszódik, ahol minden a szabályokról, a félelemről és az elzártságról szól – és ebbe a világba érkezik meg a képzelet, egy titkos szerepjáték-könyv formájában. A főszereplő, Csunszu, ennek segítségével fedezi fel a fantázia erejét – és rajta keresztül valami nagyon mély és emberi kezd kibontakozni: a szabadság utáni vágy.
Egyszerre volt szívszorító és felemelő. Olyan ritka egyensúlyt teremt a valóság kegyetlensége és a belső világ szépsége között, hogy végig úgy éreztem, mintha egy különös álomban járnék. Minden oldala kicsit másképp hatott rám: néha elgondolkodtatott, néha megdöbbentett – de mindig ott volt az a csendes csoda, amit csak igazán jó könyvek tudnak nyújtani.
💛 Őszintén mondom: imádtam olvasni. Az a fajta regény, amitől többnek érzed magad a végén. Azt hittem, egy lassú történet lesz – és közben szinte észrevétlenül vitt magával még hosszan velem is marad.

Egyetlen kérdésem van csak, én ezt miért csak most olvastam?!
Élek-halok a könnyed, földhözragadt, szórakoztató romantikusokért és ez a könyv pontosan az. Belecsöppentem egy pletykás kisváros mindennapjaiba, ahol semmi sem marad titokban és ahol Blair felkavarja az álló vizet a kicsit sem mindennapi érkezésével. Képtelen voltam letenni, csak úgy pörögtek az oldalak a kezeim között és szinte végig hatalmas mosollyal olvastam, néhol pedig fel is nevettem. Imádtam az írónő humorát, azt, ahogy a kémia működött Blair és Griffin között, azt a sok apróságot, amit egymásért tettek és ami csak még imádnivalóbbá tette az ő kapcsolatukat. Imádtam a cselekményt, a könyv mondanivalóját és az összes mellékszereplőt, egytől-egyig. Alig várom, hogy még többet olvassak Bellamy Creek-ről és erről az imádnivaló közösségről.

Vannak könyvek, amelyekhez jólesik lelassulni, kicsit megállni, és csak átadni magunkat annak a meleg, otthonos hangulatnak, amit annyira keresünk. A Strawberry Patch palacsintázó pontosan ilyen.
Kisváros, palacsintaillat, eperfesztivál és egy második esély – ez a történet minden sorával simogat.
Archer, az odaadó apuka és Iris, a visszahúzódó, de hatalmas szívű nő története kedves, valóságos, szerethető. Egy palacsintázóban keresztezik egymás útját, ahol a múlt fájdalmai lassan átalakulnak bizalommá, majd valami többé. És persze ott van Olive, a kislány, aki minden jelenetet feldobott – komolyan, annyira imádtam!
Ha egy finom, szívderítő romantikus regényt keresel, amiben minden a helyén van – lassú kibontakozás, közösség, érzelem, egy kis humor – akkor ez a te könyved.
Én biztosan sokáig fogok még visszagondolni rá.

Abszurd módon szeretek a második világháborúról olvasni, így mikor megláttam a “náci gyermekkísérletek” matricát a kötet borítóján, azt gondoltam, ez is egy nekem való történet lesz. A Freiberg-villa öröksége két idősíkon játszódik, részben napjainkban, egy kisebb részben pedig az 1940-es években. Főszereplőnk építészként megörökli a címben említett kastélyt, és ezzel párhuzamosan egyre többet tudunk meg a világháborús évek eseményeiről a villában.
Végső soron nem igazán okozott maradandó élményt sajnos, azt hiszem, mindent elmond, hogy a leginkább szerintem a benne lévő macskakolóniára fogok emlékezni a későbbiekben. Azoknak ajánlanám, akik szeretik a kifejezetten lassú lefolyású történeteket, és nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a második világháborúról olvassanak, vagy épphogy nyitni szeretnének kicsikét felé.

Ez a könyv egy igazán érzelmekkel teli kisvárosi romantika. A történet egyik főszereplője Cole, a vonzó, sebzett lelkű rendőr, aki egy egyedülálló apa is.
Felesége elvesztése óta egyedül neveli kislányát, és bár kívülről erősnek tűnik, belül még mindig a gyásszal küzd
Cheyenne a bátyja legjobb barátjába évek óta titkon szerelmes. Kedves, humoros és mély érzésű lány. Régóta próbálja elengedni Cole-t, de minden kapcsolata megbukott, mert mindig őt mérte viszonyítási alapnak.
Cole karaktere mély, egyik pillanatban határozott és erős, a másikban pedig egy belül összeomlott férfi. Mindenki úgy hiszi, már túl van a veszteségen, de valójában nem kér segítséget, és nem meri kimondani, hogy még mindig nincs jól. Ez a belső harc nagyon valóságos, és kiválóan megjeleníti azt a gyakori jelenséget, amikor valaki nem akar pszichológushoz fordulni és inkább próbál a saját erejéből gyógyulni.
Ami a legjobban tetszett a könyvben, hogy nem külső felek nehezítik meg a dolgukat, hanem saját lelki sérüléseik.
Melanie nem fél belenyúlni a fájóbb, mélyebb témákba, de ezt úgy teszi, hogy közben megmarad az izgalom, a romantika és a feszültség is.
Külön kiemelném Cole és kislánya, Mariah kapcsolatát. Minden jelenetük olyan édes volt. Rengeteget hozzátesz a történethez.

A történet maga nagyon érzékeny témát dolgoz fel és hihetetlenül elgondolkodtató.
1943-ban és a jelenben játszódó események középpontjában Elisabeth Waldner, egy építész áll, aki a villa felújítását végzi, hogy egy múzeumot alakítsanak ki belőle. Közben pedig szép lassan elénk tárul a villa és volt tulajdonosainak sötét múltja.
A regény részletesen az osztrák és olasz tartományi történelmi konfliktusokba bemutatva a fasizmust és a háború következményeit és az identitás kérdését.A karakterek életszerűek, mindegyikük egy-egy megszegett ígéretet hoz a történetbe, és az ő döntéseik/ tetteik segítenek feltárni a villa és a régió fájdalmas múltját.
Nem csupán egy történelmi regény, hanem egy mélyebb, emberi dilemmákat és választásokat bemutató mű, ami a bűn, megbocsátás és újrakezdés kérdéseit is érinti.Összességében a regény tökéletesen ötvözi a történelmi realitást az érzelmi mélységgel, de valami hiányérzetem maradt.

Még egy könyv, amit az bookstagramon ismertem meg, és ismét nem okozott csalódást a bookstagram közösség!
Jóságos isten!!!
Első gondolatom az volt miuán megláttam a könyvet, hogy "ez egy tégla, soha nem fogok a végére érni", de tévedtem. Következő gondolatom pedig az, hogy "itt aztán lesz nosztalgia!"
Több, mint 650 oldal volt a könyv, de éreztem annyinak. Kevesebb, mint 4 nap alatt kiolvastam. Nagyon tetszik az írónő írásmódja.
Utolsó "tinivámpírnyáladzós" könyvem az Alkonyat volt, de ez a könyv,annál sokkal,de sokkal jobb volt! Minek nekünk Edward Cullen és Bella Swan, ha kapunk helyettük egy Jaxon Vega-t és Grace Fostert!

*.*