Új kedvencet avattam!!!
Szerintem az ,,anyós kiiktatása,, sokak fejében megfordult már legalább egyszer és képzeljétek: ez a könyv pont arról szól. Itt tényleg elrakja valaki láb alól a kedves anyóst, szóval garantálom, hogy az olvasása közben SENKI nem fog unatkozni.
Ha van egy könyv amelyik valós helyzetet dolgozz fel és e közben olyan mélységű gondolatok vannak benne, mint ebben a könyvben, akkor igen, ez az a könyv. Ajánlom mindenkinek, aki ebben a melegben egy kicsit lepihenne egy limonádé társaságában. Ez a könyv pont jó erre.

Mi volt ez kérem?
Bevallom kétkedve álltam hozzá a könyvhöz, mert mégis milyen történet az, ami a rosszfiúk, jelen esetben nők, szempontjából játszódik? De nagyon megérte elolvasnom, úgyanis nemcsak egy zseniális, lightos krimi, hanem zseniális háttérsztorija is van. Konkrétan az állam a padlót surolta és úgy voltam vele, hogy na ez nem semmi. Megéri, nagyon!

Idézetek a könyvből:
"A csúnyasághoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz nem."
"Az építészet a városok csontváza. A csontvázban, kisasszony, minden benne van: egy csont nélküli arc semeddig sem tart. Magából például, kisasszony, nagyon szép halott lenne"
"A gyenge ember jellemzője, hogy olyan előnyökkel dicsekszik, melyeket egyedül a véletlennek köszönhet."
Ajánló:
Coco Chanel neve mára egyet jelent a stílussal és az eleganciával – ő forradalmasította a nők öltözködését, és örökre megváltoztatta a divat világát. Henry Gidel könyve nemcsak egy ikonikus divattervező pályáját mutatja be, hanem egy különleges nő rendkívüli életútját, aki árvaházból indult, és a csúcsra jutott – többször is.
Gabrielle Chanel élete folyamatos hullámvasút volt: volt idő, amikor fényűző palotákban élt, művészeket, barátokat támogatott – máskor pedig visszavonultan, szerényen élt, újrakezdve mindent. A könyv bepillantást nyújt szakmai és magánéleti küzdelmeibe, kapcsolataiba, sikereibe és mélypontjaiba is.
Chanel nemcsak divattervező volt, hanem makacs, öntörvényű üzletasszony, akit senki nem tudott irányítani – és aki mindig újra talpra állt. A kötet nemcsak olvasmányos és inspiráló, hanem ritka fotókkal is gazdagítja az élményt.
Ajánlott mindenkinek, aki kíváncsi egy erős, ellentmondásos nő történetére – egy nőére, aki egész életében saját útját járta.

A könyv Libby Potterről szól, aki egyszerre veszti el az állását és a vőlegényét. Ez arra készteti, hogy hátat fordítson a nyüzsgő New York-i életformának, és visszatérjen szülővárosába, a csendes és unalmas White Stone-ba. A történet során felbukkan a múltból egy jól ismert alak, Libby egykori szerelme, Pete.
Számomra ez a könyv csalódás volt. Az egyik fő oka ennek az volt, hogy a történet ritmusa számomra túlságosan lassú volt. A romantikus szál nem vitt magával, nem volt benne elég lendület, feszültség és mélység, ami egy romantikus könyvnél számomra elengedhetetlen.
Libby karaktere számomra különösen frusztráló volt. Folyton panaszkodott, és nem tudott túllépni a New York-i életén. Vártam, hogy a történet során egy karakterfejlődésen menjen keresztül, de ezt sajnos nem igazán éreztem.
A szerelmi szál is meglehetősen laposra sikeredett. Libby és Pete közti kommunikáció nem igazán működött. A féltékenykedés is többször előkerült, amik szinte teljesen indokolatlannak tűntek, és inkább zavartak, mintsem hozzáadtak volna valamit.
Mindezek ellenére, egy könnyed nyári olvasmánynak elmegy, megvan a maga hangulata.
Ajánlom azoknak, akik kedvelik a lassabb tempójú történeteket. Azok, akik szenvedélyes és fordulatos történetre vágynak, könnyen csalódhatnak benne.

Az ellopott trón-ban egy olyan kalandsorozatban vettem részt, ami másnál egy emberi élet alatt történik meg, de nem bántam.
Jártam sivatagban, küzdöttem palotában, ellátogattam egy erdőbe, voltam egy örvény mélyén és harcoltam fura transzban lévő kannibálokkal.
A könyvet romantikus fantasy-ként kezeltem eddig, de hagyjuk a skatulyákat, ez portál fantasy/ epikus fantasy főként (itt most nem a romantikán volt a hangsúly), annyira belemerültünk az istennők alkotta világokba. Ezek az istennők a saját elképzelésük szerint alkottak.. és bizony nagyon is különbözőek!
Az, hogy Meren és az Árnylidérce kapcsolatából csak a vége felé kapunk egy keveset elég, hogy fenntartsa az érdeklődésünket a páros irányába, hogy fontos maradjon ez a kötelék nekünk is. 
Sajnos Reven szemszögébe csak az elején látunk be egy fejezet erejéig (megható volt), ezt hiányoltam a későbbiekben, de Meren szemén keresztül is tökéletesen követhetőek az események.
Azt mondom, hogy borzongással csuktam be a könyvet, nagyon is függővéges, nem lehet megnyugvással félbehagyni ezt a sorozatot, jöhetne a következő rész.
Ajánlom a hozzám hasonló álmodozóknak, akik mindig benne lennének egy világmegváltó kalandban.

Kate Morton bestseller regénye egy különleges, három idősíkon játszódó történet a családi titkokról, elhallgatott igazságokról és az önmagunkhoz vezető útról.
A Titkok őrzője mélyen emberi, érzékeny regény, ahol minden apró részlet jelentőséggel bír – és a végén minden értelmet nyer.
Tökéletes választás, ha szereted a történelmi háttérrel átszőtt, lélektanilag árnyalt, izgalmas regényeket.

Mélissa Da Costa regénye egy finoman megírt, érzelmekkel teli történet a gyászról, az elengedésről és az újrakezdés lehetőségéről. A főhősnő, Amande, mély fájdalommal a szívében vonul vissza egy régi, elhagyatott házba, ahol nemcsak saját magát próbálja újraépíteni, hanem az elvadult kertet és a ház életét is. A regény egyik legszebb rétege számomra az a párhuzam, ami Amande belső világa és a ház, illetve a természet állapota között húzódik: ahogy a kert újra kivirágzik a gondoskodás által, úgy kezd Amande is lassan, nagyon lassan visszatalálni az élethez.
A könyv érzékenyen mutatja be a természet körforgását, az évszakok változását, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az idő, ha nem is minden fájdalmat tüntet el, képes enyhíteni és új értelmet adni az életnek. A történet szépen rávilágít arra is, hogy a gyászt mindenki másképp éli meg, és hogy az elengedéshez idő kell, bármennyire is szeretnénk gyorsan továbblépni. Ezt a folyamatot Amande is nehezen tanulja meg, de ez az egyik legfontosabb lépés számára.
Bevallom, azért választottam a könyvet, mert nagyon sok pozitív értékelést olvastam róla, és csábított a gondolat, hogy ennyi embernek ennyire sokat adott. Nekem azonban sajnos nem hozta azt az élményt, amire számítottam. Bár elismerem, hogy szép és tartalmas regény a gyászfeldolgozásról, én személy szerint a cselekményközpontúbb történeteket kedvelem, és ez a lassú, melankolikus hangulat egyszerűen nem tudott magával ragadni.
Természetesen nem vidám történetet vártam, és nem is vagyok érzéketlen a téma iránt, de valahogy mégsem tudtam ráhangolódni.
Ajánlom azoknak, akik szeretik a mély, lelki folyamatokat feldolgozó regényeket és akik szívesen elmerülnek a természet leírásaiban, a csendes, befelé forduló történetek világában.

Egy város, amit bandák uralnak. Egy lány, akinek nincs veszítenivalója. Egy férfi, akitől mindenki fél – kivéve őt.
Jolie Vines regénye a dark romance műfajának egyik izgalmas, mégis meglepően árnyalt darabja. A történet egy olyan világba vezet, ahol a város különböző részein kegyetlen bandák uralkodnak, és mindenki a saját területét és bizniszét védi.
Főhősünk, Gen, nem hősnek készült, csak válaszokat akar. Barátnőjét meggyilkolták, apjának nyoma veszett, és már csak egy lehetősége maradt, beépülni az egyik bandába, hogy megtudja, mi történt.
Ám amikor belép a hírhedt sztriptízbár tulajdonos, a maszkos Arran világába, minden megváltozik. Arran veszélyes, titokzatos, de nem a megszokott, toxikus dark romance férfi. Mély érzelmei, traumái és tiszteletteljes viselkedése egészen új fényt vet a karakterére és a műfajra is.
Ez egy sodró lendületű, feszültséggel teli történet, amit az erős karakterek, a jól felépített világ és a meglepően érzékeny témafeldolgozás tesz kiemelkedővé. Bár ez egy első kötet, a történet mégis kap egyfajta lezárást, így nem hagy tátongó űrt a következő részig, csak egy hatalmas kíváncsiságot a folytatás iránt.
Tökéletes választás azoknak, akik most ismerkednek a dark romance világával, vagy valami igazán pörgős, szenvedéllyel teli olvasmányra vágynak. 💀💚

Lebilincselő, lélektani krimi a krimi királynőjétől!
A Nyaraló gyilkosok nem a klasszikus „whodunit”, hanem sokkal inkább „whydunit” – ahol a feszültség abból fakad, hogy a nyilvánvaló igazság mégsem olyan egyszerű.
Tökéletes nyári olvasmány, ha szereted a mélyebb emberi drámákat és a finoman felépített feszültséget.
Egy Christie, ami nem hasonlít a többihez!

Ezerszer jobban tetszett, mint az első rész, pedig azt is rettentően szerettem.
A team Jaxon felállásnak vége, mostantól csak is Hudsont akarom Grace mellett látni.🥹
“– Grace, nem létezik olyan, amit ne tennék meg azért, hogy boldog légy.”
Grace hónapok után végre magához tér, viszont van egy “kis” bökkenő, ugyanis nem egyedül tért vissza, hanem Hudsonnal, aki elvileg a gonosz szörnyeteg. Grace és Hudson pedig kicsit sem jó párosítás (vagyis csak a könyv elején 🥹) Ezért, varázstárgyakat kellett megszerezniük, hogy végre külön kerüljenek egymástól, így sok-sok kaland illetve veszély várt rájuk.
“Csak azt tudom, hogy nem minden szörny olyan, amilyennek látszik.”
De mi van akkor, ha mégsem az Hudson, mint aminek Őt tartják? Ha pont ő az, aki az áldozat? Ha ő az igazi, a pár?
Ismételten tele volt a kötet izgalmakkal, folyamatosan pörgött a cselekmény és csak úgy kapkodtam a fejem a végén.
“A kőszív is össze tud törni.”
Alig várom, hogy olvassam a folytatást.❤️

“A napfény sem képes meggyógyítani egy elhervadt virágot.”
Zseniális!!! Hatalmas elvárásokkal kezdtem neki, ugyanis a fülszöveg illetve a borító-éldekor is rettentően tetszett és jelentem: nem kellett csalódnom.
Rhya félvér, már éppen kivégeznék, mikor megjelenik a titokzatos férfi, aki “megmenti”.
Rhya ismételtem fogolynak érzi magát, és legújabb ellensége mellett menetel. Rengeteg izgalom, veszély, kalandon mennek keresztül mire elérik a célállomást.
“Mert mi más a gyűlölet, ha nem méreggé vált szeretet?”
Idővel kiderült, hogy a titokzatos férfi, nem más-mint Penn, aki igazából nem is ellenség.
Nagyon-nagyon slow burn, de imádtam! Pont ez a minimális, lassan kibontakozó szerelem illett ide, mivel a cselekmény brutál pörgős volt. Folyamatosan esemény-eseményt követett és egy percre sem volt megállás.
A karakterek szuperek voltak, sőt..az egész könyv!
Rhya nagyon sokat fejlődött, és végre elfogadta, ki is ő valójában. Nagyon szurkoltam neki.
Rengeteg kaland, mágia, Szigillum, háború, támadás, harc, érzelmek, barátságok, gyógyítás.. minden van ebben a könyvben, ami kell.
“Nem számít, milyen sötét az éjszaka, a hajnal végül mindig eljön.”
A kötet vége pedig brutális, alig várom, hogy megjelenjen a folytatás.

Ahogy haladunk a sorozattal egyre izgalmasabbá válnak az események. Végre elkezdtük jobban megismerni a titokzatosabb szereplőket is, a Fekete királynő nekem például az egyik kedvencem lett, és új szereplőket is megismerhettünk. A Széthasadt vár felfedezését imádtam, nagyon érdekes helyszíneket fedezhettünk fel, és persze ismét új dolgokat tudhattunk meg az órakulcsokról. Vasilia és apja kapcsolata is alakulni látszik, Norton még mindig elég rideg és elutasító a lányával, ettől függetlenül folyamatosan védte, szóval nagyon kíváncsi vagyok hogyan alakul majd a kapcsolatuk a továbbiakban, na meg persze Norton végső tervét is alig várom, hogy megtudjam. Elent továbbra is utálom, nem is értem miért viseli el Norton..🤷‍♀️ Astragor karaktere számomra még mindig a legizgalmasabb, ebben a részben ígerétéhez híven már nem ült tétlenül, és biztos vagyok benne, hogy bőven tartogat még meglepetéseket. 🫢

“Az élet hatását lehet abban mérni, hogy mit ad, és mit hagy maga után, de abban is, hogy mit lop el a világból.”
Ez a könyv óriási kedvencem lett. 🩵
Nem csak izgalmas és érzelmes, de rengeteg mindent tanulhatunk belőle, és felhívja a figyelmünket az állatvilág iránti tiszteletre és szeretetre. Gyönyörűen megírt történet, amit mindenkinek el kellene olvasnia!
Franny nyughatatlan természet, múltja tele veszteséggel és titokkal. Már semmire sem vágyik, csak hogy találjon egy hajót, amivel követheti az utolsó megmaradt sarki csérek vándorlását.
A hajó matrózai először nem akarták befogadni maguk közé, de Franny minden furcsasága és sötét titka ellenére mégis belopta magát a szívükbe. De vajon végig tudják-e követni a madarak vándorlását szörnyű viharon keresztül, a hajó műszaki meghibásodása és a törvény korlátozásai ellenére is? És mit fognak találni az utuk végén?

Jenny Hale nevét és karacsonyi témájú könyveit, már elég régóta ismerem és szeretem is. Így amikor szembe jött velem, a Mezítlábas nyár azonnal tudtam, hogy szeretném elolvasni. Na meg persze így júniusban igazán, jól csengett, mind a címe a könyvnek és a fülszövege is. Gondoltam, kicsit elkezdek hangolódni a kánikulára.
A Mezítlában nyár, tényleg egy igazi nyárias, üdítő, nyári olvasmány. A történet már maga a fülszöveg is jól összefoglalja. Libby visszatér szülővárosába, ahol újra találkozik a tinédzser kori szerelmével.
Nem kell nagy volumenű történetvezetésre számítani. Nekem ez miatt, egy picit csalódás volt a könyv. Újra és újra visszakanyarodott minden oda ahonnan kezdődött, nem haladt semerre semmi.
Egy nyári könyvnek tökéletesen megfelelő olvasmány, de újra olvasni sajnos nem fogom.

Kicsit félve kezdtem bele az olvasásba a körülötte lévő nagy hype miatt, végeredményben viszont örülök, hogy mégis belevágtam.
Nagyon tetszett az alapötlet, nagyon eredetinek tartom a világot, amit az írónők a horoszkópok, csillagképek köré megalkottak. Külön szeretem a dark academy stílusú könyveket, úgyhogy lényegében minden adott volt.
Ami kicsit visszavett nekem az élményből, az a sok és folyamatos zaklatás volt, amit az ikreknek el kellett szenvedniük, valamint kicsit pörgősebb, váratlanabb cselekményre számítottam. Bevezetésnek viszont nagyon jó volt és alig várom, hogy folytathassam a sorozatot. ✨

Mélissa Da Costa másik könyve; Az ég minden kékje az évem egyik legjobb olvasmánya volt, így nem volt kérdés, hogy a Manon virágait is kezembe fogom venni előbb vagy utóbb. Én már olvasás után tudtam meg, hogy egyébként eredeti nyelven Az ég minden kékje íródott hamarabb, ami szerintem egyáltalán nem volt érezhető, nekem az egy sokkal erősebb, szebben kidolgozott történet volt.
Azzal kezdeném a véleményezést, hogy tökéletesen értem, miért szeretik a Manon virágait ennyire sokan. A gyász érzését valamilyen formában azt hiszem, nagyon sokan megtapasztalhatták, és a könyv tökéletesen játszik a hatásvadászattal - olyan megindítóan mesél, ami képes lehet meghatni, már csak azért is, mert tényleg borzasztó dolgok történnek a főszereplőnkkel, és eleve szívmelengető, ahogy szépen lassan túllép a gyászon és elkezd újra élni. Itt pedig abba is hagyhatnám az értékelést, és meggyőzhetnék mindenkit arról, hogy mennyire fantasztikus volt ez a kötet… de nem így gondolom sajnos.
Azon kívül, hogy léleksimogató a téma és az elbeszélői stílus, nekem pont a mélység hiányzott sajnos ebből a regényből. Amande érzéseiről, miközben gyászol, vajmi keveset tudunk meg, olyan mintha egyik pillanatról a másikra jönne le az altatóról, kezdene el emberek közé járni, és alakulna át az élete valóságos csodává. Na most, én többeknek mondtam, hogy egyébként abszolút egy befolyásolható olvasó vagyok, tehát ha valóban így van, ha tényleg csettintésszerűen változott főszereplőnk élethez való hozzáállása, én azt is megérteném - ha alá lenne támasztva. Hiányoztak az érzések, a megélések, a fájdalom leírása - bármi, ami konkrétabbá tette volna a gyász feldolgozásának alakulását.
Ezen kívül én elég sok logikai bukfencet éreztem a történetben, amikkel megint csak nem lett volna probléma, ha alá vannak támasztva, ki vannak fejtve. Például hogy lehet az, hogy Amande férje halálának minden hivatalos ügyét elintézték néhány hét alatt: a temetést, a hagyatéki tárgyalást, az örökség kézhez vételét, egy új lakás megtalálását és kifizetését? Ráadásul úgy élt Amande a hagyatékból, hogy teljesen átlagos munkájuk volt, mégis több mint egy évig kitartott a megtakarításuk. (Mondhatnék még néhány dolgot, de itt nem szeretnék spoilerezni, nyissátok meg a moly.hu értékelőmet, ha kíváncsiak vagytok továbbiakra: https://moly.hu/ertekelesek/8390995 ) - És hangsúlyozom, lehet, hogy létezik ilyen (bármelyik esetnél), de egyikről sem kaptunk részletes magyarázatot, így nekem egy szenzációhajhászás volt minden logikátlanság, amit beépített a szerző.
Nem fogom Mélissa Da Costát elengedni, mert egyértelműen szépen ír, és a másik könyvét tényleg nagyon szerettem, de ez most nekem a hype-hoz képest egy csalódás sajnos.:(