Azt hiszem, most már eljött az a pillanat, hogy bátran kimondhatom: teljesen mindegy, milyen történetet ír nekünk Rebecca Yarros, engem kérdés nélkül levesz a lábamról. Egyszerűen nem tud hibázni, és ez most sem volt másképp.
Imádtam! Az előző részt is nagyon megszerettem ebben a sorozatban, ezért nem volt kérdés, hogy elolvasom a folytatást is. Ha azonban tudtam volna, hogy ennyire magával ragad majd, már sokkal előbb leveszem a polcról.
Minden megvolt benne, ami ahhoz kellett, hogy egy pillanatra se akarjam letenni. Fantasztikus karakterek, akiket egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Olyan érzelmek, amelyek teljesen átjárják az embert, és egyszer csak azt veszed észre, hogy eggyé válsz velük.
Egy történet, amely összetöri a szívedet, majd szépen lassan újra összeilleszti a darabjait. Kívülről csupán egy kisvárosnak tűnik, de ahogy haladsz az olvasással, rájössz, mennyi minden rejtőzik benne, és mennyi csodát tartogat.
Egy közösség, amelyet egy szörnyű tragédia kovácsol össze, mégis képes felállni, gyógyulni, és valami igazán csodálatosat létrehozni. Legszívesebben minden ott élő ember életébe betekintenék, és velük együtt élném a mindennapjaikat.
Ez valóban egy fantasztikus történet, de egy ilyen tehetséges írónőtől azt hiszem, ez egyáltalán nem meglepő.
Olvassátok, szeressétek, és hagyjátok, hogy benneteket is magával ragadjon! ♥️📚✨

A Riverside Akadémia falai között semmi sem az, aminek látszik. Titkok, manipuláció, sötét játszmák és egy nyomasztó légkör szövi át a történetet, amely egyre mélyebbre rántja az olvasót.
Bár eleinte nehezen találtam a helyem a könyvben, a történet második felére teljesen beszippantott az a misztikus, baljós hangulat, ami végig körüllengi a szereplőket és az akadémiát. Folyamatosan ott motoszkált bennem az érzés, hogy valami nincs rendben, és minden újabb titok csak még kíváncsibbá tett.
A befejezés pedig kifejezetten erősre sikerült: felpörögtek az események, összeálltak a kirakós darabjai, és olyan végszót kaptunk, ami miatt nehéz ellenállni a folytatásnak.
Ha szereted a sötét hangulatú, titkokkal és rejtélyekkel átszőtt dark romance történeteket, akkor érdemes lehet esélyt adnod az Ezüst hattyúnak.

Egészen tetszett, bár ha a őszinte szeretnék lenni, távolról sem én vagyok a célközönség. Így huszonéves fejjel azért akadtak benne olyan logikai bukfencek és bosszantóan megírt jelenetek, amiktől konkrétan pörgött a szemem az üregében... Én nem olvastam az LL könyveket kamaszként, azonban a barátnőim igen, így folyamatosan noszogattak, hogy adjak esélyt nekik. A legnagyobb fekete pontot nálam egyértelműen a lezárás kapta, hiszen a legizgalmasabb, legfeszültebb pillanatban vágta el a történetet. Értem én, hogy kell a feszültségkeltés, de na. Azonban minden hibája és bosszúsága ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és modern olvasmányt kaptam.

Egyzserű és nagyszerű képes böngésző.
Az unokahúgom most 4 éves és imádta. A képek szuper aranyosak, a szövegek nem bonyolultak. Olyanoknak gyerekeknek ajánlanám, akik már tépkedik a kötetek oldalait, szeretik a lapozgatósabb könyveket, de még inkább az illusztrációk ragadják meg őket.

Láttam, hogy ez a kötet sokaknak kicsit döcögősnek tűnt és megértem, mert én is éreztem rajta egyfajta megtorpanást. Amikor egy történet a célegyenesbe fordul, a nagy lezárás előtt hajlamosak túlnyúlni a dolgok és itt is így éreztem.
Ami viszont számomra mégis megmentette az élményt, az a karakterek közötti kapcsolatok végső beérése volt. Jó volt, ahogy ezek a fiatalok a közös cél érdekében teljesen egymásra hangolódtak, szerintem adott egy szép érzelmi ívet a sztorinak. Nem ez lett a legpörgősebb rész, de a lezárás miatt örülök, hogy végigjártam velük ezt az utat.

Sokan csábulunk el egy gyönyörű borító vagy egy különleges élfestés láttán, de ennél a könyvnél a tartalom legalább annyira lenyűgöző, mint a külső. Miközben a szemed gyönyörködik benne, a történet és a szereplők mélyen a szívedbe lopják magukat.
Első pillantásra egy fantasy történetnek tűnik a jó és a rossz harcáról, de ahogy haladunk előre, egyre inkább ráébredünk, hogy nem olyan egyszerű a terveket megvalósítani. A történet különleges hangulatát egy mágikus tükör narrációja adja, ami számomra már önmagában is hatalmas pluszt jelentett.
Rose és Viola kapcsolata pedig minden volt, csak nem megszokott. Nem egy sablonos enemies-to-lovers szál bontakozik ki előttünk, hanem valami sokkal egyedibb és mélyebb. Még ha az elején nem is így tűnik, érdemes kivárni. Az intim jelenetük is olyan különleges volt, máshol még hasonlóval nem találkoztam. Rose karakterét pedig egyszerűen képtelenség nem szeretni: titokzatos, összetett és folyamatosan tartogat meglepetéseket.
A történetben helyet kap a mágia, a halál, a titkok, a látomások, az átkok, a veszélyes alkuk, az eljátszott jegyesség és rengeteg lelki fájdalom is, mégsem éreztem egyetlen pillanatig sem túlzsúfoltnak. Minden a helyén volt, és tökéletesen építette a világot és a karaktereket.
Egyszerűen mindent imádtam benne. Az írónő stílusa teljesen magával ragadott: a leírások gyönyörűek, a párbeszédek szellemesek és csipkelődőek, a cselekmény pedig végig átgondolt és izgalmas maradt.
Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy véget ért. Ritkán találkozom olyan könyvvel, amelynek minden oldalát ennyire élvezem, de ez pontosan ilyen volt. Nálam abszolút aranyérmes lett, az első betűtől az utolsóig rajongtam érte. Az a varázslat, amit kiváltott belőlem, nem egyetlen nagy fordulatnak köszönhető, hanem annak a rengeteg apró részletnek, gondosan megírt mondatnak, hangulatnak és kidolgozott cselekményszálnak, amelyek együtt valami igazán különleges olvasmányélményt alkottak.

Furcsa és egyben tök jó élmény volt belekezdeni egy olyan történetbe, amely egy korábbi nagy siker közvetlen folytatásaként indít, mégis teljesen új alapokra helyezi az eseményeket. A korábbi dicsőség árnyékával tudtam azonosulni, illetve a folyamatos külső kritika és az internetes kommentek iszonyatosan fojtogató légkört teremtettek.
Viszont teszett, ahogy a teljesen különböző háttérrel rendelkező karakterek kénytelenek egyetlen csapattá kovácsolódni, az egész egy olyan pszichológiai és érzelmi hullámvasút volt, ami teljesen beszippantott.

Mindig szeretem, amikor egy történet képes azonnal kiragadni a szürke hétköznapokból és ez a kötet pontosan ezt tette velem. Már az első oldalaktól kezdve érezhető volt az a jellegzetes, magával ragadó atmoszféra, ami miatt olyan könnyű szeretni az LL könyveket. Számomra a legnagyobb élményt a karakterek közötti dinamika és a belső fejlődésük nyújtotta, bár egyértelműen nem vagyok a célkorosztályban. Szerencsére a könyv a könnyed pillanatok mellett olyan mélyebb, mindenki számára ismerős témákat is feszeget, mint az elfogadás és a saját utunk megtalálása.

Imádtam! Tulajdonképpen ez a sorozat ébresztett rá arra, mennyivel jobban élvezem azokat a romantikus történeteket, amelyekben valamilyen rejtély vagy nyomozás is helyet kap, azóta pedig már tudatosan keresem a hozzá hasonló könyveket.
Bár a történetet a helyszíne és a morálisan szürke karakterek miatt gyakran a dark romance kategóriába sorolják, én inkább a képzeletbeli skála enyhébb felére helyezném. Persze nem szimpla szerelmes könyvről van szó, de egyik szereplő sem kegyetlen.
A férfi és női karakterek egyébként mind egy kicsit bolondok ebben a sorozatban, de Cassie biztosan az egyik legkattosabb közülük. A legtöbb dark romanceben a férfi karakterek irányítják az eseményeket, itt viszont Cassie veszi kézbe a dolgok alakulását. Persze Riordannek is kinyílnak a csipái előbb-utóbb, de alapvetően Cassie a nagyobb őrült. Nagyon élveztem a kettejük dinamikáját.
A nagy nyomozás tovább folytatódik ebben a részben is, és a kódok fejtegetése is lezárult itt. Ezt most is imádtam, szerintem kifejezetten izgalmas volt a számok szavakká alakítgatása.
A szerzőnek, Jolie-nak több sorozata is van, az egyik bele is keveredik ebbe a történetbe, úghyogy nagyon bízom benne, hogy idővel azok is megjelennek majd itthon.

Az air fryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai eszköze lett, de sokan még mindig csak néhány alapételt készítenek benne. Az Air Fryer könnyedén segít túllépni ezen: reggelik, főételek, nassolnivalók és desszertek egyaránt helyet kaptak a könyvben. Ha új ötleteket keresel a mindennapokra, érdemes lehet felfedezni ezt a kötetet. 📖🍴

Első könyvem volt az írónőtől, és bár az alapötlet kifejezetten ígéretesnek tűnt, sajnos nem igazán működött nálam.
Az első néhány fejezet alapján azt hittem, egy letehetetlen könyvet tartok a kezemben. A lapok gyorsan pörögtek, kíváncsi voltam a titkokra és a rejtélyekre. Aztán egyre jobban elkezdett zavarni a darabos írásmód, a következetlenségek és azok a párbeszédek, amelyek sokszor mintha nem is ugyanarról a témáról szóltak volna. A végére már kifejezetten idegesített.
Az események gyakran mindenféle felvezetés nélkül történnek meg. Egyik pillanatban még idegenek, a következőben már legjobb barátok. Hirtelen jönnek a nagy érzelmek, a céltalan beszélgetések és a titokzatos napló is, amely állítólag fontos feljegyzéseket tartalmaz. Mindez nagyjából két hét leforgása alatt. Folyamatosan próbáltam felvenni a fonalat, de azt éreztem, hogy hiányzik az összefüggés és az építkezés.
A karakterek közötti kapcsolatok túl gyorsan alakultak ki, az érzelmek pedig gyakran nem tűntek megalapozottnak. A szereplők sem tudtak igazán közel kerülni hozzám, különösen a fiú karakterek maradtak számomra kidolgozatlanok. A titkos társaság és a napló szála sokkal több lehetőséget rejtett volna magában, de végül nem éreztem, hogy igazán ki lett volna használva.
Sajnos a vége is elég katyvaszosra sikeredeted pedig elég nagy cliffhangerrel zárta az írónő, de engem sajnos nem győzött meg.

Szeretsz olvasni?
Szereted a könyveket halmozni?
A könyvespolcodon sok olvasatlan könyv sorakozik?
Mindig találsz új könyvet, amit hazaviszel magaddal?
Tudod mi az a könyvfomo?
Ha legalább az egyik kérdésre igennel tudsz válaszolni, és mélyebben megszeretnéd ismerni a könyvmoly ebédet, akkor a Cundoku című könyvet ajánlom neked! ☺️
Én nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől:
📚 nem múlt el, de csökkent a lelkiismeret furdalásom az olvasatlan könyveim felé;
📚 megerősítést kaptam, hogy nem baj a sok könyvvásárlás, mert a világ, az élmények felé való kíváncsiságot, nyitottságot jelenti a növekvő otthoni könyvtár;
📚 részben magamévá tudtam tenni a gondolatot, hogy nem baj, ha nem a hypeolt könyveket olvasom, ha nem mindig a legújabb megjelenéseket veszem kézbe. Itt még dolgoznom kell majd az érzéseimen.

Vannak könyvek, amelyek szórakoztatnak, vannak, amelyek izgalomban tartanak, és vannak olyanok is, amelyek valami nyomot hagynak maguk után az olvasóban. Számomra a Rabmadár egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. Már a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet, de arra nem számítottam, hogy ennyire mélyen magába fog szippantani a történet. Az első oldalaktól kezdve érezhető volt, hogy ez nem egy könnyed fantasy, hanem egy olyan regény, amely komoly témákat dolgoz fel, miközben egy lebilincselő, mágiával és veszélyekkel teli világba kalauzolja az olvasót.
A történet legnagyobb erőssége számomra Shelline karaktere volt. Ritkán találkozom olyan főhősnővel, aki ennyi szenvedésen megy keresztül, mégsem válik önsajnálóvá vagy hiteltelenné. Az ő története nem csupán a túlélésről szól, hanem arról is, hogyan lehet újra talpra állni akkor, amikor már minden elveszettnek tűnik. A fejlődése végig hiteles és fokozatos, és ahogy egyre többet megtudunk a múltjáról, egyre inkább megértjük a döntéseit, a félelmeit és a motivációit. Többször is azon kaptam magam, hogy teljesen együtt élek vele, örülök a sikereinek és szinte fájnak a kudarcai.
A karakterek egyébként is rendkívül jól sikerültek. Nemcsak a főszereplők, hanem a mellékszereplők is saját személyiséggel, háttérrel és célokkal rendelkeznek. Senki sem fekete vagy fehér, és éppen ettől válik olyan érdekessé a történet. Folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy kiben lehet megbízni, és ki az, aki végül elárulja a másikat a saját érdekei miatt. Ez a bizonytalanság végig fenntartja a feszültséget, és többször is sikerült meglepnie a szerzőnek.
Külön szeretném kiemelni a világépítést. A fantasy műfajban számomra nagyon fontos, hogy a világ ne csak háttérként szolgáljon, hanem valóban élőnek és kidolgozottnak hasson. A Rabmadár esetében ez maximálisan sikerült. A mágia, a politikai játszmák, a különböző hatalmi érdekek és természetesen a sárkányok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy összetett és izgalmas világ táruljon az olvasó elé. A szerző éppen annyi információt oszt meg, amennyi szükséges, így a világ részletesnek érződik, mégsem válik túlzsúfolttá.
A cselekmény végig lendületes. Egyetlen pillanatra sem éreztem úgy, hogy a történet leülne vagy elveszítené a fókuszát. Mindig történt valami, ami arra ösztönzött, hogy még egy fejezetet elolvassak. A fordulatok jól időzítettek, az akciójelenetek izgalmasak, ugyanakkor a könyv legerősebb pillanatai mégsem feltétlenül ezek voltak számomra, hanem azok az érzelmileg megterhelő jelenetek, amelyek igazán közel hozták a szereplőket az olvasóhoz.
A romantikus szál szintén kellemes meglepetés volt. Nem uralja a történetet, nem válik erőltetetté, hanem természetesen épül fel a szereplők között. A kapcsolat fejlődése fokozatos, tele bizonytalansággal, bizalomépítéssel és érzelmi hullámvölgyekkel, ami sokkal hitelesebbé teszi, mint a hirtelen fellobbanó románcok. Éppen ezért könnyű beleélni magunkat, és drukkolni a szereplőknek.
A könyv hangulata gyakran sötét és fájdalmas, ugyanakkor végig jelen van benne a remény is. Ez az egyensúly teszi igazán emlékezetessé a történetet. Nem fél nehéz témákat érinteni, mégis képes megmutatni, hogy a legmélyebb sötétségből is vezethet út a fény felé.
Ami különösen tetszett, hogy a szerző nem csak egy fantasy kalandregényt írt. A Rabmadár sokkal inkább egy történet a szabadságról, a kitartásról, a bizalomról és arról, hogy mennyire nehéz újra önmagunkra találni a traumák után. Emiatt a könyv nemcsak szórakoztat, hanem érzelmileg is hat az olvasóra.
Összességében a Rabmadár számomra az idei év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Egy erős női főszereplővel, remek karakterekkel, izgalmas világépítéssel, sárkányokkal, politikai intrikákkal és érzelmekkel teli fantasy, amely hosszú ideig velem marad. Az utolsó oldal után még sokáig a történeten és a szereplők sorsán gondolkodtam, ami nálam mindig annak a jele, hogy egy könyv igazán jól sikerült.
Ha szereted a sötétebb hangulatú fantasyket, az erős karaktereket, a lassan kibontakozó kapcsolatokat és az olyan történeteket, amelyek egyszerre szórakoztatnak és megérintenek, akkor a Rabmadárt mindenképpen érdemes kézbe venned. Számomra abszolút 5/5 csillagos olvasmány volt, és biztos vagyok benne, hogy még sokáig emlékezni fogok rá. 🖤🐉📖✨

Nagyon tetszett a borítója, ráadásul sok jót hallottam a szerzőről is. Elsőre talán nehezebb témát választottam tőle, mégsem éreztem nehéz olvasmánynak.
Nagyon szeretem a több generáción átívelő családtörténeteket, különösen azokat, amelyek valós történelmi események hátterében játszódnak, ezért ez a történet is közel került hozzám.
A regény a második világháború előestéjén indul, és egy zsidó család küzdelmét mutatja be, akiknek egész addigi életüket hátra kell hagyniuk a túlélés reményében.
A holokauszt témája mindig nehéz és megrázó, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy újra és újra megszülessenek azok a történetek, amelyek emlékeztetnek bennünket az emberi történelem egyik legsötétebb időszakára. Ezek a regények nemcsak a múlt megértésében segítenek, hanem abban is, hogy az egyes emberi sorsokon keresztül átérezhessük a tragédiák valódi súlyát.
Az űzött család egyszerre nyújt történelmi hitelességet, izgalmas cselekményt és erős érzelmi töltetet. Sodró lendületű, magával ragadó regény, amelyet öröm volt olvasni. Különösen tetszett a váltott nézőpont, hiszen az apa, Kurt és az anya, Ruth szemszögéből is végigkövethetjük az eseményeket.
Ebben a történetben a család áll a középpontban, és az az elképesztő erő, amelyet a szülők képesek mozgósítani gyermekeik védelmében. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még fogok olvasni a szerzőtől.

Fokozatosan épül fel az ő kapcsolatuk. Furcsán indul de szépen kialakul. A vadóc becenév Cassiere nagyon illik. Nagyon lobbanékony személyiség, ami a szívén az a száján. Sokszor nevettem néhány megnyilvánulásán. Teljes mértékben függőjévé vált Riordannak. Néha nekem túl sok volt a megszállottsága.
Az viszont nagyon tetszett, hogy ilyen összetartó családja van. Bármit is csinál, mindig mellette állnak.
Riordan a történeten keresztül egy szép karakterfejlődésen megy keresztül. Egy elég visszahúzódó alakból, egy határozottabb férfi lesz. Hiányoltam Riordan sötét és agresszívabb oldalát is. Mivel bekerült Arran csapatába, arra számítottam, hogy ő is kicsit keményebb lesz. De ez sajnos nem így történt.
A kémia Cassie és Riordan között jó volt. Tetszett ahogy az írónő felépítette a kapcsolatukat. Lehetett köztük érezni a vonzalmat a sorokban. A könyv viszont nekem sokszor túlírtnak hatott.

Egyszerű, Wednesday stílusában, de mégis a valóban fiatal korosztálynak készült rövid kis bemutatkozó kötet.
A 2-5 éves korosztály számára ajánlja a kiadó, de én emellett a 6-8 éveseknek is tudom ajánlani például egyedül olvasgtashoz, lapozgatáshoz.
Megtudjuk, hogy ki is Wednesday és kiket, illetve miket kedvel, mindezt rövidke szösszenetek formájában. Tetszett, hogy elég nagy betűkkel szedve olvashatóak a gazdagon illusztrált oldalkon lévő szövegek. Szerintem az olvasni tanuló vagy az olvasás világával ismerkedő gyemekek is könyedén, önnállóan fel tudják majd dolgozni a könyvet.
A grafika számunkra pedig kellemes meglepetés volt, színes, kedves és jól kidolgozott. Összességében egy nagyon jópofa Wednesday kötet gyermekek számára.

A Panoráma Hotel télire bezár, a gondnoki feladatokat pedig Jack Torrance vállalja el. Feleségével és kisfiával, Dannyvel a hóval elzárt szállodába költöznek, ahol azonban egyre furcsább és félelmetesebb dolgok történnek.
A Ragyogás nem véletlenül vált a horrorirodalom egyik alapművévé. Stephen King mesterien építi a feszültséget: a történet nem azonnal ijeszt meg, hanem lassan, alattomosan kúszik a bőrünk alá.
A regény egyik legnagyobb erőssége mégsem a természetfeletti vonal, hanem a szereplők kidolgozottsága. Danny története szívszorító, Jack karaktere pedig jóval összetettebb annál, mint amit elsőre gondolnánk. Miközben a Panoráma Hotel sötét titkai egyre inkább felszínre kerülnek, egy család széthullását és az emberi lélek legmélyebb rétegeit is megismerhetjük.
Nyomasztó, izgalmas és meglepően érzelmes történet, amely a horrorrajongók mellett azoknak is sokat adhat, akik erős karakterközpontú regényeket keresnek.
Ha eddig csak a filmet ismerted, a könyv még számos meglepetést tartogat.

A Pál utcai fiúk az a könyv, ami szinte minden magyar olvasó életében felbukkan valamikor. A Grund fogalma mára önálló jelképpé vált, bár talán minden generáció egy kicsit mást ért alatta. De hogy örök, az tény. Én ennek ellenére sem tudtam igazán megszeretni ezt a könyvet.
Nem elsősorban azért, mert iskolai kötelező olvasmány volt, bár kétségtelen, hogy ez sem segített a kapcsolatunkon. Sokkal inkább azért, mert már az elejétől ott lebeg fölötte valami elkerülhetetlen szomorúság. Olyan tragédia felé halad a történet, amit előre tudunk, és mégsem lehet rajta változtatni.
Ami igazán megvisel benne, az a gyermeki kegyetlenség ábrázolása. Molnár Ferenc nagyon őszintén mutatja meg, hogy a gyerekek világa korántsem olyan ártatlan és idilli, mint amilyennek sokszor szeretjük elképzelni. A rivalizálás, a kirekesztés, a megalázás és az erőfitogtatás ugyanúgy jelen van benne, mint a barátság, a hűség vagy az összetartozás. Én azonban ezt a sok agressziót nehezen viselem.
Ettől függetlenül pontosan értem, miért vált a regény klasszikussá. Nem idealizálja a gyermekkort, hanem megmutatja annak szépségét és árnyoldalait is. Nem feltétlenül szeretem, de tisztelem. Kevés könyv tudott olyan mélyen beépülni a magyar kultúrába, mint a Pál utcai fiúk, és talán éppen azért maradt velünk ennyi időn át, mert olyan igazságokat mond ki az emberi természetről, amelyek generációkon át változatlanok maradnak.