Senkit ne ijesszen meg a könyv hossza! Bár több mint 650 oldal, egy pillanatig sem tűnik fel. Csak azt vettem észre, hogy lapról lapra haladok előre, és közben teljesen elveszek a történetben. Egy percig sem unatkoztam!
Egy nap megérkezik Knockemout kisvárosába Naomi, aki az esküvőjéről szökött meg amikor ikertestvére, Tina felhívta. A városba elsőre mindenki összekeveri a bajkeverő testvérével, ám gyorsan rájönnek, hogy csak külsőre hasonlítanak, belsőre szöges ellentétei egymásnak. Amikor Naomi rájön, hogy Tinának van egy lánya, akit hátrahagyott, minden erejével azon van, hogy megvédje Waylont.
És akkor jön Knox. A város mogorva, zárkózott, tetovált “rosszfiúja”, akinek a kemény külső érző szívet takar. De ezt nem adja könnyen. A Naomi és Knox közötti dinamika már az első pillanattól szikrázik. A szócsatáik, a lassan kibontakozó kapcsolatuk, a bensőséges pillanatok és persze a 🌶️ jelenetek egyszerre voltak szórakoztatóak, érzelmesek és forróak. A kettejük közötti kémia teljesen magával ragadott.
Ez a könyv a család erejéről, a feltétel nélküli szeretetről, az újrakezdés lehetőségéről és az önfeláldozásról szól. Volt, hogy nevettem, volt, hogy könnyeztem - de leginkább az maradt meg bennem, milyen jó érzés volt elmerülni ebben a világban. A vége igazán szívszorító volt.
Azt hiszem, Lucy Score bekerült a kedvenc íróim közé. Biztos, hogy fogok még tőle olvasni.

A könyv 2020-ban jelent meg, és Szántó Dániel harmadik regénye egyértelműen azt bizonyítja, hogy méltán tartják számon a hazai krimi/thriller műfaj egyik legerősebb szerzőjeként. Az Egy pap vallomása nemcsak egy sötét és hátborzongató bűnügyi történet, hanem egy mélyen elgondolkodtató lélektani krimi is, amely kérdéseket vet fel hitről, bűnről, emberi határokról.. és arról, hogy mi történik, ha valaki átlépi őket.
“– Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.
Mihály atya felnevetett: – Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”
Mi történik, ha egy pap elveszti a hitét és beteg játékot kezd űzni? Itt nem a gyilkost kell megtalálni, hanem az áldozatokat még élve. Egy szokatlan nyomozás, ahol minden perc számít, és a múlt sebeiben rejtőzik a megoldás.
Filmszerű jelenetek, komplex karakterek, kiváló párbeszédek - ezek azok az elemek, amik talán leginkább jellemzik a könyvet.
Egyetlen pillanatig sem eresztett el, a feszültség végig érezhető volt, a cselekmény pedig meglepő és fordulatos volt egészen az utolsó oldalig.
Ha szereted a lélektani krimiket, ezt a könyvet nem szabad kihagynod.
Jó szívvel ajánlom a műfaj kedvelőinek, garantáltan nem felejted el egyhamar!

Sosem olvastam még Kate Mortontól korábban, és bevallom, sokáig csak kerülgettem a regényeit. A terjedelmük, a több idősíkon futó történetszálak kissé elbizonytalanítottak. De most, hogy a Titkok őrzője végre a kezembe került, már tudom, hogy hiba volt várni. Ez a könyv nemcsak beszippantott, hanem ott is tartott egészen az utolsó oldalig.
A történet itt is több idősíkon játszódik, a II. világháború idején, a '60-as években és napjainkban. Középpontjában egy ismert színésznő áll, aki egy gyermekkori trauma hatására kezd nyomozni a családja múltjában. A rejtély szálai Londonba, a bombázások idejére vezetnek, és ahogy apránként kibomlik a történet, úgy válik egyre világosabbá, milyen sorsfordító pillanatok dönthetnek emberek élete felől.
Kate Morton stílusa csodásan gördülékeny, finoman szőtt mondatai mögött igazi mélység rejtőzik. A könyv atmoszférája egyszerre nosztalgikus és feszültséggel teli. Bár a jelenben játszódó részek helyenként lassabbak, a múltbeli szálak bőven kárpótolnak mindenért, izgalmasak, drámaiak és tele vannak meglepetésekkel.
Ha szereted a családi titkokkal átszőtt történeteket, a háborús háttérrel mélyített regényeket, és nem riadsz vissza a lassan kibontakozó cselekménytől, akkor ezt a könyvet érdemes kézbe venned.

Nagyon jó életrajz!
Érdekes, informatív, de nem száraz – Gidel stílusa gördülékeny, jól adagolja az életrajzi adatokat a történetmeséléssel. Chanel életútja inspiráló, tele küzdelemmel, szenvedéllyel és forradalmi újításokkal.
Tökéletes választás, ha valakit érdekel a 20. század egyik legerősebb nőalakja.

Az első kötetnek is már megvoltak a maga kis hibái, de azokkal együtt szerettem, így nagyon vártam már, hogy folytathassam a sorozatot. Olvasás után azt tudom mondani, hogy valóban szívmelengető történet, de nekem most hiányzott belőle valami vagy nem is tudom… talán rosszkor olvastam? Persze, ez nem változtat azon, hogy tetszett, csak nem volt annyira kielégítő élmény, mint vártam. ❤
Az írónő fogalmazási stílusa még mindig tetszik, mert olvasmányos, így gördülékenyen tudtam haladni a történettel. A humorát is szeretem, jókat nevettem, illetve a kisvárosi hangulat is fantasztikus volt. Az eleje nagyon jól indult, azt hittem jobban fogom szeretni Blair és Griffin könyvénél, de aztán valahogy nekem icipicit ellaposodott a sztori. Persze, továbbra is jól mulattam például az anyukákon vagy a tündéri kislányon, illetve elszorította a szívemet a háttérben lévő szomorú téma… de valami végső soron hiányzott. Emellett úgy éreztem, hogy száguldunk, legalábbis kapcsolat fronton, mint az első részben is.
Ám például nagyon tetszett az, hogy itt a szereplőknek igazából önmagukkal kellett megküzdeniük, nem egy harmadik féllel vagy bármi egyébbel, mert ezáltal kicsit mélyebb lett. A mentális gondok feldolgozása nem egyszerű, főleg, ha az ember azt mondja jól van és nem akarja pszichológus segítségét kérni… örültem, hogy végül fejlődtek a karakterek, viszont kicsit hiányoltam a végén a problémák feldolgozásának nagyobb hangsúlyát.
A karaktereket megszerettem, éreztem közöttük a szikrákat. Chey-nek nagyon szimpatikus személyisége volt, szerettem a kedvességét, gondoskodását. Cole-t is kedveltem, csodálatos apa volt, vicces és védelmező. Mégsem mondanám, hogy számomra álompasi lett, mert őszintén szólva, valami kicsit irritált benne… néha, de akkor is így éreztem.
A mellékszereplők közül többen felkeltették a figyelmemet, például Bianca és Enzo, nagyon kíváncsi leszek az ő történetükre, izgalmasnak ígérkezik. Örültem annak is, hogy a korábban megszeretett szereplőim is vissza-visszatértek. A könyv fénypontja azonban Mariah volt, akinél tündéribb és édesebb kislánnyal szerintem ritkán találkozni.
Mindent összevetve, nekem most valami hiányzott, de azért szerettem, és bár kicsit csalódtam is, nem bántam meg, hogy elolvastam. Jó élmény volt olvasni, de 3-nál több csillagot most nem tudok adni neki.
Ha szeretnétek egy történetet olvasni, melyben egyszerre játszik szerepet a veszteség, a gyász, a szerelem és a remény, akkor ne hagyjátok ki!

Vannak könyvek, amik nem harsányak, nem követelnek figyelmet — csak csendben beléd simulnak.
A Manon virágai számomra pontosan ilyen volt.
Amande története nem a nagy fordulatokról szól, hanem a lassú gyógyulásról. A természethez való kapcsolódásról, a kis örömök újrafelfedezéséről, a gyász feldolgozásáról.
A könyv finom líraiságával, gyönyörű kertleírásaival és halk reménységével teljesen magával ragadott.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki olyan olvasmányt keres, ami szelíden simogat — és talán segít hinni abban is, hogy mindig van tovább.

Ez a regény sokkal több volt, mint amit a címe alapján vártam. Nem csupán egy feszült anyós–meny kapcsolatot mutat be, hanem egy összetett, több generációt érintő családi történetet, amely tele van érzelmi mélységgel, rejtélyekkel és fontos társadalmi témákkal.
A történet váltott nézőpontokból tárul elénk, Lucy és anyósa, Diana szemszögéből, miközben folyamatosan váltakozunk a múlt és a jelen eseményei között. Ez segít árnyaltabban látni a szereplőket és fokozatosan bontja ki a kapcsolatok mögött húzódó feszültségeket, sebeket, motivációkat. Szinte minden karakterrel lehet valamennyire azonosulni, még ha nem is minden döntésükkel értünk egyet.
A regény meglepően sok fontos témát érint, többek között a meddőséget, az anyaságot, a mentális egészséget, a társadalmi különbségeket, a depressziót, az öngyilkosságot, valamint az anya–fiú és anya–lány viszonyok bonyolultságát. Életszerűen mutatja be, hogy mennyire összetettek lehetnek az emberi kapcsolatok és milyen könnyen félreérthetjük egymást még akkor is, ha a szándékaink jók.
Bár a regény nem klasszikus krimi vagy thriller, végig ott lebeg benne egy sejtelmes, feszültséggel teli hangulat. Olykor olyan érzésem volt, mintha egy „lightos” pszichothrillert olvasnék, miközben ez inkább egy lélektani dráma és családregény volt. A rövid fejezetek miatt gyorsan lehet vele haladni, az írásmód olvasmányos, a cselekmény pedig folyamatosan fenntartja az érdeklődést.
A befejezés vegyes érzéseket hagyott bennem. Szerettem volna, ha a rendőrségi szál egyértelműen lezárul, emellett néhány „igazságosztást” nem éreztem teljesen korrektnek bizonyos szereplőkkel szemben. De ahogy mondani szokás, az élet nem mindig igazságos.

Rég nem olvastam ennyire zseniális fantasy történetet, mint A szélfonó. Nagyon megszerettem ezt a különleges tündékkel, próféciákkal és mágiával átitatott világot.
Nem kis ihletett adhatott ehhez a regényhez pl. a Gyűrűk ura, de még az Utolsó léghajlítót is felfedeztem benne. A szerelmi szál nem túl erős, mégis komollyá válik egy idő után. Habár én nem érzékeltem ezt a nagy kémiát, amit az írónő közvetíteni szeretett volna. Tipikus slow burn románc, na meg ellenségekből szerelmesek. De meg merem kockáztatni, hogy a következő részekben akár egy szerelmi háromszög is kialakulhat Rhya, Penn és Soren hármasában.
Na de ennyit a romantikáról! A világfelépítés igen részletes volt, bőven megismerhettünk mindent, a lényeken át a történelemig semmit sem hagyott ki az írónő. Ha valakiben felmerülne miért is olyan hosszú ez a regény, hát ezért. Részletes, nem hagy kérdőjeleket a fejedben. Nekem ez tetszett egyébként. Oda tudtam magam képzelni a jelenetekbe. Az írónő meglepően humoros és könnyed részekkel is megtűzdelte ezt a történetet, ami valljuk be nem éppen egy szórakoztató regény, a maga high fantasy besorolásával. Méltán felkapott most ez a könyv. Úgy gondolom, aki szereti a fentebb is említett adaptációkat, az ebben a regényben sem fog csalódni! Olvassátok és szeressétek A szélfonót!
Köszönöm szépen a kiadónak a recenziós példányt! :)

Melyik a kedvenc éldekorált könyved a kiadótól?
Nos nekem talán mindig a legújabb🫣
Most teljesen oda-vissza vagyok a Hadakozás éldekorjáért, de szorosan ott van mögötte a Zodiákus Akadémia 1-2 , Fogoly , Arran játékszere vagy az Ellopott trón is.
És igazán szerencsés vagyok, hogy ezek a kincsek mind a polcomon vannak!❤️‍🩹
De persze emellett fontos, hogy a történet is magával ragadó legyen, és ez szerencsére a Hadakozásnál megtörtént. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a keménykötéses kiadás mellé megvettem az éldekoráltat is!😍

Neked melyik a sorozat kedvenc kötete?
Nehezen tudnék választani, mert minden rész más élményt adott és más miatt érintette meg a szívemet, de a kedvencem talán a Vonzódás és a Sóvárgás lesz!
A Sóvárgás szeretette meg velem az egész akadémiát, így néha azt kívánom, bárcsak átélhetném újra az első olvasás élményét!
A Vonzódás viszont hozta magával a Hudson iránti rajongásomat!🙈
Bár a sorozat végére lettek unalmasabb pillanatok, még így sem tudtam nem szeretni a történeteket és bármikor olvasnám újra.
Szerettem a srácokat és ez az érzés örökre velem marad!❤️‍🩹

Be kell valljam, elfogult vagyok, ha Agatha Christie a téma – és ez a könyv már az alapkoncepciójával levett a lábamról! Egy krimi, amely Agatha Christie otthonában játszódik, és a házvezetőnő – egy vérbeli Poirot-rajongó – oldja meg benne a gyilkosságot? Igen, kérem, jöhet!
A regény hangulata igazi telitalálat: klasszikus, régimódi krimihangulat, csipetnyi humor, finom társadalmi dinamika, és egy jó kis nyomozás, ahol a gyanúsítottak szépen sorban jönnek-mennek, miközben Phyllida, a főszereplő, a tettek mezejére lép. Nagyon szimpatikus karakter, nem szuperhős, de okos, határozott és van benne kellő csavarosság.
A történet olvasmányos, szórakoztató, igazi kikapcsolódás. Bár nem Agatha Christie írta, érződik rajta az inspiráció, és ez a könyv valahogy mégis megáll a saját lábán – nem másol, hanem tiszteleg.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki imádja a klasszikus bűnügyeket, vagy egyszerűen csak szeretne elmerülni egy hangulatos, brit udvarházban egy kis gyilkosság és nyomozás erejéig. Nekem igazi örömolvasás volt! 🕵️‍♀️📖

Ez a könyv a valódi életről mesél. Egy olyan életről, ami gyakran nehézségekkel teli és amelyben mindenki megküzd a maga fájdalmaival. Ez a történet szerelemről, gyászról, féltékenységről, szomorúságról és örömről szól; tele mélységgel és megrázó pillanatokkal.
Violette egy csendes francia kisváros temetőjének gondnoka. Férje tizenkilenc éve tűnt el az életéből.. nem kerestette, mert addigra már régen nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi nap mint nap felült a motorjára, és ha egyáltalán hazatért, idegen nők illatát hozta magával, és hideg közönnyel bánt vele.
Violette gondosan vezeti a temetésekről szóló feljegyzéseit, gondozza a sírokat és a kertet, miközben empátiával fordul minden hozzá betérő gyászoló felé.
Egy nap megjelenik egy rendőr, hogy édesanyja kívánságára annak hamvait egy idegen férfi sírja mellé helyezze. Ez a találkozás egy különös kapcsolat kezdetét jelenti, melynek során nemcsak a nyomozó anyjának titokzatos múltja, hanem Violette élete, házassága és kislányának története is feltárul.
A könyv borítója tökéletesen visszaadja a regény hangulatát és mélységét. A temetői háttér, a sírkövek és a virágzó magnólia egyszerre idézik meg a gyászt, az elmúlást és az újrakezdés lehetőségét. És természetesen megjelenik rajta Violette alakja is. A borító hangulata melankolikus, mégis reményt sugalló. Épp olyan, mint maga a könyv: szívhez szóló, fájdalmas, és tele van mély emberi érzésekkel.
Az egyik kedvenc könyvem lett. 🌸🩷

A regény izgalmas kérdéseket vet fel arról, mit jelent a lojalitás, a bűntudat és a testvéri szeretet határa. Egy jól felépített, alaposan kidolgozott thriller, amelynek középpontjában egy végzetes döntés és annak következményei állnak.
A történet már az első oldalon belénk kapaszkodik: egy ártatlan nyaralás, egy sokkoló hívás – és az a bizonyos éjszaka, amely mindent megváltoztat. McAllister ráérősen, részletesen bontja ki a szereplők kapcsolatát, belső vívódásait és a bűntudat lassan mérgező hatását. Bár a regény tempója időnként lassabb, a pszichológiai mélység és a fokozatosan kibontakozó feszültség végig fenntartja az olvasó figyelmét.
A szerző stílusa kifejezetten igényes, a történet erőssége a karakterek közti dinamikában rejlik – különösen a három testvér egymáshoz fűződő, szoros, de nem mindig egészséges viszonyában. Azon az éjszakán nem csupán egy bűnügyi történet, hanem egy mélyen emberi dráma is.

Létezik egy regény, amely első pillantásra kosztümös történelmi drámának tűnik, ám már néhány fejezet után világossá válik: ez valami sokkal izgalmasabb. Alex Hay debütáló kötete pontosan azt nyújtja, amit ígér – sőt, még annál is többet!
Bár a történet lassan bontja ki szálait, érdemes kitartani mellette, mert amit felépít, az egy minden részletében zseniális és pazar bosszútörténet. Egy sziporkázó, női főszereplőkből álló csapat, egy fényűző bál, és egy merész terv, amely méltán emlékeztet az Ocean’s Eleven agyafúrt fordulataira – csak éppen az Edward-korabeli Anglia ragyogó díszletei között.
Mrs. King karaktere egyszerre kifinomult és kemény, igazi főnyeremény azoknak, akik imádják az okos, rafinált női főhősöket. Az olvasó szinte belefeledkezik az intrikákba, a díszes ruhákba és a feszültséggel teli jelenetekbe. A regény tökéletes elegye a társadalmi egyenlőtlenségek bírálatának, szórakoztató heist-elemeknek és női szolidaritásnak – egy különleges koktél, amit nem lehet letenni!
Ez a könyv az a fajta szórakoztató irodalom, amely kikapcsol, elvarázsol, és közben mégis mond valamit a világról. Ha szereted a fanyar brit humort, a selyemmel és cselszövéssel teli történeteket, és egy jó kis „mindent visszafizetünk” sztorira vágysz – akkor ezt a regényt ne hagyd ki!

Szántó Dániel A Hatszög című krimije ismét egy olyan történet, amely egyszerre izgalmas és elgondolkodtató.
A sztori egy brutális sorozatgyilkosság körül bonyolódik, amely során fekete bőrű nőket ölnek meg – látszólag összefüggés nélkül. A rendőrségi nyomozást két főszereplő viszi: egy fiatal, ambiciózus, szinte sztárként kezelt rendőr, és egy lecsúszott, alkoholproblémákkal küzdő veterán nyomozó.
Az eset kapcsán nemcsak a bűntény részleteit tárják fel, hanem a karakterek mélyebb rétegeit is: belső konfliktusaikat, múltbéli sebeiket és azokat a döntéseket, amelyek mára elvezették őket oda, ahol most tartanak.
Számomra a legerősebb aspektus a könyvben a karakterdrámák mélysége volt. Ugyanakkor be kell vallanom: Viktor karaktere – bár narratív szempontból teljesen indokolt – számomra túl sok volt.
Ettől eltekintve A Hatszög egy kifejezetten erős, sötét tónusú, társadalmilag is aktuális krimi, amely nem riad vissza attól, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyen fel – és ezekre nem mindig ad könnyű válaszokat.
A könyv terjedelmes, de Dániel lendületes stílusának köszönhetően gyorsan lehet vele haladni – és a vége garantáltan nem hagy nyugodni.
Ajánlom mindazoknak, akik nemcsak egy izgalmas bűnügyi sztorit keresnek, hanem olyat is, ami gondolkodásra késztet, társadalmi és emberi szinten egyaránt.

Emilia Hart már a Vészlény című kötetével belopta magát a szívembe, így biztos voltam benne, hogy a Szirének című regényét is sorra kerítem majd. Kicsit aggódtam ugyan, hogy vajon a második könyve is ugyanolyan hatással lesz-e majd rám, de végül szerencsére nem kellett csalódnom. Ugyan a Vészlény valahogy közelebb áll hozzám, de a Szirének is belopta magát a szívembe.
A Szirének egy nagyszerű stílusban megírt kötet, melynek női főszereplőit a sors szorosan összeköti. Bár Mary és Eliza, illetve Lucy és Jess történetszála más és más évszázadban zajlik, mégis életük egy örökre összeforr. Bár más és más korban élnek, mégis ugyanazon a sorson osztoznak. Kapcsolatuk a vízzel egyforma, ugyanazokat a jeleket veszik észre magukon, ha hozzáér a bőrükhöz.
Nagyon tetszett, ahogy a szerző összefonta a lányok életét. A Szirének alapját Lucy és az ő történetszála képezi. A fiatal lány menekülni kényszerült korábbi életéből és kollégiumi szobájából, miután egy furcsa éjszakán arra ébredt, hogy volt barátja szobájában áll és éppen őt fojtogatja. Tisztában van vele, hogy senki sem fog hinni neki, hogy csupán alva járt, így nővérénél keres menedéket. A két lány azonban nem ápol szoros testvéri kapcsolatot, így Lucy csupán reménykedhet abban, hogy Jess majd segít rajta. Amikor azonban odaért, a lánynak hűlt helyét találja. Jess után kutatva Lucy egyre több mindent tud meg a városkát övező furcsa történetekről, azokról a megmagyarázhatatlan eltűnésekről, melyek áldozatai mind férfiak. A helyiek arról beszélnek, hogy a hullámokban suttogó női hangokat hallanak, talán egy régi hajóbaleset áldozatai, akik a mélyben lelték halálukat. Vajon ők állnak a furcsa eltűnések mögött? És vajon miért érzi Lucy egyre nyugtalanabbul magát és miért lesznek egyre veszélyesebbek és valóságosabbak az álmai? Miért lát az álmában egy Mary és Eliza nevű testvérpárt, akik egy hajó rakterében utaztak évszázadokkal korábban?
Lucy álmaiból ismerhetjük meg Mary és Eliza karakterét, akik egy hajó rakterében, több tucat nőtársukkal együtt kiszakítottak őt otthonukból. A nők fegyencek, de sokuknak a legnagyobb bűne csupán annyi, hogy ételt loptak az asztalra, vagy éppen megvédték magukat támadójukkal szemben. A lányok ahogy távolodnak otthonról, egyre furcsábban érzik magukat és Eliza egyre többször próbál meg beszélni testvérének az anyjukról, aki eltűnt anno a habokban. Azt tudni lehet, hogy a hajó sajnos elsüllyedt, de azt senki sem tudja, hogy mi történt a női fegyencekkel. Vajon mindenki megfulladt a szerencsétlenségben? Hogyan láthatja Lucy olyan élesen Mary és Eliza alakját az álmaiban? Lucy testvérét, Jesst is rendkívül különleges módon ismerheti meg az olvasó. Amikor Lucy megtalálja naplóját, és olvasni kezdi azt, szép fokozatosan megértjük az ő karakterét is.
Ahogy olvassuk Lucy, Jess, Mary és Eliza történetet több ismerős motívumot is felfedezünk az életükben. Olyan ez, mint egy kirakós. Ahhoz, hogy megértsük az egyiküket, ismernünk kell a másik kettő életét is. Amikor pedig befejezzük a regényt, egy csodálatos egésszé áll össze. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy kerülnek helyükre a kirakós darabkái. Megértjük Jess viselkedését és azt is, hogy miért érezte úgy Lucy, hogy éles szakadék tátong közöttük. De felismerjük és megértjük azt is, hogy a lányok miként kötődnek Maryhez és Elizához is.
A csavarok nagyon tetszettek, bár számomra kissé kiszámíthatók voltak. Már a történet elején biztos voltam mindegyikben. Természetesen ez semmit sem von le a kötet élvezeti értékéből, engem legalábbis nem zavart ez egy másodpercig sem.
Bár ugyan nem lett a Szirének akkora kedvenc nálam, mint a Vészlény, de imádtam olvasni. A karakterek érdekesek és szerethetők voltak, a történet izgalmas volt, a hangulata pedig teljesen levett a lábamról. A kötet rengeteg szépséget rejt, ugyanakkor a fájdalom is megjelenik benne. Nagyon szép ívet járt be a cselekmény, ugyanakkor nekem kicsit elnagyolt volt a vége. Úgy éreztem, hogy ahhoz képest, hogy milyen komoly dolgok miatt menekült Lucy végül a tengerparti házikóba, ahhoz képest nem kapott túl komoly magyarázatot, hogy mi is történt végül az ügyével. És emellett nekem Mary és Eliza történetével kapcsolatban is maradt bennem némi hiányérzet.
A borító csodaszép, mindig öröm látni, hogy a varázslatos külső csodás belsőt takar. Nagyon tetszett a kötet nyelvezete és maga a fordítás is. Összességében csak ajánlani tudom a könyvet.

Szerettétek a Gyilkos Elméket? Szeretnétek tudni, hogy egy emberből mi váltja ki a gyilkolás vágyát? Meg szeretnétek ismerni a tettek mögötti gondolatokat? Akkor ez a kötet nektek való lesz.
Imádtam azt a szürke, borongós hangulatot, ami olvasás közben végig átjárt. Szerettem, hogy hajtott a kíváncsiság és hogy az utolsó előtti oldalig fogalmam sem volt, hogy hogyan fog végződni Bella története. Azonban a kíváncsiságomat néhol felváltotta az unalom, pár résznél úgy éreztem, hogy nagyon szájbarágósan van megfogalmazva és el van húzva. Viszont ez nem vett el az olvasási élményből, valahogy illett is ehhez a történethez. "Brutalitás" szempontjából kicsit többre számítottam egy-két vélemény alapján, viszont ettől függetlenül minden esemény nagyon grafikusan van ábrázolva. Bár nagyon kiesik ez a műfaj komfortzónámból, örülök, hogy elolvastam és jobban tetszett, mint azt először gondoltam.

Köszönöm a lehetőséget a Moobiusnak, hogy olvashattam ezt a csodálatos könyvet!
A történet lassú, elmélyült, de minden sora betalált. Amande gyásza és útja önmagához – a természet, az egyedüllét és a csend segítségével – gyógyító erejű olvasmány volt számomra.
Melissa Da Costa stílusa érzékeny, emberközeli, mégis költői.
Nagy hatással volt rám. Mindenkinek szívből ajánlom! 💐