Adrienne Young regénye remek példája annak, milyen jól megfér egymás mellett a realizmus és a finoman adagolt misztikum. A June Farrow két élete egy különleges hangulatú, alaposan felépített történet, amely családi örökségről, szerelemről és a múlt súlyáról mesél.
A történet két idősíkon játszódik, az összetett cselekmény a jelenben és az 1950-es években bontakozik ki. Az időutazásos szál egy több évtizedes, megoldatlan gyilkossággal fonódik össze, és fokozatosan tárja fel a Farrow család titkait. A történet nemcsak érzelmileg, hanem gondolati szinten is bevonja az olvasót, hiszen apránként adagolja az információkat, meglehetősen bonyolult, de nagyon érdekes.
A regény egyik legnagyobb erőssége a hangulata: melankolikus és reményteli egyszerre. Bár a cselekmény folyamatos figyelmet igényel, és nem minden szál könnyen követhető, a végére mégis minden képkocka összeáll egy egésszé. Nagyon okosan felépített mind a cselekmény mind a világ amiben a Farrow lányok öt generációjának életét követhetjük nyomon. A June Farrow két élete egy rétegzett, intelligens és érzelmes történet, elősorban azoknak, akik szeretik a titkokkal teli, lassan kibontakozó regényeket.

Terveimnek megfelelően, áprilisban folytattam a második résszel az előző hónapban megkezdett Dominions sorozatot. Jó ötlet volt ez az ütemezés, mert az emlékeim nem koptak meg az előzményekről, és sokkal jobban benne éltem a történetben, mintha hónapok maradtak volna ki a két rész között.

A történet ugyanott folytatódott, ahol az első kötet véget ért, noha pár hónap eltelt azóta. Azonban gyorsan kiderült az olvasó számára, mi történt a közbenső időben, és elég hamar fel tudtam venni én is a fonalat mind érzelmileg, mind a cselekmény szempontjából.

Reven és Meren kettőse elég nagy érzelmi hullámvölgyet él meg a második részben, tele mélységekkel és magasságokkal. Amilyen döcögősnek éreztem a szerelmi szálat a könyv elején, annyira szépen felívelt a kötet végére. Annak mindenesetre kifejezetten örülök, hogy a szerelmi háromszög a rész végére kifújni látszik.
Sajnálom, de csakis Team-Reven!

Tetszett, hogy jobban megismertem a mellékszereplőket, akik szinte kivétel nélkül szimpatikusak, és szerintem sokat hozzátesznek a könyv élvezhetőségéhez. Kaptunk kiapadhatatlan hűséget, váratlan helyről érkező bizalmat és fájdalmas árulást részükről, szóval egyáltalán nem volt unalmas a karakterek kapcsán a kötet. Sikerült valamennyire belelátni Eidolon tettei mögé is, bár az a fickó számomra továbbra is eléggé kiismerhetetlen, ami mondjuk nem egy hátrány, ha a főgonoszról van szó. Legalább megmarad az izgalmi faktor.

Tabra és Meren is közelebb került a szívemhez, bár előbbi továbbra sem kap annyi hangsúlyt a sztoriban, mint amennyit szerintem megérdemelne. Én legalábbis eléggé kíváncsi vagyok rá. Megcsillantak viszont Merennek azon tulajdonságai ebben a kötetben, amikről szerintem ő maga sem tudott eddig, de amik tökéletessé teszik arra a szerepre, amit jelenleg be kell töltenie (akár ideiglenesen, akár véglegesen).

„A saját káromon kezdem megtanulni, hogy a kétségbeesés a létező legnagyobb motiváló erő. És a halál.”

A cselekmény szépen alakult, látni az irányvonalat, amit építget a szerző, és kb. sejthető is, hova fog kilyukadni a véghajrá, de az oda vezető út eddig egyáltalán nem unalmas. Sőt! Fordulatokban és izgalmakban bővelkedik ez a kötet is. Nagyon várom a folytatást, ami hamarosan a kezeim között lesz. :D

A Pacsirták oltalma egy olyan történet, ami már az elején magával ragad, és onnantól egyszerűen nem enged.
Hiába a terjedelme, szinte észrevétlenül peregnek az oldalak – folyamatosan történik valami, ami fenntartja a figyelmet. Fordulatok, váratlan pillanatok, apró részletek, amik összeállva egy igazán izgalmas és érzelmekkel teli történetet adnak. Többször volt olyan érzésem, hogy „na ezt nem láttam jönni”, és csak ültem, teljesen ledöbbenve.
Ami viszont igazán különlegessé teszi, az a lassan kibontakozó romantikus szál. Nem siet, nem erőltetett – szépen, fokozatosan épül fel, és pont ettől válik hitelessé és igazán átélhetővé. Az a fajta kapcsolat, ami apró gesztusokból, kimondatlan érzésekből és feszültséggel teli pillanatokból születik meg.
Ez a könyv tökéletes példája annak, hogy nem kell folyamatos akció ahhoz, hogy egy történet letehetetlen legyen. Elég a jól felépített feszültség, az érzelmi mélység és az a bizonyos „még egy fejezetet” érzés.
Számomra egyértelműen egy olyan olvasmány lett, ami sokáig velem marad 💛

A napokban befejeztem ezt a könyvet, és sok mindenben meglepetést okozott. Az írónő teljesen más oldalát mutatta meg ebben a kötetben, gyönyörű leírások, az érzelmek átadása, egy igazán elképesztő történetben.
Én imádtam, olyan fordulatok vannak a regényben, hogy faltam a lapokat. Enyhén misztikus, romantikus, többrétegű történet, amiben megjelenik az időutazás és egy gyilkosság is. A gyönyörű külső egy nagyon izgalmas sztorit tartogat magában.
A könyv stílusa magával ragadó, hamar belerázódtam a könyvbe, a karakterekkel lehet azonosulni. June Farrow története rendkívüli és még sokáig fog bennem élni. Nagyon ajánlom!
És hogy kiknek ajánlanám ezt a könyvet?
Azoknak, akik:
▪️szeretik az időutazásos történeteket
▪️szeretik az érzelmes/romantikus mellékszálat
▪️nem vetik meg a nyomozást
▪️és akik olyan könyvre vágynak, ami végig izgalomba tart

Ayana Gray: Beasts of Prey
Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️
Ayana Gray első könyve egy sodró lendületű fantasy, ahol a dzsungel mélye legalább annyi titkot rejt, mint az emberi szívek. Két egymástól teljesen különböző főhős kényszerül szövetségre egy halálos küldetés során, miközben ősi mágia, legendás szörnyek és árulások hálója fonódik köréjük. Koffi varázserővel rendelkező lány és Ekon a katonának készülő fiú sorsa összefonódik amikor egy halálos lény levadászására kényszerülnek.
A legegyedibb a különleges világépítés: a történet nem a megszokott európai fantasy hagyományokra épít, hanem gazdag, afrikai ihletésű mitológiát és kultúrát mutat be, ami friss és “valami más” hangulatot ad neki.
A regény egyszerre izgalmas kaland és érzékeny történet bizalomról, identitásról és túlélésről. Bevallom, mi nehezen találtunk egymásra de ha szereted a gazdag világépítést, erős karaktereket és a végig feszült cselekményt, ez a könyv garantáltan magával ragad.

Fiatalabb koromban nagyon szerettem Gerald könyveit, de aztán, ahogy idősödtem kikoptak a listáimról.
Nem emlékeztem, de korábban már olvastam ezt a könyvét is, de nem bántam, hogy újra a kezembe került.
Hihetetlen, hogy öregebb ez az írás, mint én. Azt gondolná az ember, hogy a környezet és állatvédelem azóta sokat javult, de sajnos nem ez a helyzet.
Nagyszerűen és könnyen érthetően van leírva minden. Emellett viccesen, humorosan, de mégis komolyan meséli el környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokat. Bevallom, nekem ezek a részek jobban tetszettek, de beismerem, ahhoz, hogy létrehozza az állatkertet rettentően elhivatottnak és kitartónak kellett lennie.

Truman Capote eredetileg cikket írt volna a New York Times számára a Clutter család brutális meggyilkolásáról. De nagyon gyorsan kiderült: ezt a történetet nem lehet néhány hasábba bezárni. Hat éven keresztül gyűjtötte az anyagot: interjúk, jegyzetek, vallomások, helyszínek, rendőrségi anyagok. És ebből született meg az, amit sokan a világ legjobb dokumentumregényének tartanak.
És hogy miért?
Mert annyira valós, hogy
Ott vagy a Clutter család otthonában.
Ott vagy a városban, ahol mindenki ismer mindenkit.
Ott ülsz a tettesekkel az autóban.
Ott vagy a börtönben.
Ott ülsz a tárgyalóteremben.
És nincs hova hátrálni. Ebből az utazásból nem lehet kiszállni.
Nemcsak az döbbenetes, hogy minden egyes szó valós eseményeken alapul, hanem az is, ahogyan Capote felépíti a történetet. Teljes képet kapunk: a Clutter család utolsó napjáról, a gyilkosok gondolatairól, a nyomozásról. Szinte dokumentumfilmként pereg előttünk.
Az író végig tárgyilagos, szinte érzelemmentes hangon vezet végig az eseményeken, kronologikusan. És pont ettől van az olvasóra ekkora hatással: nincs túlmagyarázva, nincs dramatizálva – mégis folyamatosan sokkol.
Számomra azonban az utolsó fejezet volt a legerősebb. Ott már nemcsak az eseményekről van szó, hanem azok mögé is betekintést kapunk, valamint a miérteket is megfejtik: pszichológiai elemzések, profilozás, más esetek párhuzamai – egy teljes kép arról, mi vezethet idáig. Valóságos per, valóságos börtönnapok…
Nálam ez a könyv teljesen jogosan viseli a „legjobb dokumentumregény” címet.

Mi történik akkor, ha egymásra talál egy mindig nyüzsgő, életvidám kávézótulajdonos és egy férfi, aki leginkább csak a nyugalmat keresi egy kisvárosban?
Laurie Gilmore - A Pumpkin Spice kávézó című könyvében erre kapunk egy könnyed, szerethető választ. Ez a sorozat első része, és pontosan azt hozza, amit egy kisvárosi romantikus történettől várunk: meghitt hangulatot, egyszerű, de szívmelengető történetet, és egy közösséget, ahol mindenki ismer mindenkit vagy legalábbis idővel megismer.
A főszereplő, Jeanie Ellis, egyhangú hétköznapokat él: irodai munka, ismétlődő napok, kevés izgalom. Bár látszólag minden rendben, mégis érzi, hogy valami hiányzik az életéből. Amikor a nagynénje felajánlja neki, hogy vegye át a kisvárosi, hangulatos kávézó vezetését, egy olyan lehetőség elé kerül, amit talán butaság lenne visszautasítani.
Így kezdődik Jeanie új élete ebben a csendes kisvárosban. Bár elsőre idillinek tűnik minden, hamar kiderül, hogy itt sem tökéletes az élet: a közösségbe való beilleszkedés időt igényel, és bizony akadnak rosszakarók is.
A történetbe belép Logan Anders is, aki beszállítóként dolgozik, és valahogy mindig keresztezi Jeanie útját. Kettejük kapcsolata lassan, természetesen bontakozik ki, miközben a város mindennapjai és apró történései köréjük fonódnak.
Ez a könyv nem akar több lenni, mint ami: egy könnyed, nem túlbonyolított, kisvárosi romantikus történet. És pont ezért működik. Tökéletes választás azokra a napokra, amikor csak egy kis nyugalomra vágysz, szeretnél lelassulni, és egy bögre kávé mellett elveszni egy kedves történetben.
Egy igazi bekuckózós, őszi hangulatú olvasmány, de bármikor jól tud esni.

Így a Blackwater-sorozat harmadik kötetében végül kicsúcsosodik az Elinor és anyósa, Mary-Love közti, évek óta tartó háborúskodás.
Bár, ha jobban belegondolunk, Mary-Love sosem volt igazi ellenfele a menyének.
Megint éveket ugrunk előre az időben, megismerjük, hogy Elinor és Oscar lányai, Miriam és Francis milyen személyiségek, vannak sokkoló történések, és végül, a könyv végére örökre megváltozik a Caskey család élete. Alapjaiban megváltoznak a hatalmi viszonyok.
Elinorról - mint természetfeletti lényről -, igazából még mostanra sem tudunk sokat, de épp ettől válik hátborzongatóvá a történet. Soha nem tudhatjuk, hogy mi fog történni, mik Elinor céljai, és egyáltalán mi vezette ahhoz, hogy csatlakozzon a Caskey családhoz.
Nagyon szerettem ezt a részt is, és A gáthoz hasonlóan A házat is 3-4 óra alatt kiolvastam. Egyébként engem kifejezetten jó életszakaszban talált meg ez a sorozat (tekintve, hogy szombaton lesz az esküvőm), és néha a sztorit kicsit az anyós-meny kapcsolat karikatúrájának éreztem: ami egyáltalán nem baj (sőt, engem személy szerint nagyon szórakoztatott és tudtam azonosulni a démoni mennyel, hehe), mert nekem ez a regénysorozat továbbra is a benne megjelenített emberi kapcsolatok miatt annyira értékes.

A Fogoly két része között Sarah Rivens írt egy Tökéletesen helytelent, ami a Fogoly sorozat 1,5 része, és amiben Ben Jenkins kerül porondra.
Ez egy újrakezdés történet, ahol Ash unokatestvére, Ben és Isabella Grace kapcsolatát ismerhetjük meg, miközben egy csomó kérdésre választ kapunk, amely az első rész közben felmerült.
A történet nem onnan folytatódik, ahol az előző befejeződött, hanem Ben szemszöge újra felidézi a Fogoly fontosabb részleteit, de az Ella távozása utáni eseményekbe is betekintést kapunk.
A cselekmény izgalmas, eseménydús és sodró, de a szerelemi szálnak is fontos szerepe van a történetben.
Ben és Bella a tökéletes ellentétei egymásnak, a gimnáziumban mégis fellángol a szerelem köztük, azonban Ben a kötelességei miatt úgy dönt, hirtelen és váratlanul lép ki Bella életéből, ami mindkettejüket ugyanúgy megviseli.
Amikor négy év után Bella egy hamis Instagram profilból felveszi a férfival a kapcsolatot, csupán válaszokat és magyarázatot remél Ben eltűnésére, de annál sokkal többet kap.
Hamar világossá válik, hogy a gimis szerelem nem csupán egy múlandó fellángolás volt, most is ugyanúgy éreznek egymás iránt a köztük lévő távolság ellenére is.
Ben tudja, hogy azzal, hogy belép Bella életébe, egyértelműen veszélybe sodorja, viszont olyan titkokra derül fény, amelyek mindkettejüket érintik. Ezek a titkok pedig izgalmas részeket okoznak a cselekményben.

Továbbra is imádom ezt az 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság idején, Alabamában, pontosabban azon belül is egy kisvárosban, Perdidoban játszódó bizarr csaladtörténetet.
A ház pontosan azt hozta, amit a korábbi részek képviseltek, sötétsŕg, bizarr történések, karakteres szereplők és sok titok. Továbbra is egy család történetét követhetjük és ebben a csladban a múlt nagy szerepet kap, Elinor továbbra is a törzénet legizgalmsabb alakja.
A történet ezúttal sem volt ijesztő,amit amit láttatott nem konkrétumok, sokkal inkább sejtések, érzések a sötétből. Szépen épül a történet és a karakterek is, lassan tárja fel a titkokat, de hagy a következő 3 részre is, így van mit várni.
Szeretem, hogy nem siet és mi, olvasók is ráérősen kerülünk be a törtenet mélyére, nincsenek nagy gondolatok brnnr, de mégis van egy komoly ív, amit követhetünk és várhatjuk merre fog kifutni.
Nem életigenlő, a pozitívizmust hírdető regény, de mély, komor és sok izgalmas karakterrel van teli, így nálam nagyon betalált.
Továbbra is csak ajánlani tudom, brutálisan jó.

Egy angol kisváros mellett álló ház áll a történet középpontjában: a Morgate ház. Egy ház, ami az elárvult gyerekek otthona lesz. Egy ház, ahol a körülmények erősen megkérdőjelezhetőek. Egy ház, amelyről mindenki tud, és mégis elfordítja a fejét, nem foglalkozik a gyerekek rossz körülményeivel.
1975: Egy fiatal lány meghalt a ház mögötti szirtről lehuzanva.
1985: Egy fiatal lány eltűnik és sosem kerül elő.
2015: Találnak egy holttestet a város erdős területein.
Vajon a három eset összekapcsolódik egymással? És ha igen, milyen szörnyű titkokat rejt a múlt a két lány sorsával kapcsolatban? Kiderülhet az igazság ennyire év távlatából?
Lassan induló történet, melynek mélyen ott lappang a fájdalom. Egy történet, mely során tudod, hogy több generáció sorsát, történetét befolyásolják a múlt sebei, eseményei.
Több idő síkon játszódik, egyszerre láthatjuk a több esemény szál kibontakozását, míg az utolsó oldalakon össze nem kapcsolódnak, és minden esemény, múltbeli fájdalom ki nem derül, mi történt igazából.
Nekem a történet elején volt egy tippem, ki állhatott az események mögött, bár nem akartam elhinni, hogy tényleg ő volt. Végig reménykedtem, hogy tévedek, ahogy a könyvben szereplő hangulat is erről árulkodott, hogy a remény mindig ott van, nem szabad feladni.
A könyv megmutatja, mennyire nehéz szembenézni a múlttal, mennyi fájdalmat rejthet, és hogy hosszú évekkel később is hatással lehet a következő generációk életére. És mennyi fájdalmat okozhat a jelenben, amikor fény derül az igazságra, a titkokra. Nem könnyű olvasmány, a mélyben lappangó fájdalom, a titkok súlya és a rejtőzködő remény mélyen hat ránk olvasás közben, érezzük, milyen hatással lehet az igazság.

Számomra a Vadászat elsősorban nem a történet gyorsasága miatt volt erős, hanem a hangulata miatt. Ahogy haladtam előre, egyre inkább azt éreztem, hogy nincs biztos pont, amibe kapaszkodni lehet.
A könyv folyamatosan játszik azzal, hogy ki milyen szerepet tölt be, és közben végig ott van egyfajta nyugtalanító bizonytalanság. Olvasás közben többször is az volt az érzésem, hogy itt nincsenek jó döntések, csak következmények.
Ez az a fajta történet, ami inkább érzést hagy maga után, mint konkrét válaszokat.