A boszorkány lánya számomra nem csupán egy történet volt, hanem egy mély, intenzív érzelmi tapasztalás. Olyan könyv, amely nem kímél, hanem végigvezet a fájdalmon – és mire kiérsz belőle, már nem teljesen ugyanaz az ember vagy. Megmutatja, hogy emberekkel megtörténhetnek felfoghatatlan dolgok, és hogy a sebek nem gyógyulnak be egyik napról a másikra – sem testileg, sem lelkileg. Réczey Kata Zohra életén keresztül bontja ki a történetet. Zohra a középpont, minden szál hozzá kapcsolódik. A pszichológiai háttér végig érezhető – ettől válik az egész ennyire valóságossá és hitelessé. A szereplők különböző élethelyzetekből érkeznek, és mindannyian teljes mélységükben jelennek meg előttünk. Látjuk a gondolataikat, vívódásaikat, döntéseiket. Van, akinek szorítunk, van, akire haragszunk, és van, akit próbálunk megérteni. A történet érzelmi ereje végig jelen van – voltak részek, ahol fizikailag fájt a szívem, sírtam, és azt hittem, Zohra már nem bírhat több csapást. Kiemelném a gyógyítás motívumát is: Indraja és Zohra képessége különleges, szinte földöntúli ajándék. A természeti leírások pedig szinte körénk varázsolják a világot: érezni az erdő súlyát, hallani a patak hangját, látni a színeket, a falvakat. Hiába több mint 600 oldal, szinte észrevétlenül fogynak a lapok. Ez a könyv nem enged távol maradni – végig magával visz. Engem megbabonázott, darabokra szedett, majd újrarendezett. Többet adott, mint amire számítottam. Ami igazán fontos üzenet számomra, hogy mennyire nehezen értjük meg mások fájdalmának mélységét. Egyetlen tragédia is képes visszafordíthatatlan törést okozni egy ember életében. Zohra nem kaphatta meg azt a legnagyobb kincset, amire a szíve vágyott, és ezt a hiányt nemcsak hordoznia kellett, hanem a környezete is tovább nehezítette. Ennek súlya ott marad az olvasóban. Ez a könyv nem hagy közömbösen. Nemcsak történetet mesél, hanem tükröt tart. És talán egy kicsit empatikusabbá tesz bennünket.
A boszorkány lánya
Réczey Kata
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Adriamoly
7 órája
Ajánló
Személyszerint néha Trónok Harca elvonási tüneteim vannak, így már időszerű volt levenni ezt a könyvet a polcomról. Képzeld el azt a Westerost, ahol a sárkányok még nem tűntek el teljesen az égről (bár még most is itt repkednének), de a lovagi becsület már halványulni látszik. George R. R. Martin ebben a kötetben leteszi a véres politikai játszmák nehéz láncait, és helyette egy olyan szívmelengető, mégis húsba vágóan őszinte kalandra hív, ami után garantáltan más szemmel nézel majd a Hét Királyságra. A történet lelke az a valószínűtlen barátság, ami a hatalmas termetű, szerény sorból származó Ser Duncan és a borotvált fejű, csípős nyelvű kisfiú, Egg között szövődik. Dunk nem egy született nemes, csupán egy kóbor lovag, aki kétségbeesetten próbál méltó maradni a páncéljához egy olyan világban, ahol a hatalom gyakran sárba tiporja az igazságot. Ahogy együtt róják a poros utakat és lovagi tornákról tornákra vándorolnak, a könyv lassan beszippant a maga sajátos, egyszerre nosztalgikus és nyers hangulatával. Nincsenek benne világrengető mágiák, csak az emberi kitartás, a hűség és az a tiszta hit, hogy egyetlen ember is képes jobbá tenni a világot, ha elég bátor kiállni a gyengék mellett. Dunk és Egg párosa annyira élő és szerethető, hogy minden egyes közös botlásuknál vagy diadaluknál ott érzed magad mellettük a tábortűznél. Ez a könyv fájdalmasan gyönyörű emlékeztető arra, hogy a valódi nagyság nem a családi névben vagy a koronában rejlik, hanem abban a bátorságban, amivel a nehezebb utat választjuk az igazság érdekében. Ha vágytál már egy olyan történetre, ami nemcsak a fejedet, de a szívedet is megérinti, ez a kötet lesz a legkedvesebb a sorozat mellett.
A Hét Királyság lovagja
Történetek A tűz és jég dala világából
George R. R. Martin
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Király Viktória
8 órája
Ajánló
Én még soha nem olvastam az írónőtől, így nagyon boldog voltam amikor ez a könyv laput a Moobius Márkanagyköveti csomagomban. Kate Morton gyönyörűen ír, elképesztően szép megfogalmazásokkal találkoztam. Arról nem is beszélve,hogy a könyv olvasása alatt egy percig sem hagyott unatkozni mert mindig történt valami fordulat. Nagyon szerettem olvasni, volt,hogy el is érzékenyültem, főleg a végén, pedig én nem vagyok az a könyvön sírós alkat.🥹 Szívből ajánlom mindenkinek aki egy megható, rejtélyes, szépen felépített családregényt szeretne olvasni!🫶🏻
Az elfeledett kert
Éldekorált
Kate Morton
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
10 órája
Ajánló
A Gyulladáspont egy gyorsan olvasható, érzelmekkel teli romantikus történet, amely egy coloradói kisváros, Legacy múltbéli tragédiájára és jelenbeli újrakezdésére épül. Tíz évvel korábban a város hotshot tűzoltói életüket áldozták egy pusztító tűzvész során, az ő utódaik pedig most nemcsak az emléküket próbálják továbbvinni, hanem saját útjukat is megtalálni. A kötet két kisregényt tartalmaz. Az első Bash és Emerson története, egy klasszikus második esély románc, amelyben a régi sebek, az elszalasztott lehetőségek és a közösség iránti felelősség egyszerre kapnak szerepet. A második történet River és Avery kapcsolatát mutatja be, amely Alaszkából indul, és egy nehéz döntésen keresztül vezet vissza Legacybe. Rebecca Yarros stílusa gördülékeny, a cselekmény pörgős, a dráma jelen van, de nem válik túlzóvá. A kisvárosi közeg, az összetartó – néha kissé kotnyeles – közösség, valamint a hősies tűzoltók világa igazi komfortolvasmánnyá teszi a könyvet. Ajánlott mindazoknak, akik szeretik a kisvárosi romantikát, a második esély trope-ot és az érzelmes, mégis könnyed történeteket.
Gyulladáspont
Rebecca Yarros
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Lenger Alexandra
11 órája
Ajánló
Az 𝕀𝕤𝕥𝕖𝕟 𝕙𝕠𝕫𝕠𝕥𝕥 𝕎𝕚𝕟𝕥𝕖𝕣𝕧𝕚𝕝𝕝𝕖-𝕓𝕖𝕟! című könyv egy karácsonyi hangulatot árasztó romantikus történet. Történet a második esélyről, a szerelemről, mely évekig ott lappangott mélyen a szereplőkben és az újra találkozás azonnal felszínre hozta. Történet egy családról, melyben vannak jó és rossz kapcsolatok, de mégis egymás mellett állnak a szereplők, támogatják egymást. Holly es Josh kapcsolata megmutatja, hogy a szeretet, a szerelem képes lehet megváltoztatni az embereket, képes lehet egy szebb jövőt nyújtani. Megmutatja, hogy nem a felszínen, hanem mélyre asva találhatunk fontos érzéseket, gondolatokat, itt akár egy értékes és felbecsülhetetlen értékű kisvárost annak szerethető lakóival. Nagyon tetszett az az összefogás, melyet az Winter unokatestvérek szerveztek: hogy távoli ismerősök, a város korábbi látogatói összefogtak egy közös ügyért. Nekem nagyon tetszett a történet, élveztem a téli és a karácsonyi hangulatot, amit nyújtott.
Isten hozott Winterville-ben!
Carrie Elks
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Viktória Szabó
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Tökéletesen helytelen
Éldekorált
Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Viktória Szabó
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
A számvetés
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Viktória Szabó
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Árnyhercegnő
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Elátkozott sorsok
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Fallen Stars
Éldekorált
Imani Erriu
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Perzselő sötétség
Éldekorált
Chloe Penaranda
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Riordan's Revenge - Riordan bosszúja
Éldekorált
Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
Sötét vágyak
Éldekorált
Julia Hausburg
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Gállos Ivett
tegnap
Kívánságlistára tett egy könyvet
The Shadows Rule All - Az árnyak diadala
Éldekorált
Abigail Owen
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Karácsonyi hangolódásnak tökéletes olvasmány volt az államvizsga előtti időszakban. Kifejezetten szerettem, pedig az ünnepi történetek ritkán kerülnek fel a polcomra. Ez a kötet viszont annyira gyönyörű, hogy már ránézésre is beleszerettem. A hangulat, a helyszín és a legtöbb szereplő nagyon szerethető volt, így összességében egy igazán kedves, bájos történetet kaptam. Na de Gretel… Gretel és én egyidősek vagyunk, ezt viszont olvasás közben egyáltalán nem éreztem. Tudom, mindenki más és kicsit random egy könyvkarakterhez hasonlítani magam, de én hiszek abban, hogy a panaszkodás néha gyógyít. Egy fél óra önsajnálat, egy kis drámai tengericsillag pózban fekvés a földön csodákra képes, de utána jó lenne felállni és továbbmenni. Gretel viszont több száz oldalon keresztül inkább az első fázisban marad. Mindezek ellenére ez egy szerethető, könnyed történet, aminek ezt simán el tudtam nézni, mert végső soron nem egy harcos amazonról szól. A szerző ráadásul tündérien kedves az olvasóival, ami nálam mindig plusz pont.
A Mézeskalács kávézó
Éldekorált
Anita Faulkner
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Befejeztem egy könyvet
A Mézeskalács kávézó
Éldekorált
Anita Faulkner
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Voltak könyveim, amelyek türelmesen velem együtt várták a vizsgaidőszak végét, köztük az első BookShelf Kiadós regényem is. Már december óta készültem rá, hogy elolvassam Réczei Kata könyvét, mert megfogadtam, hogy idén tudatosan több magyar szerző munkásságát ismerem meg. Mivel legtöbbször fantasyt olvasok (tudjátok, kardok, koponyák, íjak és nyilak minden mennyiségben a borítókon), különösen jólesik, amikor egy ilyen letisztult, gyönyörű kötet kerül a kezembe. Egyszerűen fantasztikusan néz ki. Rég olvastam igazán meghatározó, lélektani mélységű könyvet. Bár ez nem kifejezetten pszichológiai mű, mégsem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy a szerző milyen területen tevékenykedik és talán pont ettől vált számomra még kiemelkedőbbé. Olvasás közben azt éreztem, hogy ez egy lassú, mélyen hömpölygő történet. Zohra élete tele van veszteséggel és félelemmel, mégis finoman átszövi a szerelem és a csendben megbújó remény. Miközben ő lassan rátalál önmagára, az olvasó is megtanul egy kicsit újra hinni. Mert a való életben is léteznek varázslatos pillanatok és igazi csodák, de nagy veszteségek is, amelyekből fel kell állni. És ez nem mindig megy egyik pillanatról a másikra.
A boszorkány lánya
Réczey Kata
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Befejeztem egy könyvet
A boszorkány lánya
Réczey Kata
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Varga Eszter Mária
tegnap
Ajánló
Az Alexandra idén ősszel elhozta nekünk a Zodiákus Akadémia várva várt folytatásást, A Számvetést. Ez a sorozat az 2025-ös évem egyik nagy kedvence, a magyar kiadás pedig egyszerűen gyönyörű, szóval hatalmas megtiszteltetés, hogy a Moobius jóvoltából olvashattam a harmadik részt. Mivel a napokban megjelent a negyedik is, ezért visszatértem a héten ehhez a részhez és ismét elolvastam. Orion továbbra is a kedvencem és már alig várom, hogy megtudjam hogyan folytatódik a történet!
A számvetés
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
amy.air_s_book
tegnap
Ajánló
Ki gondolta volna az első rész után, hogy 2 gyerek mellett 2 nap alatt kiolvasom a második részt? 😅 Ha erre fogadást kötöttem volna, csúfos kudarc lett volna… mert a Tündérbosszú konkrétan megvett kilóra. Minden kétségem elszállt azzal kapcsolatban, hogy ez a sorozat nem nekem való. Ebben a részben nemcsak Tory és Darcy szemszögéből követhetjük az eseményeket, hanem más karakterekén keresztül is, ami szerintem hatalmas plusz volt. Nem lett mindenki a kedvencem, de sokkal közelebb kerültek hozzám. A romantikus szálat különösen élveztem, ebből a szempontból is sokkal jobban beszippantott ez a rész. És azok az apróbb-nagyobb bosszúlépések? Egyszerűen imádtam! Igazi kis csemegék voltak. Kíváncsian várom, mit tartogatnak még a következő részek. Most már kifejezetten érdekel, hova tartoznak a csajok… van egy tippem, és izgatottan várom a megerősítést. Az olvasás hihetetlenül gördülékeny volt, szinte olyan érzésem volt, mintha más írta volna a folytatást. Nem húzták túl a konfliktusokat, nem ismételgették ugyanazokat a dolgokat, ami nálam külön piros pont. Tényleg igaz, nem szabad az első rész alapján megítélni…
Tündérbosszú
Éldekorált
Caroline Peckham, Susanne Valenti
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést