Ann Nette Rabmadár című regénye egy sötét hangulatú, érzelmekben rendkívül gazdag fantasy, amely már az első oldalakon megragadja az olvasó figyelmét. A történet középpontjában Shelline áll, egy legyőzött királyság hercegnője, aki tíz éven át embertelen körülmények között raboskodik. Szabadulása után azonban újabb megpróbáltatások várnak rá, hiszen a politika, a háború és a saját érzései között kell megtalálnia a helyes utat.
A regény egyik legnagyobb erőssége számomra a főszereplők személyisége. Shelline nem tökéletes hős, hanem egy megtört, mégis rendkívül kitartó nő, aki a rengeteg szenvedés ellenére sem adja fel. Karaktere hitelesen mutatja be, hogy a múlt sebei milyen mély nyomot hagyhatnak az emberben, ugyanakkor azt is, hogy a remény és a kitartás képes erőt adni a továbblépéshez. Daanen egyenesen elrabolta a szívemet, nem egy tipikus főhős, sokkal több annál.
A sárkányokat pedig egyszerűen imádtam!
A könyv világa részletesen kidolgozott, a politikai intrikák, a háborús konfliktusok és a sárkánylovasok jelenléte különleges hangulatot teremtenek. Nagyon tetszett a részletesség mellyel a történet ki lett dolgozva. Kellő mennyiségű és minőségű információt oszt meg az írónő, pont a megfelelő pillanatokban.
Amit még kiemelnék az az írónő írásmódja. Nekem nagyon tetszett és egyből beszippantott, nagyon jól érezteti a karaktereket, a különbségeiket, a gondolataikat. A cselekmény sosem ragad be, mindig történik valami izgalmas, az oldalak pedig csak úgy repültek el olvasás közben.
Összességében a Rabmadár egy erőteljes, nyers és érzelmes fantasy regény, amelyet elsősorban azoknak ajánlok, akik szeretik a sötétebb hangulatú történeteket, az összetett karaktereket és a politikai intrikákkal átszőtt kalandokat.

Egy sötét korszakban játszódik a könyv, az elnyomó feudális rendszer véghajrájában, amikor az új eszme és felfogás már felüti fejét a kontinens egyes részein. Annak lesz szemtanúja az olvasó, amint az új, tényeken alapuló igazságszolgáltatás megjelenik a mai spanyol térségben, és felveszi a harcot a kizsákmányoló törvényekkel.
A könyv főszereplője hitelesen képviseli azt, aki alkalmas végigvinni ezt a változást, ugyanis Robert gyermekkorában elszenvedte az isteni ítéletnek titulált vízpróbát, ami testére és lelkére is rányomta a bélyeget, ráadásul megfosztotta családjától és örökségétől. Az ő harcát látjuk, aki elkötelezte magát arra, hogy jogot tanulva olyan tudásra tegyen szert, amivel visszatérve szülőföldjére, elősegítheti az igazságos jogrendszer bevezetését és a korábban elnyomottak felszabadítását.
Bár a történet tele van szomorú, igazságtalan jelenettel, közben ugyanakkor végig érződik, hogy fordulópont előtt áll a rendszer, és csak egy kitartó ember kell, aki akár az élete árán is, de eléri a változást. Robertnek rendkívül hánytatott a sorsa, és sokszor úgy éreztem, önmaga legnagyobb ellensége. Számos alkalommal megcsillantotta éleslátását, máskor azonban naivitása, vagy vágyai letérítették az útról.
Összességében, szerintem nagyon élethű képet kaptam az akkori berendezkedésről, és ugyan kicsit hosszú volt a könyv, de szép ívet írt le, elgondolkodtató volt és olvasmányos.

Ez a vaskos könyv egy megrázó és hiteles történelmi regény, amely Budapest 1944–45-ös ostromáról és a nyilas terror legsötétebb hónapjairól szól. Elsőre engem meglepett a cím és az "idegen" szerző, de már a fülszöveg helyreteszi a kapcsolatot, és a családi vonatkozásokat. A történet középpontjában a Lévy család áll, akik a háború káoszában próbálnak életben maradni, miközben szeretteiktől elszakítva, folyamatos veszélyben keresik a túlélés lehetőségét. A regény megtörtént eseményeken, a szerző családjának emlékein alapul, de alapvetően fikció.
HaLevy elsősorban személyes sorsokat ábrázol,a történelmi események persze nemcsak díszletként szolgálnak, de mégis az egyéni döntések és érzések teszik igazán erőssé a történetet. Nem könnyű és nem is gyors olvasmány. Sok a morális kérdés, az érzelmi teher, de végig ott vibrál benne a szeretet, az élni akarás és a remény is. A folyamatos bizonytalanság végig fenntartja az érdeklődést, miközben a regény fontos emléket állít a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának. Különösen erős a budapesti helyszínek ábrázolása, amelyek a történet során szinte önálló szereplővé válnak.
A Menekülés Budapestről egyszerre családregény, történelmi dokumentum és emberi helytállásról szóló történet. Nem könnyű olvasmány, nem feltétlenül szórakoztató de mélyre megy és sokáig ott marad.

Az „Amit magunk mögött hagyunk” az egyik legjobban várt könyvem volt, de végül nem lett a kedvencem. Ami nem azt jelenti, hogy nem szerettem, de mégis elmaradt az elvárásoktól.
Lucian és Sloane párosa már az első kötettől kezdve érdekelt. A múltjuk, a köztük lévő feszültség és a rengeteg kimondatlan érzés folyamatosan azt sugallta, hogy az ő történetük lesz a sorozat legerősebb része. Bizonyos szempontból így is lett, hiszen érzelmileg ez a kötet mozgatott meg a legjobban.
Ugyanakkor a történet több ponton is túlzásba esett. A karakterek viselkedése időnként nehezen volt hihető, az erotikus jelenetek pedig sokszor ismétlődtek. Lucian karakterfejlődése szintén vegyes érzéseket hagyott bennem. A korábbi kötetek titokzatos és kemény figurája fokozatosan egy túl tökéletes romantikus hőssé alakult, ami nekem már kevésbé működött.
Könyvtárosként különösen feltűnt a könyvtári tűzeset pontatlansága, illetve néhány szerkesztési és fordítási hiba is kizökkentett az olvasásból.
Mindezek ellenére végig élveztem a történetet. Lucy Score továbbra is remekül írja a romantikus feszültséget, és bár ez nem lett a kedvenc részem a sorozatból, örülök, hogy végül elolvastam. A hibái ellenére is szerethető, érzelmes lezárása Lucian és Sloane történetének.

A Cundoku egy olyan könyv, ami minden olvasni szeretőnek ott a helye a polcán. A kötet több pontjával is azonosulni tudtam, és jó volt látni, hogy nem vagyok egyedül a könyvmoly problémáimmal, hogy nemcsak engem sújt a könyvhalmozás szenvedélye, és nemcsak én állom meg rohadt nehezen, hogy ne vegyek új könyveket, amikor halomban állnak az olvasatlan köteteim.
Az Európa Kiadó egy nagyon illusztris, és a mai könyves trendeknek megfelelő külsővel adta ki a kötetet. Nekem különösen tetszik, hogy a fehér a domináló szín rajta, míg a piros az élfestésen mutatkozik meg. Jó a kontraszt, ahogy a két szín passzol egymáshoz, és mindegy, hogy a könyv gerincével, vagy az élfestéssel kifordítva helyezzük el a könyvespolcunkon, mindenféleképpen jól fog mutatni.
Van a könyvmoly és a könyvsárkány, mint kifejezés az olvasni szeretőkre, de most már itt van a cundoku is, amit akkor használhatunk, ha valaki (szia, az a valaki én vagyok) halmozza a könyveket, és nem tud megállni. Egyetemes "probléma" a könyvmolyok körében az, hogy nem tudunk leállni a vásárlással, hiszen majd egyszer elolvassuk, de vannak olyan kötetek, amik már évek óta állnak a polcon, és valahogy sosem kerülnek sorra.
Ha szeretsz olvasni, és halmozni a könyveket, akkor ne hagyd ki Taiki Raito Pym Cundoku c. regényét, ami tökéletes ajándék lehet az olvasni szerető barátoknak, kistesónak, vagy akár saját magadnak!

A Susogó táj volt az első Durrell könyvem, és őszintén meglepett. Fantasztikus a bája, és árad belőle a természetszeretet, mégsem lassú vagy túl tudományos olvasmány. A Susogó táj Argentína, azon belül Patagónia tájait járja be. Bár olvastam már erről érintőlegesen, ilyen mélységben még nem jártam be azt az egzotikus vidéket. Az út során pingvinek, fókák, tatuk, nanduk, rókák és egyéb állatok bukkannak fel, ám ők nem csupán érdekességek, hanem mindegyikük önálló személyiség sajátos humorral és bájjal bemutatva. A regényből árad Durell csodálata a természet iránt és a kedvessége is, amivel nemcsak az állatokat, de az embereket is bemutatja. Még a nehezebb emberekhez is szeretettel és humorral fordul, sosem gúnyos vagy bántó. De ugyanilyen attitűddel mutatja be a tájat is, a végtelen pusztákat, a tengerpartokat és a Valdés-félszigetvilágát. Nagyon fontos a környezetbarát szemléletmódja, és az elnéző szeretet, amit mindennel szemben gyakorol.
Könnyű Durrellt olvasni, nemcsak a könyv humora vagy pozitív töltete miatt, hanem azért is, mert könnyed, laza szerkezetű a szöveg. Sokkal szakmaibb, tudományosabb szövegre számítottam, de egyáltalán nem bántam, hogy az alapos biológiai leírások helyett egy útikönyvbe oltott kalandregényt kaptam. Ráadásul nem tudom szó nélkül hagyni, hogy az új kiadás rendkívül jól illik Durrell világához, színes, vidám, és kissé bohókás.

Kellemes meglepetés volt számomra ez a történet. Izgalmas, fordulatos regény, ami végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Bár a könyvben szerepet kap a romantika, de nem nyomja el a történelmi hátteret, inkább csak enyhíti valamelyest a háborús feszültséget.
A regény betekintést nyújt a francia ellenállás működésébe, a brit ügynökök munkájába, valamint a második világháború számos kegyetlen és embert próbáló oldalába. Mindezek ellenére a történet nem vált olyan megterhelővé, mint amire előzetesen számítottam. A szerző ügyesen egyensúlyoz a történelmi események bemutatása és a kalandos, olykor romantikus cselekmény között.
A főszereplő, Rose, szerethető és erős karakter. Miután a háború következtében elveszíti a testvérét, majd a szüleit is, igazi hazafiként veszi fel a harcot a náci megszállókkal szemben. Bátorsága és elszántsága tiszteletre méltó, még akkor is, ha a történet időnként talán kissé idealizálja a titkosügynökök világát. Néha az volt az érzésem, hogy a kémek alakja romantikusabb fényt kap, mint amilyen a valóságban lehetett, de ez nem vont le az olvasás élvezetéből.
Külön tetszett, hogy a regény ugyan fikció, mégis valós történelmi alapokra épül. Ez hitelesebbé és érdekesebbé teszi a cselekményt, miközben lehetőséget ad arra is, hogy az olvasó jobban megismerje a korszak egy kevésbé ismert szeletét. Nem feltétlenül könnyed vagy kellemes olvasmány, hiszen a háború borzalmait sem hallgatja el, de nagyon érdekes és lebilincselő történet.
A borító alapján talán egy romantikus regényre számítana az ember, a könyv azonban ennél jóval több és jóval keményebb is.

Őszintén szólva sem a borító, sem a fülszöveg nem fogott meg különösebben, de mivel a könyvtárunkban több regénye is megtalálható, és sokan kedvelik az írónőt, úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. Vegyes élményre sikerült. Nem volt rossz, de igazn mély nyomokat sem hagyott.A történet három nő életét követi nyomon, akik egy eldugott, tengerparti falucskában próbálnak szembenézni a múltjukkal és a saját problémáikkal. A regény alapvetően könnyed chick lit, amelyet egy kis nyomozás, néhány titok és egy enyhén misztikus szál tesz érdekesebbé. Különösen tetszett a falucska hangulata, amely távol esik a modern világ nyüzsgésétől, és kellemes hátteret biztosít az eseményeknek.A szereplők közötti kapcsolatok azonban számomra nem voltak hitelesek. A barátnők közti kommunikáció alig működött, túl sok volt az elhallgatás és a bizalomhiány. A romantikus szál is elég gyenge volt (mondjuk nem is ez volt  a lényeg), inkább a barátságok és a titkok kerültek a középpontba. A könyv elejét kissé lassúnak és eseménytelennek éreztem, ezért nehezebben vont be a történet. Szerencsére a második felében egyre több kérdésre kaptunk választ, a befejezés pedig sokat javított az összképen.Összességében kellemes kikapcsolódás volt, de nem biztatott arra hogy rohanjak újabb Millie Johnson könyvért a könyvesboltba.

Szerettem volna egy olyan szakácskönyvet, amiben könnyű és egyszerűen elkészíthető ételek vannak felsorolva. Ez a könyv pont ilyen.
Különböző kategóriákban vannak felsorolva az ételek (főétet, desszert, stb), valamint vannak vegetáriánus receptek is.
Nem utolsó sorban gyönyörű és incsiklandozó fotókkal van tele a kötet.

Az eleje nálam egy kicsit döcögősen indult, nehezen szoktam meg az író stílusát, illetve néha azt sem tudtam mi van, na de aztán... ahogy szép lassan egyre jobban megismertem Kosztya karakterét, és ahogy végre elkezdődtek az igazi szellemsztorik, egyszerűen beleszerettem a történetbe.
Érdemes kivárni vele, ha az eleje neked is furcsa lenne, mert ezután nagyon érdekes és szerethető történet lesz.
Nagyon egyedinek tartom az elképzelést, miszerint Kosztya ételek ízeiben érzi a holtakat, s amint ezeket az ételeket elkészíti, a holtak megjelennek számára. A probléma csak az, hogy nem tud főzni. Itt indul az igazi utazás, hogyan lesz belőle séf, és ad értelmet az életének a szellemekkel való találkozás.
+++++

Az "Oda se neki!" egy olyan mantra, amit én is alkalmazni fogok a jövőben.
Nagyon érdekes volt olvasni Adrienne életét, hogyan nő fel úgy, hogy háború van, hogy a szülei nem szeretik egymást, milyen amikor 9 évesen iskola mellett neked kell felnevelned a testvéred, milyen amikor a nyári szünet a nagymamánál - inkább kiképzőtábor...és mégis, hogyan lehet erősnek maradni, és pozitív felnőttként jó anyának lenni, akkor is, ha nem ezt tanultad gyerekként.
Az Ő karaktere számomra a világ legerősebb női karaktere.
Mindent imádtam ebben a regényben, az író stílust, a történetet, mindent. Nagyon tanulságos volt számomra, tutifix, hogy még olvasok az írótól!🥰

Korábban olvastam már a Torturát Stephen Kingtől (azt hiszem a filmet is láttam, de az mély nyomokat nem hagyott). Aztán ez a korán jött hőség valamiért nálam előhozza a Stephen King-újraolvasásokat, így újra kézbevettem Tortúrát (is).Meg kellett állapítsam ezúttal is, hogy King az újraolvasásokkal sem lesz könnyebb olvasmány. Valahogy mindig eléri, hogy sokadszorra is éppolyan félelmetes legyen, mint akkor amikor még nem ismertem a történet végét.
Ez a történet nem a természetfeletti rémségekre épít, hanem az emberi elme sötétségére. King mesterien adagolja a feszültséget, miközben fokozatosan bontakozik ki az őrület, a kiszolgáltatottság és a reményvesztettség érzése. Annie Wilkes karaktere ma is az egyik legfélelmetesebb számomra: végig hátborzongatóan logikus, kiszámíthatatlan és veszélyes. Valahogy mindig külön elborzadok amikor egy nő követi el a rémségeket pedig tudom, hogy ez sovinizmus mégis. Annyira idegen nekem szociálisan, érzelmileg és pszichésen hogy egészen kikészít. Aztán persze nevetek magamon, hogy egy könyv miért borít meg, de alapból King ebben tud a legjobb lenni. Elvisz a határig.
A Tortúra nemcsak egy thriller, hanem egy klausztrofób pszichológiai rémálom, amelyből olvasóként sem könnyű szabadulni. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy mára klasszikussá vált.

Ha nyár akkor King! ;)

Az elején nem tudtam hova tenni a könyvet, de ahogy haladtunk visszafelé a múltba és derültek ki a dolgok elkezdtek érdekelni miért is lett ez a vége, ami. Miért tette ezt Oliver? Miért lett ilyen ember?
Az tény, hogy az apja szörnyen bánt vele, így hátrányból indult az életben. Viszont a legtöbb tettéért ő a felelős és nem az apja. Lehet ha nem ilyen rideg vele akkor másképpen is történhettek volna az események, de nem minden szülők és szeretet nélkül felnövő gyerekből lesz szörnyeteg!
Így teljesen nem foghatóak a tettei az apjára és annak következményeire, ahogyan vele bánt. Ő dönthetett volna jobban, lehetett volna jobb ember! De még rosszabb lett!
Sajnáltam is a történetben az tény, bár leginkább azt a gyereket sajnáltam aki volt. Azt a felnőttet akivé vált egyáltalán nem! Több elszenvedője is volt a történetnek és Oliver személyiségének és tetteinek. A többségüket lelkileg viselte meg a tény, hogy Oliver az életük része volt és amíg az volt, sok szörnyűséget tett közvetve vagy közvetlenül.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy pontosan mi is történt és mit tett Oliver, akkor olvassátok el a könyvet és legyetek a részesei ti is a szereplők gondolatainak. ;)

Te hiszel a szörnyekben?
Valószínűleg erre a felnőttek többsége nemmel válaszolna, de ha egy gyerektől kérdezném, biztosan más lenne a helyzet.
Szántó Dániel pedig a legújabb ifjúsági regényében elmossa a határt a gyermeki képzelet és a valóság közt, és egy olyan univerzumot teremt, ahol sokáig abban sem voltam biztos, hogy merre vagyok arccal, vagy egyáltalán mi a könyv műfaja. Ez pedig csak még izgalmasabbá tette az olvasási élményt.
Dávidot váratlanul éri, amikor apja bejelenti, hogy költöznek, méghozzá egy eldugott kis helyre, ahol a lakosság száma elég alacsony, azonban gyorsan kiderül, hogy Ködhalomban az újak minden alkalommal eltűnnek. Az iskolában a fiúk két csapatra oszlanak, a feketeruhásokat Márk, a többieket pedig Zeusz vezeti, és utóbbi váltig állítja, hogy az új lakók minden esetben egy szörnynek esnek áldozatul.
Dávidnak hamar rá kell jönnie, hogy a szörny talán nem csak kitaláció, és sajnos elengedhetetlenné válik számára, hogy saját nyomozásba kezdjen, mely során a bosszúvágy is élesen megjelenik.
A szerző becsomagolja a felnőttek számára is rémisztően gyomorforgató emberi gonoszságot, és egy olyan formában tárja elénk, amitől a könyvben szereplő gyermekek a legjobban félnek: egy szörnyként, ami magával ragadja a társaikat, és ki tudja mit tesz velük.
Ez a misztikusnak ható történet az elejétől a végéig izgalmas, folyamatosan történik benne valami, szóval elég gyorsan el is olvastam, és újra csak azt tudom mondani, hogy ha még nem olvastatok a szerzőtől, akkor hajrá, minden alkalom megfelelő arra, hogy elkezdjetek ismerkedni a könyveivel ☺️