Sokan a Knockemout-sorozat miatt szerettünk bele az írónő stílusába, a Fixer első része bebizonyítja, hogy Score-nak a kisvárosi romantika mellett a falrengető (szó szerint!) feszültséghez is elképesztő érzéke van.
A történet alaphelyzete már önmagában is izgalmas, hiszen egy házfelújító valóságshow kulisszái mögé enged betekintést. Itt találkozik Paige és Gannon, akiknél keresve sem találhatnánk ellentétesebb karaktereket. Paige a precizitás és a profizmus mintaképe, aki mindenáron bizonyítani akar a szakmájában, míg Gannon az a fajta sármos, magabiztos férfi, aki egyetlen félmosollyal képes romba dönteni bárki lelki békéjét.
Ami ezt a könyvet igazán különlegessé teszi, az a köztük vibráló, szinte tapintható ellenségeskedés, ami mögött az első pillanattól kezdve ott bujkál a perzselő vonzalom. Lucy Score mesterien építi fel azt a „se veled, se nélküled” dinamikát, ahol a szereplők nemcsak a düledező falakkal, hanem a saját múltjukkal és félelmeikkel is megküzdenek. Ahogy haladunk előre a történetben, rájövünk, hogy a látványos felújítási munkálatok csak a felszínt jelentik: az igazi építkezés a két sebzett lélek között zajlik.
Nem mehetünk el szó nélkül a humor mellett sem, ami a szerző védjegye. A szópárbajok élesek, viccesek és életszerűek, a mellékszereplők pedig – különösen a King-család tagjai – olyan plusz réteget adnak a sztorinak, ami miatt azonnal vágyakozni kezdünk a folytatás után.
Ha egy olyan olvasmányra vágysz, ami egyszerre szórakoztató, érzelmes és elképesztően szexi, akkor az Amire mindig is vágytunk kötelező darab. Készíts be mellé egy nagy adag kávét, mert ha egyszer elkezded Paige és Gannon csatározását, nem fogod tudni letenni, amíg az utolsó tégla is a helyére nem kerül.

Az első könyvem volt a szerzőtől, de biztos nem az utolsó. Emelem kalapom az alapossága miatt, amivel ennyire hihetővé, élethűvé tette a szereplőket, a helyszíneket, a cselekményt. Hatalmas kutató munkát végzett, hogy felhívja a figyelmet ezekre az ügyekre, mielőtt a feledés homályába merülnek. De nagyon is igaza van: vannak olyan tettek, amiket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, sőt, minél többet kell róluk beszélni, hátha nem történnek meg még egyszer!

A cselekmény nagyon jól felépítésre került, értem, miért utalnak rá a ’skandináv’ jellemzővel. Megvan benne minden, ami egy izgalmas, érdekfeszítő krimihez kell: baljós hangulat, brutális gyilkosságok, egy tapasztalt nyomozó, aki erős igazságtudattal rendelkezik. Egymásra épülő nyomok, amik néha zsákutcába vezetnek, míg nem egy apró információból eljutunk a megoldáshoz. És mivel mindez a korabeli Magyarországon játszódik, az ismerősség ad az egész történetnek egy hatalmas pluszt a külföldi művekkel szemben.

Nagyon sok morális kérdés merül fel a könyvben a főszereplő részéről, ami elgondolkodásra ösztönzött olvasás közben. Mi az erősebb: a kötelességtudat, vagy az igazságérzet? Akkor is bűnnek számít egy tett, ha az áldozat maga is bűnös volt? Ha mindenki saját kézbe veszi az igazságszolgáltatást, nem omlik össze a társadalom?

„Felmenthető egy gyilkos, ha az áldozat megérdemelte a halált?”

Hihetetlenül olvasmányos volt a könyv, nemcsak a nyomozás, hanem a korbeli élet részletes bemutatása miatt is. Fájt a szívem Erdei miatt, és bár nem számítottam boldog befejezésre (nem is illet volna a könyv egészéhez), azért megpróbálom azt képzelni, hogy végül késő este ugyan, de hazaért Krisztinához és Bodzához.

A "Boszorkányok elveszett könyve" az egyik legszebb kiadású fantasy ma a könyvpiacon. A színek, a szimbólumok és az élfestés is tökéletesen illik a cselekményhez és a regény hangulatához. Tulajdonképpen megjelenésében és tartalmában is, ez a fantasyk Da Vinci- kódja.
Ritkán találkozom ennyire összetett és intelligensen felépített fantasy világgal. A történet eleje lassabb, de minden apró részletnek szerepe van. A tudományos háttér, az alkímia és a történelmi utalások különleges mélységet adnak a cselekménynek.
A főszereplők (de a mellékszereplők is) sokszorosan árnyaltak. Diana karaktere üdítően érett és gondolkodó, Matthew pedig nem csupán „tipikus vámpír”, hanem komplex, múltja által formált figura. A kapcsolatuk szenvedélyes, mégis fokozatosan építkezik.
Ez nem egy pörgős akciófantasy, hanem hangulatos, aprólékosan felépítíett komplex világépítésű történet. Engem teljesen beszippantott, és biztosan folytatom a sorozatot.

A nők bosszúja Trója eleste utáni rabszolgaság kegyetlen valóságát vizsgálja, ahol a győztesek megölik ellenfeleik férfiait, valamint rabszolgasorba taszítják a nőket és a gyermekeket. Ez a könyv Pat Barker trójai háborút újramesélő sorozatának második kötete, amely feminista nézőpontból közelíti meg a történetet.
Briszéisz nézőpontjból ismerjük meg a helyzetet, aki már nem rabszolga, mivel Akhilleusztól gyermeket vár, és a gyermek védelme érdekében a férfi halála után hozzáadták Alkimoszhoz. Ennek következtében „feleség” státuszát kihasználva szabadon mozoghat a táborban, és segíthet a többi nőnek alkalmazkodni új szerepükhöz, mint rabszolgák és ágyasok azoknak a férfiaknak, akik megölték családjukat. A regény során Barker tömör, feszes prózája életre kelti Hekabé, Kasszandra, Andromakhé és Helené alakját is.
Pürrhosz, Akhilleusz 16 éves fiának szemszögéből is olvashatunk pár fejezetet, aki a trójai faló belsejéből indítja a történetet. Apja még érkezése előtt meghal, és kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy méltó harcos. Ennek eredményeként aktívan részt vesz Trója brutális kifosztásában, megöli Priamoszt, és megtagadja tőle a tisztességes temetést. Ezek a tettek feldühítik az isteneket, akik felkeltik a szeleket, így a görögök nem tudnak hazatérni.
Pürrhosz gőgje éles ellentétben áll a nők szenvedésével. A regény középpontjában a tábor mindennapi élete, a nők gyötrelme, valamint az a törekvésük áll, hogy valamiféle önrendelkezést megőrizzenek azáltal, hogy keresztülhúzzák Pürrhosz terveit, és elérik Priamosz méltó eltemetését.
Igazán érdekes volt a történetet női szemszögből megismerni, úgymond a másik oldalt a történelemnek, amikor nem csak a csatákról és az azt követő ünneplésről esik szó, hanem az elszenvedői oldalról „átélni” mindazt, ami ilyenkor a nőkkel történik, hogy milyen sorsra jutnak.
Elgondolkodtató könyv volt. Ajánlom, különösen azoknak, akiket érdekel az ókori görög világ.

Könyvajánló🩷
Norie Clarke: Fiókba zárt szerelem
Könyvértékelő: 5/4,5⭐️
A könyv hangulata egyszerre melankolikus és reményteli. Bár a múlt fájdalmai végigkísérik a cselekményt, a történet mégis azt sugallja, hogy sosem késő szembenézni az érzéseinkkel, és esélyt adni a boldogságnak.🩷
Joan és Jess párosa nagyon szerethető, különös alkujuk pedig megpecsételi sorsukat. A digitális világ és a múlt közötti csere egyszerre modern és szimbolikus.
Amikor Jess felfedezi Joan titkait, nemcsak egy régi szerelem története bontakozik ki, hanem egy közös utazás is kezdetét veszi, amely során mindketten szembenéznek saját múltjukkal. Mert mindketten súlyos terheket cipelnek..
A regény középpontjában egy olyan szerelem áll, amely sokáig „fiókban marad” nem azért, mert ne lenne valódi, hanem mert a körülmények, a félelmek és a múlt árnyai nem engedik felszínre törni.
A könyv nagy erőssége hogy gyönyörűen mutatja be a generációs különbségeket.
Az idősebb Joan visszafogottsága és a fiatal Jess kíváncsisága izgalmas dinamikát teremt, kiegészíti egymást. Fontos témákat is érint mint pl veszteség feldolgozása.💫
Nagyon imádtam, hisz ez egy megható, érzelmekben gazdag történet a múlt elengedéséről, az újrakezdésről és arról, hogy a szerelem néha évtizedek múltán is visszatalál hozzánk 🩷

A történelem nagy történéseinek leírása attól függ, hogy kitől olvasod, a legyőzők vagy a legyőzöttek oldaláról. Az író nem fukarkodik, teljes valójában, kíméletlen őszinteséggel, minden szépítés nélkül, alaposan, minden részletre kiterjedően tárja elénk a történetet. "Pat Barker regénye hangot ad a mítoszokból és történelemből kitörölt lányok és asszonyok seregének."
Ami meglehetősen ritka. Valahogy a történelem nagy nőalakjai ki vannak törölve a köztudatból. Ha azt hallja az ember, hogy Trója, akkor Akhilleusz és Agamemnón neve ugrik be mindenkinek, na meg talán Hektór, Parisz, Odüsszeusz, Menelaosz és jó esetben esetleg szép Heléna. De nem csak az ő sorsuk dőlt el, hanem több ezer katona, a köznép, a rokonok, azoknak lányai, feleségeik, kisgyermekek sorsa is.
Lüknesszosz királyának leánya, Briszéisz a főhőse a könyvnek. Az ő életét, hányattatásait mutatja be a történet. Érzékletesen, minden ronda dolgot felfedve, nem kímélve az olvasót, a háború csúf részeit megmutatja teljes egészében.

Te mit tennél, ha a te gyermekeddel történne?
A kötet kíméletlen, valósághű és nagyon mai. Erős képet fest a magyar oktatásügyről, a hatalommal való visszaélésről. Tükröt tart a rendszer működtetőinek, az oktatásért felelős politikusoknak, az igazgatóknak, a pedagógustársadalomnak, a szülőknek és a gyámhatóságok elé. Szívszorító és lebilincselő történet, ahol nem a gyermekek érdekei az elsők.
Tele van érzelemmel a kötet és erős érzelmeket válthat ki az olvasóból is. Nem csak egy témát, a szexuális abuzúst taglalja, hanem a rossz rendszer, a kizsákmányolás, a zsarolás, a pedagógusok megbecsülésé mellett is szót emel.

Megérkezett A fogoly zárórésze, és nekem ez lett a kedvencem az egész sorozatból. Nem voltak nagy elvárásaim, csak bíztam benne, hogy Asher és Ella története szépen le lesz zárva és szerintem ez maximálisan sikerült.
A sztori tele van gyógyulással, szembenézéssel és olyan apró részletekkel, amik végre a helyükre kattannak. El végigmegy a saját félelmein, rendet rak a múltjában, Asher pedig hozza a jól ismert „pszichopata, de valahol mégis édes” kettősségét, amitől egyszerűen nem lehet szabadulni.
A mellékszereplők most is erősek, jön pár új arc is, és bőven akad dráma, izgalom, megoldandó probléma. Nem tökéletes a könyv vagy a sorozat, de nagyon megéri belevágni csak készülj fel, hogy hosszú lesz, és rendesen elnyel.

Fogalmam sem volt arról, hogy erre a könyvre szükségem van, de aztán megtaláltam a Húsvéti Alexandra Zsákbamacska csomagban, és rájöttem, hogy pótolhatatlan kincs a Vaják rajongóinak, és izgalmas gasztronómiai utazás a gyanútlanoknak is.
A The Witcher hivatalos szakácskönyv nem csupán egy receptgyűjtemény, hanem egy utazás is a kontinensen, amelyet Geralt of Rivia bejárt. A kötet régióról régióra kalauzol, és minden tájhoz olyan ételeket társít, amelyek hűen tükrözik az adott vidék hangulatát és világát. Így nemcsak olvasóként, hanem a konyhában is részesei lehetünk ennek a különleges univerzumnak. Persze ezek az ételek nem sündisznóból boszorkányvérrel és szellemporral készülnek, hanem teljesen hagyományos hozzávalókból a saját konyhánkban is megvalósíthatóak.
A receptek között egyaránt találunk egyszerű, hétköznapi fogásokat és különlegesebb, ünnepi ételeket, sőt italokat és süteményeket is. Ami külön öröm, hogy a legtöbb hozzávaló könnyen beszerezhető, így a könyv valóban használható a mindennapokban, de a polcon is jól mutat.
A kötet megjelenése is igazán igényes: szép kivitelű, keménytáblás kiadás, hangulatos illusztrációkkal, amelyek még inkább elmélyítik a Vaják világának atmoszféráját. Egy ilyen könyv nemcsak inspiráció a főzéshez, hanem dísze is lehet bármely könyvespolcnak.

Nekem Jane Austen neve már örökre a Büszkeség és balítélet jelenti, mert Mr. Darcy-t egyszerűen lehetetlen felülmúlni, de az Értelem és érzelem című regényét is szeretem.
Amikor megláttam az Alexandra Klasszikusok sorozatban megjelenő gyönyörű, keménytáblás kiadást újra kellett olvasnom. Persze a történet nem változott, de mégis kapott egy új egyedi hangulatot.
A történet klasszikusan és megcáfolhatatlanul Jane Austen stílusa, tökéletesen belesimul a szerző életrajzába, hozza a megszokott konfliktusokat és jellemeket. Olyannyira, hogy Marianne karakterében szerintem az összes bosszantó Bennett lány egyesül (Jane és Lizzy kivételével). ez a lány egyszerűen túl sok, túl impulzív, túl szélsőséges. Ezzel szemben Brandon ezredes minden alkalommal levesz a lábamról a visszafogottságával és kitartásával. Ő az egyik kedvenc Austen hősöm.
Elinor és Edward sokkal kevésbé izgalmas szereplők, de sokkal kiegyensúlyozottabbak, még ha a kommunikációjuk néha kifejezetten frusztráló. Mondjuk ez tökéletesen jellemző Austen írásaira. A boldog véghez többnyire szerencse kell, az odáig vezető út pedig tele van félreértésekkel, kimondatlan érzésekkel és elhallgatásokkal.
Összességében az Értelem és érzelem számomra nem a legerősebb Austen-regény, mégis van benne valami különleges báj, ami miatt érdemes időről időre újra elővenni.

Barátnőm szülinapjára vettem az Alexandra Könyvvásáron. Én is horgolok, de alapvetően nem szeretem a vastag fonalat, ezért ez a könyv nem igazán nekem szól. A könyvben szereplő figurák csodacukik, nagyon szép kivitelű mind. Összesen 15 változatos állatfigura mintája érhető el a könyvben, a mókustól a bagolyig mind ölelnivaló. A leírások részletesek, könnyen követhetők, de a legtöbbjük tényleg csak vastag fonalból mutat szépen, vékonyabb pamutfonallal csak pár figura készíthető ezek közül. Érdekes, hogy a könyv a minták mellé pontos hozzávalókat is megad, de a fonalak nem igazán kaphatóak Magyarországon, sőt a Catania márka azóta mindenhol megszűnt. Emiatt a fonalválasztás abszolút egyedi döntés, de zsenilia alatti vastagságban nem érdemes gondolkodni, illetve talán 3-4 olyan minta van ami simán elkészíthető normál fonallal. Összességében ez egy olyan könyv, aminek helye van az amigurumisták polcán mert ötletelésben és tervezésben is segíthet, de főként a nagyobb figurák szerelmeseinek ajánlott.

Már egy ideje tervben volt a Fogoly olvasása, aztán ahogy megjelent a második rész, úgy döntöttem neki esek végre. Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első rész után nem érzem azt, hogy egy kicsit agyon van hypeolva, de az kétségtelen, hogy nem volt egy rossz dark romance számomra, még ha nem is lett kifejezetten a kedvencem.
A cselekmény egy kegyetlen világban játszódik, ahol bizonyos nők, fogolyként élnek, férfiak/tulajdonosuk foglyaként.
A 22 éves Ella fogoly, tulajdonosa pedig John, aki egyáltalán nem arra használja a lányt, amire ebben a világban a foglyokat szokás. Ahelyett, hogy képességeit aknázná ki, visszaél a testével, és kiárusítja mindaddig, míg valaki meg nem vásárolja tőle. Ella arra számít, hogy a rengeteg bántalmazás, és John után csak jobb jöhet, de sajnos csalódnia kell. Asher Scott egy szadista, titokzatos, domináns férfi, aki gyűlölettel tekint foglyára, nem is akarja maga mellé fogadni, így egy életveszélyes játszma kezdődik köztük, amikor Ash minden áron meg akarja törni a lányt, Ella viszont ezt nem hagyja.
Abban a veszélyes világban, amiben élnek előbb-utóbb a gyűlölet ellenére elkezdik védelmezni egymást, Ella menedékre lel Ash mellett, Ash pedig elkezd megnyílni, de ez csupán addig tart, míg a férfi vissza nem bújik a csigaházába.
Ebben minden megvan, ami egy dark romance könyvtől elvárható: bűnözés, gyilkosság, erőszak, bántalmazó kapcsolat, fogság, traumák, pánikbetegség. A karakterek közt folyamatos a feszültség, a konfliktus, vonzzák de egyben taszítják is egymást.
A hangulata nyomasztó és sötét, az írói stílus pedig sodró, könnyen olvasható.

Gerald Durrell neve számomra mindig is egyet jelentett az állatvédelemmel és az állatok iránti őszinte szeretettel, tisztelettel. Gyermekkoromban bizony kicsit irigy is voltam rá, legalábbis, hogy annyi állata lehet otthon. Első olvasási élményem a kalandortól a Léghajóval a világ körül című, inkább fiatalabbaknak szóló könyve volt és azóta is töretlen lelkesedéssel rajongok a stílusáért és utánozhatatlan humoráért. Időről időre visszatérek hozzá, de ezt már sokszor sok helyen leírtam, azért van ez, mert van olyan, amikor egyszerűen érzem, hogy egy kis Durrell jót tenne a lelkemnek. Ilyenkor belemerülök a történeteibe, együtt nevetek vele, majd egy időre ismét félreteszem. Valahogy így alakult a mi különös, vissza-visszatérő kapcsolatunk.
Most pedig az Európa Kiadó gondozásában az író könyvei ilyen fantasztikus grafikával látnak napvilágot, így örülök, hogy A susogó táj már ebben a csodás, korszerű kiadásban is a polcomon van.
Próbáltam visszaszámolni és arra jutottam, hogy nagyjából az 5. alkalommal olvastam el ezt a kötetet. Ebből is látszik, hogy a megunhatatlan kategória, minden egyes olvasással sikerül újdonságokat találnom, felfedeznem egy új nézőpontot.
Ez pontosan az a kötet, amit képes vagyok egyetlen nap alatt kiolvasni. Ezúttal egy csábító tájra utazunk Gerry-vel , Argentínába, ahol számos kaland vár az olvasóra. Az író természetesen most is igazán humoros anekdotákkal, vidám figurákkal, a gyönyörű természettel és az imádnivaló állatokkal szórakoztat minket. Imádom benne, hogy öníróniával tud mesélni, ráadásul a maga csodálatos egyszerűségével teremt kalandot és adja át a természet tiszteletét. Azt gondolom, soha nem találkoztam egyetlen filmmel vagy írással sem, amely a humort, a tiszteletet és az egyszerűséget ennyire pompás módon tudta volna bemutatni.
A susogó táj vidám, kalandos, teli öniróniával, állati kalandokkal és néhány csepp Argentínával.
Ezúttal is durrell-i fordulatok, kiváló írói stílus, rengeteg anekdota és színes karakterábrázolás jellemzi az írást. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani már az egészen fiatal korosztálynak is, hiszen ezek a történetek kortalanok és mindig időszerűek a feldolgozott témák.

Itt a Zodiákus akadémia negyedik része, ami számomra végre visszahozta a második könyv hangulatát (ami miatt én a sorozatot megszerettem). A harmadik kötet tele volt kötelező körökkel, túl kellett élni a Számvetést, a lányok rendjének is végre ki "kellett" derülnie, a negyedik könyv viszont már... újra szabad. Kiszámíthatatlan. Olyan, hogy miközben olvasod, tudod, hogy itt aztán tényleg bármi megtörténhet.
Új kedvenc szereplőm van, Geraldine személyében (aki kicsit egyenlő egy felnőtt Luna Lovegood-dal, saját könyvet neki!!), és minden hiba ellenére (illetve azokkal együtt) is nagyon szerettem ezt a könyvet. Örülök, hogy az írónők beleírták a karácsonyi időszakot, mert ezek az ünnepekben játszódó fejezetek voltak az abszolút kedvenceim; főleg azok a részek, amikor az Örökösök is jelen voltak és mindenki elengedte egy kicsit egymás szekálását.
Megismerjük Noxot, az Örökösök újra sokat genyóznak a lányokkal, a lányok közti feltétlen bizalom próbára tétetik, Darcy és Orion kapcsolata fejlődik, de még ennél is sokkal érdekesebb a Darius-Tory se veled, se nélküled szál, ami miatt alig várom már, hogy kijöjjön az ötödik kötet, MERT HÁT ÍGY MOST VELÜK MI LESZ???
Az Árnyhercegnő újra hozza azt, amiért a Zodiákus akadémia sorozatot tavaly megszerettem: egyszerűen nagyon szórakoztató, és teljesen kiszámíthatatlan. A sorozat varázsát egyértelműen az adja, hogy írónők olyan világot alkottak, amibe gyakorlatilag bármit behozhatnak - és én imádom ezt a "sosem tudni, mi fog még jönni, mi lesz a következő oldalon"-érzést olvasás közben.

Az első részt (Az árvíz) is imádtam, teljesen beszippantott a történet még februárban, így nagyon boldog voltam, mikor a mármajdnemférjem meglepett nőnapra A gáttal.
Aztán ki is olvastam egyetlen szombat délelőtt alatt.
A történet ott folytatódik, ahol a Blackwater-saga első része - Az árvíz - véget ért, és míg Az árvíz leginkább Elinor körül forog, úgy A gátban egyértelműen Mary-Love volt a központi karakter. Elinor sem lett kevésbé fontos, főleg, hogy a regény lényege pont az anyós-meny csatározás a két igencsak erős személyiségű nő között, de Mary-Love a sorozat második részében vitte a pálmát. Mary-Love csak nem tudja elengedni Elinor gyötrését, még úgy sem, hogy amúgy Elinor őt békén hagyná: hisz' megkapta, amit szeretett volna, végre külön költözhetett az anyósától. De Mary-Love nem tágít, míg... míg... Hát, igazából szerintem ő maga sem tudja, hogy mi a célja.
A könyvsorozat különlegességét a baljós hangulata adja; illetve az, hogy véleményem szerint mindenki talál benne olyan bonyolult emberi kapcsolatot, amivel ő maga is tud azonosulni. Most komolyan, tízből hány nőnek vannak időnként finomabb-durvább csatái az anyósával, hm? Szerintem legalább hatnak. Arról nem is beszélve, hogy górcső kerül Mary-Love és Sister anya-lánya kapcsolata is, jobban beleláthatunk kettejük dinamikájába (ami az első részben egy szoros anya-lánya viszonynak tűnhet, arról kiderül, hogy távolról sem olyan meghitt és problémamentes...).
Felbukkannak új szereplők, megismerünk új kis családokat, átélünk velük tragédiákat, nehézségeket... Közbe pedig szép lassan a gát is megépül, ami az árvíztől védi Perdido városát a jövőben.