A történet az 1959-es holcombi gyilkosságot dolgozza fel, ahol egy teljes családot brutális módon öltek meg. A könyv viszont nemcsak az eseményekre koncentrál, hanem nagyon mélyen belemegy az elkövetők életébe is. Megismerjük a gyerekkorukat, a hátterüket, azt az utat, ami végül a bűnözéshez és a gyilkossághoz vezetett. Érdekes volt látni ezt a fajta részletességet, még ha közben hiányérzetem is volt amiatt, hogy az áldozatokról kevesebb szó esett. Ami igazán megfogott, az a pszichológiai mélység. Nem menti fel a tetteseket, de megmutatja, hogy milyen összetett folyamatok vezethetnek egy ilyen tettig. Közben viszont bennem is ott volt a düh: miért történnek ilyen értelmetlen gyilkosságok? És miért tart egy ilyen ügy feldolgozása, lezárása évekig? És hogy miért lett ennyire ismert ez a könyv? Azért, mert ez volt az egyik első úgynevezett „tényregény”. Capote éveken keresztül kutatta az ügyet, interjúkat készített, és gyakorlatilag egy valós történetet írt meg regényes formában. A könyv 1966-os megjelenése után óriási hatása volt, és sokan ezt tartják a modern true crime műfaj egyik alapművének. Több millió példányban kelt el világszerte, és máig az egyik legismertebb ilyen jellegű könyv. Számomra egy érdekes, de ambivalens olvasmány volt. Tetszett a témája és a részletessége, de közben végig volt bennem egy feszültség és egyfajta ellenérzés is. Ez nem egy könnyű könyv, inkább egy olyan, ami után elgondolkodik az olvasó az emberi természetről.
Hidegvérrel
Truman Capote
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Lukács Carmen
44 perce
Ajánló
"A lélekjáték egyetlen szabálya, hogy ne játssz, ha nem tudsz veszíteni." Miren újabb nyugtalanító ügybe keveredik, amikor egy rejtélyes üzenetet hagynak neki: „Akarsz játszani?”. Zsigereiben érzi, hogy muszáj kiderítenie, mi zajlik a háttérben. Eközben egy szörnyű haláleset rázza meg a várost, és hamar kiderül, hogy a szálak egy húsz évvel ezelőtti ügyhöz vezetnek vissza. A múlt és a jelen folyamatosan összefonódik, miközben Mirennek nemcsak az igazságot kell feltárnia, hanem saját határait is feszegetnie kell egy egyre veszélyesebb játszmában.A már jól ismert nyomozó és a professzor is kulcsszerepet kapnak a történetben, amelyben ők is bábuk a sakktáblán, sorsuk akarva-akaratlanul is összekapcsolódik. Habár az eleje kicsit lassabban indult, utána viszont egyre pezsgőbbé, intenzívebbé vált a történet, és közel 300 oldalon át száguldottunk és én csak kapkodtam a fejemet! A váltott szemszög nálam mindig hatalmas pluszpont, és itt aztán bőven kaptunk belőle! A karakterfejlődés is számomra 10/10. Különösen tetszik, hogy az író nagy hangsúlyt fektet arra, hogy lépésről lépésre megértsük és átérezzük a szereplők traumáit, ettől lesz igazán mély és hatásos az egész. Ráadásul már itt is kaptunk egy kis ízelítőt abból, merre halad majd tovább a Miren Triggs-sorozat… én már most tűkön ülök, hogy jöjjön a folytatás magyarul!
A lélek játéka
Éldekorált
Javier Castillo
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Dana Szilágyi
tegnap
Ajánló
Nagyon-nagyon tetszett. Sőt, alig várom, hogy a kezemben legyen a következő rész! Mikor lesz a megjelenés??? Ez a kötet teljesen levett a lábamról. Bár nehezen rázódtam bele, végül a 300. oldalró kezdve faltam a lapokat. Egy nagyon izgalmas, kalandos fantasy, tele rejtélyekkel, csavarokkal, számomra teljesen kiszámíthatatlan volt az egész. A könyv középpontjában Odessza áll, akit hozzá adnak egy ellenséges birodalom hercegéhez. És innentől indul be a sztori igazán… Nem szeretnék spoilerezni, de ez a könyv valami fantasztikus volt. A kémia a szereplők között, a slow burn, a spicy jelenetek, chefs kiss. Lassan bontakozik ki a cselekmény, illetve a világfelépítés, viszont egyáltalán nem volt unalmas. Faltam a lapokat konkrétan. Szerintem minden romantasy rajongónak kötelező !! Olvassátok, szeressétek!
Shield of Sparrows - Pacsirták oltalma
Devney Perry
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Adriamoly
tegnap
Ajánló
Sokan a Knockemout-sorozat miatt szerettünk bele az írónő stílusába, a Fixer első része bebizonyítja, hogy Score-nak a kisvárosi romantika mellett a falrengető (szó szerint!) feszültséghez is elképesztő érzéke van. A történet alaphelyzete már önmagában is izgalmas, hiszen egy házfelújító valóságshow kulisszái mögé enged betekintést. Itt találkozik Paige és Gannon, akiknél keresve sem találhatnánk ellentétesebb karaktereket. Paige a precizitás és a profizmus mintaképe, aki mindenáron bizonyítani akar a szakmájában, míg Gannon az a fajta sármos, magabiztos férfi, aki egyetlen félmosollyal képes romba dönteni bárki lelki békéjét. Ami ezt a könyvet igazán különlegessé teszi, az a köztük vibráló, szinte tapintható ellenségeskedés, ami mögött az első pillanattól kezdve ott bujkál a perzselő vonzalom. Lucy Score mesterien építi fel azt a „se veled, se nélküled” dinamikát, ahol a szereplők nemcsak a düledező falakkal, hanem a saját múltjukkal és félelmeikkel is megküzdenek. Ahogy haladunk előre a történetben, rájövünk, hogy a látványos felújítási munkálatok csak a felszínt jelentik: az igazi építkezés a két sebzett lélek között zajlik. Nem mehetünk el szó nélkül a humor mellett sem, ami a szerző védjegye. A szópárbajok élesek, viccesek és életszerűek, a mellékszereplők pedig – különösen a King-család tagjai – olyan plusz réteget adnak a sztorinak, ami miatt azonnal vágyakozni kezdünk a folytatás után. Ha egy olyan olvasmányra vágysz, ami egyszerre szórakoztató, érzelmes és elképesztően szexi, akkor az Amire mindig is vágytunk kötelező darab. Készíts be mellé egy nagy adag kávét, mert ha egyszer elkezded Paige és Gannon csatározását, nem fogod tudni letenni, amíg az utolsó tégla is a helyére nem kerül.
Amire mindig is vágytunk
Éldekorált
Lucy Score
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Enikő Tézsla
tegnap
Ajánló
Az első könyvem volt a szerzőtől, de biztos nem az utolsó. Emelem kalapom az alapossága miatt, amivel ennyire hihetővé, élethűvé tette a szereplőket, a helyszíneket, a cselekményt. Hatalmas kutató munkát végzett, hogy felhívja a figyelmet ezekre az ügyekre, mielőtt a feledés homályába merülnek. De nagyon is igaza van: vannak olyan tettek, amiket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, sőt, minél többet kell róluk beszélni, hátha nem történnek meg még egyszer!
A cselekmény nagyon jól felépítésre került, értem, miért utalnak rá a ’skandináv’ jellemzővel. Megvan benne minden, ami egy izgalmas, érdekfeszítő krimihez kell: baljós hangulat, brutális gyilkosságok, egy tapasztalt nyomozó, aki erős igazságtudattal rendelkezik. Egymásra épülő nyomok, amik néha zsákutcába vezetnek, míg nem egy apró információból eljutunk a megoldáshoz. És mivel mindez a korabeli Magyarországon játszódik, az ismerősség ad az egész történetnek egy hatalmas pluszt a külföldi művekkel szemben.
Nagyon sok morális kérdés merül fel a könyvben a főszereplő részéről, ami elgondolkodásra ösztönzött olvasás közben. Mi az erősebb: a kötelességtudat, vagy az igazságérzet? Akkor is bűnnek számít egy tett, ha az áldozat maga is bűnös volt? Ha mindenki saját kézbe veszi az igazságszolgáltatást, nem omlik össze a társadalom?
„Felmenthető egy gyilkos, ha az áldozat megérdemelte a halált?”
Hihetetlenül olvasmányos volt a könyv, nemcsak a nyomozás, hanem a korbeli élet részletes bemutatása miatt is. Fájt a szívem Erdei miatt, és bár nem számítottam boldog befejezésre (nem is illet volna a könyv egészéhez), azért megpróbálom azt képzelni, hogy végül késő este ugyan, de hazaért Krisztinához és Bodzához.
Vadászat
Cserhalmi Dániel
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
tegnap
Ajánló
A "Boszorkányok elveszett könyve" az egyik legszebb kiadású fantasy ma a könyvpiacon. A színek, a szimbólumok és az élfestés is tökéletesen illik a cselekményhez és a regény hangulatához. Tulajdonképpen megjelenésében és tartalmában is, ez a fantasyk Da Vinci- kódja. Ritkán találkozom ennyire összetett és intelligensen felépített fantasy világgal. A történet eleje lassabb, de minden apró részletnek szerepe van. A tudományos háttér, az alkímia és a történelmi utalások különleges mélységet adnak a cselekménynek. A főszereplők (de a mellékszereplők is) sokszorosan árnyaltak. Diana karaktere üdítően érett és gondolkodó, Matthew pedig nem csupán „tipikus vámpír”, hanem komplex, múltja által formált figura. A kapcsolatuk szenvedélyes, mégis fokozatosan építkezik. Ez nem egy pörgős akciófantasy, hanem hangulatos, aprólékosan felépítíett komplex világépítésű történet. Engem teljesen beszippantott, és biztosan folytatom a sorozatot.
A boszorkányok elveszett könyve
A Mindenszentek - sorozat első kötete - Éldekorált
Deborah Harkness
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Luca Csizmadia
tegnap
Ajánló
A nők bosszúja Trója eleste utáni rabszolgaság kegyetlen valóságát vizsgálja, ahol a győztesek megölik ellenfeleik férfiait, valamint rabszolgasorba taszítják a nőket és a gyermekeket. Ez a könyv Pat Barker trójai háborút újramesélő sorozatának második kötete, amely feminista nézőpontból közelíti meg a történetet. Briszéisz nézőpontjból ismerjük meg a helyzetet, aki már nem rabszolga, mivel Akhilleusztól gyermeket vár, és a gyermek védelme érdekében a férfi halála után hozzáadták Alkimoszhoz. Ennek következtében „feleség” státuszát kihasználva szabadon mozoghat a táborban, és segíthet a többi nőnek alkalmazkodni új szerepükhöz, mint rabszolgák és ágyasok azoknak a férfiaknak, akik megölték családjukat. A regény során Barker tömör, feszes prózája életre kelti Hekabé, Kasszandra, Andromakhé és Helené alakját is. Pürrhosz, Akhilleusz 16 éves fiának szemszögéből is olvashatunk pár fejezetet, aki a trójai faló belsejéből indítja a történetet. Apja még érkezése előtt meghal, és kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy méltó harcos. Ennek eredményeként aktívan részt vesz Trója brutális kifosztásában, megöli Priamoszt, és megtagadja tőle a tisztességes temetést. Ezek a tettek feldühítik az isteneket, akik felkeltik a szeleket, így a görögök nem tudnak hazatérni. Pürrhosz gőgje éles ellentétben áll a nők szenvedésével. A regény középpontjában a tábor mindennapi élete, a nők gyötrelme, valamint az a törekvésük áll, hogy valamiféle önrendelkezést megőrizzenek azáltal, hogy keresztülhúzzák Pürrhosz terveit, és elérik Priamosz méltó eltemetését. Igazán érdekes volt a történetet női szemszögből megismerni, úgymond a másik oldalt a történelemnek, amikor nem csak a csatákról és az azt követő ünneplésről esik szó, hanem az elszenvedői oldalról „átélni” mindazt, ami ilyenkor a nőkkel történik, hogy milyen sorsra jutnak. Elgondolkodtató könyv volt. Ajánlom, különösen azoknak, akiket érdekel az ókori görög világ.
A nők bosszúja
Pat Barker
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Moobius online könyváruház | Az ország legjobb könyves ajánlatai
tegnap
Magazin
Kiadóvezetőnk áprilisi hónapköszöntője
Megnézem
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tokai Tünde
tegnapelőtt
Ajánló
Könyvajánló🩷 Norie Clarke: Fiókba zárt szerelem Könyvértékelő: 5/4,5⭐️ A könyv hangulata egyszerre melankolikus és reményteli. Bár a múlt fájdalmai végigkísérik a cselekményt, a történet mégis azt sugallja, hogy sosem késő szembenézni az érzéseinkkel, és esélyt adni a boldogságnak.🩷 Joan és Jess párosa nagyon szerethető, különös alkujuk pedig megpecsételi sorsukat. A digitális világ és a múlt közötti csere egyszerre modern és szimbolikus. Amikor Jess felfedezi Joan titkait, nemcsak egy régi szerelem története bontakozik ki, hanem egy közös utazás is kezdetét veszi, amely során mindketten szembenéznek saját múltjukkal. Mert mindketten súlyos terheket cipelnek.. A regény középpontjában egy olyan szerelem áll, amely sokáig „fiókban marad” nem azért, mert ne lenne valódi, hanem mert a körülmények, a félelmek és a múlt árnyai nem engedik felszínre törni. A könyv nagy erőssége hogy gyönyörűen mutatja be a generációs különbségeket. Az idősebb Joan visszafogottsága és a fiatal Jess kíváncsisága izgalmas dinamikát teremt, kiegészíti egymást. Fontos témákat is érint mint pl veszteség feldolgozása.💫 Nagyon imádtam, hisz ez egy megható, érzelmekben gazdag történet a múlt elengedéséről, az újrakezdésről és arról, hogy a szerelem néha évtizedek múltán is visszatalál hozzánk 🩷
Fiókba zárt szerelem
Norie Clarke
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Tóth-Szöllős Noémi
tegnapelőtt
Befejeztem egy könyvet
Haldokló csillagok
(E-könyv)
Chloe C. Penaranda
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Mayerné Répási Adrienn
tegnapelőtt
Ajánló
A történelem nagy történéseinek leírása attól függ, hogy kitől olvasod, a legyőzők vagy a legyőzöttek oldaláról. Az író nem fukarkodik, teljes valójában, kíméletlen őszinteséggel, minden szépítés nélkül, alaposan, minden részletre kiterjedően tárja elénk a történetet. "Pat Barker regénye hangot ad a mítoszokból és történelemből kitörölt lányok és asszonyok seregének." Ami meglehetősen ritka. Valahogy a történelem nagy nőalakjai ki vannak törölve a köztudatból. Ha azt hallja az ember, hogy Trója, akkor Akhilleusz és Agamemnón neve ugrik be mindenkinek, na meg talán Hektór, Parisz, Odüsszeusz, Menelaosz és jó esetben esetleg szép Heléna. De nem csak az ő sorsuk dőlt el, hanem több ezer katona, a köznép, a rokonok, azoknak lányai, feleségeik, kisgyermekek sorsa is. Lüknesszosz királyának leánya, Briszéisz a főhőse a könyvnek. Az ő életét, hányattatásait mutatja be a történet. Érzékletesen, minden ronda dolgot felfedve, nem kímélve az olvasót, a háború csúf részeit megmutatja teljes egészében.
A nők jussa a hallgatás
A héroszok történeteit évezredek óta zengik. Most áldozataikon a sor.
Pat Barker
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Mayerné Répási Adrienn
tegnapelőtt
Ajánló
Te mit tennél, ha a te gyermekeddel történne? A kötet kíméletlen, valósághű és nagyon mai. Erős képet fest a magyar oktatásügyről, a hatalommal való visszaélésről. Tükröt tart a rendszer működtetőinek, az oktatásért felelős politikusoknak, az igazgatóknak, a pedagógustársadalomnak, a szülőknek és a gyámhatóságok elé. Szívszorító és lebilincselő történet, ahol nem a gyermekek érdekei az elsők. Tele van érzelemmel a kötet és erős érzelmeket válthat ki az olvasóból is. Nem csak egy témát, a szexuális abuzúst taglalja, hanem a rossz rendszer, a kizsákmányolás, a zsarolás, a pedagógusok megbecsülésé mellett is szót emel.
Itt halnod kell
Berkesi Zsuzsa
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Kovács Dóra
szombat
Kívánságlistára tett egy könyvet
Könyvjelző
Vészlény
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Kovács Dóra
szombat
Kívánságlistára tett egy könyvet
Könyvjelző
Szirének
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Hollósi Bianka
szombat
Megosztotta gondolatait
Megérkezett A fogoly zárórésze, és nekem ez lett a kedvencem az egész sorozatból. Nem voltak nagy elvárásaim, csak bíztam benne, hogy Asher és Ella története szépen le lesz zárva és szerintem ez maximálisan sikerült. A sztori tele van gyógyulással, szembenézéssel és olyan apró részletekkel, amik végre a helyükre kattannak. El végigmegy a saját félelmein, rendet rak a múltjában, Asher pedig hozza a jól ismert „pszichopata, de valahol mégis édes” kettősségét, amitől egyszerűen nem lehet szabadulni. A mellékszereplők most is erősek, jön pár új arc is, és bőven akad dráma, izgalom, megoldandó probléma. Nem tökéletes a könyv vagy a sorozat, de nagyon megéri belevágni csak készülj fel, hogy hosszú lesz, és rendesen elnyel.
Fogoly 2
Éldekorált
Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
szombat
Ajánló
Fogalmam sem volt arról, hogy erre a könyvre szükségem van, de aztán megtaláltam a Húsvéti Alexandra Zsákbamacska csomagban, és rájöttem, hogy pótolhatatlan kincs a Vaják rajongóinak, és izgalmas gasztronómiai utazás a gyanútlanoknak is. A The Witcher hivatalos szakácskönyv nem csupán egy receptgyűjtemény, hanem egy utazás is a kontinensen, amelyet Geralt of Rivia bejárt. A kötet régióról régióra kalauzol, és minden tájhoz olyan ételeket társít, amelyek hűen tükrözik az adott vidék hangulatát és világát. Így nemcsak olvasóként, hanem a konyhában is részesei lehetünk ennek a különleges univerzumnak. Persze ezek az ételek nem sündisznóból boszorkányvérrel és szellemporral készülnek, hanem teljesen hagyományos hozzávalókból a saját konyhánkban is megvalósíthatóak. A receptek között egyaránt találunk egyszerű, hétköznapi fogásokat és különlegesebb, ünnepi ételeket, sőt italokat és süteményeket is. Ami külön öröm, hogy a legtöbb hozzávaló könnyen beszerezhető, így a könyv valóban használható a mindennapokban, de a polcon is jól mutat. A kötet megjelenése is igazán igényes: szép kivitelű, keménytáblás kiadás, hangulatos illusztrációkkal, amelyek még inkább elmélyítik a Vaják világának atmoszféráját. Egy ilyen könyv nemcsak inspiráció a főzéshez, hanem dísze is lehet bármely könyvespolcnak.
The Witcher hivatalos szakácskönyv
Laktató ételek, finom fogások és kulináris kalandozások a Vaják világában
Karolina Krupecka, Anita Sarna
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
szombat
Ajánló
Nekem Jane Austen neve már örökre a Büszkeség és balítélet jelenti, mert Mr. Darcy-t egyszerűen lehetetlen felülmúlni, de az Értelem és érzelem című regényét is szeretem. Amikor megláttam az Alexandra Klasszikusok sorozatban megjelenő gyönyörű, keménytáblás kiadást újra kellett olvasnom. Persze a történet nem változott, de mégis kapott egy új egyedi hangulatot. A történet klasszikusan és megcáfolhatatlanul Jane Austen stílusa, tökéletesen belesimul a szerző életrajzába, hozza a megszokott konfliktusokat és jellemeket. Olyannyira, hogy Marianne karakterében szerintem az összes bosszantó Bennett lány egyesül (Jane és Lizzy kivételével). ez a lány egyszerűen túl sok, túl impulzív, túl szélsőséges. Ezzel szemben Brandon ezredes minden alkalommal levesz a lábamról a visszafogottságával és kitartásával. Ő az egyik kedvenc Austen hősöm. Elinor és Edward sokkal kevésbé izgalmas szereplők, de sokkal kiegyensúlyozottabbak, még ha a kommunikációjuk néha kifejezetten frusztráló. Mondjuk ez tökéletesen jellemző Austen írásaira. A boldog véghez többnyire szerencse kell, az odáig vezető út pedig tele van félreértésekkel, kimondatlan érzésekkel és elhallgatásokkal. Összességében az Értelem és érzelem számomra nem a legerősebb Austen-regény, mégis van benne valami különleges báj, ami miatt érdemes időről időre újra elővenni.
Értelem és érzelem
Jane Austen
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
A könyvtáros olvas
péntek
Ajánló
Barátnőm szülinapjára vettem az Alexandra Könyvvásáron. Én is horgolok, de alapvetően nem szeretem a vastag fonalat, ezért ez a könyv nem igazán nekem szól. A könyvben szereplő figurák csodacukik, nagyon szép kivitelű mind. Összesen 15 változatos állatfigura mintája érhető el a könyvben, a mókustól a bagolyig mind ölelnivaló. A leírások részletesek, könnyen követhetők, de a legtöbbjük tényleg csak vastag fonalból mutat szépen, vékonyabb pamutfonallal csak pár figura készíthető ezek közül. Érdekes, hogy a könyv a minták mellé pontos hozzávalókat is megad, de a fonalak nem igazán kaphatóak Magyarországon, sőt a Catania márka azóta mindenhol megszűnt. Emiatt a fonalválasztás abszolút egyedi döntés, de zsenilia alatti vastagságban nem érdemes gondolkodni, illetve talán 3-4 olyan minta van ami simán elkészíthető normál fonallal. Összességében ez egy olyan könyv, aminek helye van az amigurumisták polcán mert ötletelésben és tervezésben is segíthet, de főként a nagyobb figurák szerelmeseinek ajánlott.
Amigurumi
Vidám puhaságok
Annemarie Sichermann
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Kata Antal
péntek
Kívánságlistára tett egy könyvet
Riordan's Revenge - Riordan bosszúja
Éldekorált
Jolie Vines
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést
Virgínia Fekete-Virág
péntek
Ajánló
Már egy ideje tervben volt a Fogoly olvasása, aztán ahogy megjelent a második rész, úgy döntöttem neki esek végre. Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első rész után nem érzem azt, hogy egy kicsit agyon van hypeolva, de az kétségtelen, hogy nem volt egy rossz dark romance számomra, még ha nem is lett kifejezetten a kedvencem. A cselekmény egy kegyetlen világban játszódik, ahol bizonyos nők, fogolyként élnek, férfiak/tulajdonosuk foglyaként. A 22 éves Ella fogoly, tulajdonosa pedig John, aki egyáltalán nem arra használja a lányt, amire ebben a világban a foglyokat szokás. Ahelyett, hogy képességeit aknázná ki, visszaél a testével, és kiárusítja mindaddig, míg valaki meg nem vásárolja tőle. Ella arra számít, hogy a rengeteg bántalmazás, és John után csak jobb jöhet, de sajnos csalódnia kell. Asher Scott egy szadista, titokzatos, domináns férfi, aki gyűlölettel tekint foglyára, nem is akarja maga mellé fogadni, így egy életveszélyes játszma kezdődik köztük, amikor Ash minden áron meg akarja törni a lányt, Ella viszont ezt nem hagyja. Abban a veszélyes világban, amiben élnek előbb-utóbb a gyűlölet ellenére elkezdik védelmezni egymást, Ella menedékre lel Ash mellett, Ash pedig elkezd megnyílni, de ez csupán addig tart, míg a férfi vissza nem bújik a csigaházába. Ebben minden megvan, ami egy dark romance könyvtől elvárható: bűnözés, gyilkosság, erőszak, bántalmazó kapcsolat, fogság, traumák, pánikbetegség. A karakterek közt folyamatos a feszültség, a konfliktus, vonzzák de egyben taszítják is egymást. A hangulata nyomasztó és sötét, az írói stílus pedig sodró, könnyen olvasható.
Fogoly
Éldekorált
Sarah Rivens
Te lehetsz a legelső, aki kedveli ezt a bejegyzést