Amikor a téli esték hidegében egy igazán varázslatos olvasmányra vágyunk, kevés jobb választás létezik, mint E. T. A. Hoffmann halhatatlan remekműve, A diótörő.
Bár a legtöbben Csajkovszkij fülbemászó dallamaiból és a világhírű balett-előadásokból ismerik a történetet, az eredeti, 1816-os regényes mese egy sokkal izgalmasabb és mélyebb világot rejt, mint amit a színpadi verzió meg tud mutatni.
Hoffmann zsenialitása abban rejlik, hogy mesterien mossa össze a valóság rideg határait a gyermeki képzelet birodalmával.
A történet szenteste veszi kezdetét, a gyertyafényes, mézeskalács-illatú szobában, ahol a kis Marika a különc Drosselmeier nagybácsitól egy különös, rút kis diótörő babát kap ajándékba. Ami ezután következik, az a világirodalom egyik legszebb utazása, amelyben a játékok éjfélkor életre kelnek, és kezdetét veszi a hősies küzdelem a hétfejű Egérkirály félelmetes serege ellen. A könyv lapjain azonban nemcsak egy egyszerű csatát kapunk, hanem megismerhetjük a „kemény dió meséjét” is, amely elmeséli, hogyan változott a délceg ifjú azzá a fanyar külsejű lénnyé, akit végül csak a tiszta szeretet és a rendíthetetlen hit menthet meg.
Hoffmann egyedi, enyhén rejtélyes és romantikus stílusa felnőttfejjel is teljesen magával ragadja az embert.
Ha szeretnénk ezt a varázslatot fizikai formában is a polcunkra helyezni, az Alexandra Kiadó kínálatában igazi könyvészeti gyöngyszemeket találunk. A gyönyörű, exkluzív megjelenésű Alexandra Klasszikusok sorozat tagjaként napvilágot látott keménytáblás Diótörő kiadás Sárközi György míves, klasszikus fordításában hozza el nekünk Hoffmann zseniális mondatait. Ez a kötet letisztult, elegáns formájával méltó dísze bármelyik családi könyvespolcnak.

Őszintén szólva az air fryerem eddig leginkább konyhai dísztárgyként funkcionált. Hasábburgonyán kívül nem sok minden készült benne, a kezdeti próbálkozásokat pedig néhány kevésbé sikerült recept gyorsan elvette a kedvemtől. Az Egészséges Air Fryer lakomák azonban újra meghozta a kísérletezőkedvemet. Már az első recepten (granola) meglepődtem, és innentől kezdve csak egyre kíváncsibb lettem. A könyv jól átgondolt felépítésű, a receptek reggelikre, ebédekre, vacsorákra, desszertekre, gyors fogásokra, köretekre vannak bontva, így nagyon könnyű benne keresgélni. A fotók kellemes hangulatot teremtenek, és több ételnél is azonnal kedvet kaptam a sütéshez. Különösen a palacsintatál és a rigatoni keltette fel az érdeklődésemet. Tetszett, hogy a receptek változatosak: a húsos ételek mellett vegetáriánus, diétás, valamint különböző nemzetek konyháiból inspirálódó fogások is helyet kaptak. A leírások egyszerűek, jól követhetők, nincsenek felesleges történetek vagy hosszú bevezetők. Minden receptnél megtalálható a sütési idő, a hőfok, a kalóriatartalom és a makrotápanyagok is, amit különösen hasznosnak találtam. Ez egy olyan szakácskönyv, amelyet valóban főzés közben is kényelmes használni. Nem csak ötleteket ad, hanem önbizalmat is ahhoz, hogy bátrabban használjuk az air fryert. Én biztosan több receptet is ki fogok próbálni belőle.

Dafna Vitale Ben Bassat Vittoria című regénye egy gyorsan olvasható, sodró lendületű holokausztregény, amely egy olasz-zsidó család sorsán keresztül mutatja be a második világháború éveit. Meglepett, hogy a kötet jóval vékonyabb, mint amire számítottam, de rövid terjedelme ellenére fontos témákat érint. A történet középpontjában Vittoria áll, aki addig harmonikus és biztonságos életet él családjával, mígnem a háború mindent megváltoztat. A regény nem a koncentrációs táborok borzalmaira helyezi a hangsúlyt, hanem a kiszolgáltatottságra, a menekülésre és az otthon elvesztésére. A Vitale család a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen elkerülik a deportálást, ám kénytelenek maguk mögött hagyni addigi életüket. A Svájc felé vezető menekülés során olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek egy életre nyomot hagynak bennük. Különösen megrázó az a pillanat, amikor a túlélés érdekében hátra kell hagyniuk legidősebb gyermeküket. Bár a történet érzelmileg erős, számomra kissé hiányzott a szereplők mélyebb lélektani ábrázolása. Mindezek ellenére a Vittoria értékes és elgondolkodtató olvasmány, amely rámutat arra, milyen törékeny lehet a biztonság, és milyen sokféleképpen lehet túlélni a történelem legsötétebb időszakait.

Il sole sorgerà domani!
Bár még csak július van, meg merem kockáztatni, hogy az év egyik legjobb könyvét olvastam most el. Dögös, humoros, letehetetlen.
A Zodiákus Akadémia szerzői bizony a Szolária határain kívül is tudnak nagyot alkotni!
Rivális családok, enemies to lovers, birtokok, viszonyok, üzletek, betörések, templomok, rablások, esküvők, fegyverek és a kedvencem, Coco, a törpespicc véreb. De komolyan imádtam ezt a humoros vonalat, ahogy a kis kutya teljes értékű szereplője volt a történetnek.
Nem tudom ezt a regényt kokrét olvasóknak ajánlani, bíztatok mindenkit, hogy olvassa el, szerintem tetszeni fog!

Amennyire nehezen csúszott le nálam az első rész, annyira faltam a lapjait a másodiknak. Kedvenc ikreink ezúttal próbálják összekaparni magukat az első rész traumái után, és végre eljutnak oda, hogy nem csak tűrnek, hanem támadásba lendülnek az Örökösök ellen.
Imádtam a lányok kis csínytevéseit, konkrétan minden jelenetnél azt vártam, hogy „na, most mit húznak?”. És őszintén elképesztő volt, hogy a srácoknak fel sem merült, hogy esetleg velük is lehet szórakozni. Meglepetééés!
Végre kaptunk egy adag extra kémiát is a lányok és a fiúk között, és baromira örültem, hogy legalább egyikük elkezdett visszavenni a seggfejségből. Haladás, haladás.
Összességében teljesen beleszerettem ebbe a sorozatba, szóval nincs mese, tűkön ülve várom, hogy a kezeim közé kaparinthassam a következő részt. 📚✨

A Meseszép rémálom nálam már a megjelenést megelőzően a várólistára került. Miután teljesen beszippantott a Za sorozat, egyértelmű volt, hogy ezt a könyvet is szeretném elolvasni. Amint megérkezett hozzám, nem is vártam sokáig, rögtön belekezdtem.
A legelső meglepetés viszont már az első fejezetekben ért. Mivel én tipikusan az az olvasó vagyok, aki nem olvas fülszöveget és maximum címkék alapján tájékozódom.. de most ez sem történt meg… Teljesen más hangulatra készültem, ezért kellett néhány fejezet, mire átállt az agyam. Amint ezt sikerült elengednem, már sokkal jobban tudtam élvezni a történetet.
A regény minden olyan elemet felvonultat, amit ettől a műfajtól várni lehet. Van benne akció, vér, erőszak, szenvedély, veszély, jól működő romantika, szerethető karakterek és olyanok is, akiket örömmel utál az ember. Emellett több fordulat is gondoskodik arról, hogy egy pillanatra se laposodjon el a történet. Végig kíváncsi voltam arra, hogy merre viszi tovább a szerző a cselekményt, ezért gyorsan haladtam vele.
Ennek ellenére nálam most nem tudta felülmúlni a Zodiákust. Persze rögtön eszembe jutott, hogy annak idején a Za első részével sem volt szerelem első látásra. Sőt, majdnem félbehagytam, aztán végül az egyik kedvenc sorozatom lett. Ezért most sem szeretnék túl hamar végleges véleményt mondani, mert könnyen lehet, hogy a folytatás teljesen más megvilágításba helyezi az első kötet eseményeit.
Ami viszont most egyértelműen hiányérzetet hagyott bennem, az a lezárás volt. Az utolsó öt-hat fejezet szerintem túlságosan felgyorsult. Miközben addig minden esemény szépen felépítve bontakozott ki, a végére úgy éreztem, mintha hirtelen minden egyszerre akarna megtörténni. Nekem ez egy kicsit kizökkentett, és emiatt az összkép sem lett olyan erős, mint amire számítottam.
Mindezek ellenére nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és egyáltalán nem bántam meg, hogy kézbe vettem. Kíváncsian várom a folytatást, mert ha ettől a szerzőtől valamit megtanultam, akkor az az, hogy az első kötet alapján nem szabad végleges ítéletet mondani.

Ez volt az első olvasásom Cserhalmi Dániel tollából , és egyben az első olyan regényem is, amely ennyire mélyen foglalkozik az ötvenes évek Magyarországával. Amit erről a korszakról tudok, azt leginkább az iskolai történelemórákon tanultam, illetve a nagymamám sok-sok történetéből ismertem meg. Emiatt különleges nosztalgia lengte körül ezt az olvasást.
A történet 1950-ben játszódik egy dél-alföldi faluban, ahol meggyilkolják a helyi párttitkárt, Kiss Imrét. A nyomozást Nagyfi Zoltán és Pintér Ferenc vezetik, akik hamar rájönnek, hogy szinte minden falubelinek megvolt a maga oka gyűlölni a „Vörös Bárót”. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ÁVH is bekapcsolódik a nyomozásba, őket azonban sokkal inkább a politikai érdekek vezérlik, mint az igazság felderítése.
Az első fejezetekkel nem volt könnyű dolgom. A történet lassan bontakozik ki, rengeteg szereplőt és apró részletet ismerünk meg, ami ugyan később mind értelmet nyer, de kezdetben kissé türelmet igényel. A könyv harmadától azonban teljesen magával ragadott. A cselekmény felgyorsult, a karakterek egyre izgalmasabbá váltak, az utolsó 250 oldalt pedig szinte egyetlen lendülettel olvastam végig.
A befejezés számomra vegyes érzéseket hagyott maga után. Nem egy klasszikus krimis lezárást kaptam, ami elsőre kicsit bosszantott, ugyanakkor éppen emiatt éreztem rendkívül hitelesnek. Az utolsó néhány fejezetet viszont már kevésbé éreztem szükségesnek. Nehéz erről spoiler nélkül írni, de aki olvasta, valószínűleg sejti, mire gondolok.
Számomra A vörös báró nem sorolható be egyetlen műfajba. Nem teljesen krimi, nem is hagyományos történelmi regény, hanem a kettő kiváló ötvözete. A történelmi háttér, a nyomasztó korszak hangulata és a nyomozás együtt nagyon erős élményt adtak.
Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben újra előveszek egy ÁVH-s témájú regényt, mert ez a történet teljesen meghozta hozzá a kedvemet.

Igazi csemege a felnőtt színezők között. Kikapcsolódásnak tökéletes, főleg egy mozgalmasabb időszakban. A rajzok mellett a könyvből vett idézetek gazdagítják a kötetet. Azoknak is ajánlom, akik nem szerették a könyvet (mint én).

Kíváncsi voltam, hogy mit tudnak alkotni az írónők egy teljesen más műfajban, mint a Zodiákus Akadémia. Az elején nagyon kételkedtem, hogy ez a könyv tetszeni fog-e nekem, mert nem történt benne semmi érdemi dolog.
Igazi maffiás, dark romance-es (szó szerinti) Romeo és Júlia retelling volt, sok-sok erőszakkal, rivalizálással és nem kevés erotikával.
A két főszereplő a két ellenséges maffiacsalád örököse, akik arra hitvatatottak, hogy a másikat eltegyék láb alól. Ez majdnem sikerült korábban a férfinak, de “valami indokból” nem tudta megtenni. Most, viszont sikerült a lányt elrabolnia egyenesen az esküvőjéről.
Innen lett izgalmas a történet…
Sloan karakterének nem igazán volt mélysége, de szimpatikus volt.
Harcias és bátor mellette pedig imád és jól is tud főzni…
Rocco-val is hasonlóan éreztem.
Sajnos azokat az érzéseket, amiket az írónők szerettek volna átadni a férfival kapcsolatban egyszerűen éreztem. Jóképű, magas, izmos, akit a bosszú hajt.
Viszont, a testvéreivel közös párbeszédeket nagyon szerettem.
Kettejük kapcsolata nem indult valami jól, majd nagyjából a semmiből alakult ki, ahol szintén nem éreztem semmit közöttük, csak a testiséget.
A két főszereplőn kívül, Nicoli karakterén keresztül is megismerhettük a történéseket. Bevallom, hogy őt tartottam a legizgalmasabbnak az egész könyvben.
A hatalmas csavar egyáltalán nem lepett meg, az első perctől kezdve tudtam.
Olyan magasan van az bizonyos a léc, amit a Zodiákus Akadémiával tettek fel az írók, amit lehetetlen volt megugrani, de összességében tetszett a történet, ha kiszámítható is volt.
Várom a folytatást!

Ezt a kötetet vártam a legjobban. Amióta felbukkant Lucian tudtam, hogy ő lesz a kedvenc Knockemout férfi karakterem. Imádtam a két főszereplő civakodását, perzselt körülöttük a levegő. És nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miért nem bírják egymást ennyire. Ebben a történetben nagyon tetszett, ahogy Lucianról oldalról oldalra hullottak le leplek és bontakozott ki, nagyon jól épült a karaktere. Sloane és Lucian történetének a kezdete már régre nyúlik vissza és ebbe is folyamatos betekintést kaphattunk ami, nagyon feldobta az egészet. Nekem a hátom könyv közül ez volt a kedvencem. És a végére minden kiderült és minden a helyére került. Nagyon jó befejező kötet.

A Mindörökké Itália egy könnyed nyári olvasmány, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt mindazoknak, akik egy hétköznapi, de mégis szórakoztató történetre vágynak.
Lou válása után keresi önmagát és mindenáron találni szeretne valamit, amiben végre tehetséges lehet, ezzel bebizonyítva a volt férjének, hogy igenis képes rá.
Erre tökéletes alkalom az a zenei tábor, ahová kislányát kíséri el és önkéntes felügyelője lesz a gyerekeknek.
Arra azonban nem számít, hogy ez az utazás nem csak a zenéről, a gyerekekről és önmaga felfedezéséről fog szólni, hanem romantikus végkimenetele is lehet az egésznek. Hiszen Nick, aki egyre közelebb kerül Lou szívéhez és lelkéhez, nemcsak fiatalabb nála, hanem a lánya tanára is. Emiatt Lou fél engedni a férfi vonzalmának. De az érzéseknek nem lehet csak úgy megálljt parancsolni.
Ez nem csak egy romantikus történet, hanem egy utazás, amely közelebb visz önmagunkhoz. A maga természetes módján mutatja meg, hogy nem kell mindenáron megfelelnünk mások elvárásainak, elég ha csak önmagunkat adjuk. Fontos mondanivalója, hogy bármikor újrakezdhetjük az életünket, bármiből képesek vagyunk újra várat építeni.
Könnyed, szórakoztató történet, amit szívből ajánlok mindenkinek.

Az első rész után már biztos voltam benne, hogy folytatnom kell a sorozatot. Hiszen az ott megismert mellék szereplők váltak az új főszereplőkké. Ebben a könyvben a jó fiú szeret bele a "rossz" lányba, aki történetesen a testvére egyik legjobb barátja. Ez sem csak egy sima love story, ebben a könyvben is előkerülnek a komolyabb témák. A főszereplők között végig érezhető a feszültség és a vonzalom, miközben mindketten a saját múltjukkal és bizonytalanságaikkal küzdenek. Lucy Score ismét remekül ábrázolja, hogy egy kapcsolat nemcsak a romantikáról, hanem a bizalomról, az elfogadásról és a gyógyulásról is szól. Erotikus részekben nincs hiány és a nyomozás is folytatódik, sőt egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz.

William Shakespeare az 1590-es évek közepén vetette papírra a Rómeó és Júlia című drámáját, amely a világirodalom legikonikusabb és leginkább hatásos szerelmi történetévé vált. Az angol reneszánsz zsenije egy régi olasz történetet vett alapul, ám azt a nyelvi leleményesség, a feszült tempó és az emberi lélek mély ismerete révén emelte a halhatatlan remekművek közé.
A cselekmény Veronában játszódik, ahol két ősi ellenséges család, a Capuletek és a Montague-k gyermekei első látásra egymásba szeretnek. Ez a mindent elsöprő, tiszta és őszinte vonzalom azonban azonnal halálos konfliktusba kerül a környezetükből áradó, vak és értelmetlen gyűlölettel.
A színdarabot olvasva és nézve újra és újra lenyűgöz, hogy mennyire nagyon, de nagyon lehet szeretni ezt a tragédiát, mert sokkal többet nyújt egy egyszerű, romantikus közhelynél. Shakespeare zsenialitása abban rejlik, hogy a fiatalok szerelmét nem nyálasnak, hanem egy elementáris, mindent felégető erőnek mutatja be, amely képes szembeszállni a társadalmi elvárásokkal és a családi átkokkal is.
Különösen imádom a karakterek fejlődését: ahogyan a naiv és fiatal kamaszokból a tragédia hatására érett, a döntéseikért a végsőkig kiálló felnőttek válnak. A darab katartikus, szomorú végkifejlete és a szerelmesek önfeláldozása örök figyelmeztetés arra, hogy a gyűlölet mindig pusztít, és a megbékélésért gyakran a legnagyobb árat kell fizetnünk.
Ez a mű számomra megunhatatlan, és minden korosztálynak alap, ami újraolvasva is azonnal magával ragad.

Nagyon sokáig halogattam az olvasását, mert a nagy hype miatt kicsit féltem attól, hogy nem fog tetszeni vagy éppen annyira beszippant, hogy napokig nem csinálok mást csak olvasok. Hát inkább az utóbbi lett igaz. Nagyon hamar beindul a sztori és szerintem nem laposodik el a hossza ellenére sem. Nagyon tetszik, hogy nem csak egy romantikus könyv, hanem van egy kis "krimi" szál is benne, ami fentartja az érdeklődést a következő részekhez.
Ha szereted a következő tropeokat, akkor kötelező elolvasnod: menekülő menyasszony, a kisváros agglegénye, lassan kibontakozó történet, zsémbes és vidám párosítás, két szemszögből íródott, erotikus jelenetek, egy kis krimi, gonosz ikertestvér, meglepetés unokahug.

Bevallom, amikor elkezdtem olvasni, kicsit tartottam tőle. Azt hittem, ez egy tipikus, végig sírós, nyomasztó történet lesz, de szerencsére tévedtem.
A történet középpontjában egy különleges telefonfülke áll, ahonnan az emberek még egyszer, utoljára „felhívhatják” azt, akit elveszítettek. Ezek a hívások ugyan nem a valóságról szólnak, mégis segítenek kimondani mindazt, amire talán már nem volt lehetőség: a bocsánatkérést, a hálát, a szeretetet vagy éppen a búcsút.
Persze, a könyv témája szomorú, hiszen a gyászról, a veszteségről és a kimondatlan szavakról szól. Mégsem éreztem azt, hogy lehúzna. Sokkal inkább elgondolkodtatott. Minden történet egy kicsit más szemszögből mutatja meg, hogyan próbálnak az emberek együtt élni a fájdalmukkal, és hogy néha a továbblépéshez nem a válaszok, hanem az elfogadás vezet el.
I Szujon – Az utolsó hívás egy csendes, érzelmes regény, ami után az ember még sokáig gondolkodik a szereplőkön és a saját életén is.
Nekem kellemes csalódás volt, és örülök, hogy esélyt adtam neki. Ha szereted az érzelmes, de nem túlzóan drámai történeteket, ezt a könyvet jó szívvel ajánlom

Nem mostanában, hanem még tavaly februárban kaptam meg ajándékba a vőlegényemtől (most már férjem) a könyvet és olvastam el. Nem hiszem el, hogy nem írtam róla ajánlót (eddig), mert máig az egyik kedvenc regényem.
Először is: mennyire gyönyörű már ez a könyv??? Mi ez az élfestés? Az első élfestett könyvem volt a Vészlény, és azóta is ez a legszebb könyv életemben.
A Vészlény három szálon fut: három teljesen különböző évszázadban követhetjük három erős, igazi harcos nő életét, akik a különböző történelmi korok ellenére szorosan kapcsolódnak, ugyanis felmenői egymásnak. Vagyis a 2019-ben bántalmazó kapcsolatából menekülő Kate-nek felmenője a tizenéves, 1942-ben élő Violet, és Altha is, aki pedig 1619-ben küzd az életéért, ugyanis épp el akarják ítélni boszorkányságért (és ugye tudjuk, mi járt akkoriban, ha valakire rásütötték a boszorkányság bélyegét).
Nem tudnék választani, hogy a három nő közül melyikük szálát szerettem jobban. Mindhárman mások, mind a hármuk fejezeteinek más a hangulata, más a különlegessége... egyformán imádtam mint a hármukat.
Kate, Violet és Altha teljesen más életét élnek, de a közös géneken kívül összeköti őket az egyedi, misztikus kapcsolatuk a természet teremtményeivel. Egy ezzel kapcsolatos nagyon finom fantasy szál szövi át ezt a történetét, sok-sok állattal, gyönyörűen megírva, és jó szívvel tudom ajánlani azoknak is a regényt, akik nem szeretik a fantasy-műfajt.
Őszintén: soha nem fogok leállni azzal, hogy ajánljam ezt a könyvet.
Emilia Hart csodálatosan ír, elképesztő, ahogy a természetet megjeleníti, mesterien szövi a szálakat, képes sokkolni, és valahogy mindig elérte, hogy amikor véget ért egy fejezet, azon bosszankodtam, hogy nem olvashatom tovább azt a szálat.

Ez egy sötét, lebilincselő, ellenségekből szerelmesek maffiarománc volt, amely végig izgalommal telített volt. Nagyon szeretem a szerzőket, és ismét sikerült valami igazán nagyszerűt alkotniuk.
A Romero és a Calabresi család halálos ellenségek. Amikor egy erőszakos összetűzés során a legidősebb Romero fiú, Rocco, életben hagyja Sloant, a lány elutazik Olaszországba, hogy befejezze tanulmányait, és a szabadság érzetét is megtapasztalja. Négy évvel később azonban a legkevésbé sem vágyik arra, hogy hazatérjen, és ismét apja szigorú irányítása alá kerüljön.
Amikor megtudja, hogy az apja elrendezte a házasságát gyermekkori barátjával, Sloan rádöbben, hogy ez lett a sorsa, és bármennyire is próbál kitörni aranykalitkájából, nem menekülhet a végzete elől.
Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy saját esküvőjéről elrabolják, és túszként használják fel a családja ellen. Most a Romero fivérek fogságában Sloan ráébred, hogy a helyzete még rosszabb, mint valaha. Rocco Romero hideg, könyörtelen gyilkos, aki úgy tűnik, személyesen Sloant hibáztatja mindazokért a bűnőkért, amelyet az apja az ő családja ellen elkövetett. Sloan elrablása hirtelen ötlet volt, de Rocco most már a maga javára akarja fordítani a helyzetet.
Ez valóban egy klasszikus ellenségekből szerelmesek történet. Rocco egyáltalán nem kedves Sloannal, amikor elrabolja. A lánnyal szemben tanusított bánásmódja messze nem emberséges, Rocco viselkedése hideg és kegyetlen, ráadásul kiszámíthatatlan hangulatingadozásai miatt sosem lehet tudni, mire készül.
Sloan azonban méltó ellenfele Roccónak.
Amire egyikük sem számít, az a köztük lassan kialakuló kötelék. Mindketten sebzett, sötét lelkek, és ahogy Rocco fokozatosan lehántja Sloan védőrétegeit, rájön, hogy valami különös módon tökéletesen illenek egymáshoz. Minél többet fedez fel a lányból, annál inkább megkedveli, és hamarosan ugyanannyira beleszeret, mint Sloan őbelé.
Ami kezdetben egy kegyetlen játszmának indult, végül teljesen visszájára fordul: Rocco ráébred, hogy valóban maga mellett akarja tartani Sloant – a családneve ellenére is.
A köztük lévő feszültség lassan épül fel, és amikor végül lángra lobban, a kialakuló vonzalom izzóan intenzív. Az intim jelenetek eredetiek és egyediek voltak, kapcsolatuk pedig hitelesnek és hihetőnek érződött. A történet természetesen nem nélkülözi a maffiatörténetekre jellemző sötétséget, az eltemetett titkokat és a váratlan fordulatokat.
Alaposan kidolgozott és átgondolt történet, a regény főszereplő is részletesen lettek megalkotva. Ami a leginkább elnyerte a tetszésem az a cselekményvezetés, tényleg nem voltak benne unalmas pillanatok, pörgött a történet és a fő fordulattól pedig leesett az állam.
Ahogy azt a szerzőktől már megszokhattuk, a regény remekül megírt, magával ragadó és rendkívül élvezetes olvasmány volt, amelyet örömmel ajánlok mindenkinek, aki szereti a maffiarománcokat és a Rómeó és Júliát alapul vevő történeteket.

Az írónő korábbi könyveit is nagyon szerettem. Az utolsó vándorlás óriási kedvencem tőle, így nem volt kérdés, hogy ezt is el fogom olvasni. A partvidék sötétjét egyébként Reese Witherspoon is beválasztotta a könyvklubjába, ez sem véletlen.
A történet ugyanis zseniális. Működik a jól bevált recept: minden szereplőnek meg van a maga titka. Most is óriási szerepet kap a természet, az állatvilág, valamint a klímaválság, amiről az írónő szokásához híven negatívabb képet fest, vagy csak a jövőt vetíti elénk. És tele van érzelemmel is a történet.
Nálam továbbra is Az utolsó vándorlás a favorit, de ez a könyve is felejthetetlen lett. 🩵