Nagyon szeretem a szó jó értelmében vett régimódi krimiket, azokat, amelyekben a szerző és a karakterek is betartják a klasszikus krimi játékszabályait és elárulom Mező Szabolcs első regénye mindezt hozta.
Nem is feltétlenül érezni, hogy első regénye a szerzőnek, mert egy az egyben tökéletes olvasási élményt nyújtott, az apró hibák ellenére is zseniálisan, szakszerűen bontotta ki a történetet, nem húzta, hanem pörgette az eseményeket, hogy ne is jusson eszünkbe unatkozni. A múlt és a jelen szépen építkezett és emellett nagyon megkedveltem a régi idők iskolájában szocializálódott nyomozópárost is, Farkas Róbert főügyészt és Szűcs Gábor főhadnagyot, igaz a magánéletükről keveset tudunk meg, de mivel egy sorozatról beszélünk remélem, hogy később nagyobb fókusz kerül majd rájuk is. Az érdekességet számomra még az adta, hogy nem egy klasszikus rendőr nyomozópárosról beszélnünk, mivel Farkas Róbert ügyészként jelenik meg a történetben, így egy kicsit másfajta gondolkodásmódot is kapunk, jól finomított a klasszikus rendőr-rendőr felálláson.
A történet pedig egy zárt, kisebb közösség, jelen esetben a Sullay család köré épül, akiknek eléggé terhelt a múltjuk és egy váratlan eseménynek köszönhetően előtörnek az elhallgatott sérelmeik, kiesnek a szekrényből a csontvázak, amitől a légkör végig nyomasztónak hatott, nem lehetett tudni, hogy ki képes akár a leggonoszabb tettekre is. Nagyon érdekes családi dinamikát lehetett megfigyelni, például azt, hogy a már halott családtagok is mennyire kihatással tudnak lenni az élőkre. A történet viszonylag kevés szereplővel dolgozik, de nagyon sok múlott a szövevényes kapcsolatokon és a logikai kifejtéseken, így ez egyáltalán nem volt zavaró.
A történet egy Poirot-féle megoldással zárul, összefoglalva megkapjuk a magyarázatot és a lezárást is.
Összességében egy szépen felépített, egységes színvonalú történetről van szó, szakmai hozzáértéssel, jó írói stílusban megírva.

Minden rendben volt,gyorsan megkaptam.

Ez az egyik legérdekesebb írástechnikai könyv, amit olvastam. Nem száraz ismereteket sorol egymás után, hanem életrajzi közegbe ágyazva adja át a tudást. Az Írásról nem egy klasszikus kézikönyvnem strukturált tananyag, hanem egy személyes hangú vallomás az írásról, az alkotásról és az életről. Stephen King őszintén beszél saját pályakezdéséről, sikereiről és kudarcairól, függőségeiről, valamint azokról a mélypontokról, amelyek formálták nemcsak emberként, hanem íróként is. Nyilván van benne rendszer, de maga az írástechnikai tudás nem rendszerezett.
A személyes életút és az írástechnikai útmutató nem válik el élesen egymástól. Egy-egy élettörténeti epizód után szinte észrevétlenül érkeznek a tanácsok az írói fegyelemről, a napi rutin fontosságáról, a szerkesztés alapelveiről vagy a felesleges szavak kihúzásáról. Emiatt a kötet nem tekinthető átfogó, minden részletre kiterjedő írói kézikönyvnek inkább egy inspiráló mű amely gondolkodásra és munkára ösztönöz.
King stílusa itt is jól felismerhető: közvetlen, sallangmentes, gyakorlati szemléletű. Nem terjengős, viszont amit mond, az használható. Tanácsai mögött évtizedes tapasztalat áll, és ez hitelessé teszi még a legegyszerűbbnek tűnő megállapításait is.
Az Írásról ezért leginkább azoknak lehet értékes olvasmány, akik nem pusztán technikát szeretnének tanulni, hanem betekintést egy alkotói életútba is. Motiváló, őszinte és személyes hangú könyv.

A könyves siker receptjének minden hozzávalója belekerült ebbe a történetbe. Adott egy nagyon magas, jóképű, tökéletes mértékben pimasz flörtmester férfi főszereplő, aki nemcsak külsőre, hanem jellemében is erősen hajaz más imádott RY karakterekre. Mellé kapunk egy bájos, kedves, nagyon alacsony női főszereplőt, akinek a történet elején nincs más választása, mint összekötni életét az úriemberrel... És innentől? Minden fejezetben történik valami, amitől az olvasó sikongathat és kuncoghat.
Úgy érzem, hogy RY a jól bevált dolgokon nem változtatott.
Lényegében tehát minden adott volt. Én pedig annyira, de annyira szerettem volna szeretni… de nálam sajnos most nem lobbant fel a szikra. Életemben nem haladtam még ilyen lassan könyvvel, pedig tényleg imádnivaló volt az egész, csak valahogy nem kapott el igazán. Talán most túl magasra tettem a képzeletbeli lécet vagy nem is tudom.
Ettől függetlenül teljesen biztos vagyok benne, hogy sokaknak hatalmas kedvence lesz majd. Ha szeretted az írónő korábbi munkáit, akkor nyugodt szívvel vedd le a polcról ezt is!

Hasznos könyvek, én meg vagyok elégedve, másoknak is ajánlani fogom.
Köszönöm a munkájukat, további szép napot !

Ha mondanom kellene egy olyan könyvet, ami a nőkről és a női bátorságról szól, akkor az Auschwitzi bába jutna eszembe.
Ez a történet is Auschwitz poklába visz. Megismerhetünk olyan nőket, akik a legembertelenebb körülmények között is képesek voltak emberek maradni. Anna és Esther egyetlen mondattal mentik meg magukat a haláltól: „Bába vagyok.”
A tábor szülészete nem az élet helye volt, hanem a kegyetlenségé. És mégis, ezek a nők minden erejükkel azon voltak, hogy ahol lehet, életet mentsenek, hogy esélyt adjanak, hogy kapaszkodót hagyjanak a jövőnek.
Olvasás közben megszakadt a szívem, de közben mérhetetlenül büszke is voltam ezekre a nőkre. Arra az összetartásra, bátorságra és szeretetre, amit egymás iránt mutattak.
Ez nem egy „szép” történet. Ez egy nyers, fájdalmas, mégis fontos emlékeztető arra, mire képes az ember .

Három idősíkon, négy szereplő szemszögéből elmesélt történet. A Hilton és a James család élete összefonódott, mikor Bella James a bába lánya, és a gazdag Hilton családból származó Eli szerelméből egy kisfiú született. Mindig is ellentétek feszültek a két család közé.
Eközben 1969 szilveszter éjjelén a kis Alice Hiltonnak rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Majd 50 évvel később a kis Sienna Hiltonnak szintén nyoma vész. Az eltűnésük körülményei gyanúsan hasonlóak. És a James család tökéletes bűnbak lehet, mint mindig…
Eleinte nagyon izgalmasnak találtam, hiszen mindegyik szál fent tudta tartani az érdeklődésem, illetve az írónő stílusa is olvasmányos volt. Aztán a könyv felétől kissé kezdtem elveszteni az érdeklődésemet, ugyanis a titkok, amik életben tartják a történet hangulatát számomra nyilvánvalóvá váltak. Innentől kezdve kicsit nehezebben tudtam rávenni magam az olvasásra.
Ettől függetlenül viszont nem bántam meg, hogy elolvastam és tervezek még olvasni az írónőtől.

Nem csalódtam. Szuper könyvek voltak benne

Tolkien nagyszabású fantasyklasszikusa sokáig volt a bömbikönyvem (ha rossz volt a világ akkor Gyűrűk Urát kellet olvasnom), emiatt bárhol kinyitom ma, gond nélkül fel tudom venni a szálat. Egyszerűen imádom a kényelmes történetmesélését, az aprólékos világépítést, a különleges lényeket, és mindent, de mindent. Vannak állandóan idézet mondataim: „Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű.” „. “Ez az út zárva van […] A Holtak vágták, a Holtak őrzik, míg csak el nem jön az idő. Az út zárva van.” Egyszerűen a teljes trilógia beépült a személyes kultúrámba, és sok mindent meg tudok bocsátani azoknak, akik olvasták. Nem mondom, a film is jó de a könyv sokkal-sokkal több. Szerintem mindenkinek muszáj elolvasni. Az Alexandra Kiadó évfordulós megjelenése pedig egyszerűen csodaszép. Kötelező darab minden könyvespolcon.

Éppen csak befejeztem az első részt, de nem is volt kérdés, hogy azonnal folytatom a sorozatot, mert ez tipikusan egy olyan sötét, mély történet, ami egy az egyben beszippant.
A második kötet középpontjában egy konkrét építmény, a gát áll, ami nem.l csupán szimbolikus díszlet vagy háttérelem, hanem a teljes cselekményt meghatározó erődemonstráció. Tetszik az, ahogy az író a fizikai létezést összemossa a pszichés érzelmekkel, szó szerint gátat emel.
Bár a sorozattól sokan erőteljesebb bizarr vagy horrorisztikus elemeket várnának, engem inkább az lepett meg, hogy ebben a részben már mennyire finoman adagolja a különös mozzanatokat az író, amiket inkább a borzongató kategóriába sorolnák. Számomra ez teljesen pozitív irányba tereli a történetet.
A hangsúly továbbra is egyértelműen az emberi viszonyokon van. A karakterek, különösen a nőalakok annyira élnek és lélegeznek, hogy szinte észrevétlenül manipuláltak az olvasás során. Elinor figurája továbbra is megfoghatatlanul erős jelenléttel bír, emiatt nekem a legérdekesebb és legösszetettebb karakter, szeretem, hogy nem harsány, mégis betölti a történetet.
A lapokon kemény érdekütközések bontakoznak ki, családon és városon belül is. Szerettem a családon belüli stratégiai játszmák kibontását, az ambíciók megjelenését. Különösen élveztem, ahogyan a szerző rétegről rétegre fejti le a közösség és a család belső dinamikáját.
A déli kisváros atmoszférája szinte érezhető, a gótikus elemek továbbra is szépen beépültek. Egyszerre látomásszerű képi elemek jelennek meg a realista ábrázolás mellett, ez a regény fő erőssége.
Ismét kedveltem a pszichológiai mélységeket, van belőlük bőven. Nem a külső fenyegetés dominál, hanem az, ami a szereplőkben zajlik, egy játszma, amibe minket is bevon az író. Teli van a történet félelmekkel elfojtásokkal és szenvedéllyel.
Összességében számomra ez a történet élt és lüktett, saját ritmusa volt, amely olvasás közben szinte fizikailag is érezhető, érdemes figyelni erre is az olvasás során.
Ritkán köt le ennyire egy sorozat, de most kifejezetten várom a folytatást, a harmadik részt, ami A ház címmel jelenik meg a napokban.

Rhya-t éppen elkapja az ellenséges sereg és ki akarja végezni pusztán azért mert tünde (hegyes fülű). Ekkor betoppan a félelmetes maszkos Sarló tábornok, akiről messze mondák jelzik kegyetlenségét. Sarló azonban ahelyett hogy megölné, elviszi egy távoli országba, Északra, ahol még életében nem járt Rhya. De közben fogoly is. Vagy nem? Üldözőik elől Sarló mindig megvédi, ám amikor szökésen járna az esze, Sarló megfélemlíti. Új ellensége fogságában minél távolabb kerül otthonától, annál inkább rádöbben: valójában semmi sem az aminek látszik - sem félelmetes fogvatartója, sem a birodalmat pusztító métely, sőt ő maga sem.
Tudom sokan mondják, hogy ez a könyv unalmas, csak lovagolnak a vakvilágban. Igen van egy út amit Sarlónak és Rhyának be kell járnia, azonban ahogy haladnak előre a cél felé, a történet is úgy bontakozik ki és jönnek le a rétegek mint hagymáról a héj. És amikor elér az olvasó a végére, akkor látja át igazán, hogy igazából teljesen beszippantotta a történet.