Sziasztok
Még egy könyvét sem olvastam az írónak, de látom sokan szeretik.
Mit ajánlotok melyik könyvével érdemes kezdeni?

Mi történik, ha a sors egy vidéki szerelőműhelybe kormányozza az életedet? Melanie Harlow romantikus regénye megmutatja, hogy a legnagyobb fordulatok néha akkor jönnek, amikor meg sem nyomnánk a gázpedált.
Blair – látszólag tipikus nagyvárosi lány , aki egy váratlan baleset miatt Bellamy Creek nevű városkában reked. A terv az, hogy gyorsan rendbe szedeti a kocsiját, és folytatja útját,de a sorsnak más tervei vannak.Griffin, a helyi szerelő, akinek múltja éppoly viharos, mint Blair jelene, valami olyat lát meg benne, amit még ő maga sem tudott megfogalmazni.Vajon létezik számukra közös jövő?
Imádtam, ahogy a két teljesen különböző világ találkozik, és mégis megtalálják egymásban azt, amit kerestek – talán még maguk sem tudták, hogy mire van szükségük, míg egymásba nem botlottak.
A könyv címe nem árul zsákbamacskát, hiszen a két főszereplő között tényleg száguldó sebességgel halad a szerelem.Bevallom, olykor zavart ez a gyorsaság, de a karakterek annyira kedvelhetőek voltak és teljes szimpátiát érzetem, hogy egy idő után teljesen elengedtem.Remekül hozta azt, amit elvárok egy kisvárosi románctól.A borító pedig eszméletlen cuki.Ami még nagyon jópofa volt, hogy a könyv végében receptek is voltak.A történet végre már én is megkívántam ezeket a finomságokat.🫠
A könyv legnagyobb tanulsága az, hogy legváratlanabb pillanatban is történhet valami jó. Hogy néha, amikor minden rosszul alakul, az élet titokban már elő is készítette nekünk a legjobb fordulatot. És emlékeztetett arra is, hogy ne zárjuk be a szívünket – még akkor sem, ha a múltban fájdalmak értek.Tőlem ezért a fontos tanulságért 4⭐️-ot kapott ez a történet.A következő részt pedig nagyon várom🤭 úgy érzem Cole lesz az én emberem🫣
Ha szereted Lucy Score, Abby Jimenez vagy Emily Henry regényeit akkor bátran ajánlom.

Mostanában jobbnál jobb fantasyk akadnak a kezembe, és A dal, amely vihart kavar sem okozott csalódást! Már a borítóval levett a lábamról, de szerencsére a tartalom is méltó a külsőhöz. (De komolyan, mikor jön a folytatás?!)
A történet középpontjában Sintha áll, aki egy elzárt, havas vidéken reked, ahol különös gyilkosság történik. A nyomozás során találkozik a rejtélyes Arezanderrel, akivel egyre mélyebb, izgalmas kapcsolat alakul ki.
A világépítés ismét zseniális – részletgazdag, ötletes és mégis követhető, pont ahogy azt már megszokhattuk az írónőtől. A mágikus lények és különleges képességek csak tovább színezik ezt a már így is lenyűgöző univerzumot, miközben a háttérinformációk szépen, fokozatosan tárulnak fel, folyamatosan fenntartva az érdeklődést.
A havas, bezárt tér adta hangulat és a karakterek közti feszültség tökéletesen megalapozza a regény atmoszféráját. Számomra a helyszín kifejezetten izgalmas volt – könnyedén beszippantott ez a zord világ.
Sintha erős, racionális típus, míg Arezander kiismerhetetlen, misztikus karakter – kettejük között pedig szinte szikrázik a levegő. A romantikus szál ugyan gyorsan kibontakozik, és nem annyira mély, a karakterfejlődés sem túl hangsúlyos, de ezek bőven ellensúlyozhatók a fordulatos cselekménnyel és az elképesztő világépítéssel.
Összességében ez egy izgalmas, érdekfeszítő romantikus fantasy, erős atmoszférával és kreatív háttérvilággal. Ha szereted a varázslatos, havas környezetet, a misztikus karaktereket és a cseppnyi romantikát, ez a könyv neked való!

Egy komor hangulatú thriller, amely a múlt árnyai és a személyes titkok súlya köré szövi izgalmas történetét.
A főszereplő, Paris, egy reggel véres ruhában, kezében borotvával tér magához saját fürdőszobájában – miközben férje, a népszerű humorista, holtan fekszik a kádban. A gyilkosság vádja önmagában is elég súlyos, de Paris számára még ijesztőbb, hogy a nyomozás és az ezzel járó médiacirkusz olyan titkokat is felszínre hozhat, amelyeket évtizedek óta próbál eltemetni.
A múltja egyik legsötétebb árnya Ruby Reyes – a “Jégkirálynő” néven hírhedtté vált nő –, aki 25 éve egy hasonló bűntett miatt került rács mögé. Most, hogy szabadult, Paris újra szembe kell néznie azzal, amit egyszer már maga mögött hagyott… vagy legalábbis azt hitte.
A regény mesterien építi a feszültséget: a folyamatosan adagolt információk és a sokkoló fordulatok végig ébren tartják az olvasó figyelmét. Paris és Ruby karakterei mélyek és összetettek – a múltjuk, motivációik rétegenként tárulnak fel, és ahogy haladunk előre a történetben, mi is egyre jobban elmerülünk ebben a sötét, nyomasztó világban.
A történet nemcsak izgalmas krimiként működik, de olyan fontos témákat is boncolgat, mint az identitás, a múlt feldolgozása, és a megbocsátás lehetősége – vagy annak hiánya.
Egyetlen dolog zavart kissé: az idősíkok közötti gyakori váltások néha megtörték az olvasás lendületét, és kizökkentettek a történet sodrásából.
Mindezek ellenére egy erős, fordulatos thriller, amit bátran ajánlok mindenkinek, aki szereti a pszichológiai mélységű, feszült hangulatú regényeket, amelyek nem engedik könnyen el az olvasót.

Millie Bobby Brownt valószínűleg a legtöbben a Stranger Things sorozatból ismerjük, most viszont egészen más oldaláról mutatkozott be: első regénye, a Tizenkilenc lépcsőfok egy érzékeny, háborús történet, amely az irodalmi világba is belépőt adott neki.
A regény a második világháború idején, 1942 szeptemberében, Londonban játszódik. A főszereplő, Nellie Morris, egy 18 éves lány, aki a bombázások árnyékában próbál normális életet élni. Egy amerikai pilótával, Rayjel való véletlen találkozása reménysugarat hoz számára, ám egy tragikus légiriadó mindent megváltoztat. Nellie-nek ezután nemcsak a gyásszal, hanem a túlélés kíméletlen valóságával is szembe kell néznie.
Ez a könyv jóval több, mint egy egyszerű háborús regény – egy mélyen személyes történet arról, milyen fiatalnak lenni egy olyan világban, ahol minden bizonytalan. Nellie szemszögéből megismerhetjük a félelmet, a reményt, a veszteséget – és azt, milyen az, amikor valaki mégis próbál kapaszkodót találni az életben.
Bevallom, a történelmi regények nem igazán a zsánerem, mégis örülök, hogy kézbe vettem ezt a könyvet. Könnyen olvasható, megható és őszinte – és bár tudjuk, hogy maga Millie Bobby Brown nem maga írta, a történet mögött meghúzódó személyes inspiráció mégis különös súlyt ad a könyvnek.
Ajánlom mindazoknak, akik kedvelik az érzelmes, háborús hátterű történeteket, és azoknak is, akik kíváncsiak a színésznő egy új, érzékenyebb oldalára.

Bevallom, egy picit tartottam ettől a könyvtől, elsősorban azért, mert ifjúsági kategóriába sorolják és féltem, hogy esetleg túl komolytalan lesz a saját korosztályom számára. De már az első fejezet után megnyugodhattam, mert a Belial egy kifejezetten olvasmányos, izgalmas és érzelmileg is mély fantasy történet, amely messze túlmutat az egyszerű YA sémákon.
Cassia egy különleges képességekkel rendelkező lány, akire nem hat az istenek varázsa. Emiatt rejtőznie kellene a világ elől, de amikor lehetősége adódik bosszút állni egy kegyetlen istenen, nem habozik. Rabszolgának álcázva bejut az isten palotájába, ám hamarosan egy veszélyes játszma közepén találja magát, ahol egy őserejű isten és az ördög is a lelkére pályázik. Belial, aki legalább annyira veszedelmes, mint amennyire vonzó, fenekestül felforgatja a lány életét. Cassiának csupán öt napja maradt, hogy döntsön. Kiben bízhat? Miben hihet? És mit hajlandó kockára tenni a bosszúért… vagy talán a szerelemért?
A történet szinte beszippantott. Nincsenek felesleges, üresjáratos részek, gyorsan lehet vele haladni, ugyanakkor egy percig sem éreztem azt, hogy felületes lenne. Az írónő fantasztikusan adagolja a feszültséget, és közben olyan világot épít fel, amely azonnal megelevenedik az olvasó előtt. A térkép és az illusztráció a könyv hátlap belsejében pedig csak tovább erősíti ezt az élményt.
Ami viszont igazán különlegessé tette számomra ezt a könyvet, az Belial és Cassia kapcsolata. Kettejük dinamikája egyszerűen elképesztő.
A végén pedig… hát, nehéz lenne spoiler nélkül beszélni róla, de maradjunk annyiban, hogy a könnyeimmel küszködtem. Szívfacsaró, mégis gyönyörű. Az biztos, hogy nagyon várom a duológia folytatását, és most már teljesen egyértelmű, hogy az Izara sorozat is felkerül a listámra!

Helytálló folytatása az első résznek. Ebben a részben visszatérünk az Ostalára, ami Vasilisa számára a hazai terep. Mindemellett a cselekmény egy táborban játszódik, ami számomra nosztalgikusan hatott, mert gyerekként rengeteg hasonló tábort megjártam már és ezeket juttatta eszembe.
A cselekmény szerencsére nem laposodott el, több információt tudhattam meg az óramágiáról és érezhető volt a fejlődés is a karakterekkel kapcsolatosan, illetve az ellentétek is kiélesedtek bizonyos karakterek között.
Új karakterek mellett egy új lényt is megismerhettem, ami számomra igazán szimpatikus volt és ezzel kapcsolatosan nagyon megörültem a könyv végi történésnek is, mert sok izgalmat vetít még előre.

Zafón szerepel a kedvenc szerzőim között. Az első könyv, amit anno olvastam tőle a Marina volt - megvett magának kilóra.
Majdhogynem együltő helyemben kiolvastam, annyira izgalmas volt! Persze, este olvastam, mert miért is ne, így totál be voltam parázva tőle. Teljességgel magába szippantottak az események, mi állhat A Dolog hátterében, ki mozgathatja a szálakat és hogy.. Ez mégis hogyan lehetséges?!
Ha szeretitek az idegborzoló, fordulatos történeteket, amik kész érzelmi hullámvasútra ületetnek, de amibe mégis van romantika, kedvesség és báj, ezt a könyvet ajánlom.

A klasszikus mindig is az egyik kedvenc műfajom volt. Valahogy olyan jól tud esni a lelkemnek elmerülni ebben a régmúlt világban, az adott időszak összes problémájával együtt. Dickens-t pedig több embernek kellene olvasnia, az tuti!
Miért?
A regény klasszikus mivoltához híven lassan építkezik és halad előre teret adva az olvasónak, hogy elmerüljön a kor hangulatàban. A mögöttes tartalmak itt is lenyűgöztek és teljesen elvarázsolt, hogyan tudja a szerző érzékeltetni a tàrsadalmi különbségeket, az idő erejét, a jó és a rossz 'harcàt'. Utóbbinál pedig mennyire megmutatkozik, hogy a valóságot nem lehet feketére és fehérre lebontani, hisz a vilàg ennél sokkal bonyolultabb. Kemény olvasmány, de annyira értékes!

A 2 testvér mármár azt hiszi, ez lesz a legunalmasabb karácsonyi szünetük a nagypapájukhoz 'száműzve', ám ekkor még nem tudják, mibe is fognak keveredni ittlétük alatt. Vajon rálelnek a sok évvel ezelőtt eltűnt nagymamájukra? Melyik varázstárgyban/lényben bízhatnak, és ki akarja a vesztüket?
Igazán üdítő élmény volt, telistele izgalmakkal, rejtélyekkel, és lebilincselő kalanddal. Egy olyan könyv, ami a gyerekekkel megkedveltetheti az olvasást, a felnőttek pedig ismét kalandvágyó fiatalokká változhatnak, együtt izgulva végig az eseményeket a szereplőkkel. Kellemes kikapcsolódás lehet - karacsonyi ajándéknak is kiváló!!

Hajjaj, erről a részről lehetne mit mesélni! Már akkor 4 csillagról indult ez a könyv, amikor megtudtam, hogy Dr. Manuel Manello az egyik főszereplő... Upsz. Payne-nek meg egy teljesen másik oldalát mutatta meg az írónő, hirtelen a nagy feministából pironkodó hölgy lett, legalábbis bennem ilyen érzést keltett.
Sajnos úgy éreztem, nem nagyon történik semmi… Igen, jó volt Payne gyógyulását figyelni Manny mellett (ahhh, annyira gyerekes ez a becenév!!), és hihetetlen, mennyire megkedveltem a dokit, de egyszerűen nem jött ez most át… Alapból már azt sem értettem, miért lett nekik részük egyáltalán, bár tény, hogy az írónőnek sikerült igazán meglepnie ezzel a shippel, és én imádok meglepődni!
Újabb mínusz pont jár viszont azért, hogy V és Butch között ismét nem történt meg az az átütő dolog, amire vártam. Titkos vágyamról végleg le kell, hogy mondjak; el kell fogadnom, hogy ez a bromance nem fog beteljesülni.
V-re visszatérve. Nem mondom, hogy örültem, hogy Jane-nel megint középpontba kerültek, valahogy idegesített a párosuk, főleg Jane, Vishous problémáját pedig már túltárgyaltnak és erőltetettnek éreztem, nem tudtam beleélni magam a helyzetükbe, így egy véget nem erő szenvedéssé vált róluk olvasni. Sajnos V ismét eltávolodott tőlem, pedig eddig sem volt ám közel, és ezt nagyon sajnálom.
Ami a legpozitívabb volt ebben a részben, az egyértelműen Manny, hihetetlen egy cukipofa a csávó, boldog vagyok, hogy már ő is része ennek a nagy családnak, viszont sajnos ő nem volt elég a 4.5 csillaghoz… Mindenesetre semmiképp se hagyjátok ki ezt a részt sem, egy erős 4 csillagos olvasmány!!

Kezdjük ott, hogy Johnnal nagyon sok minden történt a 2. rész óta, mióta ismerjük. Imádtam azelőtt, hogy átváltozott, egy csenevész, jóravaló srác volt, olyan kis ártatlan, aki a légynek sem ártana. Jó pár lánnyal shipeltem, de végül sajnos a mellett kötött ki, akit hát enyhén szólva nem neki szántam. Őt leginkább senkinek… Ne értsetek félre, bírom Xhexet, tök jó, hogy van egy ilyen női karakter is, de hogy pont John Matthew-val? Valahogy ez olyan bizarr.
Legalábbis annak tűnt, amíg Mr. Ártatlan át nem változott vámpírrá… Na aaaz! Mintha egy komplett új személyiség tört volna felszínre. Ekkor ábrándultam ki Johnból, pedig ígéretesnek tűnt, akár az egyik kedvencem is lehetett volna. Hál’ istennek, hogy ilyen soká jött az ő része, így volt időm megszokni az “új” JM-et. Xhex se volt gyenge, de ahogy John bánt a csajjal a 7. részben, hát öregem, az nem volt semmi!
Szerintem nem is kell mondanom, hogy miattuk jár a fél csillag levonás (4.5 csillag így is kiemelkedő teljesítmény), ugyanúgy éreztem a végén, hogy valami hiányzik, mint az eddigiekben, de azért végül tetszett a kapcsolatuk alakulása, teljesen más volt, mint az eddigiek. Tetszett a többi szemszög, Darius a múltból, Payne, Qhuinn és Blay, (ja és a különös “kísértet”, feltételezem Murhder, hát az haláli volt, csak furán lett bevezetve) na meg Lash, te jó ég, az nagyon komoly volt, végre mélyebb betekintést nyerhettünk az alantasok világába, izgalmas volt, és a végén hátborzongató is.
Szóval összességében tetszett, igazából J. R. Ward hozta a tőle elvárt szintet, így elégedett vagyok. Egy szereplőt viszont még megemlítve: mennyire durva, hogy Layla személyisége is 180 fokos fordulatot vesz a könyvek során, szinte hihetetlen, mennyire drasztikusan megváltozik egy-egy szereplő sorsa… Köszi, Ward, hogy sose hagysz minket unatkozni!

Nem mondom, hogy felesleges volt ez a könyv, mert nem volt, de azért abból sem lett volna semmi, ha ez kimarad az életemből. A kedvenc részeim természetesen az interjúk voltak, de azon belül is inkább az azt követő részek, ha jól emlékszem, amikor az írónő részletesen leírta a viszonyát az adott szereplővel, és hogy milyen volt a részét írni. Amikor Ward a Vishousszel való kapcsolatáról írt, rendesen elgondolkodtatott. Végre megértettem, miért volt olyan furcsa az ő része számomra, és hogy miért volt egyben kicsit csalódás is. Na de lényeg a lényeg, úgy érzem, az írónő által ebben a részben kicsit közelebb kerültem a szereplőkhöz, és végre újra azt éreztem, hogy igen, ők mind egy nagy család, akik halálukig küzdenek a másikért. Úgy vélem, egy ilyen hosszú és népszerű sorozathoz jó ötlet volt készíteni egy ilyen kötetet, abszolút ajánlom az FTT fanoknak, hogy ne hagyják ki!

"Mindig csak a rossz dolgokra gondolunk, sosem a jókra, melyek megtörténnek velünk."
És tényleg, sokszor elfelejtünk örüni annak, ha minden rendben van. Így van ezzel a főszereplő, Jennifer is, aki tanúja lesz annak, amint fia elkövet egy gyilkosságot. A sokk után, másnap már elkezdődik a visszaút, szép lassan göngyölíti fel az eseményeket, de jóval messzebb van a kiindulópontja annak, hogy megakadályozza fia szörnyű tettét. Hogyan jutottak el idáig? Nem is ott kell keresni a probléma forrását, ahol gondoltuk? Mi az, amit nem vettünk észre? Mi az, amit elszalasztottunk?
Elgondolkodtató - főleg anyaként -, hogy vajon hibáztunk-e szülői minőségünkben, ha igen, hol, vajon helyre lehet-e hozni. A "mi lett volna, ha..." kérdése egy ilyen regény olvasásakor akaratlanul is előkerül.
Elgondolkoztam azon is, hogy én vajon változtatnék-e bármin.
Nem mondom, hogy rengeteg időutazós történetet olvastam. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy most erre a regényre esett a választásom.
Egyszer olvasós, gyorsan haladós, könnyen érthető történet, nekem ez volt a héten az utazós könyvem, nem okozott problémát újra és újra felvenni a fonalat.
Tudsz mondani olyan időutazós könyvet, amely nagy hatással volt rád?