Minden megvan ebben a könyvben az igazi karácsonyi hangulathoz: mézeskalács és forrócsoki minden mennyiségben, egy csipet romantika, szerethető karakterek, egy bájos kis falu és egy csodás összetartó közösség.
Nagyon szerettem olvasni, tökéletes kikapcsolódás volt.
Egyetlen dolgot bántam, hogy a történet vége kezdett ellaposodni, talán kevesebb oldalszámban még jobb lett volna a sztori.
De ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki egy bájos kis romantikus karácsonyi könyvre vágyik! 🩵

Sziasztok😊
A mobius márkanagykövet program keretein belül, fantasztikus könyvekkel találkoztam. 4 könyvet szeretnék ajánlani ami nálam 4 és 5 csillagot érdemelt.
Imani Erriu: Égi testek
Könyvértékelés: 5/ ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫
“– Ismered a legveszélyesebb fajta gonoszt? – suttogta Elara. – Egy nő, akinek nincs vesztenivalója.”
Heléne Holmström: A mindörökké most kezdődik
Könyvértékelès: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️
“ Sose tudhatja az ember, a történetek néha váratlan fordulatot vesznek.”
Caroline Peckham · Susanne Valenti: A számvetés
Könyvértèkelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️💫
“Szoláriában a kék azt jelenti: királyi.
És nekem a kék azt jelenti: Te.”
Kayvion Lewis: Thieves Gambit-Tolvajok játszmája( A győztes mindent visz )
Könyvértékelés: 5/⭐️⭐️⭐️⭐️
“ Az utóbbi hónapokban kolis Insta-oldalakat kukkoltam, ami könnyebben okoz függőséget, mint a Netflix koreai sorozatai.”

A harmadik részben tényleg felpörög minden: Reni végre kicsit magabiztosabb, de persze továbbra is az a kedvesen szétszórt Reni, akit ismerünk. A 9/b-ben közben teljes gőzzel zajlik az élet: Virág hozza a formáját, Zsolti továbbra is a világ leglelkesebb trollja, Cortezék pedig a szokásos, karizmatikusan félreérthető módon bolygatják Reni lelki békéjét.
Viszont a cím nem véletlenül “Egyedül”, hirtelen minden kicsit komolyabbnak tűnik: barátságok hullanak szét , új szövetségek alakulnak, és Reni kénytelen szembenézni azzal, milyen az, amikor nem minden úgy alakul, ahogy ő elképzelte. De közben ott a rengeteg humor, a tipikus SZJG-s káosz, amiért imádjuk ezt a sorozatot.
Olvasd, olvasd, OLVASD! Szerintem minden résszel csak jobb és jobb ez a sorozat.

A második rész ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt, és az egész olyan, mintha tényleg visszaülnél az iskolapadba Cortezékkel. Reni már kezd egy kicsit otthonosabban mozogni az osztályban, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne bénázna továbbra is – épp ettől olyan szerethető.
A nagy újdonság ebben a részben, hogy az osztály dinamika végre igazán beindul. Mindenki jobban megnyílik, kialakulnak a kis klikkek, barátságok, és persze ott van az állandó alaptéma: Cortez. Reni továbbra is próbál rájönni, mit is kezdjen az érzéseivel, miközben a helyzet hol reményteljes, hol teljesen kilátástalan – tipikus kamasz hullámzás, amit nagyon könnyű átélni vele.
Ez a rész nem a nagy fordulatokról szól, inkább arról a sok apró pillanatról, amelyek miatt tényleg jó olvasni: amikor valami jól sikerül, amikor valami nagyon nem, amikor Reni túlreagál, amikor valaki meglepően kedves… és persze minden alkalomról, amikor feltűnik Cortez, és Reni agya azonnal leáll, amit mi imádunk.
Zseni sorozat, amit vétek lenne nem folytatni. :D

Ha valaha vágytál arra, hogy visszarepülj a gimis évekbe, és újra átéld a legelső barátságok, titkos szerelmek és nagy újrakezdések izgalmát, akkor a Szent Johanna Gimi pontosan neked szól! Leiner Laura elképesztően könnyed és zseniálisan humoros stílusa már az első oldalakon eléri, hogy izgulj Reni esetlenségei miatt, és végérvényesen beleszeress a Szent Johanna Gimi világába.
A történet bája abban rejlik, hogy hihetetlenül valóságos. Reni naplján keresztül pont azt az érzést kapod vissza, amit kamaszként átéltél: az első napok feszengését, a „vajon mi lesz?” kérdések gyomoridegét, és persze azt a bizonyos rózsaszín ködöt, ami ugyan kínos, de mégis a legszebb dolog a világon.
Ha most kezdenéd, őszintén irigyellek: előtted áll életem legjobb sorozatának első kötete. Úgyhohy hajrááá, vesd bele magad!

Wooow… Rég olvastam Leiner Laura-könyvet. De jó érzés volt. Hiányzott ez a poén poén hátán benyomás. :) Sokaknak az volt a legfőbb baja a könyvvel, hogy egyáltalán nem reális, fárasztó és miegyéb. Nekem az a véleményem, hogy Leiner Laura igenis reális, csupán szeret csillámot szórni a lovakra. Magyarán: teljesen hétköznapi dolgokat úgy fogalmaz meg, hogy az vagy oltári nagy baromságnak tűnik, vagy egyszerűen csak nem tudjuk elképzelni őket a valóságban. De hát könyörgöm, Leiner Lauráról beszélünk… Ilyen az ő stílusa. Már rég a süllyesztőben lenne, ha csak és kizárólag olyan dolgokat írna, amik tényleg megtörténhetnek a valóságban.
Azt hiszem, ideje beszélnem magáról a könyvről.
A téma eleinte nem igazán fogott meg. Mármint a szilveszter része, a szakítás már jobban érdekelt. És a szereplők. Nyilván. A főszereplő, Lia, nekem szimpi volt, egészen a végsőkig. Ő egy önző, egocentrikus fruska, aki azt hiszi, királylánynak született; csettint, és várja, hogy ugorjanak neki. De én bírtam a csajt, mert ezeket a tulajdonságokat sosem rosszként tekintettem. Persze volt, mikor csak fogtam a fejem, hogy Jézusooom!, de általában szimplán kiröhögtem, mondván, Ez kész! :'D. A könyv végén – a visszaemlékezésnél – volt egy mélypont, mert, bár értettem az érzéseit, nagyon idegesített az önzősége. Az már túlment a legfelső határon is. Szerencséje, hogy sokat változott, ahogy azt ő maga is észrevette. Az ő jellemfejlődése tetszett leginkább.
Aztán Szilkó. Istenem, ez az ember sírba vitt, IMÁDOM! <3 Örülök, hogy ő Lia bátyja, nagyon aranyos köztük a testvéri viszony. És Szilkó beszólásai… Te jó ég, volt, hogy az ágyon olvastam, és úgy röhögtem rajta, hogy le kellett térdelnem a földre, azt mondogatva: Nee, kérlek, ne, ez fáááj! :D Osztogatta a tipikus ironikus, cinikus, gúnyos, bunkó vicceit, amiktől a könyv szereplői idegbajt kaptak, csak én szakadtam sírva, mint valami buggyant. Ő egyszerre önző és önzetlen. És nagyon tetszett, hogy egy megcsalt papucsból érett férfivá cseperedett előttem.
Már most hiányzik, ő lett a kedvenc szereplőm a könyvben! :'c
Amiért levontam fél csillagot: Ákos (bár eleinte vicces volt az alacsony IQ-jával, meg a „Mizu, Lia?” benyögéseivel, a végére igencsak meguntam, főleg, amiért ennyire szerencsétlen… de azért szeretjük c:), Eszter (mert bár szükséges volt a könyvben, hogy Lia ráébredjen a saját hibáira, akkor is elviselhetetlenül idegesített), Miklós (néha tőle is felment az agyvizem, de azért rajta legalább sokszor röhögtem :D viszont akkor is nagyon fárasztó a gyerek… Lia meg igen naiv, ha azt hiszi, bárki lehet Channing Tatum)
Leiner Laura, köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet! Minden oldalát imádtam valamiért, és ez ráébresztett, hogy odavagyok az írásaidért! Abszolút ajánlom ezt a könyvet az ifjúsági romantikusokrajongóinak!

Hannah Brooks-ra rájár a rúd: előző nap temette el az édesanyját, aznap pedig a pasija is dobja, aki ráadásul a közvetlen munkatársa egy nem éppen hétköznapi munkakörben. ⚰️💔
Ne tévesszen meg senkit Hannah törékeny alkata és alacsony termete! Profi módon végzi testőri munkáját. Ketten vannak versenyben az exével a londoni álommelóért, amikor befut egy különös megbízás: egy világsztárnak, a filmszínész Jack Stapleton-nak van szüksége magánvédelemre, amikor hosszabb időre hazaköltözik rákbeteg édesanyjához Texasba, ugyanis épp helyben lakik egy fanatikus rajongója és zaklatója. Hannah-nak kell eljátszania a színész barátnőjét, ugyanis a férfi nem akarja idős szüleit terhelni egy testőr jelenlétével és egy őrült rajongó lehetséges felbukkanásának veszélyével.
Hannah nem rajong a megbízásért, nadrágkosztümös hideg profizmusától távol áll az édibédi szexi barátnő szerep, különösen egy olyan pasi mellett, aki kétszer is elnyerte Az Év Legszexibb Férfija címet.🤦🏻‍♀️
👉🏻 Már a borító és a fülszöveg alapján sejteni lehetett, hogy egy igazán könnyed és humoros történet vár rám. Ugyanakkor abban is bíztam, hogy mégsem lesz felületes, sekélyes olvasmány. Nem is okozott csalódást.
Bevallom, jól esett a lelkemnek ez a regény. Egy olyan történetet kaptam, ami egyszerre lekötött és szórakoztatott, miközben végig fenntartotta a cselekmény izgalmát. Emellett a könyv nincs híján karakterei jellemfejlődésének és múltbéli traumáik feldolgozásának. Általa reményt és bíztatást kapunk, hogy minden gödörből van kiút, mindig várnak ránk új és örömteli élmények.☺️

A könyv középpontjában Elizabeth Holloway áll, aki visszatér a gyerekkorából ismert vidéki farmra, hogy szembenézzen a múltjával és a családja által hátrahagyott titkokkal. A nagymamája régi karácsonyi levelei nemcsak emlékeket idéznek fel, hanem segítik őt abban is, hogy megértse, mi az, ami igazán fontos az életben: a szeretet, a család és az összetartozás.
Egy leültömben olvastam el a könyvet, sikerült magával ragadnia, folyton azt éreztem hogy csak még egy oldal és még egy, aztán a vége felé már annyira kíváncsi voltam mi állhat a háttérben, hogy egyszerűen muszáj volt végigolvasnom és azt kell, hogy mondjam, teljes mértékben megérte! Imádtam a végét, nagyon meglepett!
A regény üzenete egyszerű, mégis mély: néha a múltunk adja meg a kulcsot ahhoz, hogy tisztábban lássuk a jelenünket, és erőt kapjunk a jövőhöz.
Ez a könyv tökéletes választás mindazoknak, akik egy meghitt, lélekmelengető, karácsonyi történetre vágynak, olyanra, amely olvasás közben átölel, és a végén egy kis reményt is a szívünkbe csempész.

A Karácsonyi ének szerintem az egyik legszebb és legfontosabb ünnepi történet, amely generációk óta átmelegíti az olvasók szívét. Dickens klasszikusa nemcsak karácsonyi mese, hanem egy történet a változásról, a megbocsátásról és a reményről.
A regény középpontjában az örökké mogorva és pénzsóvár Ebenezer Scrooge áll, akinek a karácsony csak felesleges pénzkidobás és kellemetlen hangoskodás. Egy szenteste azonban különös vendégek érkeznek hozzá: múltjának, jelenének és jövőjének szellemei. Utazásuk során Scrooge kénytelen szembenézni gyermekkora magányával, mai önzőségével és későbbi, sötét sorsával. A szellemek azonban nem elrettenteni jönnek, hanem lehetőséget adni, ráébresztik, hogy sosem késő változni.
Ez a rövid, ám rendkívül erőteljes történet meghatóan mutatja be, hogyan találhatunk vissza a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség erejéhez.
Minden évben elolvasom az év ebben a szakaszában és sosem tudom megunni.

Egy újabb időtlen romantikus, aminek a témája újra és újra csak felkavarni tud.
A cselekményben Heathcliff-et, az árva kisfiút befogadja az Earnshaw család, ám később a társadalmi különbségek miatt megalázásokban lesz része. Szerelme a ház urának lányak, Cathy lesz, akit később más vesz feleségül, így Heathcliff-ben folyamatosan csak gyűlik és gyűlik a bosszúvágy.
Emily Bronte regénye szenvedélyes, tele bűnnel és a lélek sötét oldalait vizsgálja. A két főszereplő szerelme helyenként teremt, máshol pusztít. Egy mélyebb kötődés az övéké, ami mindent felemészt maga körül. Ebben a történetben a szerelem se nem rózsaszín se nem mázos. De nem is ezt az oldalát akarja bemutatni, sokkal inkább azt a maró fájdalmat, ami rám, olvasóként is úgy hatott, hogy a szívem is belesajdult. A táj is mind a főszereplők lelkének szürkeségét írja le.
A könyv megmutatja, hogy mennyire meghatározta az akkori embereket a származásuk, a múlt. A belső démonok nem eresztenek.
Kellőképpen drámai. Csakis azoknak ajánlom, akik bírnak a temérdek fájdalomról és a veszteségről olvasni. Továbbá nem bánják, hogy a karakterek sem feltétlenül kedvelhetőek.
A maga melankóliájával, vontatottságával és nyelvezetével nem sorolható a kedvenceim közé, mégis tagadhatatlan, hogy mennyire csodás mű.

Flora mindent imád, ami karácsony és miután elveszíti az állását, úgy dönt, hogy követi az álmait: lakóautóval Lappföldre utazik és megnyitja a saját karácsonyi kis boltját. Forró csokit kortyolgatva és rénszarvas-szános túrákra járva azonban valamire nem számít: hogy találkozik Connorral. Egyetlen gond van vele: Connor nem szereti a karácsonyt. Flora elhatározza, hogy visszahozza számára a karácsony csodáját.
Flora karácsony mániája nekem picit sok volt. De leginkább csak azért, mert én az év többi részében szeretem élvezni a megannyi sok más ünnepet, vagy csak szimplán a szürke hétköznapokat.
De ebben a történetben abszolút el tudtam fogadni ezt.
Ez a könyv szuper választás lehet, ha szeretnél az ünnepekre hangolódni, hiszen karácsonyi fényekből és hangulatból nincs hiány.
És ha emellett szereted az olyan könyveket, amik megmutatják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, akkor egy igazán szívmelengető történettel leszel gazdagabb.

Az Ágról a levél engem már az első oldalakon megfogott. Nem hangos, nem túlzó történet, mégis van benne valami nagyon emberi és megnyugtató. Olyan, mintha egy csendes őszi délután lassan belesétálnál egy világba, ahol minden gondolatnak, minden érzésnek van tere és ideje kibontakozni.
Ellis története különösen közel került hozzám. Hirtelen kiszakad a nagyvárosi forgatagból, minden addigi terve széthullik, és ott találja magát egy apró, nyugodt kisvárosban, Bramble Fallsban. Ez a hely elsőre számára inkább visszalépésnek tűnik, de ahogy halad a történet, egyre inkább érzi az ember, hogy a változás valójában lehetőség. És talán pont ez az, ami miatt ennyire működik a könyv, őszintén, finoman mutatja be, mennyire nehéz újragondolni az álmainkat, de milyen felszabadító, amikor végre elkezdjük a saját utunkat járni.
Imádtam Bramble Falls hangulatát. A fahéjillatú kávézók, a mécsesfényes utcarészletek, az almaültetvények minden oldal olyan, mintha egy élő, lélegző őszbe csöppennél. A Hulló Levelek Fesztivál pedig annyira atmoszférikus, hogy olvasás közben szinte hallottam a zsivajt és éreztem a hideg levegőt. Ez a könyv igazi bekuckózós élmény.
A romantikus szál nagyon jól van felépítve, nem túl gyors, nem túl nyomulós, inkább olyan lassan kibontakozó kapcsolat, amit öröm figyelni. A fiú karaktere nem idealizált, hanem esendő és valós, ami miatt sokkal könnyebb drukkolni nekik. Kettejük között végig ott van a múltból hozott feszültség, de ez adja a történet egyik legszebb ívét is.
Ami viszont a legjobban megfogott, az Ellis önmagára találása. Ahogy lépésről lépésre felismeri, hogy nem mások elvárásai szerint kell élnie, az nagyon inspiráló. A könyv gyönyörűen mutatja be azt a pillanatot, amikor rájössz, hogy igenis jogod van újratervezni, visszafordulni, vagy akár teljesen új álmot választani.
Számomra az Ágról a levél egy meghitt, szívmelengető utazás volt tele őszi hangulattal, apró érzelmi rezdülésekkel és olyan pillanatokkal, amelyek után egyszerűen jobban érzi magát az ember.
Ha szeretnéd egy picit lelassítani a világot, és elmerülni egy kedves, reményt adó történetben, ezt a könyvet nagyon ajánlom.

Hát persze, hogy folytatnom kellett!
Joe Goldberg visszatér és ugyanolyan mániákus, mint volt.
Az előző kötetben azt gondoltuk volna, hogy Beck számára az igazi és rátalált a szerelem, amit oly megrögzötten keres. De nem így lett, így Becknek...mennie kellett. A testét elrejti, majd folytatja útját Los Angelesbe. (Én picit bántam, mert Joe és a könyvesbolt már olyannyira összeillettek, de értettem, hogy mennie kell. )
Új város, új szerelem. Új megrögzöttség.
Joe újabb szerelemért "küzd", miközben az elrejtett testek megkísértik az életét. Joe mestere annak, hogy mindent megússzon és a maga módján próbál tanulni a hibáiból, de az elméje kissé meggátolja abban, hogy ezeket valóban véghez is vigye...
Love (Igen Love az új szerelme neve) elől pedig igyekszik titkon tartani minden bűntettét.
A második rész nem hozta meg azt a hatalmas AHA élményt, mint az első, de továbbra sem tudok elmenni amellett, hogy Joe karaktere és elbeszélőmódja mennyire a könyv fölé szegez. Aki nem szereti a káromkodást, annak nem is ajánlott, mert bővelkedik vele. De szerintem ez már a karakter velejárója.
Kíváncsi vagyok, mit hoz magával a továbbiakban.

Pár napja éppen akkor kezdtem neki a könyvnek, amikor robbant a bomba… a Karácsonyi kutyulás AI segítségével lett fordítva. Sokat gondolkodtam, mit tegyek, hiszen recenzióba kaptam. Nem szerettem volna megszegni a szavam, így végül végigolvastam. Értékelésemben próbálom két irányból megközelíteni a regényt: egyik részében megfogalmazom a gondolataimat a fordításról, valamint annak élvezhetőségéről, a másodikban pedig a történetről fejtem ki a gondolataimat.
Sajnos nem tudom pontosan meghatározni, hogy magával az írónő stílusával volt-e problémám, vagy azzal, hogy a fordítás miatt furcsának éreztem néhány kifejezést, illetve időbeli kavarodásaim is voltak olvasás közben. (Például nem hiszem, hogy manapság használnánk magyarul olyan kifejezést, hogy „fasorban sem volt”, arra, hogy valaki x évvel ezelőtt még nem volt képben egy család életében.) Ráadásul az az érzésem, hogy ebben a történetben sokkal több érzelemnek kellett volna rejtőznie, hiszen nemcsak egy könnyed karácsonyi romkomról van szó, olyan mélyebb témák is felmerülnek, mint a gyász feldolgozása, a családon belüli megfelelési kényszer vagy éppen az idősek téves megítélése.
A maga módján és a hibáktól eltekintve élvezhető volt és gyorsan végeztem vele, de számomra nagyon-nagyon hiányzott egy olyan emberi kéz, aki az érzelmeket is belefonta volna a történetbe. A párbeszédek például nyersnek és ridegnek érződtek, pedig lehettek volna bennük igazán jó poénok is. Így is voltak, néha mosolyt is csalt az arcomra, de kihagyott ziccernek éreztem minden egyes olyan mondatot, amit sokkal jobban meg lehetett volna fogalmazni. A végét is nagyon gyorsnak és kiszámíthatónak éreztem – bár az már valóban nem feltétlen a fordítás, hanem a szerző hibája. Ha már romkom, sajnos a kémiát én nem igazán éreztem a karakterek között, amit nagyon sajnálok.
A regényt eredetileg legfőképpen azért szerettem volna elolvasni, mert közel állok a nagymamámhoz, illetve szeretem a kutyákat is. Ilyen szempontból, nem bánom, hogy elolvastam, mert a nagypapi és a kutya volt a kedvenc karakterem az egészben. Az utóbbi igazi kis őrangyal volt, én jól szórakoztam a szökésein, amiknek mindig volt célja.
A történet maga aranyos, így akár meg is kaphatta volna tőlem a 3,5 csillagot, de sajnos több sebből is vérzett. Azon például teljesen fennakadtam, hogy főszereplő leányzónk – aki maga is vendég, bár a ház tulajdonosai nincsenek ott – random embereket hívott meg a házba, hogy ott éljenek pár hétig. WTF… persze, nagyon jószívű kis teremtés és tett, de basszus, NEM az ő háza. Minden egyes szabályt megszegett, amit nem kellett volna. A kutyát néha csak órákkal később kezdte el valóban keresni, amit egy igazi kutyabarát ember tuti nem tenne. Szóval igen, bár önmagában szerethetőek a szereplők, a viselkedésük és tetteik miatt néha megkérdőjeleztem, hogy valóban felnőttek-e.
Ben karakterét (és kislányát) szerettem, papán nagyon jól mulattam. Rachel családja igazi kabaré – nem a jó fajta –, de szerencsére azért voltak kedves családtagok is.
Tiszta szívvel sajnos nem tudom ajánlani a fordítás mikéntje miatt, de a maga a történet aranyos volt a hibáival együtt!

Stephen King mindig érdekes ötletekkel rukkol elő. Számomra a Hosszú menetelés is ilyen volt.
Amerikában járunk, ahol minden évben megrendezésre kerül a Hosszú Menetelés, aminek csakis egy győztese lehet. De mi az ára? Mindenki másnak meg kell halnia. A menetelés egészen addig tart, amíg egy fiú nem marad talpon. A menetelést kamerák közvetítik, amit otthonról követnek az emberek, ám akadnak, akik az utcán várakozva szurkolnak a résztvevőknek. A versenyt százan kezdik, akiknek legalább négy mérföld per órás teljesítménnyel kell teljesíteniük. Ha nem így tesznek a végzetes kiesést kockáztatják vele.
Ez a könyv elgondolkodtató.
Sokat gondolkodtam és képzeltem magamat, a szereplők helyébe. Vajon mit tennék, ha hasonló helyzetbe kerülnék? Meddig menne el a tűrőképességem? A testem mikor mondaná fel a szolgálatot? Kire számíthatnék? Kiben bíznék meg?
Ezek mind valós kérdések, amiket olvasás közben fogalmaztam meg magamban.
A gyaloglás egyszerű feladatnak tűnik, de hosszútávon kimerítő. Hiszen egyetlen percre sem állhatsz le.
Stephen King részletgazdagon tárolja elénk a menetelést. A szív megszakad miközben látjuk a fiatal fiúkat feladni és elbukni. Kinek a teste mondja fel a szolgálatot, kinek az elméje. Érdekes, mert több személyiséggel is találkozni. Vannak szerényebbek, csendesek és vannak, erőszakosabbak és bátrak köztük. Mégis megjósolhatatlan, hogy ki az, aki a végig talpon marad.
Érdekes olvasmány lehet azok számára, akik szeretik a nyersen tálalt, és szeretnek olvasni élettel és halállal átitatott vetélkedőkről. Akár korábban szerették az Éhezők Viadala könyveket, csak egy kicsit másabb megvilágításban, felnőttesebb formában olvasnának róla.

A könyv Emmie-ről szól, aki ideiglenesen besegít nagynénje hegyi, cicás kávézójában. Eleinte csak egy kis változásra vágyik az életében, de hamar rájön, hogy ennél sokkal többet talál itt. Emmie találkozik a kávézó új sofőrjével, Jareddel; egy hallgatag, visszahúzódó, mégis rejtélyesen vonzó férfival, aki látszólag egyáltalán nincs kibékülve a macskákkal. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, egyre világosabbá válik, hogy mindkettejük szívében ott lapulnak a múltból hozott terhek. Amikor egy karácsonyi hóvihar miatt a kávézó elzáródik a külvilágtól, Emmie és Jared napokra egymásra utalva rekednek bent. A kényszerű összezártság lassan feltárja Jared sebezhető oldalát, miközben Emmie is szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amikkel nem lehet elmenekülni: a múlt terhei, a csalódások és a bizonytalanság mind hatással vannak rájuk, miközben próbálnak újra hinni magukban és egymásban.
Aranyos, téli hangulatú történet, amit különösen azok fognak imádni, akiknek a háziállatok valódi családtagok. Viszont fontos tudni, hogy bár ünnepi kiadás, a karácsony inkább háttérelem: a középpontban inkább a gyász, a veszteség feldolgozása és a lelki gyógyulás áll. Emiatt időnként kicsit nyomasztóbb lett, mint amire számítottam egy karácsonyi történetnél, de a cicák és a meghitt pillanatok szépen ellensúlyozták.
Összességében egy kedves, meghitt, lassan kibomló történet, amit főleg azoknak ajánlok, akik szeretik az állatok által teremtett otthonos, gyógyító atmoszférát és nem bánják, ha az ünnepi fények mögött komolyabb érzések is megbújnak.

Elvetemült, torz, sötét és mégis izgalmas.
Ezek a szavak jutnak eszembe Caroline Kepnes "Te" c. sorozatáról. Már a cím is tökéletesen leírja, hogy a főszereplő figyelme mennyire másra fog irányulni ebben a történetben.
Te.Te.Te.
Joe Goldberg-et követjük, aki egy kis könyvesboltban dolgozik, mint eladó. Teljesen átlagos élet. Teljesen átlagos munka. A könyvek a mindenei és otthon érzi magát köztük. Aztán egy nap besétál a könyvesboltba egy gyönyörűséges és figyelemreméltó lány, aki ráadásul írással foglalkozik. Joe számára maga A TÖKÉLY.
Akár romantikus is lehetne, de egyáltalán nem biztos, hogy jól jársz, ha Joe Goldberg a figyelme középpontjába helyez Téged.
Joe elméjét egyből elkezdi behálózni Guinevere Beck. Megrögzötté és mániákussá válik a lány irányt, akiről eleinte csak ártatlan social media posztokat kezd el nézegetni. Aztán egyre messzebbre is képes elmenni, hogy megszerezze őt, miközben a jófiú imidzsét megpróbálja fenntartani. De a szög, hamar kibújik a zsákjából és Joe Goldberg még a gyilkosságot sem állja meg...
Az utolsó oldalakig izgatottság és félelem töltött el. Tudni akartam. Tudni akartam mindent. Joe-ról. Beck-ről. Joe beteg elméjéről. Szerencsére kapunk betekintést bőven.
Tetszett, hogy Joe mindig úgy beszélt, mintha Beck-nek címezné a mondandóját, holott nem is hagyták el hangosan a száját a szavak.
Beck nem igazán került közel a szívemhez, még Joe túlzott rajongása alapján sem. De nem is ez foglalkoztatott most ebben a könyvben.
Vérfagyasztó élmény volt! Szerintem egy igazán jó pszichothriller, ami kellőképpen játszik az idegekkel. Mindenképp folytatni fogom.

Az egyik LEGJOBB karácsonyi krimi, amit valaha olvastam!
Nem igazán olvastam még olyan könyvet, aminek ennyire idős főszereplője volt, így felüdülésként ért ilyen nézőpontból is olvasni. Eddiet egyszerre lehet kedvelni és utálni, felváltva és egyszerre is. Egyrészt az őt ért tragédiák után csoda, hogy valaki nem roppant még bele az életbe teljesen. Másrészt a durvaságot túlzásba is viszi, ami néha felidegesített még így is... Ráadásul amekkora észnek tartják nagyon sok apróságot nem sikerült észrevennie, ami a szeme előtt volt. Vagy csak tagadta. Vagy csak írói fogás volt a szerző részéről. Mindenesetre legalább az olvasó is nyomozónak érezhette magát, mintha picit előrébb járnánk, mint a főszereplőink.
Én már a végén mindenkire gyanakodtam, így a szétgyanakvás miatt néhány dologra rá is jöttem. Viszont a TELJES összképre nem jöttem rá magamtól, haha. Hangulatos volt, idegborzoló és kész érzelmi hullámvasút az egyéb emberi érzések bemutatása miatt.

Sokszor hallottam már azt a kifejezést, hogy "Ez olyan mint egy karácsonyi Hallmark film". Viszont fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mit jelent. Egy kis utánajárás után rájöttem, hogy nem igazán láttam még ilyeneket korábban. Talál 1-2 van, de nem igazán ragadott magával, amikor láttam, ahogy ez a könyv sem pont nekem íródott, hanem a Hallmark rajongóknak.:)
Mit szerettem benne?
- A hangulatot. Brutálisan karácsonyi, mint azok a videók, amikor az ember bedob egy karácsonyfadíszt a szobába és berobban a nagybetűs ünnep
- A helyszínt, mármint LAPPFÖLD, kell ennél több?
- A morcos viking főistent, khmmmm.
Mi zavart benne?
- Rá kellett jönnöm, hogy a Hallmark filmek nem nekem valók, túlságosan ugyanazon a vezérfonálon futnak.
- A főszereplőt. Sajnálom, de nekem egy tinilányra hasonlított, nem egy érett felnőtt nőre. Lehetett volna pár évvel fiatalabb és akkor sokkal élvezhetőbb lett volna a történet is, több értelmét láttam volna úgy sok mindennek.
- Egy picit számomra túl lett írva, sokszor lefutják ugyanazokat a köröket, túlmesélnek egy-egy eseményt.
Viszont ha számodra kikapcsolódást nyújtanak ezek a sziporkázóan színes, fullextrás karácsonybombák, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt a regényt is élvezni fogod!❤️🎄

A Trónok harca igazi időtálló fantasy. Úgy gondolom, hogy még a jövő nemzedékei is nagy előszeretettel fogják a kezükbe venni, ahogy mi magunk is tesszük még mindig a Gyűrűk Urával és még sok-sok más művel egyetemben.
A Trónok harca akkora fangörcsöt hozott nálam magával, hogy kénytelen voltam feldolgozni, amikor a filmes sorozat a végéhez ért. Bár próbálkoztam a Sárkányok Házával enyhíteni a szomjamon, ugyanazt az érzést nem tudta visszahozni, mint a Trónok harca.
Mit tesz ilyenkor a rajongó? A könyvért nyúl.
Ismét belevetettem magamat Westeros világába és olyan jól tettem. Nagyon jól tettem. A sorozat bőséges és hosszas köteteket tudhat magáénak, úgyhogy sokáig elleszek vele.
Az első rész a Tűz és Jég dala 1. (Amin annak idején igencsak meglepődtem, hogy ez a címe), ami bevezet minket a jelenlegi királyságba, ahol Robert Baratheon az uralkodó. Természetesen konfliktus dúl, amiben a Starkok állnak a középpontjában. Ned Stark-nak hiába a jó szíve és az uralkodóval kötött barátsága, a kard hegye mégis őt és a családját veszi célba.
A történet árulásokkal és titkokkal teli. Már az első oldalaktól kezdve jócskán oda kell figyelni. Olyan sok név és család szerepel a könyvben, hogy viszonylag lassan tudtam a könyvvel haladni. A sorozatban is nehezen tudtam ezt a sok információt követni, de a könyv sem volt igazán segítségemre. De haladtam, elfogadtam, hogy ennek most erről kell szólnia, hisz egy high fantasyt épít az író. Sok meglepetéssel találtam szemben magamat, mert el is felejtettem, milyen fordulatos és mennyi veszteséget hordoz ez a sorozat.
Csak egy jó tanács: Ne kedvelj meg olyan egykönnyen karaktereket, mert könnyen lehet, hogy nem sokáig lesznek veled.
A kedvencem továbbra is Daenerys Targaryen maradt.
Jó újra ebben a világban!