Vizuális okok hajtottak eleinte Abigail Owen Dominions sorozatához, de végül a tartalom volt az, ami megragadott és ami miatt kétség sem férhetett hozzá, hogy mindvégig kitartok mellette. Immáron a széria harmadik és egyben befejező része került a hazai könyvesboltok polcaira, Az árnyak diadala. Csodálattal és egy kis félelemmel telve kezdtem bele: hiányzott a világ és nagyon vártam, hogy újra belevethessem magam, de mivel ez az utolsó rész, így a végére érve kénytelen leszel elengedni a szeretett karakterek kezét. Szóval két mély lélegzet után kezdtem csak bele.
A sztori erőteljesen veszi kezdetét. Már a prológusban is sorsfordító események sorával találkozik az olvasó, ami után nemhogy a sorozathoz fűződő kapcsolatát, de az eddig olvasottakat is mind újraértékeli. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hány könyv esetén jött velem szembe ez az érzés már a kezdeti fázisban. Szóval elég magasról indított a könyv, ami után fordulatok végtelen sora szolgáltatta a kikapcsolódást. A regény eleje olyan gyorsan pörög, hogy alig lehet követni. Az első harmadban szinte minden oldal után azért könyörögtem magamban, bár jobban ki lenne fejtve a sztori, mert ez így túl dinamikus. Az imáim meghallgattak, mert a következő résznél a lendület nem vett vissza, de a szerző nagyobb teret engedett a kibontakozásnak. Az utolsó hajrá előtt egy kissé meg is pihent, hogy végül erőteljes végjátszmában tudjon kiteljesedni.
Nagyon könnyen és gyorsan lehetett haladni a könyvvel, pont úgy, ahogy az előző részek esetén is. Szerettem belelátni Meren lelkébe és jól átérezhető volt mindaz a nehézség, amivel szembesült. A romantikus szál is jó irányba haladt, még annak ellenére is, hogy az én tetszésemet nem teljesen nyerte el az a bonyodalom, amit még szükséges volt felfejteniük. Eleinte tartottam tőle, hogy túl gyors lesz az ütem és azelőtt a végére érek, hogy megkapom a kívánt mennyiséget ebből a világból, de a végére be kell vallanom, hogy kicsit túltelítődtem. A háromnegyedénél volt egy pont, amikor már azt mondtam, hogy ideje lenne lezárni. Úgy gondolom, hogyha nem lett volna ennyire hullámzó az elbeszélési mód, akkor ez a probléma nem ütötte volna fel a fejét. De ez legyen a legnagyobb bajom. Azt még azért sajnálom, hogy Tabrából nem kaphattunk többet. Szerintem az ő karaktere nem lett megfelelően kihasználva, sokkal több minden rejtőzött benne, mint amennyi teret engedett neki a szerző.
Szeretem ezt a sorozatot. Különlegesnek tartom a megalkotott világot, könnyen el lehet benne veszni és rengeteg meglepetést tartogat magában. Ha egyedi hangvételű ifjúsági kategóriára vajazó romantasyt keresel, akkor jó választás lehet számodra is Abigail Owen sorozata. No, és azért az se felejtsük el, hogy látványra sem utolsó, látványos eleme bármely gyűjteménynek.