A könyv egy fantasztikus bulira invitálja az olvasót. Már olvastam, de a saját példány beszerzése a cél.

_"Egy nap egyetlen rövid pillanat alatt a tengerbe fog zuhanni mindaz, ami a gleccserből megmaradt, és több százezer évnyi történelem bomlik majd molekuláira. Ha ebbe belegondolunk, minden más teljesen jelentéktelennek tűnik."_
Soha nem olvastam még hasonló (vagy hasonlóan szerkesztett) történetet, de nem csak ezért választottam A soha fel nem engedő földet következő olvasmányomnak. Többeknek is említettem, hogy a fordító megjelenítésénél Patat Bence neve számomra már gyakorlatilag garanciát jelent arra, hogy ez egy igényes könyv lesz. Így volt ez most is.
Nagyon nehezen tudnám megfogalmazni, hogy pontosan miről szól, mert szerintem a borítón szereplő "drámai szerelmi történet" kezdetű alcím nem tükrözi teljesen a cselekményt. A "lehengerlő tájak" már igen - bár azt gondolom, célszerűbb lett volna hidegebb, téli időszakban olvasni, nem akkor, amikor már éhezem a melegre és a napsütésre.
Számomra a legnagyobb szerelem ebben a könyvben leginkább Unni természet iránti érzéseit jelentette, mert úgy érzem, ebből jóval többet kaptunk, mint a két főszereplő viszonyából. Nem számítottam ezen kívül arra sem, hogy helyenként ennyire naturalisták lesznek a leírások, kizökkentett a gleccserek leírása után következő iskolai zaklatás pontos leírása.
Egyedi történet volt ez tehát, még ha sokszor nem is volt egyszerű felvenni a fonalat azzal kapcsolatban, hogy milyen évben járunk, és hogyan fog összekapcsolódni egyik bekezdés a másikkal. Abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam, az viszont megfogalmazódott bennem, hogy talán másik évszakban (és életszakaszomban) ideálisabb lett volna.

Elle Kennedy,Kylie Scott íróktól több sorozatot olvastam.Csak ajánlani tudom.

A történetben két lányról olvashatunk akik ikrek, az egyik a királynő lesz, a másik viszont csak egy titok amiről senki sem tud mégis néha előbukkan, csakhogy senki sem veszi észre hogy ő is létezik, az a feladata hogy a veszélyes helyzetekben a nővérét helyettesítse.
A Maren egy ismeretlen helyen èl a nagynènjèvel, akinek szintén egykor az volt a sorsa mint most neki. Itt ezen a helyen barátra is lel, aki Cain (bár láthatólag nagyon oda van a lányèrt, ami már később idegesítő volt). Hirtelen a királyné meghalt, így tudja hogy vissza kell térnie a palotába és segítenie kell a nővérének. A helyzet bonyolódik amikor a hírhedt Eidolon király feleségül kéri a nővèrèt, Tabrát az igazi királynőt.
Mara átveszi nővére helyèt a koronazáson azonban egy árnyalak vagyis Reven, elrabolta a királynőt, vagyis nem is éppen őt, hanem Marát
A történetben sok mindent megèrtünk, hogy miért van a királynőnek mindig egy testvére aki a helyébe lép, miért retteg mindenki Eidolon királytól, és az is kiderül hogy miért is rabolták el az áll királynőt. De persze egyik hazugság sem maradhat titok, így a lány sem tudja sokáig titokban tartani az övèit.
A lány úgy érzi valaki igazán látja őt, nem a királynőt, nem a nővérét, hanem őt magát.
Amikor Reven ezt mondja imádom: „Tudtam, hogy csak a baj lesz veled.”
A kettejük kapcsolata egyre bonyolultabb lesz, de folyamatosan csipkelődnek egymással, és persze megnehezítik egymás dolgát.
A titkok napvilágot látnak, és hogy a lány ezzel hogyan is tud megbirkózni, mi az amit képes feladni hogy megoldja a bonyodalmakat... Azt csak akkor tudod meg ha elolvasod
"Megpróbálnak elkapni téged. Mindig is így lesz. Meg kell védjelek ettől. Akkor tudtam meg biztosan, hogy nem tudok nélküled élni, amikor eltűntél a katonák között. Tudtam hogy ha felszabadítom a teljes erőmet, az árnyak eluralkodnak rajtam. De nem hagyhattalak meghalni."
"Az a kapcsolat, amit érzel, az én szivem, és minden dobbanása érted van. Azt hiszem, azóta szeretlek, amióta először megláttalak abban az üvegkertben."

Amikor már nagyon megtipor a valóság, szívesen teszek egy kört a fantázia világában. A Demon Copperhead olvasása után úgy éreztem, szükség is van rá. Ez a séta mégsem volt teljesen elrugaszkodott, mivel a nők helyzete sem ma, sem az elmúlt korokban nem volt sétagalopp. A három női történet mellett kiemelnék egy negyediket is a könyvből, hiszen Altha, Violet, Kate és Grace erejét is bemutatta az írónő. Nem volt könnyű olvasmány, de nagyon finoman szőtte a szálakat. Egy kicsit az Eleanor Dare elveszett könyve jutott róla eszembe, hiszen ott is több generáció lányainak történetét követhettük, hasonló szerkesztéssel találkozhatunk. De felvillantak képek az Ahol a folyami rákok énekelnek lapjairól is, mert ott is hangsúlyt kapott a természet, a bántalmazás és a rejtélyek.
A mágia nagyon finoman van jelen, talán már-már inkább a népi babonához, a népi gyógyítókhoz hasonlítanám, mégis van egy kis borzongás, egy kis természetfelettiség.
Szerettem benne lenni.

A magyar kiadás borítója nyugalmat áraszt: egy csodálatos kert, egy fiatal lány, háttérben egy arisztokrata család otthona…
Nem olvastam még Sztyepnovától, már régóta vár rám a Kapszula Könyvtárban megjelent Lazar asszonyai. Nem sokáig lesz olvasatlan. Engem Sztyepnova most nagyon megvett magának.
A megjelenés napján kézhez is kaptam (ezúton is köszönöm az Európa Kiönyvkiadónak). Éreztem, hogy nem lesz egy habos-babos lányregény, hiszen egy enyhe utalással azért már találkozunk ott a jobb felső sarokban „rendkívüli sorsok, fájó szerelmek, sorsfordító döntések”.
A Borjatyinszkij család birtokán járunk a 19. században. Borjatyinszkaja hercegnő olyan polgárpukkasztó és szégyenteljes dolgot tesz, amivel kizárja magát az arisztokraták csillogó és magamutogató, másoknak megfelelni akaró világából. Középkorú nőként gyereket szül. Nem tér vissza a lüktető nagyvárosba, a birtokon marad. Azon a birtokon, amelynek a kertje oly sok mindent lát, hall, észlel majd a későbbiekben is. Szereti a kertet, a ház modernizálásakor is fontos szempont, hogy érintetlen maradjon.
Nagyon erős karakterekkel találkozunk, nem csupán nőkkel, hiszen a hercegnének legfőbb támasza Melzej, az orvos, aki gyermeke születése után afféle apapótlékként vállal szerepet a kislány, Tuszja felnevelésében, és igazából jobban szerette, mint tulajdon apja, mindennél és mindekinél jobban. Az ő alakja folyamatosan jelen van, nekem Mejzel volt az igazi főszereplő.
Nagyon érdekesen és finoman mutatja be a kapcsolatokat, azok sokféleségét. Van itt szülő-gyermek, házastársi, testvéri, baráti, néhány szerelmi kötődés is. Mesterien köti össze a szálakat. De nem csak ezért sodró lendületű. Egyszerre jelenik meg benne a finomság és a sallangmentes realizmus. Könyörtelen kíméletlenséggel olvashatunk a gyermekágyas időszakról, a szentpétervári kolera járványról, vagy épp a lázongásról, a nők helyzetéről.
Bár a 19. században járunk, érezhető volt több ízben is némi áthallás napjainkra vetítve. Kicsit ahhoz hasonlítanám, amit Arany művelt a cenzúra idején: történelmi balladákkal utalt a korabeli helyzetre. Sztyepnova is hasonló módon próbálta felvonultatni a ma is aktuális kérdéseket, ilyen az emanipáció, feminizmus, hagyományok és kötöttségek lerombolása, önmegvalósítás, érdekérvényesítés, szerelmi szabadság, bűntudat, de visszagondolhatunk akár a Covid időszakára jellemző félelemre, bezártságra, bizonytalanságra is.
Semmi sem direkt, semmi sem erőltetett, minden finoman árnyalt, mégis nagyon odacsap.

Három különböző nő Kate, Violet és Altha, három teljesen más korban éltek és a sorsuk mégis összefonódik. Mindhárom Weyward lány életében ott van a boszorkányság ami összeköti őket. (persze senki ne a varázspálcákra és varázsigékre gondoljon, hanem a gyógyításra, a növény és állatvilággal való szoros kapcsolatra) ☺️ Mivel 3 nagyon eltérő korban zajlanak az események, az 1600-as években, a 2. világháborúban és 2019-ben, nagyon jól érződik hol is tartott az emberiség az adott korban. Én legjobban Altha történetét szerettem, nagyon valóságos képet kaptunk milyen is lehetett akkor egy olyan nő élete, aki kicsit is más volt mint a többiek..Dühítő volt ahogy bánt Violettel a saját apja, Kate bátorsága pedig példaértékű.
Én minden nőnek ajánlanám hogy olvassa el, tényleg érdemes. 🤩

Ha szeretitek Lucy Score történeteit illetve a small town románc könyveket akkor a Száguldó Szerelem is a kedvencetek lesz.
Blair aki ön és közveszéjes a volán mögött,csak úgy vonzotta a bajt egész életében bár nem sok mindent tudott a világról amiért csupa csillogás és fényűzésben élte eddig az életét.
Addig a pontig amig az apja adót nem csalt és elvesztettek mindt.
Így Blair egy lázadó kamasz módjára (harmincéves) elhagyta a családját, inkább most már a saját álmait követi és nem az elfásult,dúsgazdag sznobok és a szülei irányítása alatt szeretne tovább élni.
Így elindult egy párnapja vásárolt MG-vel és az első kisvárosban elis érte az őz sujtó átok.
Vagyis bal szerencséjére defektett kapott és az autó a járdára felszalad ahol épp kis szerencsével nem ment neki a szövetkezetnek.
És így ragadt ott Blair a balszerencséjével Bellamy Creek nevű városkában.

Ez a rész már sokkal jobban tetszett, mint az előző. Nagyon jól haladtam vele, izgalmas és pörgős volt. ❤ Bár a cím alapján nem erre számítottam, de fantasztikus történet volt.
Már az előző kötetnél éreztem egyfajta kötődést Felicity-vel… számomra ő egy nagyon szimpatikus karakter. Minden tettével arra törekszik, hogy orvos legyen, de női mivolta miatt állandóan falakba ütközik. Ezeket az akadályokat próbálja leküzdeni, de az 1800-as években az egyenjogúság kérdése még fel sem vetült. Bicskanyitogató érzés volt arról olvasni (pedig jó párszor olvastam már történelmi romantikust), hogy a nőknek mit kellett elviselniük akkoriban. Továbbá különösen tetszett az, hogy nem egy, hanem három, különböző női karaktert ismerhetünk meg. Mindhárman máshogyan szeretnének boldogulni az életben Mindannyiukat másért szerettem meg.
Jó volt újra olvasni Monty és Percy hétköznapjairól. Arról, hogy mennyire szeretik egymást és mi mindent megtennének egymásért és a szeretteikért.
A könyvben volt jó pár rázós rész, ahol azt hittem lebuknak, vagy nekik annyi. Néha a szívroham kerülgetett, de jó volt így.
Összességében ez egy izgalmas kalandregény volt, amit érdemes elolvasni! ❤ Viszont túl sokat nem szabad várni tőle, mert akkor az ember csalódni fog.

Nagyon érdekes és izgalmas lett és több figyelmet érdemelne ez a fantasy könyv.
Egy történet ahol öt lélek probál megszökni a pokolból ahol évek,évszázadok óta raboskodnak.
A történet elején megismerhetjük a szereplőket akik rengeteg borzalmon mentek keresztül a mélységben.
Próbálnak egymásban meg bízni,hiszen mindegyiküknek egy a céljuk.
Kiutat találni a poklok poklából ami a regény másik feléből áll,így nagyszerűen összefoglalta nekünk az író az első részét a könyvnek.
Azt viszont ne felejtsük el.
Nem véletlenül kerültek a pokolba.
Hiszen, mégis csak a bűnösök helye ahól rájuk is örök szenvedés jár.

Hmm… Igazából nem tudom, hogy hányadán állok is ezzel a könyvvel, mert tetszett is, meg nem is. Egyáltalán nem erre számítottam. Ha őszinte akarok lenni, akkor az elején halálra untam magam. Nagyon gondolkodtam azon, hogy abbahagyom, de végül kitartottam és megérte, mert amint a történet rendesen beindult már jobb volt a sztori.
Végül egy nagyon pörgős és cselekménnyel teli könyv kerekedett ki, ami egyébként egy történelmi kalandregény. Több komolyabb témát is feldolgoz, mint például a nők és a színesbőrűek helyzete, az epilepszia betegség vagy a homoszexualitás. Izgalmas volt, hogy a regény olvasása közben bejárhattam Európát.
A szereplőkről…
Monty nem az a személy, akire azt tudnám mondani, hogy egy csodálatos ember, aki mindig mindent jól tesz. Valljuk be… egy önző fiatalemberről van szó, aki mindig először a saját érdekeit nézi és észre sem veszi. Azért elmondható, hogy a személyisége sokat változik az eltelt idő és az elolvasott oldalak alatt, így végülis van jó személyiségvonása is. Hülyeségeket csinál, utána megpróbálja kijavítani őket… ami többé-kevésbé sikerül is. Megjegyzem azért, hogy durva egy családi háttere van, és ezért nagyon sajnáltam őt… egy ilyen apát elviselni… nem lehetett könnyű.
Percy-t én nagyon megszerettem. Ő tényleg egy nagyon jó ember, aki sajnos sok problémába ütközik a származása és a betegsége miatt. Jó volt olvasni a Monty-val való kapcsolatának alakulásáról… bár igazából az érzelmeik kapcsán egyikük sem látta a fától az erdőt, ami szerintem nagyon vicces volt.
Akit még kiemelnék az Felicity. Szerintem nagyon jó női karakter. Ha ő megszólalt, akkor nem bírtam ki nevetés nélkül. Mint például, amikor a srácok megkérdezték tőle, hogy hogyan bírja ennyire a vért. Ááá, hát nem is tudom miért… annyira lököttek a fiúk.
Összességében ez volt az első LMBTQ könyv, amit olvastam, de nem az utolsó. ❤ A következő részt is elolvasom, mert érdekel Felicity könyve, de egy biztos… nem lesz a kedvenc könyvsorozatom.